/// Málnagála 2008, avagy 2007 legszarabb filmjei

Médiageci

RazzieAz Golden Raspberry Awardról, azaz az Arany Málna-díjról először egy Oscar Díjkiosztó Gála kommentárjában hallhattam, valamikor nagyon-nagyon régen. Nem nagyon követtem, mivel sokáig nem is igazán lehetett, de megmaradt bennem, hogy létezik ilyen is. A Razzie-nak (Málnusz? Málnácska? - hehe) becézett díj szinte biztosan a filmvilág legjelentősebb citromdíja, amivel a legrosszabb teljesítményeket és alkotásokat "tűntetik ki". A Razzie gondolom a következőknek köszönheti elsősorban a népszerűségét: 1) minden évben az Oscar Díjkiosztó Gálát megelőző napon tartják a ceremóniát és hirdetik ki a díjazottakat, így összeforrt az Oscarral, anti-Oscarrá vált; 2) 1980 óta fut (először 1981-ben értékelték az 1980-as filmeket), tehát már meglehetősen régi, közismert, jelentős esemény és díj, ennek hatására a szakma, a kritikusok és a nézők is figyelembe veszik, ráadásul a szavazók száma is elég nagyra hízhatott a közel három évtized alatt.

Ha már itt tartunk, a félig-meddig viccnek szánt, de azért némi üzenettel is bíró díj mögött álló alapítványt egy nem túl ismert újságíró, író és reklámszakember, John Wilson hozta létre, értelemszerűen azért, hogy a legszarabb hollywoodi filmek pocsék minőségére rávilágítsa a reflektorfényt, a zsűri pedig egyszerű, átlagos, tagdíjfizető nézőkből áll, tehát nem neves kritikusokból és/vagy korábbi díjazottakból, mint más filmes díjaknál általában (ez utóbbi persze egy citromdíj esetében nem meglepő). Elvileg bárki jelölhet (az összes előző évben bemutatott film közül) és szavazhat (a jelölésekből összeállt végső listán), plusz kap két meghívót a hollywoodi ceremóniára (azt nem tudom, hogy ezzel be is lehet-e lépni, kicsit olcsónak tűnik, így könnyen megtelhet a nyilván Kodak Theatre méretével nem versengő helyiség), aki befizeti a 25 dolláros (kábé 4500 forintos) éves tagsági díjat, vagy korábbi tagként a 20 dolláros (durván 3600 forintos) megújítási díjat. Ezek mellé még jár pár alap szolgáltatás: lehetőség fórumozásra és csetelésre a Razzies oldalon, meg ilyenek. Aztán vannak drágább tagsági díjak is, többek között 25 ismerősnek vagy ismeretlennek is lehet egyszerre tagságit vásárolni (250 dollárért, azaz 45 rugóért), de az ember akár egy életre szóló tagságit is kiválthat (500 dollárért, cirka 90 ropogósért).

A rendszer így szerintem nem teljesen atomstabil, az olcsó és nyitott tagsági rendszerrel nem lehetetlen, hogy egy produkciós cég, ha nagyon bele akar piszkálni a dologba, talán meg is cinkelheti a díjat, ez ellen csak az védhet, ha eszméletlenül nagy a tagság - sajnos a tagok számáról nem találtam semmiféle információt, mindenesetre a hivatalos fórum nem pörög túlságosan. Mivel a díjnak azért van némi súlya, a bundázásnak elvileg lehet is értelme, meg lehet menteni egy nagyon fikázott filmet a teljes megszégyenüléstől, el lehet ásni egy rivális produkciót, vagy éppen ellenkezőleg, egy direkt gagyinak szánt filmet akár be is lehet futtatni. Ugyan még nem láttam a The Hottie and the Nottie-t, magyar címe sincs, de mérget vennék rá, hogy egy médiahack, akárcsak a főszereplő, Paris Hilton személye, tehát szándékosan arra mehettek a mozival, hogy a világ legrosszabbja legyen, és már csak emiatt is rengetegen megnézzék. Az IMDb-n, mint a rakéta, el is érte az abszolút mélypontot, a hátulról első pozíciót (bejött a hack), egy Razzie eső ehhez a marketingstratégiához főnyeremény lett volna. (Update: Most jut eszembe, hogy a mozi 2008-as, tehát csak a 2009-es Razzie-n indulhat - nem lepne meg, ha tarolna.)

