/// Angolosodunk már?

Médiageci

Karima AdebibeEgészen más posztot terveztem ide, ontopikot, ráadásul figyel a blog.txt-ben még egy kész tech poszt, egy fél Once (Egyszer) poszt, egy fél kultúrán kérődzős poszt és egy fél Twitter poszt is. (Nem számítva a rengeteg további kezdeményt, továbbá még érett egy Moleskine írás is, de addig halogattam a rendelést, amíg a Moleskine az utolsó magyar boltból is elfogyott, így a poszt okafogyottá vált.) Sajnos a blog.txt "vázlatfüzethez" most elég nehezen férek hozzá, így más tematikájú alibiposzt következik, hogy a májusi archívum ne maradjon üresen.

Leginkább a Twitter és a kulturális trendek kapcsán, még messze a Twitter-láz előtt morfondíroztam az alábbiakon, amiket a Twitter-poszt egyik zárójelébe is szántam, de úgy érzem, megszaladhat, így kap egy külön posztot. A nap témái: a nyelvápolás, az idegen nyelvek, a nyelvtani náculás (grammar nazi kérdés, ha valaki erőltetettnek érzi a fordítást, ahogy én is) és más effélék, amennyire lehet, politikamentesen.

Mivel már nem tartozom a fiatalnak mondható generációkhoz, természetesen én a magyar mellett még igazán csak oroszt tanultam (és voltam őrsvezető is, de amennyire emlékszem, csak egy napig, ami egy másik történet), és irigykedve láttam, hogy a felszabadulás (rendszerváltás, rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, gengszterváltás, befejezetlen rendszerváltás - pártpreferencia alapján a kívánt rész aláhúzandó) környékén beficcentek a tananyagba a nyugati nyelvek is (hasonlóképp irigylem azokat az ifjoncokat, akik médiaismeretet tanulhatnak). Na - mondtam magamnak - nagy változások lesznek itt, egy-két év múlva ideér Amerika, és aki nem fiatal, nem tanult, vagy ez után nem tanul meg angolul, az bizony kimarad a buliból, nem fogja érteni azt, amit a többség beszél. Akkor, több évtizede még vakon hittem, hogy a magyar nyelv ki fog halni mint a dinoszauruszok, és ez nekünk jó lesz. (Akinél ezzel kihúztam a gyufát, még ne fikázzon, ez egy több évtizeddel ezelőtti gondolat, amit a gazdagabb angol nyelvű filmes és irodalmi kultúra csodálata, meg a még itt állomásozó szovjet katonák utálata váltott ki.)

Sokáig hittem azt (később már sajnálva a magyar nyelvet), hogy a dolgok idővel így alakulnak, sőt ma is hiszem, csak a fordulat lassabban közeledik, ahogy a CPU-k órajele sem gyorsul olyan ütemben, mint sokan hittük, és ma már nem hiszek abban sem, hogy a technológiai szingularitás Ray Kurzweil jóslatát követve 2045-ben befigyel. Egyre inkább lassulónak látom a technológiai fejlődést, persze csak felületesen figyelem, nem vagyok futurológus. Olyan hétköznapi dolgokat szondázok, hogy egy átlagos magyar munkásember számára mennyire megfizethetetlen még egy jó, Full HD-s TV, egy e-book reader (ha lehetne itt kapni), vagy mondjuk egy iPhone (össze lehet spórolni, de a benne rejlő vas egyszerűen nem ér egy százasnál többet), továbbá például hány éve demózzák a színes, hajlékony e-papereket és OLED kijelzőket, de még mindig nincs normális, piacképes, elterjedt és megfizethető termék ezekből. (OK, van pár OLED-es kütyü, meg kis TV, de amennyire tudom, máig sem küszöbölték ki a technológia alacsony élettartamát, lásd még az 'aki projektort akar venni, annak gyakran kell szervizbe menni' lemezt.) A technológiai fejlődést ráadásul a mindenkit érintő gazdasági világválság is lassítja, karöltve a természettudatos, zöld trendekkel (pl. bőven elég egy ASUS Eee annak, aki kizárólag a webet borzolja, nem igényel nagyobb felbontást, és nem néz HD videókat).

Azonban az angol és más nyelvek megjelenése az oktatásban nem hozta azt, amire számítottam. Bizonyára itt az oktatási rendszereknek is van felelősségük, ahogy a médiumoknak (ha úgy tetszik: médiának) is, utóbbira jó példa, hogy ahol nem szinkronizálják a filmeket, az emberek a feliratok segítségével állítólag könnyebben tanulnak nyelveket, ami logikus is, hiszen minden egyes filmben akadhat pár új idegen szó, amit elsajátít a néző. Szóval nem robbant az angol-bomba, noha, ha jól tudom, most talán két idegen nyelv is kötelező minden nebuló számára (nyilván ma senki nem választja az oroszt, a többség alapból az angolra gyúr rá, másodlagosan meg arra, ami esetleg a származása vagy a pályaválasztása miatt fekszik neki, mondjuk latin, német, japán, lovári), ráadásul diplomát is csak nyelvvizsgával lehet szerezni, még a foxi-maxi jellegű gyorstalpalókon is.

Az a réges-régi vízióm nem igazán akar valóra válni, hogy a világbéke (ha valaki mégis szívózik, mint most Kim Jong-il, majd barátunk, az Amerika Világrendőrség jól odapörköl, "oszt jóvan") beköszönte után az országhatárok (lásd a vasfüggönyt és a berlini falat) eltűnését idővel a nyelvi határok is követik, és megszűnik a bábeli zűrzavar a világfaluban. Valahogy úgy állunk, mint az az elmélet (sajnos most nem ugrik be, hogy kié), miszerint akárhányszor tesszük meg az út felét, két félút még mindig előttünk áll.

Amennyiben az angol lenne a világnyelv, és csak az angol nyelv létezne (vagy bármi más, akár eszperantó, mindenesetre úgy tűnik, hogy a legtöbb dolgot, tudást, szórakoztatóanyagot, minden egyebet angol nyelven halmoztuk fel, ha más nem, fordítás útján), az rengeteg szempontból lenne praktikus. Nem lenne nyelvi zűrzavar a világban, mindenki megértene mindenkit (a nethez ugye ma már bárki hozzáférhet, és ott bárki bármilyen nemzetiségűvel tud beszélgetni, feltéve, ha nincsenek köztük nyelvi akadályok) és mindent, nem kellene semmit más nyelvre fordítani, ami során gyakran "kopik" is a mű. Ráadásul mindenki sokkal tökéletesebbre fejlesztené magában az egyetlen egyetemes nyelvet, nem kellene több szótárat fejben raktároznunk, azokat ápolnunk, minden időt, energiát és agyi kapacitást, amit más nyelvek tanulására, kódolására és dekódolására fordítunk, az egy nyelv további tökéletesítésére fordíthatnánk.

Ennek, az egyetemes angolra váltásnak az időpontját sokkal korábbra jósoltam, főleg akkor voltam biztos benne, hogy a robbanás elkerülhetetlen, amikor az internet komolyabban elterjedt. A web a korai szakaszban lényegében angolul volt. Aki nem tudott angolul, annak zárva volt a világ, látott egy kis kupac magyar nyelvű Geocities oldalt, olvashatta az Internettót, meg még volt pár kis portál és ingyenes tárhelyszolgáltató. Lehet, hogy az igazán ifjaknak elképzelhetetlen dolgot írok, de az interneten sokáig nem volt Google sem, ráadásul az első keresők sokáig alig tudtak valamit, továbbá az internetezési szokások sem úgy működtek, hogy mindent először a most már böngészőkbe épített Google ablakba irkáltunk. Sokáig nem volt Wikipedia sem, és sokáig nem ért fabatkát sem, a magyar része szerintem ma is egy használhatatlan kalap szar (elnézést azoktól, akik buzgón szerkesztik, természetesen vannak nagyon jó szócikkek, de az egész összességében nagyon sovány az angolhoz képest).

Ezek miatt hittem, hogy idővel mindenki rákényszerül az angol minél magasabb szintű elsajátítására, mert idővel mindenki internetezni kezd, még a technológiától idegenkedő, csak egy nyelvet ismerő nyugdíjasok is - rengeteg ilyen példát látok. Még most is úgy érzem, hogy ez az út, ha valaki jobban el akar mélyedni a netben, túl akar lépni az Indexen, Origón, iWiW-en, meg persze a mára azért eléggé meghízott blogoszférán és portálhálón. Amennyiben igazán "be akar szállni az internetbe" (mint Vágási Feri), hirtelen jött példával élve, mondjuk egyszerű falusi kisgazdaként a világ legjobb pulykatenyésztő fórumán szeretné elsajátítani a pulykatenyésztés minden csínját-bínját a legnagyobb guruktól, akkor az angol elsajátítása látszólag elkerülhetetlen számára.

Fut persze egy másik vonal párhuzamosan, amiben nem mi tanuljuk meg a nyelvet, a fordítógépek vesznek le a vállunkról minden ilyen terhet. Ez a vonal még nagyon gyerekcipőben jár, és nagyon-nagyon régóta dolgoznak ezen, így nem hiszek benne, hogy akár egy évtized alatt közel tökéletesre fejlődhet, mindenesetre fejlődik. Ott van például a régebben indult, és e sorok írásakor még szerintem jobban teljesítő webforditas.hu, ami ugyan az utolsó tesztjeimkor még nagyon kis szövegblokkokat engedett csak fordítani, a webet is demó módban fordította (nem tudom, ez változott-e), és inkább vicces, mint hasznos eredményt produkált, de a szövegkörnyezet segítségével valamennyire már ki lehetett bogarászni a mókás halandzsából a lényeget. Aztán nem olyan régen befigyelt a Google Translate is, pontosabban már pár éve létezik, de csak nemrég jelent meg benne a magyar nyelv. Nos, ez kicsit más tészta. Tapasztalataim szerint a vezető nyelvekkel elég jól bánik, így olvasok angolul francia, japán, spanyol, bolgár, orosz és néha (ha lusta vagyok a kicsit kopott tudásomat leporolni) német blogokat, hírportálokat, a segítségével fórumozok is portugálul és románul, egyebek mellett - nem tökéletes, de már valamennyire használható. A frissen megjelent magyar nyelv ezzel szemben szerintem teljesen használhatatlan. Nagyon kis mértékben azért ki lehet hámozni ezt-azt, de például a rám jellemző sokszorosan összetett mondatokból már a tagmondatok viszonya, így gyakran a mondanivalók negálása sem fordul le rendesen - hozzáteszem, nem sokat teszteltem. Persze meglódulhat a fejlődése, a Google rendelkezik a szükséges anyagi háttérrel, hogy jó fordítócégeket és algoritmusokat kebelezzen be, vagy éppen nagy és erős fordítócsoportokat hozzon létre önmagában, emellett a statisztikai alapon működő algoritmust közösségileg is javítjuk és fejlesztjük (nem csak akkor, ha alternatív javaslatot teszünk, az egész web statisztikáját használja a fordító, ez az egyik mai Google Wave prezentációban is elhangzott). Még nem tudom, hogy ez az út vezet-e valahova, nekem a Wolfram|Alpha is nagyon alulmúlta a várakozásaimat, nem hiszek már annyira abban, hogy a szemantika területén belátható időn belül sok szintet ugrunk meg.

Van egy másik érdekes jelenség is, ami teljesen szemben áll a jóslataimmal, a logikával, az oktatási rendszerrel és a józan ésszel. Ezt nem teljesen látom át, mert viszonylag szűk az online és offline kapcsolati hálóm, a legtöbb ismerősöm pedig hasonló érdeklődésű, és hasonló tudással rendelkezik, így pár éve meglepetésként ért ez az erősödő jelenség. Konkrétan arról van szó, hogy bár elméletileg most már az anyatejjel kellene minden gyermeknek magába szívnia az angolt, az általános iskolásoknak már el kellene igazodniuk a nemzetközi weben (főleg olyan mankókkal, mint a fent soroltak), a középiskolásoknak meg már perfektül kellene tolniuk, egyre inkább úgy tűnik, hogy a neten fogynak az angolul tudó magyar felhasználók. Ez lehet, hogy nem az oktatási rendszer sara, talán csak túl gyorsan szabadult rá a netre rengeteg nagyon fiatal, meg persze olyan öreg, akinek az angol kimaradt. Valószínűleg a "geek" és "értelmiségi" mag hígult fel, ezért tűnik furcsának ez a fordított jelenség, de az is lehet, hogy ma is divat "nem tanulni", talán jobban, mint valaha, noha most nem az iskolának (meg azért, hogy megértsük a kedvenc rockbandáink üzenetét) kellene nyelvet tanulni, hanem az internet igazi eléréséért, meg a Hulus sorozatok azonnali nézéséért (egyelőre sajnos hackelve, de ősztől már a verebek csiripelése szerint elérkezik a vén kontinensre is, az elején persze nyilván még további geobannal), meg a kedvenc külföldi írók könyveinek azonnali (torzítás nélküli) olvashatóságáért (lásd a Harry Potter kalózfordításos történetet).

Olybá tűnik, hogy egyre nagyobb réteg, akinek alapból és kötelezően kellene tudnia angolul (tinédzserek), nem vágja a nyelvet, mi több, lusta is, fórumon vagy kommentben előbb kérdez, minthogy beütne valamit a Google-be, vagy akár végigolvasná a leírást, cikket, posztot (esetleg, ha már a nyelvre tértem ki, beírná egy fordítóba, ha valamit nem ért). Nem állítom, hogy ettől kopaszodnék meg, sok fórumban és egyéb helyen segítek önzetlenül, válaszolgatok vadidegenek kérdéseire, gyakran ezredszer ugyanott ugyanazt, valahogy úgy vagyok beállítva, mint a Pay It Forward (A jövő kezdete) kissráca, remélem, hogy a jó tett körbeér, és ha nagy ritkán kérdezek, hasonlóképp viszonyulnak majd hozzám. Zavarni tehát nem zavar, csak értetlenül állok a butulási és angolban nem elvárt szinten fejlődési jelenség mellett.

És akkor ugorjunk vissza a kiindulópontra, jöjjön a másik szál. Természetesen Amerikát imádva nőttem fel, mint lassan már szinte mindenki (OK, leszámítva azokat az injekciós időseket, akiknél túl jól működött az agymosógép, ők még mindig építenék a szocializmust Ferivel, Gordonnal, Katival, vagy akárki is lesz jövőre az MSZP miniszterelnök-jelöltje). Amerikai filmek, amerikai és angol regények, rock 'n' roll, (nyilván hamisított) Donald rágó stb. - nem folytatom, mert ilyen nosztalgiával nem csak posztokat, de blogokat tölthetnék meg, mint bárki, akit ez a korszak érintett. Nem tudok elfogulatlanul hozzáállni az angol nyelvhez, imádom a neten naponta bővülő szlengjét (a napokban sok egyéb mellett a "douchebag" különféle pejoratív változatai szabadultak el), ahogy a régies fordulatait is ("ye olde shoppe"), de legfőképp’ a rajta felhalmozott egyetemes anyagot.

Ettől függetlenül persze nem utáltam meg a magyar nyelvet sem. Cefetül bonyolult, még nekünk is, akik ebből élünk, hát még a külföldieknek, emellett baromi kevesen beszélik, és a magyarság egyre fogy. Magyar nyelven tartalmat előállítani nem éri meg, valószínűleg Dr. Orosz Péter is emiatt ment át az Indextől a Gawkerhez. Ha holnap leteszek az asztalra egy The Great Gatsby (A nagy Gatsby) szintű és súlyú regényt (persze nem próbálkozom ilyesmivel), az a legjobb esetben elmegy 3000 példányban, és hoz félmillát a konyhára (egyszer, egy havi topmenedzseri fizetést, vagy kevesebbet). Ezért is olyan a magyar újságírás, és még olyanabb az online újságírás, amilyen. Nem éri meg, kis porszemek vagyunk (mármint mi, magyarok az angol anyanyelvű világhoz képest - a kínai és hindi kérdést szándékosan kerülöm a posztban), akik a napi berúgásra sem elég flekkdíjakért "napszámosmunkát" végzünk a "rabszolgahajcsároknak", már, ha néha fizetnek, és nem késve (ez persze nem csak a friss Temesi Ferenc ügy miatt bukott ki belőlem), ráadásul csak "ctrl+c, ctrl+v" gépek vagyunk (plusz fordítás, ha kell), ahogy azt Uj Péter is megírta (én a "szűrők vagyunk" szöveget költöttem ide, sőt ez eredetileg a Twitter poszt címe lett volna). (Sértődéseket megelőző kiegészítés: Mármint többnyire, magazinoknál, napilapoknál, portáloknál, a legtöbb műfajban. Természetesen a szépirodalom, kritika, vélemény és néhány további műfaj azért teremthet és teremt értéket.)

Ezek, és sok egyéb a magyar nyelv ellen szólnak, a józan ész szintén. A magyar ugyanakkor mégiscsak az anyanyelvünk, azon gondolkozunk, mögötte van az egész történelmünk, kapocs közöttünk. Emellett valamennyire (persze a fordítóprogramok miatt egyre kevésbé) kriptikus is, ami mókás, lásd a magyar blablákat a Hollywoodi filmekben, például: "lófászt, nehogy má, te vágy á blade, blade runner". A változásai korokon és tájakon átívelve szintén érdekesek ("nyaktekerészeti mellfekvenc", "Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk."), a nyelv pedig érték, nem beszélve a csak e nyelven elérhető anyagról. Eldobni, bár praktikus lenne, és továbbra is valószínűnek tartom, hogy ha nem is pár generáció múlva, de párszáz év múlva a navajo nyelv sorsára jut, nem szabad. (Széljegyzet: Pontosan nem tudom hogyan áll most a navajo nyelv, az mára közismert, a Windtalkers (A fegyverek szava) filmen kívül is sok anyag foglalkozott vele, hogy alig néhányan beszélték, ezért a második világháborúban az amerikaiak kódolásra használták. Az óta nyilván megmentették, jól dokumentálták a nyelvtanát, szótárát, történelmét, ha ma már senki nem is beszéli a hétköznapokon, nem tűnt el.)

Ugyan távol állok a nyelvész pályától, és néha irritálnak az új szlengek ("köcce", "puszee", "privi", "dizi"), mégis kedvelem a magyar nyelvet. Szórakoztat a folyamatos tanulása (hiszen folyamatosan változik, bővül, ma a "heckepickésen" szót tanultam meg), és "jó pap holtig tanul" - ugye szinte senki nem ismeri tévedhetetlenül a nyelvet, nem egy korrektoromnál mutattam rá, hogy ő tudta és "javította" következetesen ezt vagy azt rosszul. Hozzáteszem, nem tartom magam jó helyesírónak, de erre törekszem. (Jól látható hibám például, hogy bizonytalanul kezelem a gondolatjelet, hosszú gondolatjelet pedig nem is használok, mert a Notepad++-ból nem sikerült előcsalnom, a két ASCII kötőjellel való helyettesítését pedig túl észjátszósnak tartom. Aztán akad még egy csokor olyan szó, aminek a különírásával vagy egybeírásával nem értek egyet a Worddel, de a javaslatát talán hibásan használom. A túl hosszú mondataim és szapora zárójeleim is biztosan sokakat zavarnak, de ezek már nem nyelvtani hibák, és Bret Easton Ellis műveit felhozhatom annak, aki beszól, mellesleg ezeket a technikákat csak itt, a privát, nonprofit, "háztáji" kuckómban eresztem el a pórázról.) Talán kicsit túlságosan is nyelvápolóvá váltam, ahogy arra Bachterman egyszer rá is mutatott ("csontvázak a szekrényben"). Élőben, a legtöbb körben nagyon sok angol, német meg szubkultúrákban használatos szót használok, régebben így is írtam, csak kis fékkel. Ma is jópofának tartom Fábry Sándor ilyen szövegeit, de egy ideje valamiért befigyel nálam a nagy kézifék, amit le lehet írni magyarul, azt kevés kivétellel magyarul írom, még ha butábbnak is tűnik a szövegem (ugye nagyon régen, és ez még máig sem halt ki teljesen, az volt az igazán "művelt" és "ékesszóló", aki telehányta a szövegét obskúrus latinnal).

Ehhez tenném hozzá, hogy bár törekszem az elfogadható helyesírásra, engem nem zavar, ha valaki hibázik ("muszály"), vagy nem száz százalékos pontossággal fordít. Inkább az zavar, hogy nagyon elszaporodtak a magyar blogokon a már említett grammar nazik, akiket ez zavar. A védelmükben is olvastam egy bölcs érvelést a napokban, valahogy úgy hangzott, hogy: ha valaki nem ad a nyelvtanára, annak a mondandóját is kevésbé vesszük komolyan, hiszen élőben is nyom a latba, hogy a beszélgetőtársunk mennyire ad a külsejére. Nos, ebben valóban van valami, ettől függetlenül a nyelvtani náculás sokkal károsabb, mint néhány hiba (melyek egy része csak félreütés, és azt sem tudhatjuk, hogy az illető valami érzékenyebb touch screenes kütyüvel gépel-e, mely esetben nyilván még megbocsáthatóbb a dolog), mert azonnal elviszi a témát offba. Onnan már sokan nem figyelnek a posztra, anyáznak, pörgősebb helyeken előkerül még a "gyurbánozás" és "orcsányozás" is. :) (Az utókornak: E sorok írásakor Bajnai Gordon az átmeneti miniszterelnök, de vele jelen pillanatban még nem dobálóznak annyira általános MSZP vs. Fidesz offolásokban.) Tehát minden grammar nazinak: Velem is előfordult már, hogy majdnem "befikáztam" egy hibára, de aztán jött a "szú-szá", most meg már elintézem egy legyintéssel. Azzal nem javítjuk a nyelvet, és nem is akadályozzuk nagyon a romlását (a "muszály" fájdalmasan sok Google találata illusztrálja, hogy valamennyire létezhet ez a probléma), ha minden ilyenre verjük a tamtamot, és bár pár embert így a helyes útra terelhetünk, megjegyzi, hogy rosszul ismerte a szót, attól kezdve helyesen használja, nagyobb zajt generálunk ezzel, mint illene, és elvisszük a threadet offba. Hasonlóképp, bár kétségtelenül jó érzés így lehülyézni valakit (konkrétan tükröt tartunk elé, hogy hülye, mert nem tudja a nyelvtant), támadni a hozzászólását, véleményét, értékrendjét, pártpreferenciáját, akármijét, valójában semmivel sem elegánsabb, mintha csak annyit írnánk: "fasz vagy". Ráadásul az sem főbenjáró bűn, ha valaki nagyon rossz helyesíró (talán annyiban, hogy másoknak rossz példát mutat, például a "muszájban" bizonytalanoknak), nem tudhatjuk, hogy egy magyart éppen csak tanuló afrikai orvos vagy egy 7 éves kissrác van-e a drót másik végén (két lehetséges enyhítő körülmény a sok közül). Amennyiben máshogy nem tudunk érvelni ellene egy vitában, az mutatja, hogy felesleges koptatnunk a billentyűzetet.

A harmadik "fejezetben" még kitérnék a nyelvkopásra. Nem új keletű és nem csak lokális probléma, a CUL8R-t (see you later) több évtizeddel ezelőtt olvastam és használtam először. Régen, az SMS és csipogó előtt technikai okai nem voltak a sokszor túlerőltetett rövidítgetésnek, de már akkor felütötte a fejét, nyilván lustaságból: ha pár betűt spórolunk, azzal is másodperceket és tintát nyerhetünk. (A napokban bukkantam olyan nyomokra is, hogy talán az amerikai tinimagazinok levelezési rovataiból indult ez ki, de persze kinőhetett máshonnan is.) A jelenséget sajnos a karakterlimites SMS fokozta, itt megkerülhetetlenné vált, hogy ezt-azt rövidítsünk, és megjelent az SMS nyelv, amire szótárakat is írtak (az egyik ilyen címe, amiben a kisbetű és nagybetű is jelentéssel bír: "transl8it! dxNrE & glosRE: yor complEt guiD 2 onliN ch@ & SMS txt lNgo"). Ez nyilván fáj mindenkinek, aki kedveli az angolt, hasonlóképp' fájdalmas az ilyesmi magyarban is, és bár nem vagyok teljesen biztos benne (nem olvastam tanulmányokat, és nem teszteltem mérésekkel, talán az a jelenség teljesen üti ezt az elméletet, hogy az első és utolsó betű, plusz a szó hossza visszaadja a szót, akármennyire keverjük a betűket), de valószínűleg a fejben kódolása és dekódolása is időigényesebb, nem csak elsőre, de rutinnal is. Szerintem a feljebb említett új, magyar, nagyon szörnyű tiniszleng is innen indult el. Kicsit tartottam tőle, főleg miután néhány kliensben megjelent ez az opció, hogy nagyon elterjed a Twitteren is az ilyen automatikus rövidítés (tehát minden valahogy tömöríthető szó gépi tömörítése), de szerencsére egyelőre nem látok erre utaló jeleket, legalábbis az általam ismert körökben. Valószínűnek tartom, hogy sokan, sok helyen próbálták használni, erőltették, de másoknak nem jött be, leiratkozással, "nem menő" beszólásokkal, blokkolással fejezték ki nemtetszésüket, így ez szerencsére nem terjedt el igazán, nem működött, legalábbis e sorok írásáig.

Zárásként még annyit (nem sikerült bepréselnem zárójelekbe), hogy érdekes módon a nyelvtanulás nem olyan, mint a biciklizés. Ezzel persze nem mondok újat, nyilván mindenki hallotta az általa tanult nyelven elégszer, hogy "gyakorolni, gyakorolni és gyakorolni". Én annak idején meglehetősen penge voltam oroszból, közel perfekt, igaz a szókincsem azért nem volt brutálisan erős. Mivel az utóbbi évtizedekben egyáltalán nem használtam, és nem is érdekelt (utoljára valami orosz hacker oldalt próbáltam magamtól kibogarászni, de ma már az orosz oldalakat is Google Translate-tel nyomom, így még kevesebb szükségem van a nyelvtudásra), olyan mértékben kopott ki az oroszom, hogy túlzás nélkül állíthatom, egy életmentő vodkát sem tudnék kirendelni. Kicsit meglepő, de bizonyára nem egyedi memóriazavar, mindenkinél így működhet a nyelvtudás.

Nos, ennyi volna a két centem a témában, tudom, nincs sok füle és farka, de sok lett volna a Twitteres poszt mellékletének.

:: Téma: etcetera

süti beállítások módosítása