/// Az U-96-os hosszú haláltusája

Médiageci

Das BootIsmét egy rég nem látott kövülettel örvendeztettem meg a DVD lejátszómat, a hajós témák iránt különösen vonzódó Wolfgang Petersen 1981-ben befejezett Das Bootjával (A Tengeralattjáró). A filmet korábban csak egyszer láttam, még német nyelvű VHS kazettáról, valamikor a 80-as évek végén, pontosabban akkor a régi, 145 perces változatot tekintettem meg, a most megnézett 1997-es, 210 perces Rendezői Változat tehát elég sok korábban nem látott jelenetet is tartogatott számomra. Mellesleg léteznek még alternatív változatai, a mozifilm eredetije egy 330 perces tévésorozat volt, amit 2004-ben Original Uncut Version címkével adtak ki DVD-n (nálunk tudtommal nem jelent ez meg), ez utóbbi 293 perces, tehát azért biztosan nem a teljes sorozat, az ismétlődő főcímek és stáblisták mellett is hiányozhat belőle pár apróság.

A mozi természetesen abszolút kötelező anyag, főleg a háborús és hajós filmek kedvelői számára, anno 6 Oscar-díjra is jelölték, sajnos egyet sem váltott szoborra, egyébként jelenleg az IMDb listáján a világ 57-edik legjobb filmje. Petersen szerintem sok tekintetben stílust teremtett eme alkotásával, egyrészt a korábban ritkán vagy talán nagyfilmben soha nem alkalmazott merész szemszöggel, másrészt a tengeralattjárós mozik sokkal életszerűbbé tételével, amit azóta sokan követtek. A Das Boot előtt jellemzően olyan második világháborús filmeket láttunk, amikben félelmet nem ismerő, a legveszélyesebb helyzetekben is lazán helytálló amerikai hősök harcoltak, néha egy-két angol vagy ausztrál sidekickkel és némi francia ellenállós támogatással a bimbisisakos, agyatlanul és pontatlanul lövöldöző, Hitler-Jugendből frissen kikerült, zöldfülű, fanatikus német közkatonák és néhány kegyetlen, részeges, mulatozó, kövér tiszt ellen. Ezek mellett volt még sok náci fogolytáborból szökős film is, hasonló hősökkel és szemszöggel, no és persze kaptunk sok szovjet propagandafilmet is, amikből címekre már nem emlékszem, de volt rengeteg tankos-hősös és számos kémes-beépülős is, ez utóbbiak egy része azért emlékeim szerint nézhető volt a szűkebb kínálatból. Tehát a Das Boot ezek fonákja, a szereplők másik oldalon álló német katonák, akik nem a megszokott, démonizált, agyatlan szörnyetegek, hanem teljesen olyan átlagos emberek, mint bármelyikünk. Vagy a propaganda és a tömegpszichózis hatására, vagy (ami jellemzőbb lehetett) az elkerülhetetlen behívónak engedelmeskedve vettek részt a háborúban, nem feltétlenül egyetértve a Náci Párttal vagy istenítve a Führert, de mást nagyon nem tehettek, és ha már ilyen helyzetbe kerültek, természetesen próbálták túlélni a háborút, és megpróbáltak a legjobb tudásuk szerint helytállni. A film másik érdekessége, hogy mindenféle hatásvadász dramaturgiai elemtől, grandiózus dialógustól, irreálisan hősies vagy tragikus jelenettől mentesen, nagyon emberközelien nyújtja át mindazt a félelmet, tehetetlenségérzetet, klausztrofóbiát és egyéb érzést, amit egy kis szűk tengeralattjáróban (mert azért a Crimson Tide-ban (Az Utolsó Esély) és a The Hunt for Red Octoberben (Vadászat a Vörös Októberre) látott hatalmas atom-tengeralattjárókhoz képest ezek nagyon kis bárkák voltak, kabinok nélkül, egy keskeny folyosóval és 40 fő körüli legénységgel), a háború őrülten tomboló poklában átélhettek a katonák.

A film első, ebben a változatban durván 35-40 percében az előkészületeket láthatjuk, két VIIC típusú tengeralattjáró készül kifutni, hogy Norvégia közelében angol hajókonvojokra vadásszon. A legénység minősíthetetlenül viselkedik, de még a tisztek közül is sokan kómásra isszák magukat egy bordélyban, e szakaszban leginkább két kapitányt (az egyik a Jürgen Prochnow által alakított főszereplő, aki a Der Alte, azaz Az Öreg becenévre hallgat, a másik egy mellékszereplő, aki pár napja kapta meg a Vaskeresztet) ismerünk meg. A hiteles játékukból átjön, hogy bár jó vezetők, tisztességesen helytállnak, és persze nem szeretnék elveszíteni a háborút, Hitlert és a katonai vezetést öreg rókaként nem veszik komolyan, jól tudják, hogy nincs esélyük a győzelemre, sőt nagyon valószínű, hogy már a következő bevetésen meghalnak, ugyanis (ez a film elején egy bevezető szövegben áll) a 40 ezer tengeralattjárókon szolgált német katona közül 30 ezren soha nem tértek haza. Ez a kritikus hozzáállás végig jellemzi a kapitányt, szájhősöknek tartja a hadsereg és a propagandaosztály vezetőit, akik hatékony hadviselés helyett inkább azzal foglalkoznak, hogy Churchillre különféle gúnyneveket találjanak ki, de láthatóan meglepődik azon is, hogy a pedáns, és a hajón talán egyetlen párthű első tisztje miért hagyta ott a dél-amerikai gazdag családi birtokát, hogy német katonaként egy tengeralattjárón haljon meg.

Miután kifut a hajó, jobban megismerjük a körülményeket (kezdetben étel van mindenhova halmozva, még az egyik vécébe is) és a rutinokat, nem zavaróan kapunk egy kis beépített ismeretterjesztő blokkot a hajó működéséről és a szolgálatot teljesítők mindennapjairól. Természetesen a többi tisztet is megismerhetjük, és nagyon lájtosan az alacsonyabb rangú legénység néhány tagját is - ez utóbbit nem erőltette a rendező, a fókuszban leginkább a kapitány áll, és mivel nem előnyös, ha túl közel kerül a legénységhez (nem játssza meg a mindenható urat sem, hiteles és igazságos), így mi, nézők is csak apró életképeket kapunk az alacsonyabb beosztású katonákról. Majd, ahogy telik az idő, valószínűleg hetek múlnak el minden esemény nélkül, fogy az étel és az üzemanyag is, mindenki kezdi elhanyagolni magát (a kapitány sincs egyenruhában, és nem borotválkozik), lassan a várakozás kikezdi a legénység idegeit. Nem kattan be senki látványosan, az átmenet finom és reális, valószínűleg mindnyájunkat ugyanúgy megviselne az a szűk, levegőtlen, bűzös, tetves bezártság és a tehetetlenség. Noha néhány angol konvojról érkezik jelentés, egyiket sem érik el, nem harcolhatnak, nem mintha bárki is szomjazná az összecsapást, de legalább valami történne. Majd sokára végre elérnek egy konvojt, két ellenséges hajót sikeresen megtorpedóznak, aztán hamar üldözőből üldözötté válnak, a konvojt védő rombolók ugyanis szonárral és víz alatti aknákkal már elég hatékonyan fel tudják venni a harcot a német tengeralattjárókkal. Nagyjából ez a macska-egér játék megy a film alatt végig, a tengeralattjáró konvojokra vadászik, a konvojokat védő rombolók többé-kevésbé darabokra robbantják a menekülő tengeralattjárót, aztán jön a károk elhárítása. Harc közben az életüket féltik a katonák, harcon kívül az idegőrlő várakozás kezdi ki őket. Kapunk klasszikus "szerelmes katona leveleket ír a barátnőjének és fényképeket mutogat róla" jelenetet is, mint a háborús filmekben mindig, ahogy az életben is ilyenekről, családról, tervekről és hasonlókról esik szó a bajtársak között. Az egyik életveszélyes helyzetben tényleg durván bepánikol az egyik fickó, és a kapitány is eljut addig a pontig, hogy ha kénytelen lesz, lelövi, de erre végül mindannyiuk szerencséjére nem lesz szükség, a gépész pedig miután megnyugszik, meg is menti a legénységet egy másik necces helyzetben. De emlékezetes az a másik súlyos döntés is, amikor egy általuk megtorpedózott angol hajó süllyedését nézi a legénység, és őket is nagyon nyomasztja, hogy a hajóról az ellenség nem menekítette ki az embereit, ahogy kell. Még az utolsó pillanatban is lángoló emberek ugrálnak róla a vízbe, és hozzájuk úsznak, a legtöbb katona pedig emberségből segítene a fuldoklókon, de bizonyára nem tudnának a szűk tengeralattjárón szakszerűen hadifoglyokat őrizni, így a kapitány kiadja a parancsot a hátramenetre, és magukra hagyják a bajbajutottakat. Természetesen végeznek próbamerülést is, és meghaladják az ajánlott merülési mélységet, nagyon feszült ez a jelenet is, a hajótest már recseg-ropog, csavarok törnek szét, és a film vége felé, Gibraltárnál mindennél mélyebbre süllyednek, egészen a tengerfenékre, mivel az ellenséges tűz irányíthatatlanná teszi a tengeralattjárót. Végül ezt a kalandot is megússzák, ahogy a többit, a rozzant hajó sikeresen hazaér, embert sem vesztenek, de (spoiler - sajnos ezt nekem is lelőtték annak idején a film első megnézése előtt) amint kikötnek, az ellenséges vadászgépek szétlövik és szétbombázzák a hajót és az éppen ünnepelt legénységét, tehát a film elején ki nem mondott, de mindenki által érzett jövendölés végül beteljesedik.

A mozi tehát, mint említettem, kihagyhatatlan alapmű (a hátránya talán annyi, hogy tényleg nagyon hosszúra lett nyújtva), háborús és hajós témában is, persze a két feljebb említett hollywoodi tengeralattjárós akciómozi sem rossz, főleg a nukleáris fenyegetettség miatt, de ez azokat határozottan veri. Talán (persze biztosan van még pár, ami hirtelen nem ugrik be) csak a Master and Commander: The Far Side of the World (Kapitány és Katona: A Világ Túlsó Oldalán) a másik olyan hajós film (noha nem elég régi, hogy kultikus legyen, sőt nagyon sok haverom egyenesen utálja, és persze nem tengeralattjárón és nem a legújabb korban játszódik), amit feltétlenül ajánlanék mellé.

Szerintem:

:: Téma: mozimóka