/// Csontszilánkok

Médiageci

Saw (short)Folytatva innen.

Valójában nem a 2004-es mozifilm, hanem az azonos című, 2003-as Saw (Fűrész) rövidfilm indította el az alább mélyebben tárgyalt sorozatot, amit szintén az első mozifilm rendezője dirigált, James Wan. Az anyag jelenleg fent figyel a YouTube-on, de gondolom előbb-utóbb leszedik, mivel a mozifilm vágatlan DVD-jén még forgalomban van, mindenesetre tükröztem az Indavideóra is (az ilyen döglött linkeket próbálom időnként frissíteni, ezt is sokszor élesztettem fel, de ahogy nő a postok száma, ez egyre nehezebb feladat, sajnos ez a net átka). Aki nem látta és teheti, nézze meg, mindenesetre azért összefoglalom. Igaz sok újdonság nincs benne, lényegében a mozifilmben megtalálható az egész újraforgatva.

A rövidfilm nem más, mint Amanda első jelenete, amikor a rendőrségen elmesélte a vele történteket, így eleve adott a keret és a tény, hogy túlélte, a sztorija pedig közben megelevenedik, láthatjuk, hogy mit állt ki Jigsaw csapdájában/próbájában. A különbség annyi, hogy itt egy fickó a mesélő és szenvedő alany, akit az író (ezt a stáblista szerint egyedül írta), társkreátor, több mozifilm társírója és az első mozifilm főszereplője, Leigh Whannell alakít. Kontinuitást egyébként ne keressünk a rövidfilm és a mozifilm között, egyrészt mert ott a remake jelenet (Jigsaw szerintem nem alkalmazta volna ugyanazt a csapdát kétszer), másrészt, mert Whannell itt egy másik fickót alakít, Davidet, a kórházi takarítót (az plusz csak a shortban, hogy éppen hazaindul a munkából, egy takarítónő figyelmezteti, hogy nem szabadna dohányoznia, aztán a liftnél fejbe vágják hátulról), míg a mozifilmben ugye amolyan paparazzo, Adam.

Ez utóbbit leszámítva a rövidfilm az utolsó beállításig és vágásig azonos a remake-jével, persze más helyszínekkel és részben más díszletekkel. Annak az eredetije is benne van, amikor Amanda gyorsítva próbált szabadulni a fordított medvecsapdától. Talán még plusz néhány villámlás (David egy nagyobb, elhagyatott raktárba kerül, talán a tető üveges vagy vannak nagyobb ablakok, nem igazán látható a villám maga, nyilvánvaló technikai okokból sem), dramaturgiailag tökéletesen időzítve a sokkolóbb csúcspontokra (például, amikor David rájön, hogy nem tud kiszabadulni), de én ma már túlságosan ósdi, irreális, erőltetett szájbarágásnak érzem az effektust, nem alkalmaztam volna, és úgy rémlik, ez a mozifilmből is kimaradt.

Saw (short)A lényeg tehát annyi, hogy Jigsaw Davidet is egy székhez kötözte, rászerelt a fejére egy állkapcsot szétszakító, időzített, fordított medvecsapdát, egy oda helyezett TV-ben egy bizarr bohóc bábbal felsorolja a játékszabályokat és demonstrálja a csapdát, majd Davidnek gyorsan meg kell szabadulnia a kötelékeitől és a széktől (ekkor kapcsol csak be az időzítő, ami ismét egy sokk: nem kellett volna kapkodnia, de ez után már kell), aztán egy halottnak mondott másik fickó hasából kell kivágnia a szerkezetet nyitó kulcsot, és kiderül, hogy a hulla élt, csak érzéstelenítővel volt lebénítva. A végén a bábu gratulál Davidnek, és elmondja, hogy a leckét azért kapta, mert nem értékelte kellően az életét (ez a rövidfilmben a cigire és a takarítónő figyelmeztetésére adott válaszára utal: "Yeah well living is overrated." azaz "Ja, az életet amúgy is túlbecsülik."), slusszpoén, hogy David a rendőrségen is végig bagózik, és a nyomozó kérdésére, hogy most már hálás-e az életéért, csak egy halk igenlő választ ad.

