Jacques Rivette. Minden cinefilkó ismeri e nevet, ahogy azt is, hogy a szintén kritikusból lett rendező, François Truffaut szerint vele kezdődött a francia új hullám. Ezzel együtt mégsem túl közismertek a művei, ezt a kevés - igaz jellemzően nagyon magas - IMDb szavazatból is le lehet mérni. Nekem sem volt minden filmjéhez szerencsém, és ezek az élmények is többnyire a múlt ködébe vesznek. A kosztümös, klasszikus adaptációi emlékeim szerint unalmasak voltak, a magnum opusa, a Sátántangót leiskolázó, közel 13 órás Out 1, noli me tangere nem volt meg, a La belle Noiseuse (A szép bajkeverő) is csak halványan dereng, hogy eléggé bejött. Bennem a legmélyebb nyomot az 1974-es, Céline et Julie vont en bateau - Phantom Ladies Over Paris (Céline és Julie csónakázik) című filmje hagyta, és jelenleg még csak ez figyel a gyűjteményemben, így ma ezt vesszük górcső alá.

A mozit nyilván mindenki látta, aki fogékony az ilyesmi iránt, és hajlandó volt utánanyúlni, vagy elcsípte a tévében. Egy újszülöttnek (fiatalnak) persze minden régi film új, közülük a dicséretem és a magas pontszám ellenére is csak keveseknek ajánlom. Aki csak a közönségfilmekért lelkesedik, annak nem való, ugyanakkor annak sem, aki bár falja a művészfilmeket, de igényli a mondanivalót, üzenetet, moralizálást, bölcsességet, kemény emberi drámákat, szenvedést, bármilyen hagyományos mélységet. A Céline et Julie vont en bateau egy nagyon bátor, szinte korlátok nélküli, kísérleti, slipstream fantáziafilm, rengeteg improvizációval, nem kevés untató (és ebből önmagában gúnyt is űző) önismétléssel és több mint három órás hosszal. Az improvizációban nem vagyok biztos, de a legtöbb jeleneten ez érződött, meg a sok íróból (Juliet Berto, Eduardo de Gregorio, Dominique Labourier, Bulle Ogier, Marie-France Pisier, Jacques Rivette - valószínűleg ABC és nem fontossági sorrendben) is erre következetek. Bár számos tanulmány jelent meg róla, gondolom tanítják is filmszakon, én szándékosan nem olvastam utána. Szerintem egy kísérleti filmnél nem jó, ha egy tanár, kritikus vagy teoretikus megmondja, hogy "mire gondolt a költő", még ha jól ismerve a hátterét és szimbólumrendszerét el is találja. A film a nézőhöz szól, és egy ilyen jellegű, nagy csapat által megálmodott és alakított experimentális film különösen sok eltérő gondolatot plántálhat a különböző nézőkbe. Tehát szerény véleményem szerint a legjobb nyitott elmével, előzetes felkészülés nélkül leülni elé, a hossza miatt a legnagyobb zacskó pattogatott kukoricával.

Az első felirat: 'a legtöbb alkalommal így kezdődött'. Ez önmagában is elég sejtelmes, de később még inkább az lesz. A nyitóképen Julie-t láthatjuk (Dominique Labourier, az egyik társíró), amint a film jelenében, 1974-ben, egy átlagos parkban a cipője sarkával egy ábrát rajzol a kavicsba. Vörös, göndör haja van, szódásszifon szemüvege, és egy mágiáról szóló könyvet búj, ami jelentheti azt is, hogy egy alternatív világban mágus, vagy szimplán azt, hogy érdeklik az ezoterikus dolgok, ilyen témájú könyveket szokott olvasgatni. A kamera elég hosszan időzik itt, mutatja a rajzát és a könyvet vizsgálgató, erre-arra nézelődő Julie-t, a parkban játszó gyerekeket, meg egy padokon ugráló macskát. Gondolom a macska és a gyerekek spontán felvételek, mint nagyon sok minden a filmben. Labourier sem kaphatott, esetleg írhatott magának részletes instrukciókat, csak leült a könyvvel, és feltalálta magát. Az ilyen jelenetek gyakoriak a filmben, mégsem válnak unalmassá, a minimális eszközökkel, kéz- és arcjátékkal nyújtanak annyit, hogy érdemesnek érezzük a képeken merengést, egyben feltöltődünk a "Na vajon mi jön ez után?" érzéssel, fokozódik bennünk a kíváncsiság.

Egy furcsa nő botladozik át a parkon, boákkal, sálakkal, kendőkkel van teleaggatva, a hátán lógó szemüvegét észrevétlenül elejti. Ő Céline, az 1990-ben elhuny, szintén társíró Juliet Berto alakítja, aki Rivette egyik Emmanuelle Béart előtti múzsája volt, ráadásul íróként és rendezőként is több nagyjátékfilmet jegyzett, bár azokat az IMDb szerint szinte a kutya sem látta, én sem. Julie felveszi a szemüveget, és Céline után szalad, hogy becsületesen visszaadja. Céline észreveszi, de azt hiszi, hogy valamiért üldözőbe vette az ismeretlen nő, menekülőre fogja, és közben egyre több tárgyat ejt el. Az üldözés nagyon hosszú, a Desperately Seeking Susant (Kétségbeesve keresem Susant) is ez ihlette. Átnyargalnak fél Párizson.

Julie-nak megtetszik a hajsza, ha túlzottan közel ér Céline-hez, somolyogva lassít, Céline idővel szintén mókás játékként kezdi felfogni az üldözést. Ez, mármint a gyermeki játék, a film alapeleme. Valószínűleg az írók és színészek kötetlenül játszottak a szürreálisabbnál-szürreálisabb ötletekkel, egymást licitálták túl, a színészek pedig a jelenetekben szinte végig improvizáltak, főleg mozgásban, viselkedésben, mimikában. A két figura végig játszik egymással, néha összefogva, néha egymás háta mögött, és mindig a nézővel. Végül az általuk felfedezett rejtély is egy megoldandó kirakós játék lesz.

Céline barackot lop a zöldségesnél, siklóvasúttal megy fel a Montmartre-ra, és nevetve figyeli, hogy Julie végig lohol a Rue Foyatier hosszú és meredek lépcsőin. Egy kis kabaréban és egy rakodóállomáson elmennek egymás mellett, de egyikük sem szólítja le a másikat, játszanak tovább. Este Céline egy kis vendéglőben vesz ki szobát, "bűvészként" tölti ki a lapot, Julie pedig megjegyzi a helyet, és némi tépelődés után hazamegy. 'De a következő reggelen...' (Ezt a sejtelmes feliratot sokszor láthatjuk.) Julie megtalálja Céline-t egy bárban, lepakol valamennyit az elejtett és összeszedett cuccból, felhörpinti a neki kikészített konyakot. Céline illedelmes hölgyként, ahogy az elejtett kesztyűt szokás, megköszön mindent, "uramnak" szólítja Julie-t (ez a legelső párbeszéd, pár rikkantást és a kurta bejelentkezést leszámítva), ezzel jelezve, hogy még a játékban vannak. Julie távozik. (Bár nincsenek határozott csavarok, más szemszögből pedig minden jelenet egy csavar, újabb meglepetés, ezért kábé itt álljon meg, aki nem szeretne spoilereket.)

Láthatjuk Julie-t a munkahelyén, ahogy a tipikus kékharisnya külsejéből is sejthető volt, könyvtáros. Kártyából jósol egy munkatársának, majd ugyanezt eljátsszák fordítva is (tehát komolyabban érdekli az ezotéria), rágyújt, aztán észreveszi, hogy Céline hátul, a gyerekrészlegen van. Céline egy könyvbe körberajzolja a kezét, ez visszatérő motívum lesz, aztán a keményfedeles könyveket egymáshoz ütögetve zajt csinál. Eközben Julie is hasonló őrültséggel foglalja el magát, pecséttintába mártogatja az ujját, és össze-vissza pecsétel. Egyszer csak észreveszi, hogy Céline eltűnt, ekkor megkeresi a rajzot, és kitépi.

Kicsit később ismét a parkban ücsörög a könyvével, ezúttal mágikus rajzok helyett zagyva varázsigékkel próbálkozik, látszólag nem több sikerrel. Aztán hazamegy, és a vérző térdű, alvó Céline-t találja a küszöbén, akit beinvitál. Céline vesz egy zuhanyt, közben végig beszél, ami meglepő fordulat a közel fél óráig majdnem teljesen néma filmben. Ráadásul úgy nyomja, mintha ezer éve ismernék egymást, nem most váltanának másodszor szót. Nyilvánvalóan sokat vetít, csúsztat is, olyan sztorikat ad elő, hogy Boa constrictort hordott Afrikában a nyakában, és a pigmeus császár el akarta venni feleségül, de egy óriás nő is hajtott a császárra, és meg akarta nyúzni Céline-t, aki emiatt tovább menekült Hong Kongba. Eközben Julie a még gyakorlatilag ismeretlen vendége cuccát teljesen széttúrja, és a lakása különböző pontjain rejti el. Ez is sejteti, hogy a kapcsolatuk olyan játékos lesz, mint két gyermek barátsága: gyorsan születik, és nincsenek mögötte önző érdekek.

Miután Céline végez, Julie bemutatja a lakását. Van egy díszhala, egy misztikus számokkal teli iskolai táblája, sok babája erre-arra (Céline-nél is volt egy), meg egy képe a gyermekkori szerelméről, Gregoire-ról (becenevén: Guilou), aki éppen mostanában készül visszatérni, és elvenni őt feleségül. Előkerül egy szerelmi zálog nefelejcs, ebből (ahogy a "Hoa constrictor" esetében korábban) mókás angol-francia rosszul ejtős, félreértős szójátékot rögtönöznek ("Forget-me-not" - "Forget-me-knot"). Julie ellátja Céline sebét, Céline pedig elmeséli, hogy azért menekült, és sietett annyira, hogy elesett, mert valakik üldözik. Bébiszitterkedett egy házban, ahol úgy sejtette, hogy több elődjét is elrabolták, aztán rajtakapták nyomozás közben, ezért kereket oldott.

Julie kimegy italt keverni, Céline elfoglalja magát a heverőn, aztán bejelenti, hogy Bloody Maryt inna, Julie kezében pedig éppen ez van, amikor belép. Meglepetésében elejti az egyik poharat, a másikat közösen elszopogatják. Ez gyakran visszatérő elem lesz, és mindig meglepő, hogy valamiért a megfelelő pillanatban tudják, hogy mi jár a másik fejében, noha ezt nem beszélték meg, gyakorlatilag nem is ismerik egymást. Mivel a film nem teszi, erre a játékba beszállva mi is gyárthatunk magyarázatokat, mondjuk Céline vagy az egész film Julie első, parkbéli varázslatának eredménye, effélét erősít a zárójelenet is.

Másnap Julie kíváncsi lesz az emlegetett házra, beteget jelent, megkeresi az épületet (itt is feltűnik egy macska, ami ugye a misztikum szimbóluma), és bemegy. Közben Céline átkutatja Julie lakását, egy hajóládában megtalálja az ő játék babáját, és meglepő módon egy fényképet a rejtélyes házról. Guilou telefonál, Céline Julie-ként mutatkozik be, és randit beszél meg vele. Az nyilvánvaló, hogy nem gonoszságból, csak tréfából vagy megmagyarázhatatlan okból. Meg is jelenik egy kis parkban, és mivel gyerekkoruk óta nem találkoztak, Guilou el is hiszi róla, hogy ő Julie, mi több, Céline a legapróbb részletekig felmondja a Julie-vel közös titkaikat, amiket megmagyarázhatatlan módon tud. A múltidézés után Guilou eljegyzi Céline-t, táncolni és énekelni kezdenek, az utcán játszó sok gyerek meglepetésére. A dalszöveg vicces és elvont, talán azt is improvizálták, közben Céline félig levetkőzteti Guilou-t, aztán közli vele, hogy verje ki magának. Guilou kiakad, és végleg szakít.

Közben Julie szédülve esik ki a ház ajtaján, jól látható, hogy fogalma sincs, hol van, mi történt bent, egyáltalán járt-e a házban. Amnéziája lett. Ez még sokszor visszatér a filmben ugyanezzel a rituáléval, ha ez a vonal nem is annyira csavarosan felépített, azért a Mementót juttatja az ember eszébe. Bevillan a ház és a házról készült fénykép is. Julie még zavartan betámolyog egy taxiba, és meglepetten fedezi fel, hogy egy sárga cukor került a szájába, amit kivesz és elcsomagol. Ez, ahogy a film rengeteg további eleme, sőt bizonyos szempontból az egésze természetesen az Alice in Wonderlandre, azaz Alice Csodaországbanra utal. Ezt az alkotók sem titkolják, kétszer is említik a filmben, ezzel jelzik a tisztelgést.

Ez a következő jelenetben is megtörténik, amiben Céline a régi barátainak (mind elég extravagánsan, valahol az 1800-as és a hippi divat között öltöztek ki, ezzel azt üzenik, hogy ők bizony bohém művészek) próbál beadni egy újabb őrült sztorit. Azt állítja, hogy van egy új barátnője (ez részben igaz, és így részben Julie-ból építi fel a hazugságot), aki befogadta. Amerikai, nagyon gazdag, bent van minden újságban (celeb), egy politikus kitartottja, van masszőrje és egy rózsaszín, szív alakú medencéje. Céline még meg is hívja a barátait úszni, aztán persze a kétkedésük miatt nem tartja arra érdemesnek őket.

Céline fellépése következik a kis kabaréban, Julie is a közönség soraiból nézi, közben beugranak neki képek a házból. Láthatjuk, hogy Céline-t nem annyira a bűvésztudása miatt fizetik, kevés jelentéktelen trükköt mutat be, ezt még a közönség reakciója is igazolja, ugyanakkor a sokat, de nem túl sokat felfedő vámpíros göncben dögös. Szóval valami olyan szerepe van, mint a manapság megszaporodott, mutatós, részben pornószakmából, részben dubajozásból érkezett, férfimagazinokba tartó női DJ-knek, akik nyilván nem azért vannak a pult mögött, mert annyira jól kevernek-kavarnak, legalábbis nem bakelittel. A fellépés után a főnök félrehívja Céline-t, és meglebegteti előtte, hogy talán össze tud hozni neki egy nemzetközi turnét Bagdadba és Bejrútba, mivel Céline munkája aranyat, mi több, olajt ér. Az öltözőben valószínűleg Céline néhány bohém barátja is ott van, így amikor a Céline amerikai unokatestvéreként bemutatott Julie bemegy, és bedobja a rózsaszín, szív alakú medencét, amiről nem tudhatna, megerősíti Céline meséjét.

Este Julie otthon tombol, nagyon zavarja, hogy nem emlékszik a házban történtekre. Céline azt tanácsolja neki, hogy játssza újra azt, amire emlékszik, a házból kiszédülést, taxi fogást. Julie így tesz, beugrik neki a cukor, amit ismét a szájába vesz. Ez a varázsszer, Julie szeme előtt megjelennek a bent történtek, ezeket láthatjuk mi is, és el is meséli őket Céline-nek. A ház egy különös, misztikus hely, ha nem is annyira, mint a Twin Peaksben a vörös szoba vagy az Alice in Wonderlandben a nyúl ürege, de nagyon hasonló. Furcsa emberek lakják, régimódi, kábé 1800-as ruhákban, és furán gesztikulálnak. Az első utazás (talán nem volt szándékos utalás, de gondolom minden néző LSD-re asszociál) alkalmával kevés, mint később megtudjuk, rossz sorrendben megjelenő, értelmezhetetlen jelenettöredéket kapunk. Van egy szőke és egy barna nő, egy férfi, egy kislány és egy szobalány, az előbbiek arisztokraták, az utóbbi meglepő módon maga Julie. Miután megpróbálnak kihámozni valamit a katyvaszból, Céline észreveszi, hogy Julie hátára egy véres kéznyom került. Ezt az álomjelenetben (nevezzük így) is ki lehetett szúrni, emellett Céline is körberajzolta korábban a kezét, de a két dolog között nem találtam logikusabb kapcsolatot.

A következő napon Céline megy el a házba, az ő csengetésére is kinyílik az ajtó, ő is bemegy. Julie is megtalálja a ládájában a házról készült fényképet, felszegezi a falra, és valamiféle rituáléba kezd. Három játék babát a tábla aljára szegez, a táblát lemossa, és a házat rajzolja fel úgy, hogy néhány betűvel jelölt nyíl a különböző pontjaiba mutat, néhány pedig belülről mutat kifele. Nem sokat tudtam kivenni a rajzból, néhány betűt sem, a betűk jelentését sem, de ma leginkább az az ábra ugrik be nekem róla, ami a Primer (Találmány) című film masinájának működését magyarázza. Tényleg valami hasonlóról lehet szó, csak ez durvább, nincs igazán kidolgozva, számunkra nincs értelme. Julie Céline után megy, de ő most nem jut be a házba, ami nem éri meglepetésként, a ház működésének megfejtésekor rájöhetett, hogy egyszerre csak egy ember tartózkodhat bent.

Kicsit elkalandozik a kertben, ahogy kivettem, a cselédlaknál köthet ki, bár az is szép nagy, több emeletes ház, mindenesetre nem kisebb kastély méretű. Persze az is lehet, hogy a két szomszédos ház között egyszerűen nincs kerítés, vagy ezt nem mutatta a kamera. A házban egy öregasszonyt talál, és mindketten nagyon megörülnek egymásnak. Itt sok minden kiderül Julie-ről és a gyerekkoráról. Az anyja nagyvilági életet él, állandóan utazik és cserélgeti a férfiakat, ez régen is így volt, a lányának máig is csak képeslapokat küld, a film elején Jáváról érkezett egy. Julie-t valószínűleg az apja nevelte, aztán amikor meghalt, fél évig itt élt az öregasszonnyal, aki vagy a dadája, vagy a nagynénje lehetett. Ez megmagyarázza a szomszéd házról készült fényképet, és Julie-nek beugrik, hogy a házban, amitől nagyon rettegett, egy korabeli kislány lakott annak idején. Aki az öregasszony szerint nem sokkal Julie távozása után beteg lett, és meghalt, a lakók pedig eltűntek, azóta a ház üresen áll. Julie az órájára néz, aztán elköszön, ígéri, hogy máskor is benéz.

Céline a Julie által várt időben szédül ki a ház ajtaján, Julie a taxihoz támogatja, ellenőrzi a hátán a kéznyomot, kiveszi a szájából a cukrot. Otthon jön a visszaemlékezős ceremónia, most Céline eszi meg az időközben széttört cukor darabjait, így megszakításokkal mutatja és meséli a szellemkastélyban történteket. A jelenetek most kicsit hosszabbak, nem egy-egy elkapott mondatból állnak, megfejtést nem, de némi értelmet már kihámozhatunk belőlük. A legfontosabb, ami kiderül, hogy a jelenetek ugyanazok, mint az előző nap, tehát a szellemek - mert itt már sejthető, hogy erről van szó - arra vannak kárhoztatva, hogy minden nap újraéljenek egy bizonyos tragikus napot. Julie is próbálkozik egy cukordarabbal, de nála Céline zöld cukra nem működik, így újabb szabályt ismernek meg. A következő körben pedig az is kiderül, hogy most Céline a szobalány, vagyis aki bemegy a házba, az kapja ezt a szerepet. Itt már a két lökött csaj viccelődni is kezd azon, hogy a történetben levő történet, főleg így megszakításokkal olyan, mint egy tévésorozat, és valóban, az álomsztori leginkább egy Csehov darab és egy brazil szappanopera mostohagyermekének tűnik. Ezek az érdekes önreflexiók jelentősen növelték a szememben a film művészi jelentőségét, amit a lenti csillagok is tükröznek. A már azért körvonalazódó álomjelenet most azzal zárul, hogy a felnőttek megtalálják a kislányt holtan, egy párnával fojtotta meg valaki titokban, a párnán pedig ott virít a véres kéznyom. Korábban a szőke nő elvágta a kezét egy törött pezsgőspohárral, az ő érdekében áll a kislány megölése is, ugyanis hajt az özvegy férfira, akivel a felesége megígértette, hogy a lányuk érdekében nem nősül újra. Mindenesetre még egyik idősíkban sem mondják ezt a gyanút ki, lassan kibontakozó krimi az álomsztori.

Hősnőink most már rákaptak a dologra, mint a Being John Malkovich (A John Malkovich menet) főszereplői a John Malkovich menetre. Pénzfeldobással döntenek, hogy ki menjen legközelebb, mondjuk Julie a "ha írás, én nyerek, ha fej, te vesztesz" trükköt is beveti. Céline megy. Julie közben a mágikus könyvével próbálja tovább fejteni a rejtvényt, de egy telefon megszakítja. Guilou közli vele, hogy a tegnapelőtt történtek után úgy döntött, hogy nem áll vele többet szóba, beáll trappista szerzetesnek. Julie nem tudja kezelni a helyzetet, természetesen semmit nem ért abból, amiket vádló félszavakkal Guilou a fejéhez vág. Végleg szakítanak, mindenesetre Julie-t nem rázza meg túlságosan a dolog, széttépi Guilou fényképét, aztán visszatér a könyvhöz. Miközben egy zavaros, bolondos varázsszer receptet olvas, ismét csörög a telefon. Céline-t keresik a kabaréból, sürgősen meg kellene jelennie a külföldi turné meghallgatásán.

Mivel Céline a házban van, Julie ugrik be helyette, bűvészkedés helyett énekes-táncos produkcióval próbálkozik. Jól indít, de gyorsan romlik, a zene témaváltásainál figurát és hangulatot is változtat, a végén leül, és elnézést kér a kedélyhullámzása miatt. Az arab befektetők valószínűleg a műsor részének hiszik ezt is, és meg tudná őket dumálni, hiszen valójában csak beugrott, ugyanakkor időközben kitör belőle a harcos feminista. Lehordja minden nyálcsorgató, lusta, kukkoló perverznek a fickókat, aztán elszalad. A három férfi számára csak lassan esik le, hogy ez nem a műsor volt, elkezdik Julie-t üldözni az utcán, Benny Hillesen, a nő azonban taxiba pattan, és kereket old. Ezt az epizódot kicsit idegennek éreztem a filmben, de van olyan bizarr helyzet, mint a többi, és ezzel Julie lényegében visszafizette Céline-nek a Guilou dolgot, pont annak a fonákja, Céline nyilván elvesztette ezzel az állását. Persze egyikük sem akart ártani a másiknak, és nem is tudják meg ezeket a véletlenül vagy éppen csak játékból rosszul elsült hátba döféseket.

Julie a szokott módon begyűjti Céline-t, akinek most véletlenül két összeragadt cukrot talál a szájában, egy zöldet és egy sárgát. Rövidesen el is kezdenek ezekkel együtt utazni, jön ismét a szellemház. Most már rendes sorrendben, elég részletesen kapjuk a sztorit, a szobalány váltakozik, attól függően, hogy melyikük álmát látjuk. Általában mindkettejük szemszögét megkapjuk egymás után, vagyis ugyanaz ismétlődik kétszer, ha a szobalány is szereplő. Kiderül, hogy a kislány születésnapját fogják ünnepelni, és nagyjából egy éve halt meg az anyja. A szőke nő az anyja korábban elnyomott, háttérbe szorított húga, aki most a nővére helyére hajt, feltehetően leginkább azért, mert az özvegyen maradt férfi nagyon gazdag. A csábításhoz nem minden siker nélkül felhasználja a testvére elzárt, végül nehezen megszerzett ruháit is. A barna nőről nem derül ki, hogy pontosan kicsoda, de valószínűleg nem a férfi vérrokona, mert bár kicsit szerényebben, de ő is bepróbálkozik nála. Annyit tudunk meg róla, hogy 8 hónapig nevelte a kislányt, ugyanakkor nem dada, szintén arisztokratának tűnik. Ő adja az egyik cukrot a kislánynak, a másikat maga eszi meg - az apa kissé ellenzi a lánya édességgel tömését, amikor a nő kap be egy cukrot, akkor meg szinte megretten.

Julie már kezdi nagyon unni az ismétlődő sztorit, majdnem elalszik rajta, kicsit ki is száll belőle. A házban a barna megpróbálja a szőkét lebeszélni a csábításról. Aztán a kislány meséli neki az Alice in Wonderlandet, és ijedten a párna alá bújik, amikor meglátja a nagynénjét az anyja ruhájában, mivel elsőre azt hiszi, szellemet lát. A reakciótól a szőke nő is megijed, ekkor töri el a kezében levő pezsgőspoharat, aminek a szára a karjába áll. Az ájuldozó nőt a szobalány látja el. Kicsit később a barna nő ájul el, valamitől megijed, ezt minden utazáskor láthattuk, de az oka nem derül ki. Aztán jön a szűk körben tartott születésnapi buli tánccal, néhány egyszerűbb (nem táblás) társasjátékkal, végül a kislányt aludni küldik. Zárásként az özvegy a szobalányt környékezi meg, célzásokat tesz arra, hogy bejön neki. Ezen a ponton mindkét hősnő szájában elolvad a varázscukor, vége a mai felvonásnak.

Mivel már nagyon szomjaznak a folytatásra, zavarja őket, hogy mennyire hézagos a történet, a következő epizódot meg nem torrentezhetik le, Julie azt találja ki, hogy a könyvtárban szerezzenek további mágiáról szóló könyveket, amiknek talán hasznát vehetik. Nem várják ki a hajnalt, éjjel, fekete betörőruhában kaparintják meg a vaskos köteteket, aztán görkorcsolyával száguldanak haza. A négy alapelemből kikevernek egy főzetet, ami nagyon ízlik nekik, be is csípnek tőle, és pont úgy működik, mint a cukor. Újra kezdődik a kísértettörténet, a film szerencsére már átpörgeti a legtöbb jelenetet. Újdonságként a szőke nő mesél arról, hogy évekig utazgatott a nagyvilágban, akárcsak Julie anyja. Az özvegy és a szobalány közötti beszélgetésből is többet kapunk, egy kirándulást terveznek a kislánnyal. Aztán a barna nő viharzik le riadtan, hogy valami történt, a szobalány felszalad, az ismét vérző kezű szőkével is találkozik, és ekkor találja meg a kislányt a véres kéznyomatos párna alatt.

A duó elhatározza, hogy megmenti a lányt. Másnap együtt mennek be a házba, egy-egy játékdinoszaurusz-műszemes, mágikus gyűrűvel felszerelkezve, majd egy félreeső szobában először Julie készül a "fellépésre". Céline megszédül, iszik a varázslöttyből, ami helyre teszi. Ez a magyarázat arra, hogy a szobalány - függetlenül attól, hogy melyikük alakította - miért emelgette titokban a flaskát. A szellemsztoriból ezúttal a szobalányos jeleneteket kapjuk újra, itt-ott bővítve, továbbá néhány jelentéktelen, "kulisszák mögötti" extrát. Akad pár nézőhöz kikacsintós poén is, például az első sikeres jelenet után konzervtaps csattan fel, amit Julie elégedetten fogad tőlünk, a nézőtérről. Hősnőink most sokat bénáznak, hiszen először "játsszák" öntudatuknál a szerepet, de a szellemeket a legnagyobb hibák sem zavarják, motorikusan teszik a dolgukat, ha a szobalány végszava kell nekik, kivárják, akármeddig késik. Miután ez kiderül, Céline és Julie már össze-vissza mászkál és ökörködik a "díszletben". (Legfőbb spoiler.) Végül elunják a mókázást, fogják a kislányt, és lelépnek vele. Így az sem derül ki, hogy ki ölte vagy ölte volna meg. A film négy teóriát is lebegtet: a véres kézzel azt, hogy a szőke nő fojthatta meg, a barna ugyanakkor a kislány altató injekciójával babrált gyanúsan, de a kislány a cukortól is megfulladhatott, és mivel gyakran a párna alá bújt, ez is okozhatott balesetet.

Amikor kijutnak a házból, a kislány már három cukrot varázsol elő a szájából. Mindhárman bekapnak egyet, és ekkor a két nő Julie lakásán ébred. Először azt hiszik, elrontották a küldetést, de a fürdőszobában előkerül a lány. Ez után elmennek ténylegesen csónakázni valami kisebb tóra vagy lassabb folyóra, mindenesetre nem a Szajnára. Egy másik csónakban feltűnik a három szellem is (nem áttetszők vagy ilyesmi), kimerevedve, ami gyakran előfordult velük a házban is. Eszerint valószínűleg ők is megszabadultak az átoktól, legalábbis a monoton körforgástól. Végül Céline majdnem elalszik cigivel a kezében a film elején látott park egyik padján, ismét rajta vannak a boák, fátylak és egyebek, most Julie az, aki átrohan a parkon, és elejt valamit. Ezúttal Céline kapja fel Julie könyvét, szalad utána, próbálja visszaadni neki, egy macska még belenéz a kamerába, és vége, ennyi, függöny. Az alkotók nem írták ki nekünk a kezdő felirat inverzét sem, hiszen tudjuk magunktól is: 'most kicsit másképp kezdődött'.

Összességében jó mozi, emlékezetes, bátor, kísérletező, játékos és meglehetősen egyedi, többé-kevésbé megvan benne mindaz, ami miatt az Alice in Wonderland működik, mi több alapmű, és David Lynch munkássága is hasonló ősi, felfoghatatlan misztikumok iránti kíváncsiságot elégít ki. A film néhol furcsa (gyerekes, önmagából táplálkozó vagy éppen alternatív művészi), de dekódolható, néhol talán az alkotók által sem értelmezhető (dadaista) szimbólumrendszerrel rendelkezik. Ez nyilván nem jön be mindenkinek, még művészrajongóknak sem, mindenesetre én csípem az ilyesmit. Ezektől függetlenül vannak hibái és hiányosságai. A hossza kétségtelenül próbára teszi a nézőt, erről elmélkedtem korábban is, bár a sok ismétlődő jelenetnek van funkciója, mégis az ember úgy érzi, kellett volna húzni rajtuk. A szellemház története nem valami különleges, erősen sablonos, unalmas. Tudjuk, hogy ez szándékos, ahogy a rejtvény megfejtetlensége is, és kétségtelenül működik, de érezzük, hogy lehetett volna jobb, például Lynch ügyesebben megoldotta volna. A másik, amit hiányoltam, az erősebb, misztikusabb látványtervezés (abszolút nem erőltették meg magukat e téren) és a zene (kísérőzene egyáltalán nincs a filmben, csak ahol ténylegesen jelen van a zene, mint például a kabaréban vagy a szülinapos jelenetben), mindez lehet, hogy szándékos önkorlátozás volt, egyfajta korai Dogme 95 jellegű kísérlet, nem tudom, de bennem hiányérzetet hagyott. Ezek miatt, bár emlékeim szerint úgy 9/10-es szinten volt nálam régebben, mégis inkább csak erős 8/10-re tudom értékelni.

Szerintem: