Gyűlölöm a reklámokat, ahogy szinte mindenki. Hazudnak, manipulálnak, csúsztatnak, bizonyos korban addiktívak (gyermekkoromban, mint szinte minden ismétlésekre fogékony, világot tanuló gyermek, persze imádtam őket, vártam, hogy nagy ritkán jöjjenek, velük együtt nyomtam a betanult szlogeneket, de "amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat"), rendszerint unalmasak, rabolják az ember drága idejét és tönkreteszik a tévézést. Miattuk szoktam le teljesen a doboz bámulásáról is (mármint a kábeles adásról, izzad helyette a DVD lejátszó), ma már csak napi 1-2 hírblokk meg időjárás-jelentés figyel be nálam, esetleg 3-4 havonta egy művészfilm, amit más módon nem tudok megnézni (rendszerint reklámmentesen, m1-en, m2-n, Dunán vagy Zone Europán - utóbbi sajnos egyre több csomagból kerül ki, úgy tudom, teljesen kivonul az országból). Persze néha még elcsípek egy-két reklámot az említett műsorok előtt és után, másoknál "nyitva felejtett" tévékben, kocsmákban, de kifejlesztettem az immunitást, rendszerint kizárom őket, ahogy az óriásplakátokat, netes bannereket és egyebeket is megtanultuk ignorálni.

Akadnak persze kivételek, hatalmas költségvetésből és / vagy zseniális ötletekből forgatott igazán jó, vagy legalábbis jelentős reklámok, amiket hajlandó vagyok megnézni, sőt én nyúlok utánuk a neten. Sok általam bálványozott mozis rendező is forgatott reklámfilmet, ezek között is vannak ütősek, meg persze kevésbé ismert emberek (nagynevű ügynökségeknél) is forgatnak időnként jó reklámokat (ők később talán betörnek a videoklipek és mozifilmek világába is, volt rá precedens), szóval elismerem, hogy a reklámok nem mindegyike híg fos, csak úgy a 99 százalékuk. Az igazán értékelhető reklámokra úgy tekintek, mint rövidfilmekre (mert ugye ez Amerikán kívül elég tág fogalom). Már az elején is terveztem, hogy kitérek néhány reklámra (leginkább fikaposztokban: Noni, Prolong, The 700 Club és Vidám vasárnap - utóbbi kettő persze showba bújtatott reklám), de csak most jött el az ideje, tehát a rövidfilmekhez hasonlóan "rövidrevágva" taget kapnak az ilyen témájú posztok is.

Kicsit kitérnék az Indavideó accountomra is, főleg, hogy mostanában egyre több fika megy a feltöltők irányába. Ez valószínűleg a blog FAQ-jában is szerepel majd zanzásítva, ha valaha lesz ilyen. Tény, hogy az Indavideó nem több, mint a rengeteg hasonló videómegosztó oldal, amikkel Dunát lehetne rekeszteni. Igaz, most éppen megfejelték USTREAM technológiával, de engem az nem mozgat. Nyilván brutális tárhely és számítási kapacitás van mögötte, feltehetően a reklámok maximum nullszaldósra hozzák, nem hajtanak nagy hasznot, ugyanakkor látszólag meglehetősen haszontalan (ezért is kapja a fikát), mert talán 99 százalékban csak "YouTube-ról lehazudott" videókat tartalmaz, a maradékban pedig főleg Indexes tartalmat, a Szertáros Zsiros László Róberten kívül szinte senki nem töltöget fel teljesen saját felvételeket, legalábbis jelenleg. Persze a YouTube-os videók is sok újszülöttnek újak, ezért valószínűleg (ez nem elítélendő, a helyükben én is így csinálnám) az Indexes szerkesztők is kukázzák és pumpálják a jobb YouTube-os tartalmakat (ha nem tévedek, a "Legszorgosabb feltöltő", scheerti is Index alkalmazott lehet, mostanáig azt hittem, azonos Dr. Orosz Péterrel, de nem). Aztán lehet egy réteg, aki tényleg erre cuppant rá, hogy az általa talált videókat emeljék ki, azok kapjanak több csillagot, ettől hiszik hosszabbnak a farkukat, ez növeli az egójukat, noha csak gyorsabbak voltak a download + upload versenyben, a nyereményük is egy kalap semmi, jobb esetben pár kommentes vállon veregetés olyanoktól, akik szintén tudják, hogy nem saját a tartalom, csak ügyes találatként értékelik. (Jellemző, hogy leggyakoribb kommentnek a "dugnám" és "blokkolnám" tűnik, természetesen csajos videóknál.)

