/// Oszigála 2009

Médiageci

Joker OscarralAz előző évek hagyományait követve (lásd a 2008-ast és 2007-est) ismét összefoglalom az Oscar Díjkiosztó Gálát magamnak, meg a néhány olvasómnak, bár akit érdekelt, bizonyára már olvasta az eredményeket máshol. A filmszakma legtöbbre becsült jellegzetes aranyszobrát mellesleg 81-egyszer osztották ki az éjjel. A sztorit, hogy mióta és mennyire fanatikusan figyelem a gálákat, ezúttal megspórolom, az előző ilyen posztokban már leírtam.

Idén még korábban kapcsolódtam be a közvetítésbe. Ahogy előzőleg írtam, tavalyig kihagytam a vörös szőnyeges puccparádékat. Most már jó előre a Pro 7-re kapcsoltam (továbbra is hálás vagyok ennek a német csatornának, hogy eredeti hanggal, problémáktól mentesen elhozza nekünk az ilyen eseményeket), és olyan 0 óra 57 körül bele is csaptak a lecsóba. Ahogy szokták, először a csatorna saját emberei tudósítottak németül a vörös szőnyegről, közben alaposabban bemutatták az érintett német filmeket és azok alkotóit. Aztán következett a sztárok leszólítása, itt is főleg a németekre koncentráltak, meg persze néhány nagyágyúra, a német tudósító jól láthatóan Danny Boyle-nak és Penélope Cruznak szurkolt, hozzám hasonlóan. Egy idő után ennek vége lett, és az amerikai vörös szőnyeges közvetítés ment tovább, abban már elég sok ember beszélgetett sztárokkal, szokás szerint felületesen. Hozzáteszem, ezúttal sem maradt el a divatbemutató, a színésznők mind elmondták, hogy Gucci vagy Prada van rajtuk, egy kis ablakban pedig bemutatták, hogy a korábbi években miket viseltek. A ruhákban nem láttam sok fantáziát, néhány fodros volt, néhány hímzett, de nem volt semmi emlékezetes, extrém vagy merész, amilyenekből egy-kettő minden évre jutott. Mélyebb dekoltázs sem nagyon akadt, és minden szoknya a földön gyűjtötte a port, így amikor cipőkről volt szó, akkor nem láttunk egy cipőt sem. Ez a konzervatív visszafogottság meglepett, de később jött rá magyarázat. Mellesleg Penélope Cruz, akinek én is nagy rajongója vagyok, most nem festett annyira jól, ráadásul előnytelenül varrták a ruhája mellrészét is. Angelina Jolie sem tündökölt annyira, a normálisnál soványabb volt, de azért egészségesebbnek tűnt, mint néhány korábbi fellépésén.

A gálát itteni idő szerint 2:30-kor kezdték pontosan. Hugh Jackman szerintem nem volt rossz műsorvezető, eléggé sokoldalú, énekel, táncol, ugye remek volt szuperhősként és időutazó arisztokrataként is, a választás emellett nyilván azért esett rá, hogy ne egy humorista stand up comedyje legyen a gála, mint az utóbbi évtizedekben, a műsorvezető viszonylag a háttérben maradjon. Maga a show minden tekintetben a régi időkbe (talán 30-as, 40-es évekbe) próbált visszamenni, így alakították ki a színpadot és a nagyon kevés díszletet is. A színpad kör alakban kicsit magába szívta a székeket, középen pedig egy apró kifutón még közelebb kerülhetett a nézőkhöz az aktuális beszélő, szűk baráti társaság érzetét keltve. Tehát minden visszafogottabb, bensőségesebb és olcsóbb volt. A koncepciót szerintem nagyon eltalálták, a megszokott drága rongyrázás helyett a válságban megmutatták, hogy kevesebb pénzből (persze nyilván így is hatalmas összegekbe került az egész) is ki lehet hozni ugyanazt, ezzel valahol visszahozták az eleganciát a gálába.

