/// Találmány

Médiageci

Shane Carruth, egy felettébb titokzatos fiatal matematikus néhány éve, egy félkész regénye feladása után határozta el, hogy belevág a független (a főként belőle és rokonaiból álló stáb és az autodidakta filmes tanulmányai alapján a fél-amatőr jelzőt is megkockáztatnám)…

:: Téma: mozimóka

/// Céline és Julie csónakázik

Médiageci

Jacques Rivette. Minden cinefilkó ismeri e nevet, ahogy azt is, hogy a szintén kritikusból lett rendező, François Truffaut szerint vele kezdődött a francia új hullám. Ezzel együtt mégsem túl közismertek a művei, ezt a kevés - igaz jellemzően nagyon magas - IMDb szavazatból is le…

:: Téma: mozimóka

/// Cloverfield

Médiageci

Ahogy a mellékelt ábra is mutatja, meglehetősen rá vagyok gyógyulva az áldokumentumfilmekre. Mivel nincs sok ilyen jellegű alkotás, viszonylag későn tudatosult bennem, hogy nálam minden ilyesmi mennyire betalál. Két éve írtam a Cannibal Holocaustról, több alkalommal emlegettem a The…

:: Téma: mozimóka

/// Egyszer

Médiageci

Először a 2008-as Oscar-gálán figyeltem fel és kattantam rá a Once, azaz Egyszer című mozira, ahol a két teljesen ismeretlen zeneszerző, zenész, énekes és egyben főszereplő a Falling Slowly című nótájával (most itt azt tolja a Flash player, ki tudja meddig) megnyerte a legjobb…

:: Téma: mozimóka

/// District 9

Médiageci

Miután napok óta ezzel untatok mindenkit, úgy döntöttem, egy blogposztot is szentelek a District 9-nak (a pletykák szerint ez lesz a magyar címe is, megjegyzem, a sokak által elsütött Kilencker, mint alternatíva határozottan jó poén volt), ami egyben a második nem szakállas, ósdi…

:: Téma: mozimóka

/// Véletlenül szándékos

Médiageci

Valamiért mostanában egyre jobban kedvelem a szar filmeket, sőt látom, hogy sokan vagyunk ezzel így, lásd például a ZSkategória blog sikerét. Mostanra egész szubkultúrák szerveződnek cinkes zsánerfilmek köré. Ennek mélységeit és miértjeit külön posztban tervezem boncolgatni,…

:: Téma: mozimóka

/// Betty Blue

Médiageci

Miután a napokban jól láthatóan kibújt belőlem a Béatrice Dalle fanboy, eljött az idő, hogy leszedjem a polcról a napokban befutott 37°2 le matint, avagy magyar címén a Betty Blue-t, abból is a rendezői változatot. Hozzáteszem, a film borítóján és egykori plakátján…

:: Téma: mozimóka

/// Filmszakadás

Médiageci

Azon túl, hogy a napokban (pontosabban december végén) vettem és néztem újra, nincs különösebb oka, hogy a The Blackouttal, azaz a Filmszakadással nyitom az Abel Ferrara sorozatot. Ferrara egyébként is furcsa, beskatulyázhatatlan, de nem is az igazán nagyok közé illő alkotó. Bár…

:: Téma: mozimóka

/// Príma horrorsó

Médiageci

Az utolsó négy mozis posztom (melyek közül kettő határozottan tisztelgett is a művek előtt) nem titkoltan egy irányba mutatott: Anthony Burgess 1962-ben megjelent A Clockwork Orange, azaz Gépnarancs című regénye és Stanley Kubrick 1971-ben azonos angol címmel (magyarul Mechanikus…

:: Téma: mozimóka irkafirka

/// Erőszakszex

Médiageci

Az 1994-es, Oliver Stone által rendezett és eredetileg Quentin Tarantino által írt Natural Born Killers (Született Gyilkosok) az alább vesézett Cannibal Holocaust által felvetett erőszak és média kapcsolat (hatás, visszahatás, visszacsatolás, igény, igénygenerálás, közös…

:: Téma: mozimóka