A rövidfilm egy történettől független vágóképpel zárul, egy nagyon lepukkant, rozsdás, koszos fürdőhelyiséggel, és egy csempe mögül kukkoló szemmel. Ez már az egy évvel későbbi mozifilmnél nyer értelmet, ugye ez az outro vezette fel azt. Valójában az egész short a két fiatal ausztrál srác (Whannell és Wan együtt jártak technológiai egyetemre és filmiskolába is, aztán Whannell TV-s riporter lett, Wan meg munkanélküli) mozifilm ötletének előzetese és reklámja volt. A reklámot úgy értem, hogy nem a közönség felé reklámozta a filmet, hanem viszonylag kezdő, szakmai hírnévvel és kapcsolatokkal nem rendelkező filmesekként így próbálták a stúdióknak elsózni az ötletet, DVD demót is küldtek a forgatókönyv mellé, és némi hírverést is kevertek körülötte (a Sundance-en is bemutatták), a terv pedig, mint tudjuk, talán jobban is működött, mint remélték. Szándékosan a film legsokkolóbb jelenetét forgatták le, és bár ebben még nem szerepel Jigsaw (azaz csak a hangját halljuk, amit persze még nem Tobin Bell ad), a betegsége, a motivációja, Amanda és semmi körítés, a rövidfilm így is kerek, és bár véres, sokkoló, hatásvadász exploitation film, azért némi (persze az "értékeld az életet, bazdmeg" nem túl mély) üzenetet is hordoz, tehát nem csak egy elmeháborodott darabol benne, mint a legtöbb horrorban.

Mint említettem, az első Saw mozihoz kísértetiesen hasonló sztorit én is írtam (bár zsarus, rákos, paparazzos jelenetek nélkül, egyszerűbb csapdákkal, nullbudgetre szabva), érdekes, hogy Whannell és Wan is ugyanakkor (kábé 2002-ben) ugyanabból az okból (se pénz, se komoly szakmai kapcsolatok) jutottak el ugyanahhoz a limitált történethez. Egyébként a rövidfilmet két nap alatt forgatták le Whannell spórolt 2000 dollárjából (386 ezer forint), mivel kamerát és sok egyebet barátoktól kaptak kölcsön, valószínűleg a kevés kellék került sokba. A bábot maga Wan alkotta meg, és ő is kezelte a filmben, a medvecsapda pedig egy barátjuk kreációja, ami egyébként tényleg rozsdás és működőképes, ergo életveszélyes volt (a mozifilmben persze már higiénikus és biztonságos kelléket használtak).

Összességében szerintem ez az egyik legjobb, legütősebb rövidfilm, amivel eddig találkoztam, főleg ilyen költségvetéssel és céllal, persze vannak azért jobbak, és az ember az eddigi trilógia után már nehezen ítéli meg.

Szerintem:

Saw: RebirthUgorjunk kicsit az időben. Egy másik érdekes kiegészítés, a Saw: Rebirth (magyarul Fűrész: Újjászületés lenne) című képregény valamikor 2005-ben jelent meg, még a Saw II (Fűrész 2) premierje előtt, lényegében annak reklámjaként. Érdekes módon nem a filmesek, hanem R. Eric Lieb és Kris Oprisko van a borítón feltűntetve történet- és szövegíróként (rajzolóként pedig Renato Guedes), noha a képregény szinte teljesen az első filmen alapul, annyi különbséggel, hogy Jigsaw szemszögéből kapunk betekintést a már ismert háttérbe.

