/// A negyedik repülőgép krónikája

Médiageci

United 939/11... Nem kérdéses, hogy a 21-edik század eddigi legjelentősebb és legmeghatározóbb történelmi eseménye 2001. szeptember 11-edikén következett be (amit 9/11-ként és 911-ként is emlegetünk, ami véletlenül azonos az amerikai általános segélyhívó telefonszámmal, tehát alapban is közismert baljós szám volt, amerikai filmekben például visszatérő, általános ottani intelligenciát önironikusan karikírozó poén, hogy: "- Hívjátok a kilenctizenegyet! - De mi a kilenctizenegy száma?"), persze még hosszú ez az évszázad, elnézve az aktuális amerikai, orosz, észak-koreai, kínai (a tajvani probléma) és iráni keménykedéseket (hogy Afrikát és a volt szovjet tagállamokat ne is említsem), lesz itt még csetepaté rendesen. 9/11 kétségtelenül durva volt, a világ legnagyobb és legjobban irigyelt szuperhatalmát minden korábbinál keményebb pörölykalapács kente képen, ami hirtelen jött és nagyszámú civil áldozatot követelt. Az országot abszolút megrendítette, máig sem heverték ki, és még sokáig nem fogják, mindenki belegondolt, hogy 6 lépésre (például a sógornője munkatársának, a szomszédjának, a barátnőjének, a nagybátyjának a fodrásza) tőle meghalt valaki, egy ugyanolyan amerikai átlagpolgár, mint ő, aki akár ő is lehetett volna. Hasonlóképp szinte egy emberként megrendített minket is (persze magamból kiindulva általánosítok csak), együtt érző, humánus európai átlagembereket, attól függetlenül, hogy sokan (beleértve szerény személyemet) nem szimpatizálunk az USA külpolitikájával, és sárga irigységtől mentesen nem igazán tudunk (mi, itt az örök vesztes keleti blokkban) az ottani, általunk régóta vágyott és etalonnak tartott jólétre gondolni. Az arab és perzsa világ, no meg feltehetően még jó pár népes ország persze ujjongva bontott pezsgőt és eresztett örömsorozatot a levegőbe a Kalasnyikovjával.

Egy ilyen jelentős és mindenkit mélyen megérintő történelmi esemény természetesen ezernyi film alapjául szolgál, automatice, hiszen beégett a kollektív emlékezetünkbe, foglalkoztat minket, és nem utolsósorban (pénzéhes filmmogul fejével belegondolva) garantáltan rengetegen megnézik a mozikat, szinte képtelenség veszteséges 9/11 filmet forgatni (ahogy sokáig a második világháború is tuti aduász volt). Miközben évekig ömlöttek a kapcsolt témák és következmények (többek között Afganisztán és Irak lerohanása) a híradókban és beszélgetős műsorokban, természetesen a dokumentumcsatornák (Discovery és a többi) is sorra gyártották a dokumentumfilmeket és rekonstrukciós dokumentumfilmeket (moziba készült említendő még Michael Moore 2004-es, sok díjat nyert Fahrenheit 9/11-e), de persze játékfilmekben is sok utalás jelent meg (kiemelném Spike Lee megemlékezését a korábbi postokban is említett, 2002-es 25th Hourban, azaz Az Utolsó Éjjelben - a téma extraként korrektül átitatja az egész filmet, annak ellenére, hogy teljesen másról szól, de persze 9/11 óta szinte nincs new yorki film, ami ne hajtana főt az esemény áldozatai előtt), és idővel elkészültek a témát feldolgozó nagyjátékfilmek is. Jelen pillanatban az IMDb-n 236 darab film szerepel, ami az eseménnyel komolyabban foglalkozik, és ebben a listában nem is szerepel a 25th Hour és sok hasonló mozi, igaz szerepel sok showműsor és dokfilm.

Bár futólag néztem dokfilmeket a témában, olyan nagyjátékfilmet, ami ténylegesen csak az eseménnyel foglalkozik, emlékeim szerint a közelmúltig még nem láttam. A legjelentősebb ilyen Oliver Stone 2006-os World Trade Centere lehetett (legnagyobb költségvetés, legtöbb sztár), ami a kritikái szerint kissé félrement, de azért kíváncsi vagyok rá, úgy nézem az eddigi legsikeresebb (két idei Oscar-jelölés, számos megnyert díj, rengeteg szavazattal tűrhetően súlyozva az IMDb-n jelenleg a világ 225-ödik legjobb filmje pozíció stb.) pedig Paul Greengrass 2006-os United 93-a (A United 93-as), ami a negyedik eltérített gép hősies tragédiájára fókuszál, ezt néztem meg most, pontosabban cirka két hete, de létezik egy ugyanezt feldolgozó TV film is, a 2005-ös The Flight That Fought Back (United 93 - Az Utolsó Repülés), ami szintén kimaradt eddig az életemből, persze még hosszan sorolhatnám a címeket. Eme post tehát elsősorban a United 93-ról szól.

Kezdjük azzal, hogy a film szereplői csutkára ismeretlenek (hozzáteszem, hogy valószínűleg okkal verbuvált a casting csapat jelentéktelenebb sorozatokból mellékszereplőket, olyanokat, akik azért tudnak játszani, de nagyon kevés néző által azonosíthatóak egy színészként vagy népszerű karakterként, mindez ügyesen erősíti a "csak egy átlagos amerikai" érzetet, tényleg gyengébb lenne a lélektani hatás, ha Bruce Willis meg Arnold Schwarzenegger kaliberű héroszok harcolnának a géptestben), és azt hiszem nem túlzás az a megállapítás sem, hogy Greengrass, noha jól csengő és könnyen megjegyezhető neve van (Zöldfű Pál lenne, ha Verne Gyulás névfordítós időket élnénk, hehe - hasonlóan vicces, hogy elsőször, durva első blikknél Peter Greenaway-nek olvastam félre a nevet, akitől ugye igazán meglepő lett volna egy 9/11 mozi), nincs egy súlycsoportban Pedro Almodóvarral, David Lynch-el, Quentin Tarantinoval, Lars von Trierrel és hasonló direktorokkal, persze jómunkásember, de eredeti kézjegyek és témák nélkül, kevésbé erős kapcsolati tőkével (Steven Soderbergh nálam ugyanez a kategória, viszont ő 50 kaliberes nagyágyú, akivel minden neves színész, producer, forgatókönyvíró és regényíró szó nélkül belevág egy projektbe, akár ingyen is, tehát a legtipikusabb megtestesítője az óriások vállán álló, svájci óraműként ketyegő, megbízható alkotónak), pehelysúlyú sorozatokkal és TV filmekkel a háta mögött, valószínűleg leginkább az 1988-as TV film, az eredeti The Bourne Identity (A Bourne Rejtély) remake-jének a folytatásairól ismert csak igazán - na jó, azt aláírom, hogy a The Theory Of Flight (A Repülés Elmélete) valóban mély és megható mozi volt, de az meg működött volna bárki keze alatt a remek Richard Hawkins scripttel és a fantasztikus Helena Bonham Carter - Kenneth Branagh párossal. Az volt a korábbi határozott, sokakkal megosztott és végül beigazolódott prekoncepcióm a górcső alá vett filmről, hogy nem több, mint egy alacsonyabb költségvetésből összedobott, amolyan Spektrum TV-be való, végtelenül pontos (a telefonbeszélgetések, fekete doboz, rádióbeszélgetések és egyéb logok segíthették a puzzle kirakását), itt-ott a hézagok kitöltése és a jobb dramaturgia érdekében csak kicsit színezett, eredeti történéseket rekonstruáló dokumentumfilm. Amivel persze nincs baj, nálam is minden film extra súlyt kap, aminek az elején kiírják, hogy "megtörtént esemény alapján" vagy ilyesmi, alapban máshogy ül neki az ember egy ilyen alkotásnak, nagyobb átéléssel, hiszen aki meghal a vásznon, egy őt játszó színészhez hasonló, valóban élt, és nem csak egy író fantáziájából kipattant hús-vér ember volt, házastárssal, gyerekekkel, álmokkal és egyebekkel, mint bármelyikünk.

Sajnos eleve baromi hosszan húzzák el a film elejét, ami gyakori hiba a Z kategóriás katasztrófafilmeknél, persze nem minden ok nélkül, ugyebár nagyjából mindenki ismeri a nap eseményeit (bennem még élesen él, hogy a CNN-re voltunk tapadva, és figyeltünk minden füstoszlopot meg minden scrollozó újabb mondatot - remélem nem hangzik kegyeletsértőn, de számomra izgalmasabb volt, mint Belgrád és Bagdad bombázása élőben), tehát amíg cirka egy órán át nézhetjük az utasok beszállását és a légiirányítók munkába állását, mi, a nézők felidézhetjük arról a napról az emlékeinket, meg minden hozzá köthető dolgot (Irakban meghalt amerikai unokatesók satöbbi), és persze átérezzük, hogy az utasok egyben halálraítéltek és az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb leendő hősei is, noha ők akkor nincsenek még ennek tudatában - semmi más célja nincs a felvezetésnek, hiszen ezer repülős filmben láttuk már a légiirányítók, a pilóták és az utaskísérők munkáját (ami például az első, 1970-es Airport filmben önmagában is baromi izgalmas volt - egy korábbi postban is citáltam Stephen King egyik íróknak szóló jó tanácsát, hogy akármilyen alantas és unalmas munkát ismerünk részletesen, alaposan vesézzük ki az írásunkban, mert az olvasó, hacsak nem ugyanazon a területen robotol, izgalmasnak fogja találni). Aztán pedig láthatjuk a nagyjából ismert jelenetsort a légiirányítókról (az mondjuk meglepett, hogy összesen két vadászgép volt a levegőben, azok is fegyvertelenek és rossz felé mozgók, tehát a hadsereget abszolút felkészületlenül érte a helyzet, plusz a légiirányítók is a CNN híradóiból értesültek mindenről, sokáig nem vágták, hogy a World Trade Centerbe az általuk elvesztett utasszállító gépek csapódtak, és nem baleset miatt, hanem ahogy két Tom Clancy regényben is szerepelt korábban, eltérített kamikaze rakétaként) és a gép utasairól (átlagemberek pánikban felhívják a gépről hozzátartozóikat, elköszönnek tőlük, elárulják a széfkombinációjukat, információkat kapnak a másik három eltérített gépről, és ráébrednek, hogy nem váltságdíjért rabolták el őket, ha nem veszik kézbe az eseményeket, a Kapitóliumba csapódnak, mire megpróbálják maguk visszaszerezni a szintén átlagos, parázó, fiatal, egy késsel és egy kamu bombával felszerelkezett arab terroristáktól a gépet, végül, a siker küszöbén a földbe csapódnak és bumm). A filmben talán nincs is olyan figura (vagy alig akad, és ez sem feltűnő), akinek a nevét és foglalkozását megismerjük, ez persze szintén jól aláhúzza azt, hogy az elrabolt utasok, a légiirányítók, de még maguk a terroristák is teljesen hétköznapi emberek voltak, mint bármelyikünk, bárki belekeveredhetett volna ugyanabba a szituációba (akár a másik oldalon is, egy intelligens arab mérnökként Osama bin Laden és az Al-Kaida agymosása után, mert mint ismeretes, bár fanatikusok voltak a gépeltérítők, nem hülyék, egyetemet végeztek, nyelveket beszéltek, többen pilótavizsgát tettek satöbbi).

Véleményem szerint, ha nem 9/11-ről szólna a film, hanem egy fiktív géprablásról, senki le nem tojná, egyike lenne annak az ezernyi Z kategóriás TV filmnek, amit még az RTL Klub sem szánt szándékkal vesz meg, csak a Yo Soy Betty La Fea (Betty, A Csúnya Lány) vagy valami hasonló sorozat mellé kapott grátisz, és ha már adott a film, valamikor amolyan fillerként leadják, hogy ne vesszen kárba, hátha egy Steven Seagal rajongónak úgy is bejön, hogy a bálványa nem szerepel benne. :) 9/11 ténye azonban teljesen áthangolja a filmet, nem lehet semmilyen kis lájtos vacaknak tekinteni, ugyanakkor nem versenyezhet nagy mozis akciófilmekkel sem (kábé két fő helyszín van benne: a légiirányítók szobája és a repülőgép utastere, nyilván Hollywoodban ezernyi ilyen bérelhető díszlet van, talán fel sem kellett őket építeni, a repülők felszállása meg talán csak stock felvétel, de még ha a filmhez vették fel direkt, akkor sem nagy cucc), a végső verdiktem tehát az, hogy a Spektrumon vagy Discovery-n tényleg ütős rekonstruált dokumentumfilm lenne, és ha úgy állunk neki, hogy olyasmit nézünk, akkor hatásos is, de arra nem érdemes, hogy kicsengessünk rá magunknak és a barátnőnknek kétszer 1300-at, amikor valami baromi izgalmas hollywoodi akciófilmen szeretnénk lazítani. Tehát hozzáállás kérdése, dokumentumcsatornán ütne, a multiplexben viszont egyszerűen nem állja meg a helyét, noha mozifilm, ráadásul a jelek szerint nagy sikerű. Ugyanez a véleményem arról is, hogy mennyire érdemes vagy nem érdemes megvenni DVD-n 3 kilóért: akit érdekel a történelem, akár a közelmúlt történelme is, és biztosan erre a dokumentumjellegű anyagra éhezik, annak megéri, másnak viszont nem, mert ezer hasonlót láthatott már az említett dokumentumcsatornákon, és ezerszer leperegtek a gépen történt események a fejében ugyanígy, egyszerűen nem nyújt semmi újat a film, nem a moziba való, csak "átkapcsoltam a Spektrumon" utóíz marad utána.

Szerintem:

:: Téma: mozimóka