/// Erőszakszex

Médiageci

Natural Born KillersAz 1994-es, Oliver Stone által rendezett és eredetileg Quentin Tarantino által írt Natural Born Killers (Született Gyilkosok) az alább vesézett Cannibal Holocaust által felvetett erőszak és média kapcsolat (hatás, visszahatás, visszacsatolás, igény, igénygenerálás, közös felelősség) hullámvasútján száguld tovább (nem is csak képletesen, mert részben road movie, és az autó mellett üzenetek suhannak tova), jóval profibb módon.

Bár lazán is felcímkézhetjük a mozit, annyira mégsem egyszerű egy fiókba bedobni. Elsősorban vicces szatíra, a társadalom (legfőképp a modern, amerikai) és a média elé állít görbe tükröt, néhol nagyon-nagyon görbét, de ugyanakkor a film vád és önvád, exploitation mozikat súroló, önmagáért tomboló erőszak (szalonképesebb, nem túl naturális, bár így is betiltották pár helyen), sőt művészfilmnek is elmegy. Ez utóbbi inkább bevált vizuális kliséket alkalmaz (mondhatjuk azt is rá, hogy túl művészkedős művész), mint kísérletez (igaz akadnak újdonságok is szép számmal, talán bullet time is itt volt először), a droghatást és őrületet illusztráló fogások egy részét is saját magától vette át Stone, az 1991-es The Doors (Doors) című filmjéből.

Az első dolog, ami megfogja az embert (emiatt az öt csillaghoz is nagyon közelít az értékelésem), a zenéje, amit kegyetlenül eltaláltak, mintha a filmhez íródtak volna a számok, a zene és a szöveg is. Főképp a költő, író, dalszerző és énekes Leonard Cohen uralja, vele indul (Everybody Knows) és vele záródik (The Future) a kép, de menet közben is több száma felcsendül - egyébként meglepő, hogy bár zsidó, gospel kórust és bibliai témákat is alkalmaz, leginkább a világvége közeledtét aláhúzandó. A zenei skála nagyon széles, és mégis mindenhol passzol, Bob Dylan (szintén zsidó), Patsy Cline és a Cowboy Junkies festik alá a romantikus részeket, a Nine Inch Nails, a Rage Against The Machine, Patti Smith és Marilyn Manson a vérszomjas tombolást, Peter Gabriel és Nusrat Fateh Ali Khan a gombás elszállást és a feszült várakozást, de akad Elmer Bernstein (természetesen zsidó), Dr. Dre, Giacomo Puccini, Carl Orff és sok egyéb is a bő étlapon, mindezek ellenére sem fordul a zene kakofóniába. Hozzáteszem, a film természetesen egy bisztróban kezdődik, mint a Tarantino mozik többsége, és hamar felcsendül egy Elvis-es szám is (bár nem a király énekel, talán Duane Eddy), ami szintén gyakori a mesternél. Plusz a főszereplőnő, Juliette Lewis (aki szcientológus) is énekel párszor, többek között egy Johnny Cash nótát és egy Naturally Born Bad refrénű dalt, ami utalás a film címére is - szerintem ez indíthatta el a zenei pályán, fellépett a Szigeten is a Juliette And The Licks nevű bandájával.

