/// Gagyiba Fulladva 4

Médiageci

Scary Movie 4Igazság szerint valami nagyobb volumenű vagy mélyebb filmmel szerettem volna indítani a blogot, de a korábbi félkész bejegyzéseim már eléggé elavultak mostanra, mire végre elkészültem a designnal (tudom, nem nagy szám, sőt lehet, hogy egyenesen szörnyű, nincs sok esztétikai érzékem, mindenesetre nekem bejönnek az ilyen koszos, kopott, found art alapú cuccok), így írok arról, amit utoljára néztem. Mai vizsgálatunk tárgya pedig a Scary Movie 4 (Horrorra Akadva 4) című paródia, ami még viszonylag új (fogok írni 60 éves anyagokról is, az átlag szerintem 10-15 év lesz), alig több mint fél éves, ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy mindenki látta már, aki e sorokat vizslatja.

Pár szót a sorozatról. Az első részt 2000-ben hozta ki a Wayans-klán, azon belül is a gyakrabban együtt dolgozó három testvér: Shawn, Marlon és Keenen Ivory. Ők leginkább az 1996-os Don't Be a Menace to South Central While Drinking Your Juice in the Hood (Ne Légy Barom! - mellékesen teszem hozzá, hogy amik nálunk a film második, harmadik és negyedik folytatásaként futottak, azokhoz nekik nem volt közük, sőt a filmek eredeti címei és produkciós cégei is mások, csak nálunk kapcsolták össze őket a forgalmazók) című mozival futottak be, hát ugyanazt az ötletet folytatták itt is. Míg ott többnyire a híres néger, akarom mondani afro-amerikai filmeket gyűjtötték össze és parodizálták, ebben az azt megelőző években futott horrorfilmekre fókuszáltak, no meg pár klasszikus darabra. A Scary Movie 2-t még ugyanez a trió hozta tető alá, a harmadik részt viszont már csak írták az ifjabb Wayans-bratyók (más forgatókönyvírókkal karöltve), Keenen Ivory helyett a rendezői székbe Jerry Zucker bátyja, a hasonló filmparódiákkal (Airplane!, Police Squad!, Naked Gun sorozat, Top Secret! és a többi) elhíresült David ült. Így érkeztünk el a negyedik részhez, amit szintén David Zucker rendezett - ennek készítésében a jelek szerint már nem vettek részt Wayans-ék, csak néhány továbbgörgetett karakter (például az Anna Faris által alakított Cindy Campbell és Regina Hall által adott Brenda Meeks) után kaptak kreditet és zsét.

Őszinte leszek, némi előítélettel ültem le a film elé, mivel a vígjátékok alapban is az általam kevésbé preferált kategóriába tartoznak (túl nagy humorzsák sem vagyok, persze azért sok komédia is szerepel a kedvenceim között), ugyanakkor a bohózatok közül is a paródiákat tartom a legkevesebbre. Lehet, hogy nincs igazam, de szerintem 50 millió dollárból (ami gyakorlatilag 10 milliárd forint) bármelyik filmszakmán kívüli nem gyépés gyakori mozilátogató is össze tud ütni egy ilyen filmet, nem kell hozzá Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett summa cum laude diploma. Tehát amit Wayansék és Zuckerék általában alkotnak (Jerry mondjuk forgatott mást is, jobbakat is), az szerintem kimerül abban, hogy végignéznek egy adott téma mentén vagy időintervallumon belül pár filmet, a legjelentősebb, leghatásosabb, nézőkben leginkább megragadó jeleneteket megjegyzik, majd ezeket ismert, de nem tripla A kategóriás, vicces grimaszokat vágó színészekkel újraforgatják, néhány fingós és szarós poénnal megfejelik, meg valamennyire megpróbálják a nagyon különálló jeleneteket egységbe kovácsolni, ami persze ritkán sikerül. A Scary Movie sorozat ezen túl egyre inkább abba az irányba megy el, hogy nem csak horrort parodizál, de minden olyan igazán nagy blockbustert, amit garantáltan mindenki látott, és ami az előző rész óta ment a mozikban, plusz még néhány Amerikában közismert bulváreseményt. A paródia persze egy külön műfaj, nem lenne fair egy tollvonással leírni, a Monthy Python filmeket például én is nagyon kedvelem (szerintem vehetjük őket paródiáknak, ha nem is kizárólag filmeket parodizálnak), ahogy Mel Brooks Spaceballs-át is (ugyanakkor a többi Brooks film nem igazán jött be nekem), az újabb paródiák közül pedig a Not Another Teen Movie-t értékeltem nagyon (nem sokkal populárisabb mint a bejegyzésünk tárgya, valószínűleg engem azzal fogott meg, hogy John Hughes filmeken kamaszodtam), a Leslie Nielsen mozikat ugyanakkor mindennél jobban unom (ezzel az értékelésüket elnézve nem vagyok egyedül, mellesleg sokat rendezett ezek közül David Zucker, és Nielsen is szerepelt mindkét újabb Scary Movie-ban).

Vegyük górcső alá az aktuális részt kicsit részletesebben is - innen egyébként már előfordulhatnak spoilerek, bár mivel annyira közismert a film, meg a poénok többségét, ha máshol nem, a trailerben mindenki látta, és amúgy is ismert jeleneteket parodizál, nem hiszem, hogy nagy poénokat lövök le alább. Ez az epizód elsősorban a Spielberg-féle War of the Worlds (Világok Harca) filmet követi, jóval kevesebb anyagot parodizál, mint az elődei, melyek közül egyébként a harmadik részt azt hiszem nem láttam, a határozottan felejthető filmes élmények virtuális fiókjába került első kettőt pedig csak nagyon régen. Nekem ebből a történetvonalból is kevés poén jött be, a számomra ismeretlen Craig Bierko által alakított főszereplő (gyakorlatilag ugyanazt játssza el, mint Tom Cruise a nagyfilmben) jó párszor odacsapja a kislányát mindenhez véletlenül, meg kint is felejti a villámlásban ("a villám kétszer nem csap ugyanoda" - persze ez esetben igen), de ezek már Cartoon Networkös rajzfilmekben sem igazán életképes gegek. Természetesen humorban mindenkinek más jön be, a nem kevésbé bugyuta iPod-tripod viccen magamat meglepve én is derültem, ahogy a solenoidos ökörködésen is (azon már a War of the Worldsben is röhögtem). Aztán a film még számos jelenetben parodizálja a Saw-t és Saw II-t (Fűrész és Fűrész 2), ezek is viszonylag gyengére sikerültek, még Shaquille O'Neal és Dr. Phil McGraw (akit szerintem itt hozzám hasonlóan senki sem ismer, mindenesetre a jelenetéből úgy tűnik, hogy az USA-ban az egyik legismertebb TV-s gyermekpszichológus lehet) cameoja sem javított a helyzeten. Kapunk még néhány vérszegény jelenetet a Ju-On sorozatból, ami egy Ringuhoz hasonló, az után felfutott, és Amerikában is újraforgatott (The Grunge), sőt ott is folytatott (The Grunge 2), szerintem gyenge japán horrorszéria. Sőt még ebbe beépítve is parodizál a film egy ugyanilyen utat bejárt rokon produktumot, a Ringu eredeti alkotói által megálmodott Honogurai mizu no soko karát, ami Hollywoodban Dark Water (Fekete Víz) címmel lett újraforgatva. Szerény véleményem szerint, noha horrorrajongó vagyok, ezek a filmek, folytatások és feldolgozások minden idők legunalmasabb horrorfilmjei, persze nyilván nem vélekedik mindenki így, a hosszú életükből is látszik, hogy rengeteg pénzt hoztak, sokan beültek rájuk, igaz tudtommal nagyon nagy kritikai és nézői elismerést nem kaptak. Kapunk még néhány kockányi Million Dollar Baby (Millió Dolláros Bébi) fricskát (csak egy bokszringes jelenet: mindenki kitöri a nyakát véletlen balesetben, csak a hősnő nem), és ami meglepett, mivel a két film premierje eléggé közel volt egymáshoz, hogy a Brokeback Mountain (Túl A Barátságon) hegyen sátorozós és buzulós jelenete is bekerült kétszer, igaz nagyon durván látszik, hogy az utolsó pillanatban préselték bele két futó mellékszereplő által elmesélt anekdotaként. Mivel a Brokeback Mountain az elmúlt év legtöbbet emlegetett, legismertebb, kritikailag legértékeltebb és legnagyobb vihart kavart filmje, biztosra vehették az alkotók, hogy akármennyire gyenge lesz a paródia, a többség értékelni fogja az utalást. Ja, és viszonylag nagy adagot kapunk M. Night Shyamalan The Village (A Falu) című filmjéből is, de ezek a részek sem sikerültek túl jól.

Nekem ennyi ugrott be, persze elképzelhető, hogy néhány eredeti filmet nem láttam, amire szintén volt utalás. A nyitójelenetet Charlie Sheennel például nem igazán tudtam hova tenni, mintha a Ju-On elején is lett volna egy ablakból kizuhanás, de a jelenet inkább a Viagra-mániát parodizálta, véleményem szerint egész jól. A Leslie Nielsenes jelenet sem tudom, hogy mihez kapcsolódik, valószínűleg az előző részben megkezdett szórakozott elnökös figuráját vitték csak tovább a klasszikus "a király meztelen" geggel. A film legvégén pedig a főszereplő (aki, mint említettem, ugyanazt a figurát hozta, mint Tom Cruise, még hasonlított is rá) megbolondul a szerelemtől az Oprah Winfrey Show-ban (mellesleg Oprah kívételesen nem cameozott, biztosan túl drága volt), őrült ugrálásba, verekedésbe és párnatépdesésbe kezd - önmagában ez sem egy jól sikerült poén, bár ahogy fokozza a dolgot, valamennyire vicces. Ez utóbbit is inkább az amerikaiak érthetik, én csak sejtem, hogy az itteni bulvárba csak halványan átszökött sztorit parodizálja, miszerint Tom Cruise egyszer hasonlóan bedilizett a show-ban, és azt hajtogatta, hogy mennyire imádja Katie Holmes-ot.

Gyakorlatilag ez az egész film, persze aki kedveli az ilyesmit, az még számos poént fog találni benne, vagy inkább talált, mert már tutira látta. Nekem nem igazán jött be, az ilyen filmparódiáknak csak akkor van bármi értelmük, ha minden eredeti filmet láttunk (másképp nem is értjük a poénokat, de így meg szinte csak ismétlést kapunk), és a humoruk (a közérthető bélsár-vicceken túl) abban merül ki, hogy "jééé, iPod-tripod, tééényleg, meg jééé, felismertem ezt meg ezt a jelenetet, ügyi vagyok, és fel is idéződött bennem az eredeti". Szóval elsősorban az a bajom vele és szinte az egész műfajjal, hogy nem eredeti, nem termel új értéket (pedig ezt nem csak a súlyos anyagok, művészfilmek és drámák tehetik meg, de akár a jó vígjátékok és horrorok is), felmelegít bennünk néhány emlék-káposztát, jobb esetben el is vigyorodunk rajta párszor, de amint kijöttünk a moziból, elfelejtjük, és nem vesszük meg DVD-n, mivel egy ilyen filmet egyszerűen nem lehet kétszer megnézni, már elsőre is nagyrészt visszajátszás volt. Popcorn mozik ezek, totál agyatlanoknak, kipukkadó szappanbuborékok, a brutális bevételüket és az elfogadható (bár nem kirobbanó, a Scary Movie-k az IMDb szavazatok szerint csak 5/10 körül mozognak) közönségsikerüket egyszerűen annak köszönhetik, hogy a parodizált filmek óriási és sokat emlegetett blockbusterek voltak, ergo gigantikus reklámok, plusz valószínűleg egyre többen nem is vágynak igényes filmekre, csak nagyon gyors, kvázi eldobható kikapcsolódásra (ők mellesleg örülhetnek, készül már a Scary Movie 5, jövőre támad). A diétás tartalom egyébként a film hosszán is látszik, 71 perc az egész, plusz 9 perc felirat (sőt még a legvégén sincs semmi slusszpoén, ami a vígjátékoknál szinte alap, a bugyuta Oprah-jelenetet tekinthették inkább már extrának). Tehát olyan ez a film, mintha egy jó konyhájú, de ugyanakkor nem drága étterem helyett a mekdöncibe vinné az ember a barátnőjét vacsorázni, ugyanúgy párezerbe fáj, de sokkal kevesebbet nyújt.

Szerintem:

:: Téma: mozimóka

süti beállítások módosítása