A válságra Jackman rögtön az elején utalt, az egyik első poénja az volt, hogy felvezető kisfilmre (amikben, mint megszokhattuk, nagyon durva számítógépes effektekkel fűzték össze látványosan a díjakra jelölt filmeket) sem volt pénz, de azért ő amolyan garázs stílusban összeütött egyet élőben. Nem volt rossz néhány kartonnal és efféle, valóban minimalista eszközzel, a Slumdog Millionaire (Gettó milliomos) kvízjátékos monitorjai például üres pizzás dobozok voltak. A visszafogottság miatti kis hiányérzetet aztán nagyon erősen ellensúlyozták az első díj átadásakor. Hatalmas ötlet volt, hogy a színészek kategóriáinál egy kisfilmben bemutatták az emlékezetesebb díjátvételeket (ez nem újdonság), aztán a kategória öt régebbi győztese lépett színpadra, többnyire színészlegendák, néhány fiatal titánnal fűszerezve. Ők aztán bemutatták egyenként a jelölteket és a szerepeiket, rendszerint némi kapocs is volt a díjazó és a díjazott között (hasonló háttér, közös filmek, barátság), ilyenkor szinte szem nem maradt szárazon. Erős kategóriával kezdtek, a legjobb női mellékszereplővel. Ugyanakkor a többi kategóriát nem húzták túl hosszan, a legtöbb technikait lezavarta egy díjátadó kettes, hármas vagy négyes csomagban, ezt az ötletet is értékeltem.

Az talán kicsit hiányzott, hogy a nagy filmekből nem adtak le a műsor közben elszórva egy-egy nagyon jól vágott, hosszú blokkot, ami szokás volt a nemrég eltűnt betétdalok grandiózus (hatalmas sztárok, légi balett, rengeteg díszlet stb.) előadásához hasonlóan. A betétdalok között most csak három jelölt volt, mint az egy korábbi posztomban is olvasható, ezeket az újabb trendek szerint egy előadásba mixelték. Mint ismeretes, Peter Gabriel ezen kissé kiakadt, így nem volt hajlandó elénekelni a jelölt számát (Down to Earth a Wall-E-ből), de azért jelen volt. Ezt sajnáltam, mert sokkal jobb és energikusabb a hangja és előadásmódja, nem volt az igazi, aki helyettesítette. Gabriel újabb számaiból (így ebből is, igaz sokat nem ismerek) szinte a földanya és az ősi Afrika szólal meg (fekete előadó is helyettesítette, biztosan híres, de én nem ismertem fel).

Ült Jackman egy másik, szintén a válsággal kapcsolatos poénja is, amiben elmondta, hogy ő egy ausztrál, aki egy nagy ausztrál filmben játszott, aminek Australia (Ausztrália) a címe, de mivel válság van, a következő filmje kisebb lesz: New Zealand (azaz Új-Zéland), hehe. A díjátvételeknél sem voltak túlságosan emlékezetes performanszok, bár azért volt néhány megindító. Penélope Cruz mesélt arról, hogy ő is mindig éjszakázva nézte a gálát (ugye spanyol, vagyis nem amerikai időzónában gyerekeskedett), és mindig érezte, hogy ez az esemény mennyire összehozza, egységbe kovácsolja az embereket és a művészeket szerte a világon. A győztes eredeti forgatókönyvíró, Dustin Lance Black (hozzáteszem, ezt kicsit furcsának érzem, hogy egy valódi életrajz megírása is eredetinek számít, végül is olyasmi, mint egy regény szabadabb adaptációja, de persze biztosan vannak árnyalatok, és akik a szakmát művelik, máshogy érzik) pedig arról beszélt, hogy mennyire hálás a szüleinek, hogy noha mormonok, elfogadták olyannak, amilyen. Nem mondta ki egyértelműen, de utalt rá, hogy meleg, mellesleg ő írta a Milk forgatókönyvét, ami egy meleg politikusról szól.

