/// 3 év, 100 bejegyzés

Médiageci

Alan Rimell: Christopher Walken - The Deer Hunter2006. november 19-edikén regisztráltam eme blogot, és 2007. február 16-odikán, vagyis pontosan három éve bocsátottam hivatalosan az útjára. Mivel már kezdetben sem folyt itt az kontentnak az felelősségteljes s buzgalommal teli tolása, az egyre ritkább és emészthetetlenebb körmölvények pedig hamar elrettentették az legkitartóbb s legrátermettebb idevetődő szénalapú entitásokat is, én Betonpandával ellentétben inkább nem szerveztem harmadik évfordulós pulcsipartit, mert törzsközönség híján nagyon egyedül lettem volna rajta.

Tehát három éve blogolok itt, ez volt a leghosszabb állomás a most már több mint kilencéves bloggeri pályafutásom során. Ebből az alkalomból megpróbáltam újraolvasni az egészet ától cettig, de sajnos időben nem értem a végére. Mindenesetre, amit olvastam, az nem tetszett, nagyon nem. Az emlékek szépítették a múltat, és amikor frissen írtam a posztokat, nem volt meg ez az objektív távolság sem, de innen újraolvasva az idehányt közel másfélmillió karakter nem szórakoztató, nem olvasmányos, nem informatív, nem kerek, nem emészthető, ergo abszolút nem frankó. A kísérlet kudarcot vallott...

Amikor belevágtam, számos határozottabb és ködösebb céllal tettem:

Egyrészt szimplán írhatnékom volt, filmekről, csak úgy magamnak. Ez a megfoghatatlan naplóírási kényszer szinte mindenkiben megvan, ezt tükrözi a blogok és mikroblogok brutális felfutása. Persze írhattam volna a fióknak is, főleg, hogy visszajelzést nem igazán vártam (például csak a blogos illem miatt engedélyeztem korlátozva, kísérleti és átmeneti jelleggel a kommenteket), de nyilván kis exhibicionizmus azért szorult belém is, hogy kiraktam a webre, meg ott volt a többi pont is. Végül erre totálisan ráuntam, ha néhány kommentáló nem noszogatott volna, meg nem ragaszkodnék mániákusan a szokásaimhoz, már két éve bedobtam volna a törölközőt.

Mivel többnyire pénzért írok, szűk keretek közé szorított méretben, elvárt (eladható, lapok nevéhez méltó) minőségben, azt is reméltem a blogtól, hogy a korlátok, az elvárások, a határidők és méretek szorítása, a megfelelni akarás, a görcsös szókeresés, a póz és egyebek nélkül, teljes alkotói szabadságban valami jobb, eredetibb, érdekesebb, akár igazán átütő, még piacképesebb hangomra találok rá az itteni kísérletezés során. Az éterből jön majd magától az ihlet, mint David Lynchnek, ha szimplán megnyitom a csapot, és mint élőszóban, szerkesztetlenül engedem ki a gondolatfolyamot. Nos, ez sem jött be, sőt az összkép egyre romlott, bár most láttam, hogy már az elején is szörnyen szétesett volt.

Aztán már egyre nehezebben zártam el a csapot, hiába szelektáltam, és próbáltam a választott témában azért nem mindent leírni (vagyis rengeteg infót kidobtam menet közben, hogy valahol azért mégis meghúzzak egy határt), egyre torzabb gigászok jöttek ki a csőből. A karaktermennyiség nem csak a minőség rovására ment, de a böszmébbnél-böszmébb posztok írása is egyre több időt emésztett fel, vagyis a blogra szánt időből egyre kevesebb bejegyzés született. Már a kezdet is rossz volt, de az irány egyre rosszabb, beláttam, hogy előbb-utóbb ki kell kanyarodnom a zsákutcából.

A blog mögött volt még az, hogy a szűkebb ismeretségi körömnek szántam, nagyjából mindnyájunk által látott kultfilmeket akartam végigvenni (a kedvenceimet meg az általam jelentősebbnek vagy érdekesebbnek tartottakat, persze sok százat, akár ezernél is többet, esetleg itt-ott belevéve azt is, amit éppen néztem, akármilyen jelentéktelen, ha akkor és ott volt róla mondanivalón), betárazni róluk az esetleg sorra kerülő, műről szóló beszélgetésünk rám eső részét. Persze így belegondolva, ennek eleve nincs kitölthető formája, tehát valami kritika és össze-vissza jegyzetelés fattya szabadult csak a világra. Ráadásul a spanok közül sokan nem látták az általam kiválasztott alkotásokat, nem várhattam el tőlük, hogy az unalmas, spoileres vackaimat ennek ellenére elolvassák, így nem is nagyon vetettem fel, hogy olvasták-e ezt vagy azt, a blogom nem volt téma - sokukról úgy sejtem, meg sem nézték az elején, nem is emlékeznek már rá, hogy ajánlgattam nekik. Ez a dolog itt siklott ki.

Egy időben a túlzott közlésvágytól, az ésszerű szabályokra szándékosan fittyet hányva, és ráébredve, hogy a neves kritikusok ünnepelt publicisztikái is többnyire milyen mértékben spoileresek, elcsúsztam abba az irányba is, hogy leírtam csont szárazan az egész cselekményt az elejétől a végéig, több-kevesebb jegyzettel és kritikai észrevétellel, néha igazán kevés adalékkal. Tudtam, hogy ez nem jó, sem annak, aki már látta a művet (nem mond neki újat), sem annak, aki nem látta (spoileres), sem annak, akit nem is érdekel (untatom szarral), mégis meggyőztem magam, hogy ez nem teljesen haszontalan. Egyre több sorozatos recap oldal létezik a világban, az Index Hogyvolt blogjának létezése a bizonyíték rá, hogy még hazánkban is van igény ilyesmire. Én pedig pont az ilyen dolgok célközönsége vagyok. Nem elég nekem a tévé és a mozi, birtokolni akarom a számomra fontos filmeket, és minél jobb indexre vágyom róluk. Ha egy beállítást keresek, azt megtaláljam, ha a feliratból vagy a forgatókönyvből akarok idézni, megtehessem. Érdekes módon, bár akadnak oldalak, ahol sorozatepizódokat olyan részletességgel dokumentálnak, hogy lassabban lehet végigolvasni őket, mint megnézni, mozifilmeket ilyen formán leíró terjedelmes oldalakkal a blogomon kívül nem találkoztam (biztosan léteznek, ahogy feliratokban és forgatókönyvekben is komoly kínálat halmozódott fel mostanra, de én még nem akadtam rájuk). Szóval az unalmas, spoileres írásaim, ha mindenki másnak haszontalanok is voltak, valahol a jövőbeli énemnek azért szóltak. Ugyanakkor, mivel nagyon lassan haladtam, mostanra be kellett látnom, hogy ilyen ütemben a számomra fontosabb filmeket sem tudom logolni 10-20 év alatt, márpedig az ütem egyre lassult. Ez a mellékvágány sem vezetett sehova.

Az sem volt frankó, hogy a fő filmes témától egy időben egyre gyakrabban tértem el. Ugyan eredetileg terveztem, hogy zenét és könyveket kis mértékben keverek a blogba (ezek végül szinte teljesen kimaradtak), de az elektronika, a kütyük, a netes szolgáltatások a terveim ellenére csúsztak valahogy be. Ettől függetlenül a három törzsolvasóm, A Hannibal Lektűr-attitűd, Bachterman és Dr. Stein is azt hiszem leginkább ezek kapcsán kezdett el olvasni, ami persze megint arra mutatott rá, hogy a fő filmes vonal mennyire haszontalan, így az egész blog is. Mellékesen említem, hogy hosszabb távon az amatőr filmes közösségépítés is a terv része volt, de ez persze ilyen ritka frissítéssel, olvashatatlan, többnyire nem aktuális és nem is szakmázós posztokkal, a hozzászólások ösztönzése nélkül, sőt gyakran akadályozásával nem volt ésszerű cél.

Múlt ősszel tehát átrágtam ezeket a dolgokat (az itt leírtakat többé-kevésbé már kommentekben is írtam), és arra jutottam, hogy a harmadik évfordulóig még eltolom a blogot, aztán bezárom. Talán csak átmenetileg, mert nem zárom ki, hogy pár hónap szünet után esetleg ismét kedvem szottyan arra, hogy hosszú és unalmas filmjegyzeteket firkáljak ide, ezért (meg mert az ilyesmi nem szokásom) sem égetem fel a hidakat, nem törlöm a blogot. Ugyanakkor, ha hosszabb ideig nem folytatom, valószínűleg egy idő után abbahagyom a gondozását is. Ez azt jelenti, hogy a máshol tárolt (sajnos a Blog.hu-n nem lehet, és a régi hack jó ideje nem működik) JavaScript programok be fognak dögleni, a blogom működését és látványát rontó Blog.hu-s technikai változásokat sem fogom már hackekkel korrigálni (pár hónapja például általam soha nem használt és sehova nem mutató szellem címkék jelentek meg, ezeket a napokban javítottam a címkék rovatokra cserélésével), továbbá a kommenteket is le fogom zárni. Aki el akar érni, e-mailben megtalál, a Blog.hu belső üzenetküldő íve (ezt talán nem mindenki tudja) valójában egy e-mail küldő ív, ami ugyanakkor megvédi az e-mail címeket a spambotoktól, azokat nem adja ki. Tehát a nickem alól vagy innen mindenki küldhet e-mailt, aki regisztrált a Blog.hu rendszerbe, akár csak egy eldobható, átmeneti címmel (természetesen, ha a feladó címe nem valós, mondjuk ilyen pár perces eldobható, nem tudok majd válaszolni).

Egyelőre tehát ennyi volt, függöny...

:: Téma: etcetera