Én egy harmadik csoporthoz tartozom. Elegem lett belőle, hogy a YouTube-ról tonnaszám tünedeznek el videók, olyanok is, amiket szívesen nézek újra, olyanok is, amiket a blogban linkeltem (pedig én nagyon nem szeretem az archívumban a halott linkeket, amik sajnos az internet velejárói), részben zenei jogsérelem miatt, részben a feltöltők törölgethetik őket, ilyen esetekben hiányzik számomra a kontroll. Sajnos sok olyan videó is akad, ami mára minden klónjával együtt eltűnt a YouTube-ról, és közismert dolog, hogy a Google régóta küzd a zenekiadókkal és más jogtulajdonosokkal, a mostani is nehezen kiharcolt, ingatag, átlépett vonalakkal és kompromisszumokkal teli patthelyzet, benne van a pakliban, hogy egyik napról a másikra eltűnik szinte minden, vimeo szintű szigor köszönt be, akkor pedig fújhatjuk a kilométer hosszú Favorites listáinkat. Tehát, bár jobb dolgom is lenne ennél, előrelátóan tükrözgetem én is Indavideóra az általam annyira érdekesnek talált videókat, amiket másnak ajánlok, vagy azt sem zárom ki, hogy egyszer egy posztba foglalom (mostanában például Kutiman munkásságán pörgök). Tehát ez nem az egóról szól (és biztosan járnak még páran ebben a cipőben), hanem az ingyenes vagy jogi határmezsgyén járó, korábban tűrt filmrészletek, videoklipek, reklámok és efféle videók megőrzéséről, kimenekítéséről. Az Indavideó bizonyára elég kis hal ahhoz, hogy amit levadásznak a YouTube-ról és más nemzetközi nagyokról, az még itt megbújhat, és ha már az Index szolgáltatásán blogolok, kézenfekvő is, hogy a hozzá kötődő szolgáltatásokra is támaszkodom a blogommal (plusz biztonságot is ad, amíg az egyik nem borul, mondjuk nem lesz fizetős a blogszolgáltatás, addig talán a többi sem dől be). Na, ennyit az Indavideóról, ahova egyébként visszamenően is tervezem feltöltögetni a posztjaimban bedöglött videókat, már amit sikerül még fellelnem.

Lássuk végre a poszt témáját! A napokban jelent meg a YouTube-on egy Carousel (magyarul körhinta) című kisfilm, ami valójában vírusreklám, a Philips a 21:9 arányú tévéihez készíttette, valószínűleg csillagászati költségvetésből. A Stink Digitalos Adam Berg (aki mellesleg elég menő videoklipes) rendezését teljes pompájában a Philips egyik aloldalán lehet megtekinteni, ezt ajánlom elsősorban, amíg él (tapasztaltam, hogy az ilyen aloldalak az effajta cégeknél ritkán maradnak fent egy-két évnél tovább, de ugyanez igaz a filmek hivatalos oldalaira is), végső esetre pedig itt az Indavideós tükrözésem. A hivatalos aloldal mellesleg nem csak a böszme felbontás miatt ajánlott, de ott loopol rendesen a film (ami egyrészt WTF-ot csal elő a nézőből, másrészt igazán lekerekíti a történetet, és értelmet is ad a címnek), ráadásul még extrákat is nézhetünk közben, rendezői, operatőri és egyéb kommentárokat kisfilmekben, ami ötletes és frankó.