Akadtak bakik is szép számmal, és az apróbb akadásokat nem is jegyeztem meg. Daniel Craig különösen sokat bénázott, de a pergő nyelvű Will Smith is megakadt egyszer, persze profi komikusként sikerült viszonylag jól kijönnie belőle, plusz a zenei díjakat átadó színes bőrű nő is bénázott, akit nem tudtam azonosítani. Az viszont bejött, hogy az említett, elmaradt filmes blokkok helyén olyan összevágott trailereket játszottak, amik egy témán belül mutatták be az előző év termését, így nem csak a díjazott filmekről szólt a műsor, hanem az egész filmiparról, még a jellemzően mellőzött vígjátékokról is. Volt animációs, romantikus, dokumentumos, akciós és vígjátékos blokk. Hozzáteszem, a műsor elején ritkák voltak a reklámszünetek, aztán a közepén durván belehúztak, volt amikor két percre jutott négy-öt perc reklám. A reklámblokkok alatt a Pro 7 németül mutatta be a fontosabb filmeket, gondolom ugyanezt tette az eredeti amerikai adó is (mintha az ABC-t említették volna, de mérget nem vennék rá), tehát pótolta a show fent említett, ilyen jellegű hiányosságát is. Az is bejött, ahogy az egész műsort a filmkészítés bemutatására fűzték fel, nem mintha ezzel sok újat mondtak volna bárkinek is, de jó téma volt. Elmondták és bemutatták a forgatókönyvíró munkáját (ez is az elején volt), majd így haladtak a látványtervezésen és egyebeken (ezeknél volt csak kevés díszlet: egy műhely) keresztül a vizuális effektusokig és a vágásig. Persze a legfontosabb díjak a hagyomány szerint a végére maradtak, nem működött volna, ha a színészek és a rendező díját is a közepén adták volna át, szóval ez is ötös.

A tudományos és technikai díjak (imádom ezt a szót, amit Jessica Biel a kütyükre és fejlesztésekre használt: thingamajig) átadásáról nagyon rövid blokk volt, csak Ed Catmull nevét említették, aki a Gordon E. Sawyer Díjat kapta - azt hiszem, rendes szobrot csak ő kapott. Ő egyébként nagy név a 3D-s fejlesztések terén, közismert a részben róla elnevezett algoritmus is, mellesleg Tixaros, akarom mondani Pixaros. A Jean Hersholt életmű díjat idén ismertebb ember kapta, de ez nem volt titok, én is megírtam korábban: Jerry Lewis. Sokan nőttünk fel a filmjein, megérdemelt egyet, ha más öreg nem akadt. Mellesleg az Australia miatt sokat szidott Baz Luhrmann is rendezett egy musical blokkot, amit Jackman, Beyoncé Knowles, meg még pár sztár, táncos és énekes adott elő. Aztán a legjobb dokumentumfilm, a Man on Wire nyertesei a szereplőjüket, Philippe Petit-t is a színpadra hívták, ő lehet az a pofa, aki a leghíresebb biztosítás nélküli kötéljárásokat produkálta, gondolom a film is nagyrészt erről szól, ő bűvészkedett és zsonglőrködött kicsit (az érme eltűntetést mondjuk Jackman is elmagyarázta a The Prestige-ben, azaz A tökéletes trükkben, ha jól emlékszem), az orrán egyensúlyozta az aranyszobrot.

Természetesen a szakma nevesebb friss halottjaira emlékező blokk sem maradt el, bár ezúttal valahogy csendesebb volt a közönség, vagy részvétből, vagy kevésbé kedvelték az elhunytakat. Paul Newman zárta a sort, egyértelműen ő volt a legnagyobb, legismertebb, legnépszerűbb arc, az ugyanakkor meglepett, hogy (ha jól láttam) Heath Ledger teljesen kimaradt a blokkból, igaz róla máshogy emlékezett meg a szakma, tényleg megkapta a posztumusz Oscart a Joker alakításért, amit a családja vett át. Hozzáteszem a halottas blokkot eléggé elszúrták, de a műsorban ezen kívül nem láttam más hibát. Az emlékezés közben énekelt egy kövér, fekete nő, azt hiszem Jennifer Hudson, és az operatőrök őt is meg a vásznat is mutatni akarták. Így gyakran keveset láttunk a vászonból, SDTV-n alig látszottak a nevek, azt meg szinte soha nem lehetett kibetűzni, hogy mi volt az illető munkája (a kevésbé ismert arcokat ugye nem lehet kapásból hova tenni, főleg, hogy filmkritikusok és hasonlók is bekerültek a szórásba), persze HDTV-n talán jobb volt a helyzet.

A nagy díjaknál (és úgy általában) jött a papírforma. Kate Winslet nagyon megérdemelten (a filmet ugyan még nem láttam, de pár blokk is meggyőzött) megkapta a legjobb színésznő díját, ami a munkássága és a sok jelölése után is kijárt neki, noha még nagyon fiatal. Korrekt volt a beszéde, mesélt arról, hogy már kiskorában erről ábrándozott, és ezt próbálta egy samponos flakonnal. Örültem, hogy köszönetet mondott az egyik hősömnek, Peter Jacksonnak, hogy felfedezte, és az is nagyon korrekt volt, hogy a hoppon maradt vetélytársait magasztalta, "istennőnek" nevezte őket. Emellett vagány volt, hogy amikor a szüleinek mondott köszönetet, kiszólt, hogy az apja füttyentsen, így jelezze, hogy merre ültették le. A papa így is tett, megismerhettük.

Sean Penn legjobb színész díja azért kicsit meglepett, a bejátszások, a megtörtént alap és a politikai téma miatt kicsit számítottam rá, és baromi jó színész, de mivel már volt Oscarja, és az ítészek érezhetően kicsit ezt is szokták nézni, vagy Mickey Rourke vagy Brad Pitt nevére számítottam (a jellemzően mellékszereplő öregekére semmiképp nem). Penn valószínűleg megérdemelte, mellesleg ő sem számított a díjra, legalábbis ezzel kezdte, aztán végig azzal viccelődött, hogy sok melegbarát szavazott rá, akik most lebuktak. Az ő beszéde is hosszú volt és korrekt, talán a politikába és a melegházasság dologba nem kellett volna ennyire belemennie, de végül is a film ilyen üzeneteket hordozhat, nagyon nem is kerülhette ki. Az is jó volt, hogy Mickey Rourke-t, akinek feltehetően ő szurkolt, kiemelte, hogy "ismét felkel majd a földről" és "a barátja".

Danny Boyle pedig (akinek biztosan ez volt élete legjobb napja, a kissé furcsa arca megállás nélkül ezt tükrözte) ugrált örömében, amikor megkapta a legjobb rendezői díjat. Majd amikor a mozija, a Slumdog Millionaire az év filmje lett, a stáb minden jelenlevő tagja felvonult a színpadra. Ekkor Christian Colson producer azt is elmondta, hogy a projekt csak vele, a regénnyel és Boyle-lal kezdődött, pénz és sztárok nélkül, így hozták össze a 8 Oscart nyert, jelenleg az IMDb 35-ötödik helyén tanyázó, valószínűleg fantasztikus és hatalmas koprodukciót. Örültem a sikerüknek, Boyle régóta (a Shallow Grave, azaz a Sekély sírhant óta) a kedvenceim között van.

Nagyjából ennyi volt a show, 5:55-kor pontosan vége lett, vagyis a lényeg megállt 3 óra 25 percben. Emlékszem, régebben sok gond volt ezzel, 5-6 órákon át hömpölygött, gyakran túlcsúsztak a beszédek, aztán egy időben meg a lekeverések miatt volt balhé, úgy érzem, ez így meghúzva tökéletes, nagyon profi munka volt. Abszolút bejött ez a vissza a gyökerekhez tálalás és elegancia a korábbi cirkuszok helyett. Nem tagadom, hogy a korábbi posztjaimban pont hiányoltam a fényűző extrákat, például a Cirque du Soleilt, de ezt látva érzem, hogy így a jó, ez tényleg a filmekről, az alkotókról és a színészekről szól, megtiszteli őket, az egy említett baki ellenére is csillagos volt a műsor. A díjakat nem véleményezem, mert a legtöbb filmet még nem láttam, a tényleges alakításokat így nem tudom összehasonlítani.

Végül jöjjön a nyers lista átadási sorrendben:

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ / ACTRESS - SUPPORTING
Penélope Cruz (Vicky Cristina Barcelona)

LEGJOBB EREDETI FORGATÓKÖNYV / SCREENPLAY - ORIGINAL
Milk (Dustin Lance Black)

LEGJOBB ADAPTÁLT FORGATÓKÖNYV / SCREENPLAY - ADAPTED

Slumdog Millionaire / Gettó milliomos (Simon Beaufoy)

LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM / ANIMATED FEATURE
WALL-E

LEGJOBB ANIMÁCIÓS RÖVIDFILM / SHORT FILM - ANIMATED
La Maison en Petits Cubes

LEGJOBB LÁTVÁNYTERVEZÉS / ART DIRECTION
The Curious Case of Benjamin Button / Benjamin Button különös élete

LEGJOBB JELMEZ / COSTUME DESIGN
The Duchess / A hercegnő

LEGJOBB SMINK / MAKEUP
The Curious Case of Benjamin Button / Benjamin Button különös élete

LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS / CINEMATOGRAPHY
Slumdog Millionaire / Gettó milliomos (Anthony Dod Mantle)

LEGJOBB ÉLŐSZEREPLŐS RÖVIDFILM / SHORT FILM - LIVE ACTION
Spielzeugland (Toyland)

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ / ACTOR - SUPPORTING
Heath Ledger (The Dark Knight / A sötét lovag)

LEGJOBB DOKUMENTUMFILM / DOCUMENTARY FEATURE
Man on Wire

LEGJOBB RÖVID DOKUMENTUMFILM / DOCUMENTARY SHORT
Smile Pinki

LEGJOBB VIZUÁLIS EFFEKTUSOK / VISUAL EFFECTS
The Curious Case of Benjamin Button / Benjamin Button különös élete

LEGJOBB HANGVÁGÁS / SOUND EDITING
The Dark Knight / A sötét lovag

LEGJOBB HANGKEVERÉS / SOUND MIXING
Slumdog Millionaire / Gettó milliomos

LEGJOBB VÁGÁS / FILM EDITING
Slumdog Millionaire / Gettó milliomos

LEGJOBB EREDETI FILMZENE / ORIGINAL SCORE
Slumdog Millionaire / Gettó milliomos (A.R. Rahman)

LEGJOBB EREDETI BETÉTDAL / ORIGINAL SONG
"Jai Ho" (Slumdog Millionaire / Gettó milliomos, A.R. Rahman)

LEGJOBB IDEGENNYELVŰ FILM / FOREIGN LANGUAGE FILM
Departures (eredetileg Okuribito, japán film)

LEGJOBB RENDEZÉS / DIRECTING
Slumdog Millionaire / Gettó milliomos (Danny Boyle)

LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ / ACTRESS - LEADING
Kate Winslet (The Reader / A felolvasó)

LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ / ACTOR - LEADING
Sean Penn (Milk)

LEGJOBB FILM / BEST PICTURE
Slumdog Millionaire / Gettó milliomos

Aki szereti a számolgatást, az láthatja, hogy nagyrészt bejött a papírforma, a The Curious Case of Benjamin Button is nyert pár szobrot (hármat), de csak technikaiakat, azokban sem tarolt, az év filmje nyolc szoborral a Slumdog Millionaire lett. Az Oscar-klubba belépett még Heath Ledger, Kate Winslet, Penélope Cruz és Danny Boyle is. Amennyiben csak a játékfilmeket nézzük, és az egyéb művészeket kevésbé követjük, ahogy én teszem, bár a zenészeket és operatőröket azért még többé-kevésbé figyelem, azt például nagyon sajnáltam, hogy Danny Elfman most sem kapott szobrot.

Jövőre folytatjuk...

:: Téma: etcetera