/// Vas

Médiageci

Jaime Pressly - TorqueNem, nem a Torque (Vas) című vérszegény, motoros The Fast and the Furious (Halálos iramban) koppintásról lesz alább szó, bár Jaime Pressly határozottan mutatós darab. Újabb, a visszajelzésekből ítélve a kevés olvasóm számára is halálosan unalmas kütyü-énblog poszt következik, inkább csak a hajónaplónak, bár még a legnépszerűbb bloggerek is írnak ilyeneket néha, így talán megbocsátható.

Lassan 4 éve hajtottam ugyanazt a PC-t fő masinaként, így kezdett érni a cseréje. Pontosabban külsőbb dolgokat, házat, tápot és meghajtókat cserélgettem azért, de a bele változatlan maradt: egy 800MHz FSB-s, Hyper-Threadinges Intel Pentium 4 2,6GHz dohogott egy atombugos (sőt a Northbridge hűtő is bekrepált rajta, cseréltem passzívra) Abit IS7-E lapban. Az utóbbit, bár már kifutott termék, nem ajánlom senkinek, rengeteg adatvesztést és fejfájást okozott, és hiába futottam ezer kört a gyártóval, nem erősítették meg, és nem is orvosolták a hibát. Talán csak egy kizárólag nálam jelentkező hardveres összeakadás volt, nem tudom, mindenesetre odáig szűkítettem le a hibát, hogy ha egy PATA kábelen két meghajtó volt egyszer, aztán egyszer csak eggyel indítottam (természetesen Master, Slave, Single rendesen konfigurálva), akkor a HDD alacsony szinten telemákolódott, lőttek a partícióknak, FAT tábláknak, minden adatnak, így minden HDD csere elég cinkes volt. Memóriából volt benne egy fél gigás, 400MHz-es TWINMOS PC3200, majd később egy ugyanilyet rendeltem az eBolttól, de sajnos TWINMOS áron csak egy más időzítésű noname-et kaptam, mindenesetre, ha vissza is fogta kicsit a TWINMOS-t, nem voltak problémáim a párossal. A látványért egy Chaintech GeForce 6600 volt a felelős, egész pontosan egy negyed gigás, 8X-os AGP-s példány.

Mivel az elmúlt években szinte minden szabványos port megváltozott (még a meghajtóim is mind PATA kábelesek voltak), a CPU csere elkerülhetetlenül nagy érvágást követelt, meg egyébként is elavult már az összes cucc. Hozzáteszem, nem szoktam PC-n játszani, vagy csak nagyon ritkán (ugyanakkor év végén még a csúcs gépigényű Medal of Honor: Airborne-t is végig tudtam rajta tolni, persze nagyon lebutítva), tehát nem játék miatt érett a fejlesztés, csak úgy. Pár évente nem árt, meg sok mindent éreztem már lassúnak (grafikai munkákat, videó és audio kódolást, HD videó lejátszást, például eme PlayStation 3 demó capture esetében, de még a fapados Notepad++ is eléggé szaggatott már sok wrap esetén), és többek között a problémás alaplaptól is megszabadulhattam. Egyébként korábban akkor szoktam váltani, amikor duplázódik a CPU sebesség, tehát igazából arra vártam, hogy a CPU órajelek 5GHz fölé kússzanak, de ugye az ipar más irányba ment el, a sebesség helyett a magok száma, a cache-ek mérete és egyéb dolgok növekedtek jelentősebben.