Natural Born KillersA casting igazán remek, több főszereplőt és nézőpontot is kapunk. Az egész tehetséges, Oscar-jelölt Woody Harrelson van legelöl, jól megtervezték a kinézetét, néhol hosszú hajú, a végén kopasz, gyakran van vörös napszemüvegben (vérben látja a világot), és van rajta ying yang tetkó - a film világában elég hiteles pszichopata sztár-tömeggyilkos. A csaját a már említett Juliette Lewis karakterszínésznő alakítja, aki azóta is beleragadt ebbe a kiszámíthatatlan vadóc riot grrrl szerepbe, vagy inkább ebben éli a mindennapjait is, a bulvárlapok gyakran írnak az alkohol- és drogproblémáiról. Aztán ott van Robert Downey Jr., aki szintén remek színész, természetesen zsidó és nagy drogos, Tarantino és a zsidó Stone a figuráján különböztek össze, Tarantino az ő tévés médiageci figuráját helyezte a középpontba, Stone viszont később hozta be, és kisebb reflektorfényt irányított rá, nem ő a film szűrője felénk. Oltári jó benne Tommy Lee Jones is, aki egy trágár, idegbeteg, köpködve kiabáló, tökvakaró börtönigazgatót alakít, vörös fejjel, undorító vigyorral, nyelvvel és fogakkal, nevetségesen régimódi öltönyben és hajjal. Tom Sizemore sem rossz választás, aki egy perverz rossz zsarut ad, ő üldözi a tömeggyilkos párt, de közben ő is prostikat gyilkol, nem jobb náluk, plusz egomániás, a magáról írt könyvét lépten, nyomon reklámozza (és ezért már kisebb híresség maga is). Az ő története, megszállott őrültté válása is megjelenik a filmben, Charles Whitman, a híres puskás tömeggyilkos ölte meg az anyját - az erőszak erőszakot szül. Erősen gyanítom, hogy a szerepet Tarantino Harvey Keitelnek (szintén zsidó) szánta, aki nagyon jól hozza a romlott zsaru szerepeket, és aki lényegében Tarantino karrierjét beindította.

Natural Born KillersA cselekmény viszonylag egyszerű, úgy a negyedénél esünk bele a közepébe (egy országúti bisztrós mészárlásnál, ami lényegében a Pulp Fiction, azaz a Ponyvaregény elejének eldurvult változata - Jules nem volt ott, hogy rendet tegyen, hehe), de aztán megkapjuk többé-kevésbé a magyarázatot is, hogy a fiatal házaspár miért lett ámokfutó tömeggyilkos. A lányt az apja erőszakolta (Rodney Dangerfield, szintén zsidó, ő is jót alakít, és a saját jeleneteit ő írta), ezen a ponton a film átmegy Married With Children (Egy Rém Rendes Család) paródiába (pontosabban I Love Lucy-ba, de ez az ős-sitcom nálunk nem futott), ami már önmaga is komédia, így Stone humorral fojtja le a családon belüli erőszak témáját. A lány beleszeret egy srácba, megpróbálnak elszökni a papa kocsiján, a srácot sittre vágják autólopásért, ő megszökik a börtön farmjáról lovon (cowboy-osan bele a sivatagi tornádóba), a lánnyal lemészárolják a szülőket, aztán onnan már kezdődik is a hajsza, rendőrök üldözik őket, ők meg rendőröket és civileket (Bonnie and Clyde-os, azaz Bonnie és Clyde-os rablások során) gyilkolnak.

Össze-vissza kapunk kis dialógus és erőszak uralta életképeket a szereplőkről, mint a Tarantino filmekben általában. A pár leáll éjszaka könnyíteni magán, és közben romantikáznak, angyalokról és lovakról verselnek, amik megjelennek az égen, körülöttük meg dicsfény. Házasságot sem hagyományos módon kötnek (pap, anyakönyvvezető), hanem egyedi, pogány, vérszerződős módon, mint a The Doors-ban. Akadnak persze súrlódások is, Mickey (Harrelson) kedved kap más csajra is, begyűjt egy női túszt, és hármasban szeretné, Mallory-nak (Lewis) nem jön be a felállás, inkább lelép, kefél egy benzinkutassal, aztán megöli, és rövidesen úgy folytatják az utat, mintha mi sem történt volna.

