/// A papírnak annyi 1

Médiageci

ye olde paperAmikor pár éve (négy, vagy talán már öt is megvan) először hallottam az e-paperről (elektronikus papírról - mellesleg most olvasom, hogy a Xerox már a hetvenes években fejlesztett ilyesmit, olybá tűnik, hogy szinte mindent ott találtak fel, ami forradalmasította a számítástechnikát, lásd még az egeret, az ablakos GUI-t (Macintosh Desktop, Amiga Workbench, GEOS, Windows) és a többit), rögtön nagyon elkapott a dolog, a bennem rejlő kütyübolond és könyvmoly egyszerre kiáltotta: ILYEN KELL, AZONNAL! A dolog mélyebb kémiai-elektronikai részleteibe nem megyek bele, aki akar, keressen rá, továbbá úgy tudom, több alternatív technológiát is kifejlesztettek, ahogy az LCD monitorokban is több különféle módszert alkalmaznak. A leglényegesebb dolgok a következők:

1. Az e-paper tudtommal (mert látni még nem láttam ilyesmit, és gyanítom, hogy még évekig nem fogok) teljesen olyan, mint egy hagyományos, nyomtatott könyvoldal, nem igényel háttérvilágítást, nem tükröződik, nincsenek korlátozott betekintési szögei, tehát pont olyan kényelmesen olvashatjuk, mint a hagyományos nyomtatott szöveget.

2. Az e-paper áram nélkül is kitartja a frissített képet, tehát amíg a monitorokat a RAM-hoz lehet hasonlítani, áram szükséges az adatok képernyőn tartásához, az e-paper a Flash ROM-ra hajaz, csak az adatok frissítése (a lapozás) igényel egy kevés áramot. Ez elvileg azt jelenti, hogy míg PC előtt kényelmetlenül görnyedve rengeteg áramot pazarlunk, vagy valamivel kényelmesebben, notebookon több töltéssel olvashatunk el egy hosszabb digitális regényt, az e-paper alig eszik meg valamennyit egy ceruzaelemből vagy egy akkumulátor feltöltésből, akármilyen lassan vagy sok megszakítással olvasunk.

3. Az e-paper bizonyára kevésbé károsítja a szervezetünket, nem tol a képünkbe röntgensugarat, mint a CRT monitorok, nem lövöldözi tele a szemünket apró porszemekkel, mint a katódsugárcső elektronágyúja, és nem is világít a szemünkbe, mint az LCD monitor, tehát egészségesebb lehet sok digitális szöveg olvasására, mint a hagyományos eszközök.

4. Extraként, ha a digitalizált könyvek és az e-paper olvasók elterjednek, nem kell több fát kivágni miattuk, sőt sokkal többet tárolhatunk belőlük (nálam már komoly gondot okoz a könyvek elhelyezése), egy DVD lemezre több irodalom fér (legalábbis tömörített TXT formátumban, ha pedig ezt valaki cáfolja, azt mondom, hogy dupla rétegűre gondoltam, hehe), mint amennyit egy ember az élete során el tud olvasni.

Tehát a dolog szépen indult, sorra jöttek, sőt máig is jönnek a bejelentések újabb és újabb technológiai mérföldkövekről: az e-paperből néhány cég vékonyabbat gyártott, született olyan is, ami hengerre feltekerhető, majd onnan kihúzható, tehát nagyon apró, kompakt eszközben tárolható, akadt színes és nagyobb felbontású (sőt elvileg pólóra vagy óriásposzterre nyomható) is, csak maga az eszköz nem akart megjelenni.