Ezekből következően a kritériumaim a következők voltak: a CPU legyen igazán bika, bár azért ne legyen méregdrága, memóriában és videokártyában elég egy modern középszint (úgysem hajtom ki), az alaplap viszont legyen atomstabil, nem baj, ha drága. Így egy Intel Core 2 Duo E8400-ra esett a választásom, ami kétmagos, 64 bites (mondjuk csak 32 bites XP-m van), 3GHz-es, nagyon jól húzható (bár nem húzom), ugyanakkor eléggé zöld, 45nm-es, keveset fogyaszt, ha pedig nincs hajtva, kicsit underclockolja magát. Az alaplap egy Gigabyte P35C-DS3R lett, amivel csak egy gondom van: bár adtak hozzá minden földi jót, parallel és serial port nincs rajta. Tudom, ezek már divatjamúlt dolgok, de én parallelen veszett sok mindennel összekötöttem a PC-met (saját fejlesztésű kábeltervek, protokollok, driverek mindkét oldalon), ezek a kapcsolatok ugrottak, és persze a soros is jól jönne, például a Psion Series 5mx-hez is. Patkányság volt ezeket lespórolni, mert egy csomó hely van az alaplap gép seggéből kiálló részén, ráadásul magán az alaplapon megvannak ezekhez a tűs kivezetések, nem igaz, hogy egy ilyen drága laphoz ne dobhattak volna hozzá egy keretet, ami azokat kivezeti rendes csatlakozóra. Persze nem nehéz ilyen keretet találni, találtam is, elvileg a serial rendben van, viszont, miután átfutottam a tűk kiosztását a kézikönyvben és a Gigabyte oldalon, arra jutottam, hogy bizony a Gigabyte (talán, hogy több keretet adjon el, ilyen zsidó lenne) a szokásostól tök eltérő alaplapi parallel tűkiosztást alkalmaz. Ennek tehát még utána kell járnom, mielőtt valamit megsütnék vele, ha valóban így van, vagy megfelelő keretet kell felhajtanom, vagy a keretet kell átforrasztanom (esetleg egy kártya még lehetőség, az sem drága). Tippek a témában jöhetnek, én több napos Google-zés után sem jutottam előbbre, hogy ez egy közismert dolog-e, esetleg a Gigabyte dokumentálta mindenhol rosszul a kiosztást.

Kis széljegyzet az említett Windows XP kapcsán, mivel elvileg olvasnak Macesek és Linuxosok (meg 64 bites Vistások), valószínűleg nem értik, hogy egy magamfajta Microsoft-gyűlölő miért ragad le ilyen szar oprendszernél (ráadásul majdnem minden netes frissítésnél jön az újabb Windows Genuine Advantage Validation Tool, lehet parázni, hogy bár megvettem az oprendszert, ha valakinek egész véletlenül a keygen létrehozta az én kulcsomat, feketelistára kerülök - állítólag hasonló jelenség a World of Warcraft esetében mindennapos, a tisztességes vásárlók nagy arányban eleve bannoltak). Nos, bár úgy 95 százalékban GPL-es és LGPL-es cuccokkal dolgozom és molyolok, csak videóban úgy 50 darabbal párhuzamosan, melyek többségét nem portolták máshova, és nem, nem áldozok hónapokat arra, hogy mindent portoljak, amit használok. A grafikai toolokról ne is beszéljünk, van aminél a pluginek száma több százra tehető, tehát ilyenek miatt itt ragadtam, és persze tudom, hogy meg lehetne Wine-nal oldani a legtöbb problémát, de mindenképp sok plusz kört jelentene, melyek lefutásához lusta vagyok. Széljegyzet bezár.

Vettem még egy fél gigás, GDDR3-mas, PCI-E 2.0 X16-os Sapphire ATI Radeon HD3650-et, ami baromi olcsó volt, állítólag szintén nagyon zöld, 55nm-es, underclockolja magát, ha kell, és bár teljesítményben messze van a csúcsoktól, de korszerű, DirectX 10.1-es (persze XP alatt ezt nem használom ki) és Shader Model 4.1-es, tehát, ha kell, elvileg elmennek a demók és játékok rajta egy ideig. Ugyan sokáig NVIDIA márkahű voltam, és hasonló kategóriás, passzív NVIDIA cuccot terveztem, de eddig jó választásnak tűnik, amit végül vettem, csak a ventilátor is húzza sokáig (engem különösen utálnak a ventik, lásd alább). Elméletileg gyorsítja a H.264/AVC, VC-1, MPEG-1, MPEG-2 és DivX dekódolást is, nos ilyen témákban nem vagyok annyira otthon, de nehezen tudom elképzelni, hogy besegíthet, ha mondjuk Media Player Classic és ffdshow kombóval XviD-et játszok le, és nem vettem észre, hogy saját alternatív codec-eket installált volna a drivere, persze biztosan nem kamu marketingszöveg, lehet benne valami.

