/// Mastaplan, avagy az illendő bemutatkozás

Médiageci

Médiageci?Haribol, salaam, hola, privet, aloha, shalom, howdy, no meg szia, szevasz és helló, üdvözlök minden idetévedt kósza hálóvándort!

Szerencsére ma már a csonka kishazánkoz hasonló, elmaradottabb, de a civilizáció egy bizonyos foka fölé kapaszkodott országok derék jómunkásembereinek átlagos jóléte is meghalad egy olyan szintet, hogy ne az életbenmaradáshoz szükséges napi minimális táplálék- és folyadékadag beszerzése, a fütyülő géppuskagolyók és repkedő gránátok kerülgetése, továbbá a szinte elkerülhetetlen HIV-fertőzéstől való parázás töltse ki a polgárok mindennapjait (sajnos ez nem mindenhol van így, lásd Szomáliát, Tanzániát, Szudánt, Afganisztánt, Irakot és a többit, amire rátesz egy lapáttal az az erősen valószínűsíthető tény, hogy a Prozac-nemzetek kövér, öntelt, mohó, lusta, gazdag, depressziós és pazarló lakosainak jó része talán nem is hallott e helyekről), számukra, így számunkra is könnyen elérhető, sőt filléres és mindennapi tevékenységgé vált a komplexebb műalkotások élvezete.

Vagyis a túlélésért folytatott puszta, kemény, véres és embertpróbáló küzdelem szükségessége híján, a lét elviselhetetlen könnyűségében, a munkahelyi, az iskolai, a szerelmi, a szexuális és az egyéb közösségi életünk mellett rengeteg lehetőségünk nyílik és időnk marad igényes vagy igénytelen, művészi vagy populáris szórakozásra is: moziba járásra, DVD és TV nézésre, zenehallgatásra (ami akár kombinálható mással is, hiszen kevesebb érzékszervet és alacsonyabb prioritású agytaszkot igényel), könyvek és magazinok lapozgatására, videojátékok pörgetésére, no meg még ezernyi egyéb hobbira (melyek számomra kevésbé fontosak, így ebben a blogban nem sok szó esik majd a horgászatról, a természetjárásról, a fociról és ilyesfélékről). Mi több, a szociális érintkezéseink egyik legfőbb eszközeivé váltak az ily módokon szerzett indirekt (esetleg direkt, ha interaktív művészetről van szó) tapasztalataink: a barátainkkal, szerelmeinkkel, munkatársainkkal és iskolatársainkkal ma már az időjárás helyett és a visszacsatolt pletykák mellett többnyire az előző esti sorozatokról, a kedvenc filmjeinkről, továbbá az éppen bulvárfókuszba keveredett celebritások magánéletéről (sajnos a legtöbbünk mindennapjai kevésbé érdekesek és mozgalmasak) cserélünk eszmét, jobb híján.

Az ezredforduló körül kitört első külföldi blogboom idején a sokmillió írói kilométerhiányban szenvedő magamfajta exhibicionistához hasonlóan én is elhatároztam, hogy indítok egy blogot, de mivel nem vagyok híresség, no meg nem is élek publikálásra érdemes, kellően színes és érdekes életet, a privát "ma késve értem az irodába, sok volt a robot, de azért közbeiktattam egy kétórás, cyberszexszel fűszerezett csetkűrt egy brazil diáklánnyal, majd délután squasholtam a titkárnőmmel, este pedig randim lesz E-vel - remélem ma végre sikerül leimádkoznom a tangabugyiját és jól beakasztanom neki" blogokat pedig felettébb unalmasnak találom, legalábbis ha nem sztárok vagy személyes ismerősök írják őket, így kizárásos alapon oda lyukadtam ki, hogy meghatározott témákra fókuszáló online naplót indítok: lejegyzem az érdekesebb filmes, zenei és irodalmi élményeim többségét, a gyakorta megszaladó virtuális tintámmal a tárgyaktól kisebb-nagyobb messzeségekbe elkalandozva, természetesen részletes és reményeim szerint kielégítően gondolatébresztő elemzésköretekkel tálalva. A terv akkor ezernyi ilyesfajta ideámhoz hasonlóan nem valósult meg (ez sajnos nagyon jellemző rám), igaz 2001 elején indítottunk pár haverral angol nyelven egy videojátékokat górcső alá vevő kollektív blogot, a kezdeti lelkesedés azonban két évvel később elszállt belőlünk, aztán pedig négy éven keresztül ismét csak lamentáltam azon, hogy visszakanyarodok az eredeti ösvényre, és az először elképzelt projektbe vágom bele ezerkétszázzal a fejszémet, ami most végre meg is történt, mint azt a mellékelt ábra mutatja.

Eme oldalon tehát terveim szerint jórészt filmekről (meg persze kapcsolódó sztárokról, pszeudosztárokról, zenéről és könyvekről) fogok értekezni a nyájas olvasóimmal és önnön magammal, azonban mindenféle formai, méretbeli, stilisztikai, szerkezeti és egyéb megkötés nélkül, azaz nem lesz célom, hogy nyomtatásban publikálható méretű, irodalmi minőségű, objektív, kellően ontopik és friss alapanyagú recenziókat firkáljak (mellesleg aktívabb tollvitéz koromban sok ilyet írtam már kommersz magazinokba, és most is van egy kevésbé nívós hely, ahol laza gyeplővel, igaz meglehetősen alacsony, mondhatni jelképes honoráriumért publizhatnék effélét), hanem itt teljesen szabadon, a saját hangomon írok, olyan szellemben, ahogy a haveroknak is előadok egy-egy filmelemzést IRL.

A tervek boncolgatása után zárógondolatként még pár leütést szentelek a nickválasztásomra, ami egyesek szemében talán kissé trágár, undorító, sőt nem kizárt, hogy biztosítékot is kicsapó. A "médiageci" szót először a Natural Born Killers (Született Gyilkosok) magyar szinkronos verziójában hallottam (angolul egyszerű "scum" azaz "geci, söpredék" hangzik el - szerintem az összetett szót maga a fordító találhatta ki, de az sem kizárt, hogy előtte is létezett, csak az én irodalmi tapasztalataimból maradt ki), és egyből megtetszett, amolyan polgárpukkasztó, szókimondó, kötekedő, önironikusan is alkalmazható szócskának tűnt, noha egész pontosan nem derült ki a jelentése a filmből, sőt lefogadom, hogy nem is létezik teljesen hivatalos, akadémiai szintű magyar definíciója. Oliver Stone kultikus művéből és a szót körülölelő egyéb kontextusokból számomra konkrétan az nem vált egyértelműen világossá, hogy a "médiagecit" a "médiában dolgozó, gátlástalan, ellenszenves, törtető személyekre" alkalmazza-e a többség, esetleg ezen belül vagy éppen ettől függetlenül azokra, akik "rendszeresen fürdenek a média reflektorfényében". Emiatt a bizonytalanság miatt én a szót egy kicsit egyedibb jelentéssel ruháztam fel, és így is öltöttem álarcként önmagamra: "szókimondó, politikailag inkorrekt, hírességeket és médiatermékeket nem tisztelő, sőt azokat gyakran csípőből fikázó, arcnak beszóló firkász" - durván ebben az alapszellemben tervezem vezetni e blogot is, remélem éveken keresztül és viszonylag gyakran frissítve.

Hát akkor ennyit mára, zárul gecibácsi bölcsességtára: stop, eof, no meg egy viszkileheletű böff...

:: Téma: etcetera