Ahogy a mellékelt ábra is mutatja, meglehetősen rá vagyok gyógyulva az áldokumentumfilmekre. Mivel nincs sok ilyen jellegű alkotás, viszonylag későn tudatosult bennem, hogy nálam minden ilyesmi mennyire betalál. Két éve írtam a Cannibal Holocaustról, több alkalommal emlegettem a The Blair Witch Projectet (Ideglelés - The Blair Witch Project) és a [Rec]-et, a blogon szintén kivesézett District 9 is sok ilyen elemet tartalmazott, és többször leírtam már, hogy a Cloverfield valahogy kimaradt nálam, hát itt volt az ideje, hogy pótoljam.

Pár napja végre beszereztem egy fémdobozos példányt, hozzáteszem, itt a sztori is indokolja a fémdobozt. Mint ismeretes, az anyag a film világában egy katasztrófa archivált dokumentuma, jól elzárva, hogy a további katasztrófákban se semmisüljön meg. A pofás, viharvert, katonai fémdoboz tehát nem pusztán árfelhajtó tényező, de ez esetben jól működik, kicsit tesz hozzá alkotáshoz. A már nem friss, és csak egy lemezes kiadványért mondjuk soknak tartottam a majdnem 4 rugót, de hozzá kell tennem, mivel a film elég rövid, rengeteg extra fért az egy lemezre is, igényes a produktum.

A mozit egy nem túlságosan ismert, főleg tévés rendező dirigálta, Matt Reeves. Feltehetően a kis neve miatt is praktikusabb reklám volt, hogy a Cloverfieldet elsősorban inkább a Lost (Lost - Eltűntek) producere, J.J. Abrams filmjeként emlegették. Ez persze részben igaz is, Abrams ötlete volt az egész, a werkfilmek szerint is rendesen belefolyt a kreatív munkába, és végig aktív volt a forgatáson.

Először a 2008-as Oscar-gálán figyeltem fel és kattantam rá a Once, azaz Egyszer című mozira, ahol a két teljesen ismeretlen zeneszerző, zenész, énekes és egyben főszereplő a Falling Slowly című nótájával (most itt azt tolja a Flash player, ki tudja meddig) megnyerte a legjobb betétdalért járó aranyszobrot. A film megvásárlását és megnézését azért nem siettem el, csak a közelmúltban pótoltam az anyagot - az utóbbi években jellemző lett rám ez a komótosság és az általános lag, de abszolút nem zavar, hogy nem vagyok teljesen up to date, lassan úgyis minden sorra kerül.

A korábban számomra (és nyilván sokak számára) ismeretlen John Carney író-rendező (és szintén zenész) filmje mellesleg már nem volt új, amikor a világ reflektorai úgy igazán rávilágítottak, 2006-ban forgatták, akkor be is mutatták erre-arra, 2007-ben pedig már játszották az ír mozik. Az évek során rendesen körözött különféle filmszemléken és fesztiválokon, melyeken egy zsák díjat és jelölést nyert. A 2007-es Sundance-en Carney közönségdíjat is kapott, tehát a nálam jóval nagyobb film buffok valószínűleg már tavalyelőtt is ismerték. A lényeg, ha valakinek kimaradt volna, soha nem késő megnézni.

A mozi rövid, könnyed, egyszerű, nagyjából azt nyújtja, amit a trailer, poszter és egyebek után várhatunk tőle. Nem valami epikus mű, Mariana-ároknál is mélyebb drámákkal és fordulatokkal, de mint tudjuk, a jó filmek nem csak Hollywoodból jönnek, nem 100 millió dolláros költségvetésnél kezdődnek, és nem kötelezően 2-3 órásak. Hozzáteszem, újabban egyre jobban a falat kaparom, ha egy mozi nem fér bele a 2 órába, leszámítva ama egyre ritkább eseteket, amikor van elég mondanivaló, és az idő hamar tovaszáll. Pár éve sajnos újra divatba jött az, hogy a nagy stúdiók azon versengenek, hogy kinek hosszabb - tisztára, mint a Golden Age-ben, amikor ez a verseny rendesen meg is roppantotta az öt nagy stúdiót. A röpke 100 ezer euróból (kevesebb, mint 28 millió forintból) három hét alatt összeütött Once szerintem jól kitölti a maga nem egészen 83 percét, nyújtani nem is szabadott volna.

Miután napok óta ezzel untatok mindenkit, úgy döntöttem, egy blogposztot is szentelek a District 9-nak (a pletykák szerint ez lesz a magyar címe is, megjegyzem, a sokak által elsütött Kilencker, mint alternatíva határozottan jó poén volt), ami egyben a második nem szakállas, ósdi filmről íródott posztom. Először a film elhíresült plakátjával találkoztam, amit egy biccentéssel nyugtáztam. Nem mozgatott, hogy kik forgatják, nem vártam túl sokat tőle, a plakát számomra azt üzente: ez egy Tremors (Tremors - Ahová lépek, szörny terem) és Return of the Killer Tomatoes! (A gyilkos paradicsomok) közötti sci-fi paródia lesz idegenekkel, talán közepes, talán annál jobb.

Maga a mozi eddig számomra az év meglepetése volt, ahogy tavaly a [Rec], amit nem véletlenül említek. A mellékelt ábra szerint vonzanak az áldokumentumfilmek, a The Blair Witch Projectet (Ideglelés - The Blair Witch Project) is mérföldkőnek tartom, noha nem kapott iszonyatosan magas pontot tőlem az IMDb-n, a Cloverfieldet pedig azért nem emelem ki, mert még mindig nem láttam, amit már nem először említek a blogon, vagyis lassan pótolnom kellene.

A napokban megtudtam, hogy a mozit egy Neill Blomkamp nevű, nagyjátékfilmeket tekintve elsőfilmes srác rendezte, akinek nevét a legtöbben akkor hallottuk először, amikor felröppent, hogy Peter Jackson rá akarja bízni a nagy Halo mozit (ez ma már nem áll, valami stúdiós kavarás miatt változott). A dél-afrikai Blomkamp mellesleg 14 vagy 16 évesen (az eltérő források mást és mást írnak) került a filmszakmába, egy hozzá hasonlóan mostanáig szinte teljesen ismeretlen földije, a mindenes Sharlto Copley fedezte fel és alkalmazta. Mindketten leginkább a digitális vizuális effektusok terén vitézkedtek, így kaptak néhány komolyabb kreditet, gyaníthatóan sok kisebb tévés és reklámos munkájuk is volt. Copley első nagyjátékfilmje a 2008-as Spoon, amit a jelenlegi 17 IMDb szavazata szerint legfeljebb néhány fesztiválon láthatott párszáz ember, bár a District 9 sikere biztosan ad majd neki egy lökést. Blomkamp feltehetően a Landfall című Halo rövidfilmjeivel kerülhetett Jackson mester látókörébe, bár a legelső ismert, rendezőként jegyzett alkotása, a szintén rövid Alive in Joburg is állkiakasztó volt. (Mellesleg a legtöbb kisebb munkája ingyen megtekinthető a Spy Films oldalán, ajánlom még a Tempbotot is.)

Hogy divatosan fogalmazzak, az előző posztomban valójában nem bontottam ki az igazság minden részletét. Konkrétan a "most sincs még Full HD-s tévém, erre a buzzwordre nem pattanok" dolog a poszt írásakor még állt, de az élesítésekor már pont nem, ugyanis június legvégén beújítottam egy Sony KDL-32V5500 HDTV-t. A vásárlást a július elsejei ÁFA-emelés rémképe miatt hirtelen felindulásból követtem el, ugyanis tartottam tőle, hogy nagyon felmegy a tévék ára. Valójában így jártam, a fent nevezett eszköz nemhogy nem drágult az eltelt egy hónap alatt, hanem combosan "olcsult", amiért akkor 182 ezer jó magyar forintot (plusz borravalót) perkáltam, az ma a magasabb adó ellenére is beszerezhető 170 alatt, és nyilván ez a trend folytatódik.

A feljebb idézett szöveg második fele persze most is áll, már nem vagyok a minőség keményvonalas megszállottja, engem a filmekben ma elsősorban a rendezés, a történet, a szöveg, az innováció, a filmnyelv és a színészi játék érdekel, a jó operatőri munka pedig - bár kétségtelenül jobban fest a lehető legjobb minőségben - azért átjön a nagyon gagyi YouTube FLV-ken is, ahogy a régi, kopott, restaurálatlan filmkópiákon és az agyonmásolt VHS-eken is. A minőség jó, de a minőség nem minden. No meg eléggé csóró is vagyok, és számos posztban kifejtettem, hogy kütyükben kivárós taktikát játszom. Nem vettem meg az első, pocsék LCD monitort sem csillagászati áron, addig halogattam a dolgot, amíg a nekem megfelelő színhűségű, sebességű, méretű és árú cuccok megjelentek. Elégedett is vagyok a két éve használt Samsung SyncMaster 971P-vel, amiről külön posztot is írtam, melynek eme írás valójában a folytatása (ott vettem például végig az összes általam vásárolt tévét és monitort, tömörítésként kihagyva azokat, amiknek nem én voltam a tulajdonosuk).

Már nem tudom felidézni, hogy az átkosban mi módon ment a tévé jele, pontosabban akkor nem mozgatott, nem jártam utána. Faluhelyen természetesen csak antenna volt, panelban meg a falból jött az adás, de hogy oda egy központból rézkábeleken ért-e el, avagy a háztetőkön elhelyezett antennákból, az már nem dereng. Ha felidézem a korabeli városképeket (a háztetőkön sok-sok antennával), valószínűleg az antennás tipp a befutó, de lehetett mellette hálózat is, főleg menőbb városokban. Így biztosan azt sem tudom, hogy a UPC privatizálta-e az állami (esetleg megyei, városi) kézben levő monopol tévéhálózatot (és ezt országosan tette-e, vagy csak bizonyos városokban), esetleg csak idejött, és kiépítette a maga rendszerét. Arra ugyanakkor még jól emlékszem, hogy az átkosban tévédíjat kellett havonta fizetni, mindenkinek, akinek bejelentett tévéje volt, és ha valaki stikában tévézett, azt hazudva még a 70-es és 80-as években is, hogy nincs pénze ilyen - akkor már korántsem luxusnak számító - eszközre, az biztosra vehette, hogy egy rosszakarója előbb-utóbb felnyomja.

Szóval itt a UPC lett a tévéhálózat szinonimája. Persze voltak és vannak alternatívák, én nagyjából az első hullámban, a nyolcvanas évek első felében szereltem fel a műholdvevőt (ami persze nem váltotta ki a drótot, csak kiegészítette), és még ma is vannak, főleg kispénzűek, akik inkább antennáznak. Azt sem tudom, hogy mikor lett itt többszereplős a meccs. Mivel a Deutsche Telekom (törzsolvasóim tudják, hogy csak így hívom, nem tudom követni a hazai leányvállalat névváltásait, most T-Home-nak, Magyar Telekomnak, T-Kábelnek, T-Systemsnek és T-Mobile-nak hívja magát egyszerre, korábban, ha a mobilrészt nem számítjuk, Axelero, Matávnet, Matáv és Magyar Posta volt, legalábbis így változott sok-sok hűséges év alatt az internet és kábeles telefon előfizetésem) is egyre nagyobb és stabilabb hálót épített ki, pár éve már kínál itt is alternatív kábeltévét. Ugyan nem rémlik, hogy egy lokális ismerősömnek is lenne T-s tévéje, de ha más nem, az egy-másfél éve felpörgött digitális versenyben már egész biztosan megjelent a T is tévés alternatívaként.

Akkoriban (amikor a Le Boulet-vel, azaz A tökös, a török, az őr meg a nővel, a T4xival és más efféle teljes promófilmekkel bombázták az előfizetőiket) elgondolkodtam a váltáson, bár túl sok értelmét nem láttam, a set top boxuk csak egy videó meg pár netes funkció (filmkölcsönzés, műsorújság), kezelni is kényelmetlen lehet, ráadásul árban, ha jól emlékszem, a UPC-s csomagom felett volt. Akkor még a HD lemez sem pörgött, és most sincs még Full HD-s tévém, erre a buzzwordre nem pattanok.