Memóriában nem voltam nagyon igényes, 4G lett volna az igazi, de az már ebben a rendszerben nem lenne kihasználható, maradt a 2G, és a 800MHz-es PC6400-at elégnek éreztem, ebből két darab 1G-s GeIL Black Dragon ficcent a lapba, azért jobb, 4-4-4-12-es időzítésű. Egyébként érdekes, hogy mennyire rágyúrtak a gyártók az ilyen általában láthatatlan alkatrészek designjára, nyilván a modderek miatt. Az ATI kártyára a cég egyencsaját nyomtatták, elég gyenge minőségben, a memóriákon meg pofás sárkányfejek figyelnek, a szemük pedig (vörös LED-ek) gonoszul világít - jópofa. Idővel talán veszek még kettőt, ha a Vista utáni Windows jobb lesz, esetleg mégis Linuxra váltok.

Mindezek mellé, a PATA-ról SATA-ra átállás jegyében még beszuszakoltam a gépbe egy Pioneer DVR-212D DVD írót és egy 750G-s Western Digital Raid Edition 2 HDD-t, ez utóbbi mondjuk piszok drága volt a sima öccséhez képest is, és nem sokkal olcsóbb, mint a sima 1T-s, no és persze nem RAID-ben hajtom, arra már nem volt keret, de remélem ez tényleg sokáig megbízható társ lesz (5 év gari jár hozzá, és 136 év üzemidőt kamuznak rá, ahogy sok más cég is teszi - most ez a divat, bizonyítsa valaki az ellenkezőjét).

Cooler Master Stacker 810Közel 170 rugóból tehát egy messze nem csúcs, de számomra elfogadható szintre tornáztam fel a masinát. Csak a memóriát húztam kicsit, úgy az előzőhöz képest elfogadható mértékben javultak a benchmarkok - csak röviden néhány adat:

EVEREST: Memory Read: 7345 MB/s, Memory Write: 7096 MB/s, Memory Copy: 6699 MB/s, Memory Latency: 68.9ns, CPU Queen: 12667, CPU PhotoWorxx: 14391, CPU ZLib: 38629 KB/s, CPU AES: 11117, FPU Julia: 5526, FPU Mandel: 2843, FPU SinJulia: 1479. 3D Mark 2001: 37234, 3D Mark 2003: 14127, 3DMark05: 10321, 3DMark06: 5915 - az utóbbi sajnos már ezen is eléggé akadozott, ami 2 éves cuccnál nem dobja fel az embert, de ugye a 3DMarkok kizárólag azoknál a multimilliomosoknál futnak a megjelenésükkor jól, akik sportkocsik helyett ezermagos, sokkártyás, nitrogénhűtéses, agyonclockolt PC-vel növelik képzeletben a farkuk méretét (az ilyenek 20 ezer pont körül járnak, de párnak már megvolt a 30 kila is - bizonyára úgy gondolják, eme eredmény hallatán minden nő elalél - hehehe). Szóval nem annyira atomerőmű eredmények, de a legtöbb ponton dupláztam a teljesítményt, ahogy terveztem, sok specifikus területen többszöröztem, például a filmek kódolása is sokkal gyorsabb lett, a HDD kezelés is, ugyanakkor elvileg az áramfelvétel is sokat csökkent, főleg terhelés nélkül.

Attól kicsit tartottam, hogy az elmúlt években vásárolt, 420Wattos Chieftec HPC-420-302-DF tápom kevés lesz neki, ugyanakkor nem akartam még erre is áldozni, ez volt az első nem dzsunka tápom (a korábbiak számlájára valószínűleg nem egy HDD halál írható), jól meg is kérték az árát anno, eddig szerencsére úgy tűnik, minden jól muzsikál. Szintén nem teljesen új, de viszonylag friss fejlesztés az első normális (nem noname vagy vicik-vacak, hanem méregdrága) házam, ami egy hatalmas Cooler Master Stacker 810, úgy is emlegetem, hogy "a böszme", és bár a többséggel ellentétben nem szoktam elnevezni gépeket meg efféléket, valamennyire azóta a gépemre is ráragadt a Böszme név. Ez utóbbit nagyon ajánlom a magas ára (most 30 körül van, anno 42 volt) ellenére is, veszett jó a szellőzése: két 12 centis venti hátul, egy 12 centis elöl, egy 8 centis felül, opcionálisan oldalra is be lehet rakni egyet, és mindenhol szivacs fogja fel a port és a zajt a pofás rácsok mögött.

