/// Google Lively

Médiageci

Google LivelyElőször William Gibson Idoru című, 1997-ben megjelent regényében találkoztam azzal az ötlettel, hogy a chatszobák akár lehetnének háromdimenziósak is, felhasználók által tervezett és textúrázott tárgyakkal díszítettek, amikben maguk a felhasználók is háromdimenziós, részben saját, részben mások által tervezett, animált, scriptelt és öltöztetett alakokként jelenhetnének meg. Az ötlet alapvetően tetszett, szívesen kipróbáltam volna, ha létezik, ugyanakkor jobban belegondolva, haszontalannak is találtam, hiszen a chateléshez nem kell más, mint egy szöveges input és output ablak. Az eyecandy, bár ideig-óráig az újdonság erejével hatna, szart sem adna a lényeghez.

Lehet, hogy az ötlet már Gibson előtt is létezett, hiszen akkor már ezer éve toltuk a chatet BBS-eken, sőt az IRC sem volt már újdonság. Bizonyára sokan eljátszottak az ötlettel, hogy hogyan lehetne még életszerűbbé, kávéházibbá tenni a virtuális beszélgetést. Voltak már korai próbálkozások is, például a színes szövegek és smiley-k. Aztán idővel, a GUI-s oprendszereknél már megjelentek a grafikus smiley-k (de utálom őket máig is), az avatarok, a multiplayer videojátékokban pedig már lehetett beszélgetni is. Talán a World of Warcraftot tekinthetjük vízválasztónak, ugyan engem soha nem mozgatott a játék, nem is próbáltam ki, de sokan járnak oda dumálni is, nem csak hentelni.

A gibsoni ötlet leginkább a Second Life-ban teljesedett ki, ami már nem videojáték volt, és nem a játékosokat célozta meg, hanem egy alternatív virtuális világ kapuját nyitotta meg (többek között saját gazdasággal, ahol többen valódi milliókat kerestek), amit a felhasználók alakítgathattak (nem csak 2D és 3D művészek, de animátorok, programozók és mások is), és ami tényleg milliókhoz eljutott, nem rekedt meg egy kis körben tesztelgetett, és hamar magára hagyott kezdemény szintjén. Hozzá kell tennem, hogy e sorok szerény írója, bár nagyon sok éve szemez a Second Life-fal, máig is lusta volt kipróbálni. Sokáig dombornyomott hitelkártya nélkül nem volt rá lehetősége. Mióta ezt a korlátot feloldották (ez is lehetett vagy 2-3 éve), szorgosan töltögeti le az újabb és újabb keretprogramokat, gyűjti a fejlesztői információkat és formátum konvertálókat, de még mindig lusta volt feldobni a cuccost.

Született sok Second Life klón (avagy virtual reality community) is, sőt a Linden Research is készített gyermekbarát alternatívát, én azonban az izometrikus, kétdimenziós Habbo Hotelen kívül nem próbáltam ki mostanáig mást (az külsőre tetszett, mint az a blogomon is tükröződik, csipázom a pixelgrafikát, de ahogy sejtettem, pár óra szöszölés után egy életre meguntam), és csak két hasonló keltette fel a figyelmemet. Az egyik a PlayStation Home, amihez sajnos nem rendelkezem még PlayStation 3-mal, a másik a Google Lively. A Google-t, bár tartok tőle, hogy a háttérben nagytezsvíreskedik (főleg az a kínai cenzúrával való összeborulás nem tetszett), azért nagyon kedvelem, sokat használom, elismerem a technikai zsenialitását (azaz, ha egy termék a Google-től jön, az biztosan jó), és a gigantikus erejét (azaz, hogy olyan anyagi háttérrel és reklámtőkével rendelkezik, hogy bármilyen szolgáltatást csúcsra fejleszthet a pénzével és pimpelhet a reklámjával). Halkan teszem hozzá, voltak azért kisiklások, például az orkutból sem lett Facebook vagy MySpace, mára már csak egy indiaiak és brazilok által megszállt valami, és mint azt az előző posztomban írtam, talán a Chrome bétát is túl korán hozták ki, persze van jövője, csak nyitáskor alulmúlta az elvárásaimat.

Amikor a Google július 8-adikán, a Chrome-hoz hasonlóan, különösebb előzetes hírverés nélkül, meglepetésszerűen elindította a saját Second Life klónját, a Lively-t, rögtön rácuppantam. Különösen a kis reklámvideója fogott meg, ami színes, nagyon profi, rajzfilmesen elnagyolt, videojátékos látványt ígért. Tehát lehúztam és installáltam a keretprogramot, ami aztán itt árválkodott a masinámon a mai napig. Ma azonban, három hónap halogatás után végre elindítottam, és sajnos, a Chrome-hoz hasonlóan alulmúlta a várakozásaimat. Van benne pár lehetőség, de nem túl sok, és a még mindig nagyon korai (vörös pettyes) béta állapotában nem igazán fogott meg, de lássuk részletesebben.

Indítás után természetesen az első dolog az avatar létrehozása. Nos, itt fogadott az első csalódás. Van három nyúlt srác, egy animés, nagyfejú kiskölyök (a cucc "állatnak" kategorizálja), három csaj (egy korrektebb arányú, egy közepesen rajzfilmes és egy elnagyoltabban animés, de nem chibi), továbbá egy macska, egy mosómedve és egy törpemalac (megnyitható még valami apró "akármi", de az teljességgel haszontalan). Hát, ez nem igazán az a kínálat, amire számítottam, mellesleg az egymáshoz viszonyított arányok is nagyon durvák, egy állat eltörpül egy ember mellett, fura így két perspektívából beszélgetni. Nyitáskor ez a szűkös készlet még rendben volt, de ha közel négy hónap alatt sem adtak hozzá többet, mikor akarják felfuttatni a projektet, évek múlva? Kicsit az is meglepett, hogy nem lehet teljesen saját figurát alkotni 3D szerkesztővel, majd animálni, és feltölteni. Tartok tőle, hogy erre a jövőben sem lesz lehetőség, nem lesz hozzá nyílt SDK sem, a Google meg akarja tartani ezt a kellemes, videojáték minőségű, színes összképet, nem akarja, hogy a lámák teleszemeteljék saját, akár gyengébb tartalommal. Én szívesen szerkesztgetnék, de persze a minőségkontrollt is megértem, csak akkor legyen nagyobb finomhangolhatóság, mondjuk olyan Poser-jellegű, amihez hasonló már elég sok videojátékban is előfordul, különösen bokszjátékok ugranak be.

Jelenleg úgy tűnik, hogy csak cégek jelentkezhetnek fejlesztőnek, akik elbírálás (és talán egy nagyobb összeg leszurkolása) után bekerülhetnek a programba. Most a domainvesztett Curiously Strong Entertainment, a Millions of Us, a Leviathan Games, a Rivers Run Red, az X-Ray Kid és a Mindwalk Studios szerepel benne. Kicsit persze azért lehet alakítgatni az avataron, hajviseletet válthatunk, szemöldököt, bőrt és szemet színezhetünk, továbbá felruházhatjuk, tehát adhatunk rá felsőt, alsót, cipőt, komplett ruhát, fejfedőt és egyéb kiegészítőket (a legújabbak a Halloween-tökök). Ezek, mivel a figurák változó alakúak, avataronként is változó készleteket jelentenek (és nem csak nemenként), a macskánál van a legkevesebb, de a többieknél is csak néhány darabot jelent, pár alternatív textúrával színesítve. Ez a részben ehhez kapcsolódó aránykülönbségekhez hasonlóan rosszul átgondolt koncepciót tükröz, vagyis emiatt soha nem lesz sok figura, és kiegészítők is népszerűbb avatarokhoz készülhetnek csak nagy számban.

Benéztem a legnépszerűbb és leginkább tömött szobákba, ezek viszonylag jól néztek ki, jelenleg a Lively: Google Room, a Brasil Party, a Jen's Coffee House, a Sanctuary Spa és a SCiENCE FiCTION jön nekem feljebb, ami komolyabbnak tűnik, szerintem csak ezeket gyárthatták profi cégek, a többi összehányt próbálgatás. Ezekben is két-három figura ténfergett, általában csak álltak magukra hagyva, vagy próbálgatták a rendszert kaotikusan. Két helyen csíptem el diskurzust, az egyiket portugálul, a másikat angolul, ez utóbbiba csatlakoztam. A társaság fele hozzám hasonló newbie volt a világ minden tájáról (Kanada, Tajvan, Hollandia, USA, Indonézia, Kína), fele összeszokott törzsvendég. Ez még kevés a messzemenő következtetésekhez, de szerintem száznál is kevesebben lehetnek a törzsfelhasználók, plusz mindig rotál pár tucat ember, aki próbálkozik. A beszédet egyébként rém nehéz követni, buborékok jönnek ki az emberekből, de nem vehető ki, hogy ki kihez szólt, legalábbis ezeken a helyeken nem volt divat megszólítással kezdeni a sort, plusz nem minden szögből látszik minden nick (no és persze azt sem várhattam el, hogy bárki kiírja nekem a "Rézfaszú Bagoly" megszólítást, szöveget ráadásul copy-zni sem lehet a 3D-s fő felületen). A színkódok valamennyit segítenek a beszélő azonosításában, de nincs sok szín, és ezt is a program határozza meg (nekem legalábbis nem sikerült megváltoztatnom az enyémet). Ahhoz tehát, hogy egyértelmű legyen a beszélgetés iránya, egymás mellé kell állnunk, vagy körbe kell ülnünk egy nagyobb traccspartihoz, mint a való világban. Ez valamennyire ötletes, de mégsem túl kényelmes és átlátható.

Mint említettem, szobák vannak, pontosabban kisebb-nagyobb területek, nincs túl nagy szabadság, viszont mi is berendezhetünk sajátot. Az tetszik, hogy bármelyik nagyon speckó alaprajzot is kiválaszthatjuk (elsőre úgy tűnt, hogy nem, de a boltban "megvehetjük" őket, és utána már választhatjuk), továbbá, hogy bárhol, bármilyen tárgyat lenyúlhatunk, pontosabban lekérhetjük az adatait, kommentálhatjuk, megnézhetjük a boltban, és meg is "vehetjük". Ez utóbbi azért is fontos, mert a bolt nagyrészt nem katalogizált, áttekinthetetlenül egybeömlesztett (persze a belső Google kereső azért segít valamicskét) árukészlet, csak nagyon kevés tárgy van rendesen berendezve a jelen pillanatban 14+ ezer közül (ezt úgy tűnik, azért folyamatosan töltik, szinte minden nap kerül fel két-három dolog). Sajnos tárgyakat sem szerkeszthetünk vagy tölthetünk fel mi, civilek, pedig a Google-től ez nem lenne idegen - ugye a Google SketchUppal is lehet a Google Mapsbe épületeket szerkeszteni. Persze nem zárható ki, hogy később talán megnyitják az ilyen lehetőségeket is, sőt ennek ígéretét hordozza magában az egyik FAQ válasz: "we hope to enable user-generated content and even more customization soon, but until then we've given you tons of choices from the catalog to help personalize your Lively experience".

A tárgyak között vannak egész mókásak, sok animál, ha rájuk klikkelünk, tehetünk rájuk linket, leírást, kommentet, a tévékre pedig YouTube videókat is streamelhetünk. A figurák mozgatása nem olyan, mint egy játékban, egérrel klikkelhetünk mindenhova, és így teleportálhatunk a látható, stabil felületekre (minden extrém apró peremre is), vagy a lábuk körül tartva az egeret, mozgathatjuk őket. Ez szokatlan, nem életszerű, de gyors mozgást tesz lehetővé, a rendszert végül is segíti, gyorsan válthatunk beszélgetőpartnert, ott teremhetünk más előtt. Emellett van egy csomó saját animációnk is (ezek is különböznek figuránként, ahogy ezek száma is), amit a jobbklikkes menüből hozhatunk elő, például röhögés, bőgés és tánc - van amelyik avatarnál már 150 körül jár ez a lista. Ezeket alapban lassú előhozni, minden klikknél felülről kell görgetni, így, ha le akarunk reagálni mondjuk egy viccet egy földön fetrengő nevetéssel, totál lemaradunk a pergősebb beszélgetésekben, ugyanakkor sok próbálgatással és utánajárással lehet találni kiskaput: a mozgások nevei előtt (az IRC-hez hasonlóan) használhatjuk az input ablakban a perjelet, és akadnak további utasítások is, néhány szóra meg alapban érzékeny a rendszer, például akárhova szúrunk be smiley-t, LOL-t vagy ROFL-ot, az avatarunk ezekre is reagál. Van természetesen hagyományos chat ablak is, ami eltakarja a fő ablak felét. Ez áttekinthetőbb, itt lehet másolni és idézni is, viszont ezzel még kevésbé látjuk, hogy ki kihez intézi a szavait, ez sem az igazi.

A vásárlás egyelőre ingyenes, de a rendszer magában hordozza, hogy talán pénzesítik, vagy bevezetnek valami virtuális pénznemet, amit esetleg játékokkal, kereskedelemmel, saját tartalom előállítással növelhetünk, mint sok más rendszerben. (Hozzáteszem, még a Meezzel tettem egy próbát nemrég, de miután szinte semmi kiegészítőt nem adott ingyen, pár perc alatt le is írta magát nálam.) Meglátjuk, merre megy el ez a vonal. Összességében úgy vélem, igényes, jópofa a kezdeményezés, de ahogy az a kevés felhasználóból is látszik, jelen formájában kevés, nem köti le az embereket az első kipróbálás után, nem egy Twitter (ami nem a látványával, de mégis hódít) vagy Second Life (ahol gondolom a saját tartalom, a már kialakult hatalmas közösség és az ingatlanspekuláció vonzó). A bétát a Chrome-hoz hasonlóan túl korán nyitották meg, innen már nehéz lesz annyira felgyúrni az 1.0-ra, hogy akkor ismét az újdonság erejével hasson, és milliókat behúzzon. Azt tudom még elképzelni (a projektben részt vevő több játékcég is erre enged következtetni), hogy idővel megtömik videojátékokkal, mondjuk a saját avatarunkkal mehetünk Mario Kart klónt tolni, de ezzel se lenne sokkal érdekesebb és eredetibb a termék. Szerintem a Lively, akármilyen pofás, ismét egy zsákutca.

:: Téma: etcetera

süti beállítások módosítása