De tételezzük fel, hogy a Razzie nem cinkelt, hiszen általában tényleg gázos alkotások és alakítások kapják, az esetek többségében igazán nagy sztárok egy-egy "nem kellett volna elvállalni" szintű csúfos, néha a karrierjükben is vízválasztó munka után, tehát ismeretlen kis független filmek, akármilyen szarok, nem kerülnek Razzie-közelbe - ez következik a statisztikából is, ezeket ugye kevesebb szavazó látja, de abból is, hogy mindenkiben ott a kisördög, a nagy bukásokon szeretünk igazán kárörvendeni. Például Paul Verhoeven (és vele együtt Joe Eszterhas) felfele ívelő karrierje is megtört a Showgirls totális bukásakor (a nézők és a kritikusok utálták, az IMDb-n jelenleg 3.9 ponton áll, 7 Razzie-t kapott az aktuális évében, további 6 kategóriában jelölték, sőt ezeken túl "a kilencvenes évek legrosszabb filmje" Razzie különdíjat is "bezsebelte", ráadásul "az első 25 év legrosszabb drámája" Razzie-t is kis híján - hozzáteszem, én messze nem tartom ennyire rossznak, és nem csak Gina Gershon fanboyingból, de szerintem nagyjából ugyanolyan torz fénykép egy iparág szubkultúrájáról, mint Robert Altman filmjei, igaz gyengébb és kevésbé humoros), bár utána a Starship Troopers, azaz a Csillagközi Invázió még elég jól sikerült tőle, sőt kultuszt teremtett, de aztán teljesen lecsúszott a fickó. Persze említhetjük Britney Spears színésznői karrierjét is, ami majdnem beindult a 2002-es Crossroads-szal, azaz Álmok Útjánnal, de - ó, hála az Úrnak - mégsem, Spears el is nyerte érte a "legrosszabb színésznő" Razzie-t, ami valószínűleg elég hatásos "ezt nem kéne erőltetni" visszajelzés volt számára, a menedzsere számára és az egész filmipar számára is.

Ha már itt tartunk, említést érdemelnek azok is, akik átvették a díjukat. Ugye a citromdíjakat alapban nem szokás átvenni, éppen ezért, ha valaki mégis átvette a neki ítélt Razzie-t, az mindig az illető tökösségéről tanúskodott, elég felkapott hír volt, nagy reklám, plusz valamennyire enyhítette a Razzie negatív hatását a nézők és a szakma szemében is (én legalábbis így vagyok vele, gondolom más is). Az első átvevő Bill Cosby volt, a már említett Paul Verhoeven nem csak átvette, de személyesen is megjelent a ceremónián, Brian Helgeland esete pedig azért érdekes, mert egy évben kapott Oscart és Razzie-t, a kettőt egymás mellé állította, így a kettő együtt szimbolizálja számára Hollywood Jinjét és Jangját. Az utóbbi évekből két esetre valószínűleg még sokan emlékeznek: a kutyaütő és sokszoros Razzie-jelölt Ben Affleck cirkuszolt a médiában sokat a 2004-es Razzie-jei kapcsán ("legrosszabb színész" a Daredevilért, azaz Daredevil, a fenegyerekért és "legrosszabb filmes pár" a Gigliért, azaz Gengszter románcért - utólag a követelőzésére megkapta a szobrot, amit széttört és eladott), továbbá Halle Berry az Oscarjával a kezében vette át a Razzie-jét (a Catwomanért, azaz A Macskanőért), és korrekt előadást nyújtott a ceremónián, tehát ügyesen és elegánsan oldotta meg a dolgot, amivel mindenki tiszteletét kivívta, és sokan megbocsátottuk neki az ultragáz képregényadaptációt.

Ennyit a díjról dióhéjban, azok számára, akik esetleg nem voltak képben, most pedig jöjjenek a tegnapi jelöltek és "győztesek", az utóbbiak vastagon (mint feljebb említettem, mindig az előző évben megjelent filmeket értékelik ilyenkor, tehát 2008. február 23-adikán a 2007-es díjakat adták át):

LEGROSSZABB FILM / WORST PICTURE

  • Bratz / nincs még magyar címe
  • Oviapu 2 / Daddy Day Camp
  • Tudom, ki ölt meg / I Know Who Killed Me
  • Férj és férj / I Now Pronounce You Chuck & Larry
  • Norbit


LEGROSSZABB FÉRFI FŐSZEREPLŐ / WORST ACTOR

  • Cuba Gooding Jr. (Oviapu 2 / Daddy Day Camp és Norbit)
  • Nicolas Cage (A szellemlovas / Ghost Rider, A nemzet aranya - Titkok könyve / National Treasure: Book of Secrets és Next - A holnap a múlté / Next)
  • Adam Sandler (Férj és férj / I Now Pronounce You Chuck & Larry)
  • Eddie Murphy (Norbit)
  • Jim Carrey (A 23-as szám / The Number 23)


LEGROSSZABB NŐI FŐSZEREPLŐ / WORST ACTRESS

  • Jessica Alba (Awake / nincs még magyar címe, A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó / 4: Rise of the Silver Surfer és A kabalapasi / Good Luck Chuck)
  • Diane Keaton (Férjhez mész - MERT AZT MONDTAM / Because I Said So)
  • Logan Browning, Janel Parrish, Nathalia Ramos és Skyler Shaye (Bratz / nincs még magyar címe)
  • Elisha Cuthbert (Captivity / nincs még magyar címe)
  • Lindsay Lohan (Aubrey szerepéért holtversenyben - Tudom, ki ölt meg / I Know Who Killed Me)
  • Lindsay Lohan (Dakota szerepéért holtversenyben - Tudom, ki ölt meg / I Know Who Killed Me)


LEGROSSZABB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ / WORST SUPPORTING ACTOR

  • Jon Voight (Bratz / nincs még magyar címe, A nemzet aranya - Titkok könyve / National Treasure: Book of Secrets, September Dawn / nincs még magyar címe és Transformers)
  • Kevin James (Férj és férj / I Now Pronounce You Chuck & Larry)
  • Rob Schneider (Férj és férj / I Now Pronounce You Chuck & Larry)
  • Eddie Murphy (Mr. Wong szerepéért - Norbit)
  • Orlando Bloom (A Karib-tenger kalózai - A világ végén / Pirates of the Caribbean: At World's End)


LEGROSSZABB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ / WORST SUPPORTING ACTRESS

  • Nicollette Sheridan (Fedőneve: Takarító / Code Name: The Cleaner)
  • Carmen Electra (Bazi nagy film / Epic Movie)
  • Julia Ormond (Tudom, ki ölt meg / I Know Who Killed Me)
  • Jessica Biel (Férj és férj / I Now Pronounce You Chuck & Larry és Next - A holnap a múlté / Next)
  • Eddie Murphy (Rasputia szerepéért - Norbit)


LEGROSSZABB RENDEZŐ / WORST DIRECTOR

  • Roland Joffé (Captivity / nincs még magyar címe)
  • Fred Savage (Oviapu 2 / Daddy Day Camp)
  • Chris Sivertson (Tudom, ki ölt meg / I Know Who Killed Me)
  • Dennis Dugan (Férj és férj / I Now Pronounce You Chuck & Larry)
  • Brian Robbins (Norbit)


LEGROSSZABB FORGATÓKÖNYV / WORST SCREENPLAY

  • Geoff Rodkey, J. David Stem és David N. Weiss (Oviapu 2 / Daddy Day Camp)
  • Jason Friedberg és Aaron Seltzer (Bazi nagy film / Epic Movie)
  • Jeff Hammond (Tudom, ki ölt meg / I Know Who Killed Me)
  • Barry Fanaro, Alexander Payne és Jim Taylor (Férj és férj / I Now Pronounce You Chuck & Larry)
  • Eddie Murphy, Charles Q. Murphy, Jay Scherick és David Ronn (Norbit)


LEGROSSZABB ÚJRAFELDOLGOZÁS VAGY KOPPINTÁS / WORST REMAKE OR RIP-OFF

  • Tor-túra 2 / Are We Done Yet? (eredetije: Mr. Blandings Builds His Dream House / nincs még magyar címe)
  • Bratz / nincs még magyar címe (a szóvicc kábé: az egész egy nagy büdös semmi)
  • Bazi nagy film / Epic Movie (eredetije: rengeteg film)
  • Tudom, ki ölt meg / I Know Who Killed Me (eredetije: Motel / Hoster, Fűrész / Saw és Patty Duke Show / The Patty Duke Show: Still Rockin' in Brooklyn Heights)
  • Who's Your Caddy? / nincs még magyar címe (eredetije: Golfőrültek / Caddyshack)


A HORRORFILMEK MEGCSÚFOLÁSA / WORST EXCUSE FOR A HORROR MOVIE

  • Aliens vs. Predator - A Halál a Ragadozó ellen 2 / AVPR: Aliens vs Predator - Requiem
  • Captivity / nincs még magyar címe
  • Hannibál ébredése / Hannibal Rising
  • Motel 2 / Hostel: Part II
  • Tudom, ki ölt meg / I Know Who Killed Me


LEGROSSZABB ELŐZMÉNY VAGY FOLYTATÁS / WORST PREQUEL OR SEQUEL

  • Aliens vs. Predator - A Halál a Ragadozó ellen 2 / AVPR: Aliens vs Predator - Requiem
  • Oviapu 2 / Daddy Day Camp
  • Evan, a minden6ó / Evan Almighty
  • Hannibál ébredése / Hannibal Rising
  • Motel 2 / Hostel: Part II


LEGROSSZABB FILMES PÁR / WORST SCREEN COUPLE

  • Jessica Alba és Hayden Christensen, Dane Cook vagy Ioan Gruffudd (Awake / nincs még magyar címe, A kabalapasi / Good Luck Chuck vagy A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó / 4: Rise of the Silver Surfer)
  • bármelyik két totál idióta karakter akármilyen kombinációban (Bratz / nincs még magyar címe)
  • Lindsay Lohan és Lindsay Lohan (Tudom, ki ölt meg / I Know Who Killed Me)
  • Adam Sandler és Kevin James vagy Jessica Biel (Férj és férj / I Now Pronounce You Chuck & Larry)
  • Eddie Murphy, mint Norbit és Eddie Murphy, mint Mr. Wong vagy Eddie Murphy, mint Rasputia (Norbit)


[Kifújja a levegőt.] Mára ennyi, nem is gondoltam, hogy a magyar-angol címpárok sok adatbázisos összevetése és többszörös ellenőrzése ilyen időigényes és fárasztó tud lenni, nem fogok ebből rendszert csinálni.

Természetesen, mint már említettem, a Razzie-t annyira nem szabad komolyan venni, az egész lényegében egy nagy vicc, persze, mint az ilyen viccek többsége, tartalmaz némi igazságot is. Lindsay Lohan és Eddie Murphy kétségtelenül rossz évet zárt (Murphy hozta a szokásosat, de eszerint nem csak én unom), és mivel rájuk szállt rá mindenki, ők rekordokat döntöttek, sokan pedig megúszták a vizes lepedőt. Összesítést is egyszerű készíteni, idén csak ők ketten voltak kiemelten rossz színészek, és a Tudom, ki ölt meg minden filmes Málnát vitt (tehát "nem kellett volna, srácok"), egy kivételével, az Oviapu 2-t is szarnak ítélték a szavazók (Murphy szerencséje, hogy ebben a folytatásban már nem játszott - hehe).

:: Téma: etcetera

süti beállítások módosítása