Elsősorban azért vettem, mert évekig problémám volt a HDD-k hűtésével. Ugye manapság csupaszon már nem lehet üzemeltetni HDD-t, felforralja magát. Sok-sok éven át azzal a módszerrel próbálkoztam, hogy Altrix, Kolink és ViPowER mobil rackeket vettem, kezdetben egy ventilátoros műanyagokat, de még azok sem hűtöttek eléggé, áttértem a két ventisekre, majd a két ventis alumíniumokra. Az utóbbiak már gondoskodtak a közel optimális üzemhőmérsékletről, de 3-4 darab (6-8 plusz venti) valami eszméletlen zajt csapott, és annyira pocsék ventiket használtak ezek a cégek, hogy 1-2 hónapon belül mindegyik megadta magát, persze volt olyan is, ami már az első bekapcsoláskor visított. Ez a játszma (plusz közben állandóan olajoztam és zsíroztam is a ventiket, az első max 1-2 napot adott, az utóbbi néha hetekre helyrerakta a ventit) azért is volt tarthatatlan (amellett, hogy összességében 50-80 rugó körül költhettem ilyen használhatatlan szemétre), mert a haldokló ventik valószínűleg áramingadozást okoztak (ehhez nem nagyon értek, csak tippelem), és elég rendesen gyilkolták a HDD-ket (az összefüggés jól látszott: nem egyszer, amikor nagyon visított egy venti, a hozzá tartozó HDD már eltűnt a BIOS látóköréből is). (Tehát NAGY BAZDMEG az Altrix, Kolink és ViPowER cégeknek!) Plusz valószínűleg a sok HDD rezgése sem tett jót a HDD-knek, az említett házban ugyanakkor elég jó, gumis rezgéscsillapító enyhíti a rázkódást. Egyébként egy keretbe mennek a HDD-k, aminek az elején egy szép nagy venti figyel, ami tényleg nagyon jó üzemhőmérsékletet biztosít. Para persze, hogy ha a leszerelhetetlenül rögzített venti egyszer megadja magát, hol kapok új Cooler Master HDD keretet, mert ahogy elnézem, ilyen alkatrészeket sem nagyon lehet kapni az országban külön, ahogy például direkt Gigabyte parallel + serial keretet sem (lásd a problémát feljebb), eddig a hivatalos kiegészítők közül csak plexi oldallapot találtam egyszer, ami mutatós ugyan, de biztosan ront a hűtésen, meg egyébként is minek.

Kicsit még a ventis témát érinti, hogy ugye nem rossz dolgok a külső, USB-s HDD-k sem, jól lehet így anyagot hurcolni, plusz például USB-s DVD lejátszókhoz, konzolokhoz, NAS-ekhez és egyebekhez is köthetők. Valamikor vettem egy egy ventis STLab cuccost, amibe 3.5-ös PATA HDD-t lehet tolni, használni csak idén januárban kezdtem, talán két napig bírta a venti, aztán átment döglődőbe, ráadásul hűtve is (kézzel saccperkábé) 60-70 fok között lehetett az alumínium keret, hamar nyugdíjaztam is a rendszert. (NAGY BAZDMEG az STLabnek is!) Tudom, nem sokan olvasnak, még kevesebben hardverguruk, de azért kilövöm a körkérdést: mindenki szív a keretek kis ventijeivel, és ha igen, léteznek megbízhatóbb, mondjuk csapágyas hűtésű külső HDD-k és HDD keretek? Ahogy kivettem, sok márkásabb cuccban még venti sincs, azok tuti megfőzik magukat hamar.

Nagyjából ennyi volt most a fejlesztés, és 3-4 évig ismét nem tervezek jelentőset, remélem addig ki is tart ez a vas.

:: Téma: masinéria

süti beállítások módosítása