Natural Born KillersMindezzel párhuzamosan kicsit belekóstolhatunk Jack Scagnetti (Sizemore) jellemébe, magánéletébe és nyomozásába. Hasonlóképp megismerjük Wayne Gale-t (Downey), aki egy tömeggyilkosokról szóló hatásvadász tévés magazinműsort vezet. Viszonylag kevés jelenettel is sokat megtudunk az ilyen műsorok működéséről, ő úgy kapta az állást, hogy elvette a csatorna egyik fejesének a lányát, akit persze aktívan csal, de ezt tagadja. Gale-re mondják kétszer azt a magyar szinkronos verzióban (nekem csak ilyen van), hogy "médiageci", az eredeti angolban csak "scum", azaz "geci, söpredék" szerepel, tehát szerintem (ahogy az első posztomban is írtam), az azóta elterjedt szóösszetételt valószínűleg a film magyar fordítójának köszönhetjük, innen vettem a nickemet is, bár kicsit más értelemben, lásd az említett posztomat. Gale nagyon felfújja a két ámokfutó ügyét, részben ő farag sztárt belőlük, ami függővé teszi, és még több gyilkolásra készteti őket. A fickó be is mutatja, hogy mekkora népszerűséget szerzett a két tömeggyilkos, ezzel rámutat, hogy a mai világban akár ilyesmivel is sztárrá lehet válni - és tényleg, emlékezzünk csak rá, hogy Ambrus Attila, azaz a Viszkis Rabló is bizarr módon meglehetősen népszerű volt, sokan szimpatizáltak vele, sőt még Amerikában is sikeres lett az egyik róla írt riportkönyv, amiből állítólag film is készül majd Johnny Depp főszereplésével, igaz erről évek óta nincs hír, szerintem elakadt a development hellben, és már nem is kászálódik ki onnan. A filmre visszakanyarodva, a párt mindenhol ünneplik, Japánban, Angliában és Franciaországban is a legnagyobb amerikaiaknak tartják őket, amerikai rajongók pedig olyanokat nyilatkoznak, hogy: "a legjobbak a műfajban Charles Manson óta" és "ha tömeggyilkolnék, úgy tenném, mint ők ketten".

Natural Born Killers(Spoiler!) Az első fordulópont az, amikor a páros az amerikai sivatagban egy öreg indiánnál köt ki, aki az unokájával él. Stone vagy Tarantino (itt inkább Stone-t érzem - Stone jelentősen átírta a forgatókönyvet, Tarantino kérésére nem is tűntette fel a mestert forgatókönyvíróként, csak történetíróként, bár a dialógusokat megtartotta) itt megy rá leginkább arra a bűntudat vonalra, amit bizonyára sok amerikai érez amiatt, hogy az őseik elvették az indiánok földjét, és szinte teljesen kiirtották őket. Indiánok mindenhol jelennek meg a filmben, de itt vannak hosszabban, az öreg indián azt is elmutogatja (nem tud angolul), hogy (a fentiek ellenére) a fia katonaként és jó amerikaiként az országért adta az életét. Az öreg elmond egy régi, sok verzióban ismert tanmesét is arról, hogy egy öregasszony hazavitt egy félig megfagyott csörgőkígyót, meggyógyította, a hálátlan kígyó pedig halálra marta, mivel a természetét senki nem változtathatja meg. Az indián talán megpróbálja kiűzni a démont a párból (bár ez nem egyértelmű, hogy próbálkozik-e, lényegében a kígyós metafora játszódik le újra, amit előre tud), ekkor Mickey gyermekkori traumáiba is kapunk némi betekintést (az apja sokat kiabált, vadász vagy orvvadász volt, állatokat ölt, ami nyilván nem tetszett a kissrácnak, aztán meg öngyilkos lett), majd Mickey félig öntudatlanul, véletlenül agyonlövi az öreget (amit sajnál, ami ismételt utalás a kollektív bűntudatra).

