/// Qtrax és Songbird száksz

Médiageci

FirefoxZenét is ígértem majd' kerek egy éve (ez a most bemutatkozó "zenebona" tag), noha nem vagyok túl nagy művész és szakértő a témában, de mint mindenki (hallott már valaki olyan választ, hogy "nem, nem szeretem a zenét"), én is sok muzsikát pörgetek, és elég szokatlan az ízlésem, így talán pár unikumot is ajánlhatok az olvasóimnak. Legalábbis ez volt a masterplan, hogy a durván száz kedvenc bandámat, énekesemet, zeneszerzőmet, satöbbit sorra veszem posztokban. A terv még áll, csak a sorozat halad lassabban, mint gondoltam. Ez a poszt sem illik a szériába, de a többi téma alá sem: rant következik a Qtrax szolgáltatásról és a Songbird programról.

Mint átlagos, Microsoftot nagyon nem kedvelő fazon, természetesen a végsőkig kitartottam anno a Netscape Navigator mellett. Már szinte 3-ból 2 weboldal elhasalt rajta, vagy rosszul renderelődött, de azért sem váltottam a vezető Internet Explorerre. A Netscape-et egy idő után már nem fejlesztették, a helyébe ígért Mozilla pedig használhatatlan volt. Tettem a korai alfákkal pár próbát: fagytak, szétestek, nem töltöttek le oldalakat, nem jelenítettek meg grafikákat, a GUI-juk hiányos, átláthatatlan és kezelhetetlen volt, és sajnos évekig ment ez. Évente többször ismételtem a letöltős, installálós és csalódós rítust, és mindig elhasalt a cuccos, aztán egyszer csak jó lett a Mozilla, megszületett az új király, váltottam. Töredelmesen bevallom, még mindig a Mozilla a fő browserem, amit időközben átkereszteltek SeaMonkey-nak, és elkezdtek egyre jobban hanyagolni, egyre kevésbé fejleszteni. A magyarázkodás elkerülése végett Firefoxot mondok be mindenhol (a források ugyanabból a magból nőttek ki), és egyre többet használom a Firefoxot másodlagos browserként (főleg a pluginjei miatt), de pár különbség miatt (amiket a Firefoxban valószínűleg azért oldottak meg máshogy, hogy az Internet Explorerről váltóknak könnyebb legyen az átállás) halogatom a switch-et.

Kezdetben leginkább az zavart, hogy Ctrl + B-vel nem jön elő a jó öreg, teljes képernyős Bookmark Manager (megbuheráltam keyconfig pluginnel és sok konfigurálással, aztán 2.0.0.11 óta már ignorálja a browser a plugint, ismét visszatért a probléma - emellett ma beleöltem még pár órát, megpróbáltam shortcutot szerkeszteni a gombhoz, de nekem az első körben nem jött össze, sokat kell még tanulnom a Firefox belső működéséről), de ezt még ki lehet váltani két kattintással indításkor. Próbáltam barátkozni a Sidebarban nyíló Bookmarkkal is, de az nem húzható ki elég szélesre alapban, így nem látszik elég jegyzetem (ezt ma orvosoltam több órás szakkönyv, Google és mozillaZine túrással, meg .xul, .js és plugin buherálással), továbbá bezárás után elfelejti a pozíciót (erre nem találtam megoldást, pedig elég komoly probléma, ha valaki a Bookmarkokon él, és jócskán egy képernyőnél nagyobb a listája). Szintén a Bookmarkokhoz kötődik egy másik nagy problémám, történetesen ritka gyilkos méretű a lassan másfél évtizede hízó Bookmark file-om, sőt napról-napra nő, a Firefox pedig alapban leszlopálja a Bookmarkba a faviconokat, így attól tartok, már tényleg akkorára nőne a cuccos, hogy a browser szétesne tőle. Van megoldás ennek kiiktatására, de sajnos azzal jár, hogy akkor a fejlécben sem láthatom az ikont, márpedig pixel art rajongóként (plusz valamennyire alkalmazott és hobbi grafikusként) szeretem ezeket nézegetni, csak ne mentődjenek el. Optimális megoldást sehol sem találtam, lehet, hogy komolyabb konfigurálással és pluginekkel sem orvosolható, annyira mélyen van a probléma gyökere. Zavar még, hogy fordítva van az új tab nyitás (Ctrl + Enter helyett Alt + Enter - nyilván hamar megszokná az ember, de nem értem, hogy miért kellett megváltoztatni, ezt egyébként még nem próbáltam átszerkeszteni, valahol a .xul vagy .js file-okban bizonyára felcserélhető), és külön van a Google ablak.

Tehát viszonylag apró dolgok zavarnak, egyszer talán rászánok egy hetet a testre szabásra, de régóta halogatom, nem ígérkezik egyszerű kihívásnak, ezt a kis kitérőt is azért írtam, hátha valaki tud pár hasznos tippel szolgálni a sorolt problémákra.

