Egy éve hagyományteremtő szándékkal lőttem ki a 79-edik Oscar Díjkiosztó Gáláról szóló, Oszigála 2007 című posztomat, így ma reggel illik hegesztenem valamit az idei, 80-adik Oscar Díjkiosztó Gáláról is - hozzáteszem, alább egy nagyon félkómásan írt durva, minden nagy bölcsességtől mentes első benyomás olvasható csak. Persze nyilván kevesen tudják meg az eredményeket innen, zanzásíthatják már a híradók és rádiók, a mozis portálok és blogok között pedig valószínűleg sokan készítettek percről-percre jelentést is. Ami mellesleg nekem is megfordult a fejemben, de kevésbé élveztem volna a show-t, nagyon kevesen olvasnak, így még kevesebb értelme lett volna, plusz, aki mégis fent volt a baglyokkal, bizonyára inkább a tévét nézte ahelyett, hogy ugyanazokat a dolgokat pont az én blogomon olvasta volna. Ez az ötlet tehát idén is kiesett, ha valaha bekerülök egy filmes laphoz (értsd: fizetnek is ezért), persze még nem kizárt, hogy tolok ilyet a jövőben.

Visszatérve a gálára, idén meglehetősen laposnak éreztem a külsőségeket, és alles zusammen az egészet. Nem volt semmi extra, újítás, lenyűgöző látvány vagy egyéb, amit ennyire jelentős és drága show-tól, különösen 2002 óta elvárok. Akkor lépett ugyanis fel a gálán a Cirque du Soleil, feledhetetlen produkcióval, azóta valahogy mindig remélem, hogy a show ismét eléri azt a szintet - persze az egész nem erről szól, de nálam az vált mércévé. Felteszem, a kevés extra okai között az is megtalálható, hogy a sztrájk miatt az sem volt biztos, hogy egyáltalán megrendezik a gálát. A host sem hozta a legjobb formáját, aki idén (nem először) Jon Stewart volt - rutinos csóka, sorozatok és komédiák mellékszereplője, és mint általában, ő is egy nálunk ismeretlen, Amerikában bizonyára nagyon népszerű saját show házigazdája, tehát jó a stand up comedy-ben. Volt egy-két tűrhető poénja, ahogy a többi fellépőnek is, de semmi igazán emlékezetes vagy gyomorba vágó, ennél sokkal jobb volt tavaly Ellen DeGeneres, hogy a régebbi, polgárpukkasztóbb (ő egy lájtos zsidós-fekás viccet eresztett meg összesen, ha jól számoltam) és bátrabb műsorvezetőket ne is említsem.

Maguk a díjátadók és díjazottak sem produkáltak sokat, nem voltak szívbemarkoló, esetleg látványos, humoros, botrányos, politizáló, nagyon erősen elérzékenyülő vagy más okból emlékezetes beszédek (Forest Whitaker, Halle Berry, Cuba Gooding Jr., Jack Palance és Roberto Benigni ugrik be hirtelen az utóbbi évekből, de majdnem minden évben volt egy-kettő). Szinte mindenki ugyanazt mondta, az időkorlátot át nem lépve (mondjuk le is kevertek legalább kettőt, technikailag sem lehetett átlépni a korlátot), hozzáteszem: Istennek kivételesen senki sem köszönte meg a szobrot, igaz vallásosabb feketék nem is kaptak idén. Ha már itt tartunk, talán az említésre méltó még, hogy ketten sokat szövegeltek idegen nyelven, spanyolul és franciául, de nyilván úgy is csak "köszi anyu" hangzott el, fontosról nem maradtunk le. Két besülés volt még, továbbá egy "elnézést kérek, de nem tudok jól angolul" szöveggel kezdődő köszönet, ami ugye elég kínos, és úgyis kitaláltuk volna magunktól, ahogy a néhány angolul alig nyökögő díjazott esetében is hamar kibújt a szög a zsákból - rajtuk még Stewart is élcelődött kicsit, de nem lépett át határt. Jut eszembe, bár szakállas, de azért még a jobb poénok között volt a Diablo Cody-s is, hogy ha az ember lánya sztriptíztáncosnőnek áll, vegye fel az utcája és a kutyája nevét.