Lényegében John (a Saw II-ből kiderül, hogy az általa nem kedvelt Jigsaw nevet a média ragasztottá rá) meséli el az utóbbi pár évét, melyek legtöbb részletét már kihámozhattuk az első mozifilmből, néhány továbbit pedig az eddigi két folytatásból, amiket végül is inspirálhatott a képregény. A fickó egy játékgyárban volt tervezőmérnök (vizsgálgatott egy Rubik-kockát is, talán valami hasonló ötleten dolgozott, és láthatjuk mellette a valószínűleg általa tervezett bizarr bohóc bábut is), éveken át magányos, kiégett, életunt droidként tengette a mindennapjait, mert képtelen volt túltenni magát a szerelme, Jill elvesztésén. A szakítás meg nem nevezett évvel korábban, egy parkban történt azért, mert a barátnője hozzá akart menni Johnhoz, ő viszont nem akarta jobban elkötelezni magát, mire a helyzet a visszájára fordult, és a nő elhagyta. Ez a parkbéli jelenet szerintem biztosan visszaköszön a negyedik részben, valószínűleg azt a napot zárta, ami a harmadikban a haldokló Johnnak többször beugrott (önfeledten lődörögtek a parkban a barátnőjével), és amikor feltehetően az autóbaleset is történt. A dolgok összefügghetnek, vagy ha más nem, az új íróknak ez nagyon feladott labda, hogy üssék le. Az a helyszín és nap nem csak John, de még sokak számára volt meghatározó fordulópont. Ezt erősíti meg, hogy a negyedik részben is szerepelni fog Jill, igaz a képregényben fekete haja van, amit a filmben szőkére cseréltek, ráadásul a sajtónyilatkozatok szerint a kapcsolatukat is átírták időközben, a képregényes ex-barátnőből a következő moziban ex-feleség lesz.

De kanyarodjunk vissza Johnhoz, tehát a füzet elején, egy flashbackben kesereg a barátnője miatt, meg kicsit azért is, mert apró beosztott, pedig úgy hitte, hogy egyszer sokra viheti. Belátja, hogy haszontalan és elvesztegetett az élete, mióta azon a padon elpuskázta, de változtatni mégis képtelen rajta. Aztán jön a betegség, ami mindent megváltoztat, a doki flegmán közli vele a halálos diagnózist (ezt már az első mozifilmből is tudtuk, igaz a jelenetet nem láttuk, így került a doki a listára), és Zep, a barátságos kórházi dolgozó bűnét is megismerjük (irigy a gazdag, nőfaló orvosokra és halogatja az álmai megvalósítását, továbbá szabálymániás - ezeket is nagyrészt megfigyelhettük az első moziban, de azért jól összefoglalták a karakter lényegét a képregényesek).

John a végső elkeseredésében öngyilkosságot kísérel meg, itt a lapon kivehetetlen káosz van, nyilván nem akarták lelőni a második rész egyik kulcsjelenetét, amit ott John részletesen elmesélt. Konkrétan, hogy lehajtott az autójával egy szikláról, és nagyon komolyan megsérült, egy vasrúd is átdöfte, de miután a zuhanást túlélte, újjászületett (innen az alcím). Ráeszmélt, hogy bár haszontalannak és kilátástalannak tartotta az életét, amikor majdnem elvesztette, csak felbukkant benne az előle is rejtőző élni akarás. Ezt követően határozta el, hogy akármilyen kevés ideje maradt, azt hasznosan tölti el, másoknak is felnyitja a szemét, miközben hasonló "élményben" részesíti őket. (A harmadik film végén gondolkozik csak el rajta, hogy talán az egész mesterműve elhibázott ötlet volt.)

Saw: RebirthEkkor nagyon rákapcsol, nem eszik, nem alszik, megszállottan képzi magát minden szükséges területen (csapdák, filmes trükkök, fizika, matematika), könyvtárakat fal fel, és egyfolytában tervez, barkácsol, és csapdákat tesztel. Figyeli a környezetében élő embereket is, az első filmben az első, kövér, drótköteles áldozat (aki magát vagdosta, noha megvolt mindene) nem más, mint a főnöke, és láthatjuk a két következő áldozatát is (a leégett csalót és a heroin túladagolás miatt kórházba került Amandát). Megtervezi és elkészíti a három áldozat csapdáját, de néha azért bemegy még dolgozni is, itt ér véget a képregény, pont ahol kezdődött (nem is flashback volt), az íróasztalánál, ahol elmélyülten tervez, épp mellette megy el a kövér főnöke, és slusszpoénként láthatjuk a tervet: a főnök drótketrece az.

Összességében monoton, lineáris, új csavaroktól és információktól gyakorlatilag mentes (a Jilles előrevetítés persze még érdekessé válhat), elég gyengén megrajzolt (persze lehet, hogy valakinek pont ez jön be, de az erős tuskihúzás és a nagyon kontrasztos, néhol sima, néhol agyontextúrázott színezés nekem nem tetszett) a füzet. Igaz korrekt az íve és tempója, mégis kizárólag keményvonalas rajongóknak készült és ajánlott, nekik persze azért jó extra a gyűjteményben, de nem nagy gyöngyszem.

Szerintem:

Kicsit még az előzőhöz tartozik, hogy a képregényt meg is filmesítették, ha lehet ezt mondani a technikára, mindenesetre az IMDb-n rövidfilmként szerepel, kettőspont nélkül, Saw Rebirth (Fűrész Újjászületés lenne) címmel, Jeffrey Shuter és Daniel Viney van feltűntetve mellette rendezőként.

Gyakorlatilag a két fickó feldarabolta a képregényt kockákra, és egyszerű digitális effektusokkal, kényelmes olvasási sebességgel jelenítette meg kockánként és szövegdobozonként. A szövegek többsége betűnként íródik ki, néhol gyorsul, néhol hatásszünet van, a képek zoomolnak oda-vissza, kicsúsznak és becsúsznak, fade-elnek, crossfade-elnek, a hatás kedvéért néha remegnek, zizegnek, kiégnek, zajossá válnak, néha pedig kirakós darabokként jönnek elő (ez ötletes utalás volt, ugye Jigsaw a kirakós gyilkos) meg minden. A dolgot lényegében bárki összeütheti otthon, ha bescannel egy képregényt, komolyabb retustudás sem kell hozzá, sőt hasonló módon pár éve néhány képregényes cég is jelenített meg régebbi füzeteket Flash animációban, amolyan kedvcsinálóként (mostanra úgy nézem eltűntek ezek a kezdeményezések, a Marvel oldalán is csak lapozós rendszer van).

Tehát igazából a dolog nem újdonság, noha a két alkotó eléggé felfújja az úgynevezett BOMB-XX technológiát, amit állításuk szerint hosszú idő alatt dolgoztak ki a Northwestern Egyetemen, és szabadalmazni is próbálják. Ami talán újdonság a dologban, hogy rendes, tévés minőségű hangsávot is készítettek hozzá, zenét komponáltak, ami jól követi a történet fordulatait, továbbá néhány zajt is felvettek a narrációval meg a kevés párbeszéddel egyetemben (sajnos nem az eredeti színészek szinkronizálták). Összességében jó munkát végeztek, a szűkös lehetőségeket (nem volt plusz anyaguk, csak három szinkronszínészük) nézve tökéletesen megrendezték és megzenésítették az anyagot. Mindenesetre önálló munkaként nem értékelném, inkább csak jól sikerült érdekességként. A rövidfilmet egyébként ingyen le lehet tölteni a hivatalos Saw II oldalról PSP-re és iPodra optimalizálva is, és PC-n is meg lehet őket nézni, maximum a kiterjesztést kell átnevezni, mindkettő MPEG-4-es. (Időközben a linkek meghaltak, viszont felkerült az anyag Flash videóként.)

Saw IVDe térjünk rá a jövőre. A Saw IV (nyilván Fűrész IV lesz a magyar címe) már eléggé a nyakunkon van, ugyan az október 26-odikai premierjéig még kell néhányat aludnunk, de ezerrel nyomják a reklámokat, interjúkat, trailereket, hivatalos és rajongói kamutrailereket (ez utóbbiakból van a legtöbb) meg mindent, nagy a hype. Érdekesség, hogy a mozi már akkor zöld utat kapott, amikor a harmadik részt még be sem mutatták, ennyire népszerű és sikert garantáló a franchise. Az írók teljesen újak, Marcus Dunstan és Patrick Melton korábban csak egy filmen dolgoztak szintén együtt, szintén forgatókönyvíróként, a 2005-ös Feasten (A Dög), amihez sajnos nem volt még szerencsém. Ez a váltás nem annyira ígéretes, de jól is elsülhet, a rendező pedig továbbra is a két előző mozifilmet jegyző Darren Lynn Bousman.
 
Saw IVMiután az előző rész végén határozottan meghalt Jigsaw és Amanda, a film pedig nem természetfeletti, így a feltámadásuk valószínűtlen, továbbá a "más folytatja a munkájukat" is kicsit gyenge lenne újra elsütve (bár már így is voltak gagyi ismétlések a filmekben, a pengés önvagdosás például, ami különösen Amanda esetében volt furcsa, aki megtanulta és másoknak is tanította, hogy érdemes megbecsülni az életet), a mozi feltehetően félig (flashbackek, korábban elkészített, jelenben működésbe lépő csapdák stb.) prequel lesz, mivel Jigsaw és Amanda is szerepel benne (bár a rendező e téren ködösít, valószínűleg több dolog történik a jelenben, és Jigsaw hullája is kulcsfontosságú lesz). Ahogy feljebb említettem, Jill is benne lesz, Jigsaw volt felesége, így valószínűleg a kapcsolatuk köré fonódik a történet, és Jeff is főbb szereplő, nyilván folytatódik, vagy lezáródik a próbája (bár Boushman ezt nemrég furcsamód cáfolta), azonban egy régebbi Whannell nyilatkozattal szemben Obi nincs a stáblistán (legalábbis az IMDb-sen, amit nyilván karban tartanak a produkciós cégek, a nyomozó visszatérésének kérdésében pedig az IMDb oldal is önellentmondásos). Az a pletyka viszont szintén beigazolódott (a forrás a hivatalos szinopszis), hogy Jigsaw mellett a legfőbb szereplő ezúttal az a feka S.W.A.T. tiszt lesz, aki az előző két részben is szerepelt egy keveset a háttérben, persze várható volt, hogy előhozzák, hiszen a rendőrök oldalán már elfogytak a valamennyire megismert kulcsemberek. Ezúttal ő kerül csapdába, másfél órát kap, hogy megmentse magát és egy barátját (a sajtóanyag sejteti, hogy ehhez talán neki is meg kell ölnie másokat csapdákkal, és nem lesz helyhez kötve, bezárva), továbbá két új meg egy már futólag feltűnt nyomozó fog kutakodni Jigsaw hagyatékai (nyilván főleg csapdák és Jill szerepe) után, megpróbálják kirakni a nagy kirakóst.

Saw IVA filmből nagyon lényeges dolgokat, igazi spoilereket még nem szivárogtattak ki, viszont több csapda ismert már többé-kevésbé. Az első kiadott képen egy nő van egy rakodóállványra szerelve, a jól ismert disznómaszkban, az állvány hátulján valami szerkezet világít, felül egy óra számlál (közel van a 90-hez, nyilván az említett 90 perc legeleje vagy legvége), a falon a "see what I see" ("lásd, amit én látok") felirat díszeleg, a nő előtt pedig sok fénykép figyel (főleg egy férfi és két szőke nő van fókuszban, a férfi talán Jeff, az egyik nő szerintem Jill). A második kiadott képen két férfi van egy raktárban, az egyiket egy székhez kötözték, és betömték a száját, a másikat leláncolták, úgy tűnik a nyakán levő lánc a plafonhoz, a kezén levő lánc pedig a padlóhoz van rögzítve, ő egy jégtömbön áll, és a balra látható szerkezet feltehetően egy kályha, ami olvasztja a jeget, aminek elolvadásakor az ürge gyakorlatilag fel lesz akasztva. A harmadik képen egy körszakállas férfi arca látszik közelről, és egy olyan medvecsapdában van a feje, amire késeket hegesztettek, tehát felvágja a fejét apró darabokra.

Saw IVA Comic-Con International képregényfesztiválon a készítők a film egész első 5 percét le akarták vetíteni előzetesként, de ezt a szervezők nem engedélyezték (rettegés a cenzúrától – a Saw sorozatot végigkísérte ez, alacsonyabb korhatárra újravágás meg minden), így egy másik csapdás jelenetet adtak le egészben, ami gyakorlatilag egy önálló rövidfilm, ezt azóta hivatalos trailerként is elterjesztették. Sokfelé megtekinthető, de a hivatalos oldalon szereplő link az eddigi legjobb minőségű, és azt bizonyára nem szedik le a jövőben sem. Aki még nem látta, nézze meg. Csak a teljesség kedvéért írom, hogy ebben az ötletes csapdában két fickót láncoltak a nyakuknál egymáshoz úgy, hogy a közöttük levő lánc átmegy egy középen lyukas hengeren, amit akkor kezd el forgatni egy motor, ha valamelyikük túlzottan elhúzza a láncot. Pofon egyszerűen kiszabadulhatnának, mert az egyikük nyakán lóg hátul a nyakbilincseket nyitó kulcs, azonban az egyiknek a szemét, a másiknak a száját varrták be. A vak azt hiszi, hogy a mellette szuszogó és morgó férfi rabolta el, főleg, hogy az nem válaszol neki, így harcol ellene, mindennel dobálja, elhúzza a láncot, nekimegy, ölre menő verekedés alakul ki. A néma átlátja a helyzetet, a kulcsot is észreveszi, de sehogy sem tud kommunikálni a vagdalkozó vakkal, és a kulcsot sem tudja megszerezni harc nélkül, így először védekezik, aztán ahogy tekeredik össze a lánc és fogy az idő, már nem a közös megmenekülésért küzd, csak azért, hogy legalább ő túlélje a helyzetet.

Saw IVA filmesek egyébként rengeteg kérdésre ígérnek választ (részletek John és Jill kapcsolatáról, az Amandának írt levél tartalma, a már ismertek mögött rejlő még mélyebb motivációk stb.), és minden eddiginél meglepőbb, csavarosabb befejezést emlegetnek. Én is bízom benne, hogy az új forgatókönyvírók beválnak, várom az új mozit, persze akkor sem nyilatkoznának másként, ha egy kifulladóban levő utánlövés lenne.

Végül lássuk a távolabbi jövőt. Az már szinte teljesen biztos, hogy a film folytatódik, lesz Saw V (Fűrész V) és Saw VI (Fűrész VI) is. Természetesen még leállíthatják őket, ha a negyedik film nagyot bukik. Mostanában sokat változnak a hírek, korábban például szerepelt az IMDb-n és a Wikipedián mindkét film, jelen pillanatban viszont nincsenek sehol, de bizonyára később visszakerülnek. A lekerülésük oka az is lehet, hogy változott sok dolog, az is, hogy a cégek (a fent említett "ha bukik az új rész, nyilván nem folytatják" faktor miatt) nem akarnak még valamennyire bizonytalan infókat az adatbázisokban, de az is, hogy mivel mindkét általam leginkább mérvadónak tartott adatbázis Web 2.0-ás, talán egy szerkesztői vitának estek átmenetileg áldozatul (az általam írt és az alkotásaimról íródott Wikipedia bejegyzések is nagyrészt eltűntek már, sajnos elég kaotikus a rendszer, de nincs jobb). Az eddigi számos hivatalos sajtónyilatkozatból annyi jelenleg biztosnak tűnik (de hangsúlyozom, szerintem még simán változhat), hogy már dolgoznak a Saw V előkészítésén, Marcus Dunstan és Patrick Melton már írja a forgatókönyvét a Saw VI-éval egyetemben (azaz újabb íróváltás nem lesz), és a Jigsawt alakító Tobin Bell is leszerződött már mindkét filmre. Rendezőváltás viszont biztosan lesz, David Hackl fogja dirigálni az ötödik és hatodik mozit, ez lesz a rendezői debütálása, ami kissé aggasztó, viszont régóta tagja a stábnak, így bizonyára ellesett mindent, a második, harmadik és negyedik filmnél látványtervező volt, a harmadiknál és negyediknél pedig másod-forgatócsoport rendező (ami gondolom külső vágóképeket meg hasonlókat jelent).

Hmm, még mindig maradt sok érdekesség és írnivaló bennem a témáról (leendő videojáték, kiállítás, poénok más filmekben és rajongóktól, véradós téma stb.), de valahol be kell fejeznem. Egyéb elfoglaltságok mellett azért is késett ennyit a post, mert napokat lógtam tematikus oldalakon, elmélyültem a fórumokban, interjú-halmazokat olvastam el újra és újra, jegyzeteket készítettem és rendezgettem meg minden. Igazság szerint azt leszámítva, hogy az első mozifilmtől hatalmasat koppant az állam a padlón, eddig nem tartottam magam Saw-rajongónak, de mióta egyben megnéztem mindent, és ennyi plusz dolog összeállt, azért mégiscsak rendesen beszippantott a téma, ahogy azt a mellékelt 65 ezer tematikus leütés is jól illusztrálja. Októberben biztosan írok a negyedik részről is, tehát valamikor folytatása következik...

"Oh yes, there will be blood."

:: Téma: mozimóka irkafirka rövidrevágva