A poszt azonban nem erről szól. Ahogy a Mozilla végül egész jó lett, és igen, a fentiek ellenére Firefox hívő vagyok, úgy remélem, hogy a Songbird is kinövi a gyermekbetegségeit idővel, ha lassan is. A Songbird története sokban hasonlít eddig a Mozilláéra. Először évekkel ezelőtt, valószínűleg két éve, a 0.1-es (Hilda) megjelenésekor találkoztam vele. Jó a Winamp, máig is kedvelem, de a nagy mennyiségű zene (ami előbb-utóbb mindenkinek összejön) kezelhetetlen úgy, ha az ember nem fektet sok időt az átnevezésbe, átrendezésbe, címkézésbe és szervezésbe. Márpedig erre lusta vagyok, ráadásul egy egyszerű, playlisten belüli kereső orvosolná a problémát, ami úgy nézem, máig is hiányzik a Winampból (vagy nagyon elrejtették, esetleg az is lehet, hogy az újabb verzióba már bekerült, én ugyanis a két éves 5.22-est használom még, major verziószám nem változott azóta, de a hivatalos oldalon az 5.52-es képe nagyon máshogy néz ki - note to self: kipróbálni az újat).

Elvileg a Songbird egy olyan pöpec MP3 lejátszó lenne, ami jó kereséssel és sok egyéb funkcióval kényeztetné a usert, a jól bejáratott és megszokott (Mozilla, SeaMonkey, Firefox) Gecko motorral, tehát érdemes lenne váltani rá Winampról. Sajnos az első kipróbáláskor ugyanazokat tapasztaltam, mint a korai Mozilláknál: fagyott, ronda és áttekinthetetlen volt, nem működött satöbbi, persze ne várjon az ember sokat egy korai alfától, de azért azt reméltem, hogy lejátssza az MP3-akat és lehet benne menedzselni az adatbázisokat, playlisteket. Futottam vele még egy kört valamikor, és a múlt év végén még egy újat (több haver is dicsérte), de mindig csalódást okozott. Utoljára talán októberben szedtem le és indítottam, ráeresztettem egy nagy, de nem túl nagy (200-300 file-os) dirre, szüttyögött vele pár percet, aztán fagyott - többet nem is vacakoltam vele, ha két év alatt eddig jutott csak a cucc, ebből még nem mostanában lesz használható termék.

QtraxA hivatalosan is stabilnak nyilvánított, igaz valószínűleg még mindig alfa címkés 0.4-es (Cher) december 27-edikén jött ki. Tegnap szedtem le, igaz nem az eredeti pakkot, hanem Qtrax rebrandingelt verzióját, miután olvastam, hogy a Qtrax megváltja a világot. Konkrétan szárnyra kapott (biztosan a blog.hu-n is sok blog foglalkozott vele), hogy egy tök ismeretlen, LTDnetwork nevű cég elhozza nekünk A ZENÉT, mint Prométheusz a tüzet, megcsinálta, amit már sokan próbáltak, de senkinek sem sikerült: megegyezett minden nagy lemezcéggel, és az ő kínálatukat is meghaladó mennyiségű zenét (25 millió számot) kínál P2P hálózaton keresztül, tök ingyenesen, reklámok ellenében a nép számára (igaz valami egyedi DRM-mel - nem tudják, hogy most pont a DRM mentesség a "new black"). A dolog akár még igaz is lehetett volna, bár túl jól hangzott, az ilyesmi nem szokott beválni, a legjobb esetben is csak arra számítottam, hogy RapidShare jellegű órás várakoztatások után órák alatt csorog majd le egy szám, ami véletlenül sem album verzió lesz, hanem valami zajos koncertfelvétel. A cég csúszott pár napot a bejelentéséhez képest a rendszer beindításával, ami ismét az amatőrizmus jele, végül kiadta az említett ingyenes, nyílt forráskódú Songbirdöt, nagyon kicsit megpiszkálva (Qtrax logó, Qtrax Home Page).

Tegnap este ráment pár órám a dologra: leszedtem, feldobtam, eddig okés, akkor próbáljunk meg letölteni zenét. Természetesen először regisztrálni kell, ami ingyenes, lakcímet meg mindent kérnek (dombornyomott kártyaszámot szerencsére nem), természetesen Magyarországról nem hallottak, így lengyel lettem. A procedúra lassabban ment, mint gondoltam, felváltva akadt az oldal, adta a főoldalt, adott 505 errort, adott Oracle install oldalt meg egyebeket, úgy 3 óra szüttyögést és rengeteg elküldést követően (néhány nicket bevett, de elnyelt, utána már nem lehetett választani, de nem is regisztrálta) végül sikerült bejutnom.

Ezt követően ugyanez ment órákon át, változatos hibajelzések jöttek, nagy ritkán bejött egy olyan oldal is, aminek kellene, azaz kiemelt előadók (reklám, népszerűség és egyebek alapján), kereső meg ilyesmi. A népszerűségi listán második vagy harmadik volt Pink (vagy ahogy mostanában írja, P!nk - bár e téren a hivatalos oldala is bizonytalan), mivel P!nket kedveljük, rákattintottam, első tesztnek lesz olyan jó, mint bármi más. Erre kidobott két találatot, Pink Floydot (az sem rossz, de P!nket akartam) meg még valamit, plusz még 102 találatot, amiket jobbnyíllal lehetett volna végiglapozni. Ebből is látszik, hogy buta a rendszer, akik a Pink stringet a keresési lista élmezőnyébe juttatták, nyilván P!nkre kerestek, egy normális keresőmotornál tehát ő jönne ki először, ergo a Qtrax keresője egy kalap szar. Nyomtam a jobbnyílra, erre mindig JavaScript errort kaptam az arcomba - és mivel semmit nem állítottam a SongBirdben, vagy a SongBird browserének vagy a Qtrax rossz JavaScriptjeinek a hibája volt ez. Sok próbálkozás, sok szerverleállás és újabb 1-2 óra után feladtam (az órákat persze nem úgy értem, hogy órákon keresztül próbálkoztam, csak X percenként tettem egy próbát a Qtrax ablakával), és választottam mást a toplistáról: Shakira elég egyedi név, azzal legalább eljutottam az előadó lapjára, ami cirka 5 számot tartalmazott. Nyomtam a számok download gombjaira, de csak azt a választ kaptam, hogy hamarosan lehet letölteni is - vazz, milyen letöltős cég az, ahol pont letölteni nem lehet, béta fázis ide vagy oda, ha a lényeg nem működik, sőt szinte semmi sem, ne indítsák el.

Persze a dolog nem lepett meg, addigra sok fórumban olvastam, hogy más sem tud letölteni, sőt a nagy lemeztársaságok közzétették, hogy bár tárgyaltak a céggel, ők aztán nem egyeztek meg vele, nem adják át a zenéiket, és az LTDnetwork is visszavonta a korábbi nyilatkozatát. Kérdés persze, hogy akkor mégis mire lesz jó ez a túlterhelt, alig működő szerveres nagy semmi? Bebukták a nagy dérrel-dúrral beharangozott cuccost már az elején, és nyilvánvaló volt, hogy halott az ötlet, a lemezcégek ilyesmibe nem mennek bele, ahogy korábban sem mentek. A hülye cég dollármilliókat áldozott sajtókonferenciákra, reklámra, szerverre és egyebekre (én pármillió forintért is "megszakértettem" volna nekik, hogy bukják, és kevesebb veszteséget kellett volna elkönyvelniük), pedig 21-re húzott lapot. Mindenki tudja, hogy egy ilyen szolgáltatás ideje még nem jött el, persze ez a jövő, de még a maradi lemezcégek diktálnak, és eddig sem hajlottak az ilyen üzleti modell felé, sokáig nem fognak még.

Ennyit a Qtraxről, halott ötlet, elfelejtem én is, és nem ajánlom, hogy bárki próbálkozzon vele, abszolút időpocsékolás, nem lesz belőle semmi, mellesleg ma megint nem jön be a rendes oldala (az előadókkal és kereséssel), ahelyett is a fő önreklám-oldal jön csak be, már amikor ritkán bejön a 404 errorok között.

SongbirdHa már feldobtam a Songbirdöt, tettem azzal is egy újabb próbát, hátha a már stabil, Qtrax által talán százmilliókhoz eljuttatott verziója valamennyire használható. Ezúttal nem dirt próbáltam betölteni, hanem egy .m3u playlistet importáltam, 500+ tételest, ami hosszú, de ennyi kezelését ma már azért elvárná az ember egy zenelejátszótól. Szenvedett vele pár percet, kiakadt, végül lelőttem Task Managerből. Újraindítás után hézagosan benne volt a lista, mondjuk minden negyedik szám látszott, köztük meg üres sorok. A zenékre kattintva nem azok szólaltak meg, amiknek a neve látszott (ráadásul fülre is elég gyengén szóltak), plusz sok egyből kitörölte magát a listából, szóval Winamp kiváltásra sem alkalmas a cucc, pár nap alatt egy kezdő programozó is korrektebb playlist kezelőt és MP3 lejátszót ír meg néhány nyílt forráskódú cucc segítségével, a Songbird tehát két év után is egy kalap szar.

A konklúzió annyi, hogy nagyon nem ajánlom sem a Qtraxet, sem a Songbirdöt, a Songbirdnek valószínűleg még 3-4 év érés kell, hogy használható legyen, a Qtrax meg gondolom pár nap alatt a feledés homályába merül. Azt azért nagyon remélem, hogy nem voltak benne rootkitek és spyware-ek, mert egy ilyen halva született, de nagy hype-ot kapó projekt ezen kívül másra nem használható - Occam borotvájából kiindulva elég valószínűnek tartom, hogy valami trójait rakott a Qtrax a Songbirdbe, mások szerint az egész mögött valami tőzsdei trükközés áll. Uninstallál... Elfelejt...

:: Téma: zenebona

süti beállítások módosítása