Ahogy terveztem, a Pro7-en néztem az elejétől angolul, sőt néztem a Red Carpetet is (soha nem szoktam, régebben untatott), sőt még a német csatorna saját, hivatalosat megelőző Red Carpet közvetítését is sasoltam (régóta nem gyakoroltam a németet, meg is lepett, hogy a fickó minden német mondatát is tisztán értettem, aki egyébként az interjúalanyokkal jól tolta az angolt). A közvetítéssel két apróbb gondom volt csak, egyrészt, amikor a kivetítő képét mutatták, tehát amit a színházban a nézők láttak, szinte mindig, hol erősebben (különösen az animációs filmeknél), hol gyengébben ment a kép feedback, azaz egyszer zoomolva visszacsatolták a képet. Sokat törtem a fejem, hogy mi okozhatta, először azt hittem, valami 3D szemüveggel kellene nézni (bár elég jól ismerem a technológiákat, és tippem sem volt, hogy milyen kellene ehhez), de ilyesmire nem hívták fel a nézők figyelmét, inkább hiba lehetett a rendszerben. Egyszer pedig eléggé recsegett a hang (átnéztem az RTL Klubra, ott nem recsegett), ezt egyre gyakrabban észlelem sok csatornán, felteszem, hogy ez a digitális átjátszók, a kábelek, műholdak és egyebek túlterhelésekor léphet fel, rövid időre nem marad elég sávszél a hangnak, és a rendszer túl alacsony frekvencián tömörít. A Red Carpethez tartozik még, hogy valami tini énekesnőt reklámoztak agyon rajta, sőt a show-n is - lehet, hogy kurva nagy sztár Amerikában, talán még itt is, csak túl ritkán hallgatok rádiót és zenei csatornát, mindenesetre én a büdös életben nem hallottam róla, a nevét sem bírtam megjegyezni (update: Miley Cyrus - két mellékszerepben is láttam).

Különösebb témája sem volt a show-nak, elmondták, hogy zöld (bár már nem először), meg még most is sokat foglalkoztak a háborúkkal, Irak és Afganisztán mellett még a fogolykínzásokkal és az afrikai népirtások meg gyerekkatonák kérdésével is, sőt egy díjat műholdas kapcsolással amerikai katonák adtak át - azt ugyan nem jegyeztem meg, hogy hol állomásoznak, talán nem is említették, hogy általánosabb legyen a dolog. A beszélők inkább csak futólag érintették a témát (ugye George Clooney szívügye Szudán, azon belül pedig Dárfúr), viszont a dokumentumfilmeket szinte teljesen ez a téma uralta. Nem meglepő persze, a dokumentumfilmesek érzik, hogy ez a téma megy most, nyilván, ha nincs témájuk, ilyet keresnek. Ha már itt tartunk, kicsit meglepett, hogy Michael Moore dokumentumfilmje, a SiCKO nem kapott díjat, bár annyira nem éreztem igazságtalanságnak, Moore-nak ugye már van szobra, megkapta az elismerést, továbbá betegre keresheti magát a filmjével, ami pörög annyira, mint a nagyobb játékfilmek, tehát nem panaszkodhat semmire. Talán azért szurkoltam kicsit jobban a SiCKO-nak, mert nálunk az egészségügyi reform miatt még inkább terítéken van, mint a rossz példa illusztrációja, mely irányba robog a vészfékkel nem rendelkező vonatunk, tehát, ha a SiCKO kapott volna Oscart, még inkább foglalkoznának az egészségüggyel belföldön és külföldön egyaránt - de ennyi elég is a politikából.

Egyébként két poszttal korábban, az Oscar-totó filmbuziknak című posztomban nagyon mellélőttem a sorrenddel, remélem, akik letöltötték a PDF-emet, és használták is, azért eligazodtak így is rajta, ahogy én is. Mentségemre legyen mondva, tényleg abszolút sehol nem találtam a díjátadás leendő sorrendjét, és mivel elég rutinos Google-zó vagyok, szerintem sehol nem publikálták ezt.

Jobban csak egy beszéd jött be, Jack Nicholsoné (ha valakinek van szöveg vagy videó linkje, megköszönném), nem volt különösen blikkfangos, de annyira ügyesen ragadta tökön, foglalta a legfontosabb, már-már mérnöki precizitású pontokba azt, hogy miért is szeretjük a mozit, hogy mégis hatásos volt. Ez után adták le az összes "legjobb film" díjazott moziból vágott montázst, ami szintén jó ötlet volt, remélem valaki felrakja a YouTube-ra (ilyen linket is megköszönnék).

Életmű díjra sem találtak igazán nagy figurát, legalábbis nem hiszem, hogy sokan hallottak Robert F. Boyle-ról, tehát e téren sem volt emlékezetes a show. Persze korrekt volt ez a blokk is, tiszteletre méltó a még ma is tanító, 98 éves öregúr, aki nagy filmekben volt művészeti rendező meg hasonló, és valamennyire a szakmáját is bemutatták és népszerűsítették. A technikai díjakat nem sorolom lejjebb, a show is futólag tért csak ki rájuk, mint mindig.

Az még észrevehető volt a show-n, bár ez már a jelöltlistáról kiderült, hogy a Coen fivéreket leszámítva kevés nagy rendező volt jelen, legendák egyáltalán nem voltak, Tim Burton sem tette tiszteletét a filmje kapcsán, és Ridley Scottot sem jelölték az American Gangsterért, azaz Amerikai Gengszterért, ami pedig ütős mozi lehet (az is meglepett, hogy ugyanezért Denzel Washington és Russell Crowe sem kapott jelölést, nem mintha nem lenne már tele díjjal és elismeréssel a padlásuk, tehát megértem, ha az Akadémia szándékosan arra ment, hogy ne minden évben ugyanazok az arcok cserélgessék a székeket). A rendezőkre visszakanyarodva, Paul Greengrass szekere még eléggé meglendült mostanában, de én, mint azt korábban kifejtettem, a United 93-at, azaz A United 93-ast sem tartom akkora alkotásnak, sem a Bourne-remake sorozatát (a legújabbat ugyan még nem láttam, ami több díjat is kapott most, így lehet, hogy én is emelni fogom előtte a kalapom, majd meglátjuk), amik ugyan popcornnal elmenő kémes akció-krimik, de túl mély nyomot nem hagytak bennem, és Matt Damonnál sokkal jobb sztárral is el tudnám őket képzelni.

A zenék sem fogtak különösebben meg, ezeknél sokkal fülbemászóbbak szoktak menni, az ugyanakkor üdítő újdonság volt (szintén kezdett a jelenség unalmassá válni), hogy kivételesen nem volt egy rajzfilmes betétdal sem. Pontosabban az Enchanted, azaz Bűbáj végül is ilyesmi, de ha jól vettem ki, inkább kevert, élőszereplős és CG-s - ettől függetlenül nagyjából ugyanaz a zene uralta mesés téma, mint a szokásos Disney rajzfilmeknél, tehát talán mégsem nagy változás. Ez utóbbi miatt kicsit örültem, hogy nem ez a film nyert, az viszont meglepett, hogy a La Môme, azaz Piaf és a Bob Dylan élete körül forgó I'm Not There. nem kapott zenei jelölést. Hozzáteszem, akik győztek, Markéta Irglová és Glen Hansard számomra az egész show legszimpatikusabb új arcai voltak, egyszerű, hétköznapi, szerény, független színész-zenészek. Amennyi a filmjükből kiderült (ami állításuk szerint már több mint két éves), az is bejött: egyszerű, alacsony költségvetésű, az író-rendező önéletrajzán alapuló, "zenészek összejönnek" témájú független film - biztosan megnézem, amint tehetem. (Frissítve: Idővel letudtam.)

A show alatt vetített trailerek (egyébként a recenziókhoz hasonlóan kerülöm őket, hogy minél kevesebb hatás érjen az első megtekintés előtt, így annál személyesebb legyen a saját véleményem) meggyőztek arról, hogy az American Gangster, a There Will Be Blood, azaz Vérző Olaj, a No Country for Old Men, azaz Nem Vénnek Való Vidék, a Le Scaphandre et le Papillon, azaz Szkafander és Pillangó tuti filmek, valószínűleg mind a kedvenceim között lesz. A Sweeney Todd: The Demon Barber of Fleet Street, azaz Sweeney Todd - A Fleet Street Démoni Borbélya esetében erre sem volt szükség, Tim Burton filmjei nálam már látatlanban is mindig befutók, soha nem csalódtam benne, ahogy Jean-Pierre Jeunet és David Lynch munkáiban sem. A The Golden Compass, azaz Az Arany Iránytű, a La Môme (biztosan jó, de sok életrajzi film dög unalmas, meg a rendezéssel is elszúrhatták, így nem iszom előre a medve bőrére), a The Bourne Ultimatum, azaz A Bourne-ultimátum, a Ratatouille, azaz L'ecsó, a Transformers, a The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford, azaz Jesse James Meggyilkolása a Tettes a Gyáva Robert Ford, a Michael Clayton, az Atonement, azaz Vágy és Vezeklés (akármekkora Keira Knightley rajongó vagyok), a Die Fälscher, az I'm Not There., az Away from Her, azaz Egyre Távolabb és az Elizabeth: The Golden Age, azaz Elizabeth: Az Aranykor ennyiből még nem győztek meg. Persze idővel mindet megnézem, de a trailerek alapján nem lett határozottabb pozitív prekoncepcióm róluk, ugyanakkor közismert, hogy a trailereket külön erre szakosodott külső cégek gyártják, tehát egy trailer minősége és horog-hatása teljesen független lehet magától a filmtől.

A rövidfilmekben tetszett, hogy többen alkalmaztak stop motiont, a pár kocka alapján a Madame Tutli-Putli látványvilága jött be legjobban, de a győztes Peter & The Wolf is jó lehet, meg a festményszerű (nyilván nem kézzel csinálták, ma már házilag is gyerekjáték ilyen digitális utómunkát alkalmazni) Moya Lyubov sem lehet rossz. Nagyon remélem, hogy ezeket feltöltötték vagy feltöltik a YouTube-ra vagy más helyekre (most sietek, nem keresek rájuk), persze nyilván ezeket fogják majd a jogvédők leginkább leszedetni, ami nem túl fair, mert sok más lehetőséget nem kapnak a nézők az ilyen rövidfilmek megtekintésére. Ehhez fűzöm hozzá, hogy Kenyeres Bálint Sundance-győztes rövidfilmje, a Hajnal, azaz Before Dawn is sokáig kint volt a hivatalos Sundance oldalon, de nem húztam le, mert gondoltam, ott is marad. Aztán letakarították, és hiába kerestem (bizonyára ment a macska-egér játék, hogy valaki feltette a YouTube-ra, aztán meg leszedették), csak a Duna TV-n lehetett gyakrabban elkapni - ott köröztették, de ez ritka eset, csak a magyar rövidfilmek köröznek így magyar csatornákon (a Maestro hasonlóképp), tehát az Oscar-jelölt rövidfilmekhez nehezebb lehet hozzájutni, mint a nagyjátékfilmekhez.

Ami még komolyabban meggyőzött, az a Juno volt. Eddig is sok jót hallottam a filmről, de a bevágások és egyebek csak növelték a szememben, legalábbis látatlanban, az első megtekintésig, aztán majd meglátjuk. Érdekes, eredeti, vicces, kicsit lúzeres, ugyanakkor mélyebben valahol komoly és őszinte film lehet, olyan, ami ha nem is változtatja meg a nézőt, de sanszos, hogy nyomot hagy rajta. Bejött a forgatókönyvíró sikertörténete is, hogy sztiptíztáncosnő volt, és ez a legeslegelső scriptje, így akármennyire jók voltak a riválisai, látatlanban úgy érzem, jó helyre került a szobor, ösztönözni fogja Diablo Cody-t. Bejött a csaj tetkója is, a ruhája ugyanakkor (férfiként ez a téma általában hidegen hagy, néhány legendásan lenge öltözéket leszámítva: Cher, Halle Berry és még páran) valószínűleg minden idők legrosszabbja volt a show-n: egy szörnyű tehénruha, és nem sorolták a terhesek között, tehát nem pocitakarás céljából vehette fel.

Ezeket leszámítva, mivel a Norbiton kívül egy jelölt filmet sem láttam, sok véleményem nincs az eredményekről. Annak örülök még, hogy a Ratatouille a kategóriájában nyert (tuti befutó volt), ugyanakkor más kategóriákban nem tarolt (durva lett volna egy animációs filmtől, ha minden hagyományosat lenyom). Kicsit szurkoltam Ellen Page-nek, ahogy az egész Junónak, Javier Bardem és Marion Cotillard díját szintén üdvözöltem. Tilda Swinton kicsit meglepett (totál freakshow az a nő, és a Michael Clayton hozzá bevágott jeleneteiben - márpedig bizonyára azokban alakít legnagyobbat - sem tűnt úgy, hogy nagyon leiskolázta volna a vetélytársait, persze véleményt majd a film után alkotok), úgy érzem, hogy Cate Blanchettnek jobban járt volna egy díj (azaz a bevágott jelenetei nagyon hatásosak voltak, ugyanakkor, mivel már van egy szobra, nem bántam, hogy nem kapott ma egyet sem), és talán Johnny Depp díjának örültem volna még (bár sokan utálják, szerintem tehetséges színész, és lassan már az életműve alapján is kijárna neki, a zseniális Daniel Day-Lewis-nak meg már van Oscarja, bár tutira megérdemelte ezt is, és Depp is megkapja előbb-utóbb - ha nagyon elkerüli a szerencse, aggastyán korára borítékolom neki az életműdíjat). Ja, és igen, örülök annak is, hogy a Coen bratyók ekkora Oscar esőt kaptak No Country for Old Menre, állat feketehumorral rendelkező, nagyon profi arcok, folyamatos csúcsteljesítményen járatva - bár van már elég díjuk és más elismerésük, ha kiugróan jót alkotnak, ami a jelek szerint ezúttal nagyon összejött, nem árt, ha fialnak a szobraik. Tehát a teljesítmény mellett, ahogy a többség és sok jel szerint az Akadémiai is, valamennyire életműbe helyezve is nézem az Oscarok jogosságát. Például Martin Scrorsese tavalyi szánalom-Oscarja kapcsán mindenki azon a véleményen van, hogy messze nem a magnum opusára kapta, főleg, hogy csak egy remake (ráadásul egy olyan újabb film alapján készült, ami önmagában is nagyon jó és sikeres, tehát nem volt indokolt az amerikai sztáros újraforgatása), ugyanakkor az életműve alapján már nagyon jó volt, hogy végre kapott, és még nem vénembereket búcsúztató életműdíjat.

Így átnézve a papíromat, ez minden benyomásom az idei Oscar-gáláról, de még egyszer hangsúlyozom: túl sok bölcsességet és konkrét véleményt nem tudtam feljebb megosztani, mert a Norbiton kívül abszolút semmit sem láttam a jelöltek közül, tehát szóbeszéd, néhány trailer és leginkább a show alatt látottak alapján van némi előzetes elképzelésem a filmekről. Persze majd szép komótosan (lassan, de kitartóan fogyasztok, sajnos mozi még mindig nincs a városomban) mindent megnézek, és a jobbakról, ha időm engedi, írni fogok - talán csak 2-3 év múlva, de ha érdemes lesz, valamikor biztosan.

Végül álljon itt a győztesek listája, inkább csak az illem kedvéért, mert bizonyára, aki e sorokat olvassa, már tudja az eredményt máshonnan - nem hiszem, hogy a kevés olvasóm közül bárkinek is ez lenne az elsődleges filmes blogja. A nem nyert jelölteket az áttekinthetőség kedvéért sem részletezem, meg a teljes jelöltlistát két nappal korábban már úgyis posztoltam, tehát aki kíváncsi rá, görgessen kicsit lefele, vagy kattintson ide. A sorrend a korábbi, mint kiderült, nem túl szerencsésen belőtt maradt:

LEGJOBB LÁTVÁNYTERVEZÉS / ART DIRECTION
Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya / Sweeney Todd: The Demon Barber of Fleet Street (Dante Ferretti és Francesca Lo Schiavo)

LEGJOBB SMINK / MAKEUP
Piaf / La Môme (La vie en rose) (Didier Lavergne és Jan Archibald)

LEGJOBB ANIMÁCIÓS RÖVIDFILM / SHORT FILM - ANIMATED
Peter & the Wolf / nincs hivatalos magyar címe (Suzie Templeton és Hugh Welchman)

LEGJOBB ÉLŐSZEREPLŐS RÖVIDFILM / SHORT FILM - LIVE ACTION
Le Mozart des pickpockets (The Mozart of Pickpockets) / nincs hivatalos magyar címe (Philippe Pollet-Villard)

LEGJOBB HANGVÁGÁS / SOUND EDITING
A Bourne-ultimátum / The Bourne Ultimatum (Karen M. Baker és Per Hallberg)

LEGJOBB HANGKEVERÉS / SOUND MIXING
A Bourne-ultimátum / The Bourne Ultimatum (Scott Millan, David Parker és Kirk Francis)

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ / ACTOR - SUPPORTING
Javier Bardem (Nem vénnek való vidék / No Country for Old Men)

LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM / ANIMATED FEATURE
L'ecsó / Ratatouille (Brad Bird)

LEGJOBB ADAPTÁLT FORGATÓKÖNYV / SCREENPLAY - ADAPTED
Nem vénnek való vidék / No Country for Old Men (Joel Coen és Ethan Coen)

LEGJOBB JELMEZ / COSTUME DESIGN
Elizabeth: Az aranykor / Elizabeth: The Golden Age (Alexandra Byrne)

LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS / CINEMATOGRAPHY
Vérző Olaj / There Will Be Blood (Robert Elswit)

LEGJOBB VIZUÁLIS EFFEKTUSOK / VISUAL EFFECTS
Az arany iránytű / The Golden Compass (Michael L. Fink, Bill Westenhofer, Ben Morris és Trevor Wood)

LEGJOBB IDEGENNYELVŰ FILM / FOREIGN LANGUAGE FILM
Die Fälscher (The Counterfeiters) / nincs hivatalos magyar címe (Stefan Ruzowitzky)

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ / ACTRESS - SUPPORTING
Tilda Swinton (Michael Clayton)

LEGJOBB RÖVID DOKUMENTUMFILM / DOCUMENTARY SHORT
Freeheld / nincs hivatalos magyar címe (Cynthia Wade és Vanessa Roth)

LEGJOBB DOKUMENTUMFILM / DOCUMENTARY FEATURE
Taxi to the Dark Side / nincs hivatalos magyar címe (Alex Gibney és Eva Orner)

LEGJOBB EREDETI FILMZENE / ORIGINAL SCORE
Vágy és vezeklés / Atonement (Dario Marianelli)

LEGJOBB EREDETI FORGATÓKÖNYV / SCREENPLAY - ORIGINAL
Juno (Diablo Cody)

LEGJOBB EREDETI BETÉTDAL / ORIGINAL SONG
"Falling Slowly" (Once / nincs hivatalos magyar címe - Glen Hansard és Markéta Irglová)

LEGJOBB VÁGÁS / FILM EDITING
A Bourne-ultimátum / The Bourne Ultimatum (Christopher Rouse)

LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ / ACTRESS - LEADING
Marion Cotillard (Piaf / La Môme (La vie en rose))

LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ / ACTOR - LEADING
Daniel Day-Lewis (Vérző Olaj / There Will Be Blood)

LEGJOBB RENDEZÉS / DIRECTING
Nem vénnek való vidék / No Country for Old Men (Ethan Coen és Joel Coen)

LEGJOBB FILM / BEST PICTURE
Nem vénnek való vidék / No Country for Old Men (Ethan Coen, Joel Coen és Scott Rudin)

Jövőre folytatjuk...