Innen hamar el is érkezünk a film feléhez, a párt megmarja néhány csörgőkígyó az indián farmján, valahogy elvergődnek egy közeli városban levő patikához, ahol a pultos felismeri őket, riasztja a zsarukat, Scagnetti pedig elkapja őket. Egy évvel később a pár ugyanabban a börtönben raboskodik, Gale az évszázad interjújára készül Mickey-vel (élőben, a rögbi kupadöntő után, ami ahogy kivettem, Amerikában az év legnézettebb idősávja, az akkor leadott reklámok is mindig külön médiafigyelmet kapnak), majd az ítélet szerint a pszichopatának nyilvánított párt átviszik egy diliházba, ahol úgy szétnyugtatózzák őket, hogy növényként vegetálhatnak a hátralevő életükben. McClusky (Jones), a börtönigazgató azonban mást eszelt ki, mivel már alapban fő a feje a börtönében uralkodó helyzet miatt (100 százalékos túltelítettség stb.), meg több embert megölt a pár az intézményében is, meghívja és rábeszéli Scagnettit, hogy a zsaru szállítsa el a foglyokat, és közben "véletlenül" ölje meg őket, mondjuk állítsa be úgy, hogy megpróbáltak megszökni - a nagy sztár zsaru imázsát ez csak még jobban javítaná. Scagnetti benne van a dologban, meg eléggé rá is gerjedt Mallory-ra, bepróbálkozik nála a börtönben (ami enyhe utalás a "nők börtönben" filmes alműfajra is).

Natural Born Killers(Nagyobb spoiler!) Rövidesen elszabadul a pokol, kitör a börtönlázadás, felgyorsulnak az események és lelassulnak a dialógusok. Mallory összeveri Scagnettit (igaz végül több őrrel ártalmatlanná teszi a zsaru), Mickey is fegyvert, társakat és túszokat szerez, majd kiszabadítják Mallory-t, aki kinyírja Scagnettit. A börtönigazgató nem akar menekülni a már elvesztett börtönből, a párost akarja, akiket végül a túl nagy sztár, és emiatt sérthetetlen túsz, Gale miatt kénytelen kiengedni, őt meg szétszedik a rabok. A film vége elsőre meglepő volt, maga a néző sem tudja eldönteni, hogy ez most happy end-e. A párt nem üldözik a zsaruk, egy tisztáson forgatnak az egyetlen megmaradt tússzal, Gale-lel, és egy hordozható kamerával. Gale befejezi a riportot, Mickey pedig közli vele, hogy a megölésével zárul a történet. Gale nyavalyog össze-vissza, mint egy fürdőskurva, de mivel nem sokat tehet, hagyja magát lelőni, mint utolsó áldozatot - Mickey ezzel képletesen a médiát és a média uralta világot is halálra ítélte. Aztán Mickey és Mallory boldogan éltek, sok gyerekük született, és járták lakókocsival az országutakat, talán ma is járják.

Hogy ne húzzam túl hosszúra, még bedobálok pár dolgot, ami tetszett, vagy érdekes volt. Ugye a film magát a médiát és azon belül is a tévét osztja, erre rengeteg utalást kiszúrhatunk. A mozi effektekkel jelzi, hogy filmet nézünk, amikor Mickey lóháton menekül, a régi cowboy-filmekre utalva dőlt kamerával vett, fekete-fehér és már megkopott, karcos filmet kapunk. A jelenetek kábé fele alapban is fekete-fehér és kissé szemcsés, néhol úgy vált színesből át, hogy közben belassul - ezt anno a Melrose Place másolta előszeretettel, a drámai végszavakat így megnyomta, kimerevítette, aztán jöhetett a reklám. Néhol a fekete-fehér helyett vörös árnyalatokat kapunk, természetesen a vér jelzéseként, ami egyben ügyesen elnyomja a vér színét, és ez talán hasznos trükk volt a fekete-fehérrel kézen fogva arra is, hogy egyes országokban letornázza a film korhatár-besorolását, Olaszországban például "14 éven felülieknek" lett ráragasztva, Svédországban is csak "15 éven felülieknek". Mellesleg a börtönigazgató is céloz a cenzúrára a filmen belül, hogy majd a cenzorok elintézik Gale-t: "ha leállítom, kicsinál a sajtó, ha engedem, a főnökei úgyis megfingatják - korhatár indexek".

Natural Born KillersAkad néhány rajzfilmes betét is, igaz nem túl sok, párszor rohan Mickey, meg Mallory és Scagnetti bunyóját is így enyhítette Stone, és egyben tovább színesítette az eszköztárat, akárcsak Tarantino a Kill Billben (ahol szintén akadnak fekete-fehér jelenetek is). Nagyon bejött az is, amikor egy öreg zsaru elmesélte a tévében az újonc társa elvesztését, egyik vágásról a másikra elbőgte magát, ami tipikusan olyan összekacsintós helyzet volt, hogy ő és a filmesek (mármint a filmbeli filmesek) is tudják, hogy műbalhé, de ez kell a tévézombiknak. Ugyanez a szitu egyszer megismétlődik, amikor a híradós csaj kapcsolja párszor Gale-t a forrongó börtönből. Amikor lelőnek valakit a kamera előtt, megrendült "ezt nem hiszem el, nem akarom látni, ez lehetetlen" képet vág, elkerekedett szemekkel, tátott szájjal, amit illedelmesen és egyben a drámai hatás fokozása érdekében befog, majd alig pár másodperc múlva, amikor Mickey és Mallory végre újra megölelik egymást, 32 fogas, igazi amerikai műmosollyal, csillogó szemekkel örül velük és minden amerikai nézővel együtt. Ha már TV, kapunk pár érdekesebb archív felvételt is a képünkbe, például Nixon lemondását (Stone szinte soha nem hagyja ki a Nixon utalásokat), plusz az akkor éppen naprakész O. J. Simpson pert. No és persze, ha TV, akkor reklám, az interjú reklámblokkjaiban mindig megkapjuk a jegesmedvés Coca-Cola reklámot, utána pedig egy nagyon régi vágóképet arról, hogy az 50-es években hogyan ülték körül az átlagos amerikai családok a varázsdobozt. Mindezt (a 'tévé = sátán műve' üzenetet) az húzza még ügyesen alá, amikor az öreg indián belelát Mickey és Mallory lelkébe, mi pedig ezt az infót a testükre vetített feliratokként láthatjuk, egyszer azt, hogy "demon", azaz ők démonok, aztán erre magyarázatként azt, hogy "too much TV", azaz túl sok tévét néztek, és az ott látott erőszaktól lettek ilyenek.

A médiakritikán Stone és Tarantino kicsit át is lépett, az indiános téma egyben arra is utal, hogy az amerikaiak hogyan tették tönkre a szép kontinenst, és úgy alles zusammen mi emberek hogyan romboljuk a saját környezetünket. Ezt leginkább Gale mondja ki egy "ipar és környezetszennyezés" elleni kirohanásában, de a filmben rengeteg bevágott állat (mindenhol állatok meg erőszakos jelenetek peregnek művészfilmesen, a tévékben, az ablakokban, a falakon, a plafonon, az égbolton satöbbi) is utal erre, vannak ragadozók (farkasok, csörgőkígyók, skorpiók, sáskák, Mickey, Mallory, Scagnetti) és áldozatok (lelőtt szarvasok, menekülő nyulak - a nyulak kapcsán természetesen kihagyhatatlan volt az Alice's Adventures in Wonderland, azaz az Alice Csodaországban utalás, vártam a Jefferson Airplane White Rabbitjének felcsendülését is, de az elmaradt - és egy ijedt kissrác, aki egykor Mickey, Scagnetti és minden ártatlan ember volt).

Bár nem kapott túl nagy szakmai és igazán kimagasló nézői elismerést, én határozottan a kötelező alapfilmek közé sorolom, és mindenkinek ajánlom.

"A farkas sem tudja, hogy ő farkas, a bárány sem, hogy ő bárány, Isten tette őket azzá."

"A világ rohan a végzete felé."

Everybody knows that the dice are loaded
Everybody rolls with their fingers crossed
Everybody knows that the war is over
Everybody knows the good guys lost
Everybody knows the fight was fixed
The poor stay poor, the rich get rich
Thats how it goes
Everybody knows

Szerintem:

:: Téma: mozimóka