LIBRIé EBR-1000EPVégül a Sony dobta piacra az első ilyen kütyüt 2004 áprilisában, LIBRIé EBR-1000EP néven. A termék sok tekintetben okozott csalódást számomra. Leginkább azért, mert horror áron adták, ha jól emlékszem, átszámítva százezer forint felett volt (most már 50-60 körül beszerezhető), noha elméletileg a technológia nagyon egyszerű. A kijelző előállítási költségét ugyan nem ismerem, de állítólag olcsóbb, mint az LCD, mögé pedig egy olyan primitív hardver (processzor, mondjuk ARM9, pár mega RAM és Flash ROM, I/O cucc, kijelző-vezérlő és pár gomb) elég, mint amilyen egy harmatgyenge, SMS megjelenítésre épp csak képes mobilban vagy filléres DVD lejátszóban lakozik (az MP3 lejátszót azért nem említem, mert azt még egyszerűbb eszközökből is lehet építeni). Tehát nagyon nem volt jó az ár/érték aránya, még úgy sem, hogy ha úgy vesszük, 10-20 szakkönyv vagy 25-40 regény árából magunk mögött hagyjuk egy életre a könyvvásárlást (persze csak elméletben, a digitális könyvek magas ára és gyenge terjesztése meg a hagyományos könyvekben érdekelt lobbi más lapra tartoznak).

A második probléma az volt, hogy a cuccot kizárólag Japánban árulták, sokat keresgéltem itthon, semmi, sőt nyugati online boltokban sem forgalmazták (eBay-en fordult csak elő időnként). A japán cuccban még a japán nyelv is probléma volt, a legfőbb gond azonban az volt vele, hogy csak egy saját fájlformátumot olvasott, a BEeB-et, DRM-es (digitális másolásvédelemmel ellátott) BEeB könyveket pedig azt hiszem csak Japánban lehetett letölteni, nevetséges, 400 darabos készletből, nyilván jó pénzért, ráadásul azok is 60 nap után törölték magukat, tehát csak kölcsönözni lehetett vele. Ezeken felül az sem volt az igazi, hogy négy darab AAA ceruzaelemmel ment (persze ma már lehet tölthetőt venni, akkor még kevésbé lehetett), és a masina akkor is működött és fogyasztotta az elemeket, amikor az ember csak olvasott, nem lapozott, tehát amikor lekapcsolhatta volna magát a processzor (a gombnyomás hardveres megszakítással feléleszthette volna a rendszert lapozáskor, csak pár byte-ot kellett volna stabilan raktározni). Ez a két utóbb említett probléma a technológia szinte minden előnyét elvette, azaz nem olvashatott az ember rajta akármit (mondjuk Project Gutenbergről vagy Magyar Elektronikus Könyvtárról letöltött ingyenes könyvet), és nem olvashatott kényelmesen, lassan, plusz állandóan vásárolnia (jobb esetben töltenie) kellett az elemeket (kábé annyit bírt, mint egy átlagos PDA, tehát csak a kijelzője maradt a viszonylagos előnye).

A specifikációit tekintve egyébként 15 centi átmérőjű volt a 4 szürke árnyalat megjelenítésére képes, 800x600 pixeles kijelzője, Motorola DragonBall processzor és egyedi Linux operációs rendszer hajtotta, ma már nevetségesnek tűnő 10 megás belső tára volt (Memory Stickkel szerencsére bővíthető), volt USB 2.0 portja a kommunikációhoz, és kis billentyűzete, amit pozitívumként könyveltem el (szövegkeresésnél például hasznos). A LIBRIé összességében nagyon almás volt, sőt még haszontalan dolgok is voltak benne, például volt hozzá fülhallgató (BBeB formátumban lehetett zenét és hangoskönyveket is letölteni rá, de általános audio fájlokat nem játszott le), szerintem az egész hangcuccot kispórolhatták volna, és adhatták volna olcsóbban. Persze indultak kezdeményezések, buherátorok patchelték a firmware-t angolra (magyar ékezetekről nincs tudomásom, szerintem hazánkban senki sem foglalkozott a témával), és írtak BEeB formátumba szöveg és kép konvertert, tehát a formátumprobléma némi vacakolással azért nem hivatalosan kiüthető, de nem az igazi a dolog - nem is vette senki.

PRS-500 ReaderSok várakozás után 2006 novemberében adta ki nyugaton is a Sony az e-book readerét, pontosabban a LIBRIé EBR-1000EP továbbfejlesztett és ugyanakkor kicsit butított verzióját, a PRS-500 Readert, ami úgy tudom Európába máig sem jutott el, hazánkban biztosan nem kapható, sokat kerestem. A külső különbségek közé tartozik, hogy talán valamivel kevésbé elegáns, fehér helyett sötétkék, viszont lekerekítettebb, talán ergonomikusabb, úgy nézem, a lapozó gombok is jobban kézre állnak, valamivel kisebb és könnyebb is az egész (18x13 centinél is kisebb, 250 grammos), ugyanakkor eltűnt róla a billentyűzet (ami végül is az alap funkciójához, az olvasáshoz nem volt szükséges, íráshoz meg ez nem ideális eszköz, tehát nem veszem negatívumnak, noha a QWERTY billentyűzetes kézikütyük a mániáim). A gépet MontaVista Linux és valószínűleg az elődjével azonos, bár ott is csak találgatott Motorola DragonBall processzor hajthatja, a kijelzője pedig ennek is 4 szürke árnyalatú és 800x600 pixel felbontású. Előrelépés, hogy a beépített memóriája 64 megás lett, ami szintén bővíthető Memory Stickkel (4 gigáig), sőt SD kártyával is (2 gigáig), ez már lithium-ion akksit kapott, ugyanakkor az üzemideje csökkent. Arról nem találtam információt, hogy az elődjéhez hasonlóan a USB-s kommunikációhoz be kell-e dugni a konnektorba, talán nem.

Ez is saját online bolttal működik, a CONNECT nevűvel, a digitális könyveket ugyanakkor sajnos nem sokkal olcsóbban lehet letölteni, mint amennyibe az új, nyomtatott változataik kerülnek, az árkülönbség 4-5 dollár, jóval kevesebb, mint amennyivel a fizikai alapanyag előállítása (favágás vagy újrafeldolgozás, nyomda, rengeteg ember fizetése stb.) és terjesztése (nagyker, kisker, vám, szállítmányozás, raktározás, rengeteg ember fizetése stb.) többe kerül - ezt nagyon nem tartom fairnek, ahogy az MP3 boltok (beleértve a nagy iTunes-t is) meg a digitális videojáték boltok magas árait sem, minimum féláron, harmadáron illene teríteniük. Egyébként úgy nézem, ez az online bolt sem túl nagy, bár nagyobb, mint a japán, saccra talán ötezer könyv lehet benne (az egészet nem lehet átlátni, csak az alkategóriák kínálatát). A rendszer más tekintetben is igazságosabb, mint a japán. A megvásárolt, szintén DRM-es könyvek nem járnak le, hat különböző gépünkön is olvashatjuk őket, és öt barátunkat is regisztrálhatjuk, akiknek virtuálisan kölcsönadhatjuk a könyveinket - nem jártam utána, hogy ez ingyenes-e, és valójában áttölthetik-e a cuccost, de felteszem, hogy igen, mert a másik módszert, hogy fizikai formájában kölcsönadjuk az olvasót a könyvvel együtt, sehogy nem tudná kontrollálni a Sony. A legjobb azonban az, hogy a kütyün másolásvédelem nélküli szövegeket korlátlanul olvashatunk, PDF-et, HTML-t, TXT-t, DOC-ot (ezt a mellékelt programmal kell konvertálni, maga az eszköz valójában nem kezeli), RTF-et és RSS feedet (ez némileg korlátozott, csak 20 fix feedet olvashatunk), plusz nézhetünk rajta JPEG, GIF, PNG és BMP képeket is. A cucc természetesen kezeli az eredeti BEeB formátumot is, plusz másolásvédelem nélküli MP3-at és AAC-t is hallgathatunk rajta.

Az eszköz tehát az áramfogyasztást leszámítva sokkal jobb vételnek tűnik, sőt már az ára is korrektebb, 300 dollárér, azaz 52 ezer forintért adják (ha minden igaz, kezdetben 350 dollár, azaz 61 ezer forint volt), sajnos csak Amerikában. Valahogy még mindig nem volt az igazi, hogy belevágjak, és egy dombornyomott hitelkártyás haverral rendeltessek egyet, plusz állítólag csak latin karaktereket kezel, ugyan nem hivatalos patch-csel cirill betűket is, de valószínűleg a kelet-európai honosítással senki nem foglalkozott - persze fordítóként, buherátorként és programozóként bizonyára meg tudnám oldani magam is, de inkább várok egy jobb kütyüre.

Kicsit ehhez tartozik még, hogy a Sony a múlt hónapban jelentette be az eszköz új, kicsit fejlesztett változatát, szintén kizárólag az amerikai piacra, a PRS-505-öt, ami úgy látom most már kapható is, szintén 300 dollárért, és teljesen az elődje helyébe lépett. Állítólag fejlődött a kijelzője, fehérebb a fehér színe, 4 helyett 8 szürkeárnyalatot jelenít meg, gyorsabban frissít képet, vékonyabb (8 milliméteres a korábbi 13 helyett), 192 megásra hízott a memóriája, automatikusan szinkronizál PC-vel, használható USB-s háttértárolóként is (vagyis egyedi driver nélkül is látja a legtöbb gép és operációs rendszer), minden esetben tölthető USB-n keresztül (az elődje teljes lemerüléskor nem volt tölthető így), kapható elegánsabb ezüstös színben is, plusz még kapott néhány további extra funkciót. Tehát alakul, de még mindig nem az igazi, nem terjed, túl drága, és nem akar megjelenni nálunk.

Nagyon mellékes kitérőként hozzáteszem, létezik e-paper kijelzős mobiltelefon is, legalább egy, a Motorola FONE F3 (becenevén MOTOFONE). A cucc nagyon minimál és állítólag olcsó (Amerikában nem kapható, tudtommal nálunk sem, Németországban viszont igen), elsősorban a fejletlen országokban terítik, plusz nyilván nyuggereknek és kisgyerekeknek is ideális, akik nem tudnak megbarátkozni a bonyolultabb kütyükkel, sőt nincs is szükségük az extrákra. A kijelző nagyon keveset fogyaszt, de keveset is tud, 12-14 karaktert jelenít csak meg, így bár használható SMS-ezésre is, de csak nagyon nehézkesen. Az ára állítólag 20 dollár és 30 euró között mozog, tehát 3500 és 7700 forint között, a 30 eurós már általában kártyafüggetlen, Brazíliában pedig 20 dollárnál is olcsóbb.

Szintén mellékes érdekesség, hogy a "$100 laptop", azaz a "száz dolláros laptop" (amiről egy későbbi kütyüposztomban hosszabban írok majd), végső nevén XO-1 is egy időben majdnem olyan hibrid kijelzőt kapott, ami funkcionálhatott volna hagyományos háttérvilágított LCD-sként, de energiatakarékos, szürkeárnyalatos e-paperként is. Az utóbbi tervet a fejlesztéssel eltöltött sok év alatt a nagyon elmés kurblihoz hasonlóan kukázták, bár a végső kijelző is átkapcsolható hasonló, energiatakarékos módba, háttérvilágítás nélküli szürkeárnyalatosba (csak nincs köze az e-paperhez).

Szintén jópofa érdekesség, hogy mivel sokan ellenzik azzal a digitális könyveket, hogy nem nyújtanak a valódival egyenértékű élményt, nincs például új fa, papír és tinta vagy éppen régi doh szaguk (mondjuk a tinta meg mérgező ólmot tartalmaz, hogy egy ellenérvet írjak), az egyik ilyen könyveket árusító bolt, a CaféScribe a vásárlások mellé elkezdett régi könyv szagú kaparós matricákat is küldeni.

Mellesleg egyes pletykák szerint (persze már régóta nagyon komolyan építi a cég a könyves adatbázisát, ami ezt tovább valószínűsíti) a Google is készül belépni az e-book piacra, ahol most az Amazon vált nagyon erőssé hirtelen, lásd a folytatásban.

Folytatva itt.

:: Téma: masinéria