Amennyiben valaki még nem tekintette meg, de idáig eljutott, akkor mars videózni, aztán folytathatjuk. Nos, mit is láttunk? A kisfilmben minden filmes hagyománnyal szemben nincs mozgás és idő, a 2 perc 19 másodperc hagyományos elvek szerint egyetlen kocka lenne, az idő végig áll, csak a virtuális kamera mozog. Az egész film Bullet Time-ban zajlik, amit mellesleg sokan John Gaeta nevéhez kötünk, noha nem ő volt az első, aki alkalmazta, csak ő nyomta a The Matrix (Mátrix) filmekben a legemlékezetesebben és leglátványosabban, amiért meg is kapta a maga Oscarját. Feltehetően ez a filmalkotás az első, ami teljesen Bullet Time-os, emiatt mérföldkőnek érzem, ez persze nem jelenti azt, hogy sokan fogják követni, egy ilyen poént nem lehet sokszor elsütni, és ennél nagyobb méretben sem működne. Amiért még érdekesebbnek tartom, és ezért kapott posztot, mert szerintem ez az első Moebius-film (nem összekeverendő Jean "Moebius" Giraud alkotásaival, amik természetesen más okból Moebius-filmek), persze lehet, hogy tévedek. A kifejezést bátorkodtam az alapján megalkotni, hogy többen "hyperlink cinema" címkét ragasztottak sok mozira, többnyire Alejandro González Iñárritu alkotásaira, köztük az Amores Perrosra, azaz Korcs szerelmekre, amiről én is írtam korábban. Egyébként meglep, hogy a tematikus Wikipedia oldalon e sorok írásakor még nem szerepel Delphine Gleize-től a Carnages (Véresen komolytalan) és Greg Marckstől a 11:14, de idővel biztosan beleszerkeszti ezeket is valaki. Tehát, ahogy az internetes hyperlinkekhez hasonlóan időben, térben és történetvezetésben egyes filmek szokatlanul ugrálnak, oda-vissza utalgatnak, és meglepő pontokon kapcsolódnak, úgy a Carousel pedig pont olyan, mint egy Möbiusz-szalag, önmagába ér vissza, közben csavarodik, és ami a legérdekesebb, egy kis történetet mesél így el. Ehhez valamennyire hasonlót csak egyszer láttam, a Zoomquilt (nézzétek meg mindkét részét) ilyesfajta projekt, ugyanakkor egy dimenzióval szegényebb, a Carouselhez képest, kis képi zavarral élve csak egy nem perspektivikus 3D leképezéssel csaló Maurits Cornelis Escher festmény (természetesen azokat is kedvelem, ha nem így lenne, feltehetően elmentem volna a reklám mellett is).

A sztori persze nem akkora cucc, engem mellesleg leginkább a John Woo Lat sau san taamjának, azaz Hard-Boiledjének, azaz Fegyverek istenének végét juttatta eszembe, ahol emlékeim szerint először jelent meg a Bullet Time egy korai verziója (hozzáteszem, a Bullet Time elnevezést levédte a Warner Brothers, ezért hivatalosan nem lehet használni, más filmek és játékok kénytelenek új elnevezésekkel előállni, ha meg kell nevezniük az effektust). A kamera előrehaladásával rajzolódik ki előttünk a történet. Adott egy nagyobb bűnözőcsoport, melynek minden tagja sárga kezeslábasban és bohócmaszkban van, repked sok pénz is, tehát valószínűleg bankot vagy pénzszállító autót raboltak ki. Egy fekete szedánnal, sőt valószínűleg több járgánnyal menekültek, nagyszámú rendőr vette őket üldözőbe. A bohócok bevették magukat egy kórházba, előtte áldozatokat is követelő, komolyabb tűzharc folyt a bejáratnál, ennek nagyjából már vége, egy autó felrobbant. Bent különböző pontokon tartják magukat a bohócok, de a zsaruk egyre jobban nyomulnak be, nyilván folyamatosan érkezik az erősítés is, a bohócok vesztésre állnak, akármennyire fel vannak fegyverkezve. Bent is vannak robbanások, torkolattüzek is merevednek ki, az egyik bohóc által meglökött rendőr éppen egy széttörő üvegen esik át. Az út vége felé egy kórterembe jutunk, itt ért véget a rendőrök benyomulása. A földön egy levetkőztetett, feltehetően csak leütött fickó fekszik, mellette véres lábnyomok, kiszóródott pénz és egy bohóc kezeslábas. Az egyik bohóc, aki legelöl menekül, kiugorhatott a nyitott ablakon, miután elintézte.

A kamera is ugrik, elég magasan volt az ablak, és itt érünk vissza a film elejére, az első, szakállas rendőrhöz, aki mutatja, hogy merre szaladt a bohóc (spoiler), és véletlenül egy zsák pénzt és egy bohócmaszkot szorongat a kezében. Amerre mutat, és ez volt a nyitókép is, az pont a kórház rendőrök által tartott bejárata. A megfejtés természetesen az, hogy ő volt az első bohóc, a főnök, aki a kórteremben elintézte az őt elsőként beérő rendőrt, és elvette az egyenruháját, így a mögötte levő rendőrök számára segítő kolléga, az előtte levők pedig nem figyelnek rá, mert mögöttük van. Feltehetően megússza, meglép a pénzzel, míg a társait immár két irányból körbevéve lemészárolják, de az is lehet, hogy lebukik, egy rendőr ugyanis az ablakból határozottan rá mutat. És mindezt gyakorlatilag egyetlen kimerevített, álló kép meséli el. Ráadásul az eredeti oldalon nincs vége a filmnek, vágás nélkül megy tovább a kamera a mutató bohóc-rendőrtől, ismét be a kórházba, és így tovább. Zseniális.

Úgy tippelem, és ezt a werkfilmek is támogatják, hogy a következő módon forgatták. Az egész pályát, amin a kamera végigmegy, nem rakhatták ki HD kamerákkal, arra kábé rá is ment volna egy nagy hollywoodi produkció költségvetése, és nehéz lett volna retusálni a mindenhol képbe belógó állványt, inkább kisebb szakaszokat rakhattak ki, amire az elején és végén ráengedtek. Így fényképeztek le kimerevítve egy-egy szakaszt, és így garantáltan nem mozdult be semmi (legalábbis semmi korrigálhatatlan), aztán haladtak. A rendező arra is célzott viccesen, hogy valószínűleg öt óráig tartott így a felvétel. Az éppen széttörő üvegeket, robbanásokat, torkolattüzeket és egyebeket pedig természetesen digitálisan dolgozták a képre, ez kiderül a werkfilmekből is, ahogy az is, hogy az ezekhez köthető fényeket extra lámpákkal szimulálták, a levegőben szóródó papírpénzeket pedig drótokkal lógatták le, amiket utólag retusáltak. A szakaszok közötti átmenet lehetett valamennyire problémás, de ahogy a kameráról kamerára lépésnél (akármilyen nagy a sűrűség) valamennyire szerintem kell generálni köztes frame-eket két kamera képének interpolálásával, itt is ugyanúgy megoldható a lépés. Emellett a kameramozgás követése lehet még necces, mármint ilyen szinten, amin Berg csapata dolgozik, biztosan nem az, de garázsban reprodukálni nem igazán lehetne. Nyilván, ha így állványokkal kiépítik az útvonalat, rögzíteni és digitalizálni is tudják minden kamera pontos térbeli koordinátáját és orientációját, tehát az sem nagy kihívás számukra, hogy ugyanezt a pályát számítógépen a virtuális kamera is bejárhassa, így körbejárhasson egy torkolattüzet vagy egy robbanást.

A reklám tehát nem is a technikai megvalósítása miatt kimagasló, bár amiatt is, még ma, a The Matrix után 10 évvel sem teremnek minden bokorban Bullet Time effektek, de ez a Moebius-szalagos kis sztori aztán tényleg felrakja a műre a koronát. Le a kalappal, sok ilyen ötletes reklámot a netre! Hozzáteszem, nem biztos, hogy a reklámokat, videoklipeket és rövidfilmeket mindig fogom osztályozni, de ez a maga szűk, reklámos kategóriájában csillagos ötös (arra meg teszek, hogy a termékhez semmi köze, nem vagyok kekeckedő marketinges).

Szerintem: