Bár a 159 perces Eyes Wide Shut (Tágra Zárt Szemek) nem új film, számomra sem, hosszú szünet után körülbelül negyedszer néztem meg ma, mégis valamennyire aktuális, ugyanis pár napja adták egy itt el nem érhető mozicsatornán, a Cinemaxen (minek apropóján néhány másik blog is foglalkozott vele), és 25-ödikén éjjel ismét fogják, így ha valaki még nem látta, és teheti, ott megnézheti. Mellesleg úgy rémlik, a film már lefutott a TV2-n vagy az RTL Klubon is, és mivel újabban mindkét csatornán durván félévente visszatér szinte minden, valószínűleg még ezek egyikén is megtekinthető lesz újra.

Stanley Kubrick neve minden művészfilmeket valamennyire kedvelő mozirajongó számára legendás, bár nem volt a legtermékenyebb alkotó, a The Killing (Gyilkosság), a Paths Of Glory (A Dicsőség Ösvényei), a Spartacus, a Lolita, a Dr. Strangelove Or: How I Learned To Stop Worrying And Love The Bomb (Dr. Strangelove, Avagy Rájöttem, Hogy Nem Kell Félni A Bombától, Meg Is Lehet Szeretni), a 2001: A Space Odyssey (2001: Űrodüsszeia), az A Clockwork Orange (Mechanikus Narancs), a Barry Lyndon, a The Shining (Ragyogás) és a Full Metal Jacket (Acéllövedék) mind határozottan ott lazítanak minden idők legnagyobb filmjeinek panteonjában, sőt az IMDb-n is szinte mindegyik az első százban van. Kubrick egyébként kicsit kilógott a hasonló kaliberű filmrendezők közül, egyrészt rendezői Oscar-díjat soha nem kapott (egy szobrot a 2001: A Space Odyssey vizuális effektusaiért azért begyűjtött), másrészt nem volt határozottan szerzői filmes, az alkotásai nagy sikerű, a stílusához valóban passzoló (nem tudom gyakrabban ő válogatott-e neki valót, vagy őt kérték-e fel neki szánt anyagok megfilmesítésére) regényeken és novellákon alapultak, igaz a forgatókönyveket szinte mindig ő maga adaptálta, így a történetekbe elég sok saját hangot csempészhetett és bizonyára csempészett is. Kubrick filmjei véleményem szerint mind erősen kísérleti alkotások, szokatlan, extrém, néha botrányos témákat járt körbe hasonló szemszögekből, fittyet hányt a technikai, erkölcsi és dramaturgiai szabályokra, igazi úttörő volt, ettől vált olyan színesé az életműve is, és örökzölddé minden alkotása. Mellesleg ő készítette elő az Artificial Intelligence: AI (A.I. - Mesterséges Értelem) című, végül Steven Spielberg által leforgatott filmet is, ami a következő projektje lett volna, ha az Eyes Wide Shut befejezése után (egyesek szerint még akart rajta utolsó vágásokat eszközölni) nem halt volna meg szívrohamban.

Emlékszem, az 1999-es Eyes Wide Shut reklámhadjárata különösen szokatlan volt, persze ez sok filmről elmondható. Egyre gyakrabban dobják be a sztárok magánéletét is a reklámba, a színészek már nem csak showkban promótálják az anyagot, de álkapcsolatokkal kúsznak be a bulvársajtóba (és a cikkekben persze mindig szóba kerül az új filmjük), rendszeresen és nagyon régóta hamisan összeboronálódnak a filmbéli partnereikkel satöbbi. Ez esetben az érdekesség az volt, hogy a film két főszerepét az akkori legnagyobb álom-házaspár, Tom Cruise és Nicole Kidman játszotta. A filmben egy nem túl harmonikus házaspárt alakítottak, és felmerült a bulvárhír, hogy talán csak önmagukat kellett adniuk, valóban válságban van a házasságuk. Ez utóbbi később igaznak bizonyult, bár máig is csak hollywoodi és scientológia-ellenes pletykák alapját képezi, hogy eredetileg álházasság volt-e az egész, Cruise vélt vagy valós homoszexualitásának elkendőzésére és Kidman tripla A színésznővé emelésére. Ez utóbbi elméletet segítette egyébként az a másik pletyka is, miszerint a házaspár annyira nem élt szexuális életet, hogy a film ilyen jellegű jeleneteihez szexuálpszichológusok készítették fel őket. Emellett Kubrickról is keringtek olyan pletykák, hogy minden munkatársa utálja, mert pénzéhes, a kollégáit semmibe vevő, egoista bunkó, ráadásul egy becsavarodott őrült, aki soha nem meri elhagyni a birtokát, halála előtt pedig "egy darab szarnak" bélyegezte a bejegyzés tárgyát képező filmet - ezek többségét a hozzá közel állók cáfolták, de persze "nem zörög a haraszt".

Bár maga a film egy jól keretezett egészt alkot, valamivel a fele előtt mégis határozottan félbevágható, a második rész nagyja, leszámítva a végét, elkülönül. Bennem leginkább ez utóbbi darab maradt meg korábbról, amire akár a főszereplő szimbolikus álomképeként is tekinthetünk. Ebben a Cruise által alakított figura szexet és kalandot keres céltalanul, így lyukad ki néhány mellékút érintésével (egy zongorista baráttól kapja a drótot, majdnem lefekszik egy sarki prostival és meglehetősen kalandos a jelmezkölcsönzés is számára) egy nagyon titkos maszkabálon, ami első blikkre leginkább egy felső tízezres sátánista szertartásnak tűnik, és nagyon hasonló Roman Polanski szintén 1999-es The Ninth Gate (A Kilencedik Kapu) című filmjében láthatóhoz, persze másutt is találkozhattunk ilyesfajta jelenetekkel. Ez határozottan a film csúcspontja, a palota nagyon látványos, a maszkok díszesek, néhány pedig eléggé bizarr, ez utóbbiak persze akkor kerülnek előtérbe, amikor Cruise számára világossá válik: lebukott. Az is kiderül, hogy a misztikus összejövetelnek nincs vallási vagy egyéb célja, egy egyszerű swingerparty, de olyan elit kör számára, akik talán ölnének is az anonimitásuk megtartása végett, így a maszk azokról sem kerül le soha, akik a köpönyegüktől megszabadulva belevetik magukat az orgiába és kefélnek orrba-szájba (vannak persze olyanok is, akik csak bámészkodnak, kukkolnak vagy táncolnak). A film itt szinte mindent megmutat (a Kidman jelenetekben pedig a fantasztikus színésznő minden porcikáját megcsodálhatjuk, épp csak pinket nem villant), messze többet, mint egy átlagos erotikus thriller, Kubrick erősen feszegette a határokat: minden sarkon egy muff, és döngetnek az asztalokon, székeken, mindenütt - ezek miatt a tengerentúlon át is dolgozták a jeleneteket a cenzorok, hogy még minden beleférjen az R (17 éven aluliaknak csak felnőtt felügyelettel ajánlott) kategóriába. Miután Cruise-t hagyják egy kicsit bolyongani, egy tanács elé kísérik, ahol levetetik a maszkját, majd a ruháját, ez utóbbit azonban már nem vállalja be, szerencséjére az egyik örömlány (a látogatók vegyes neműek, de pár bombatestű luxusprosti javítja a kínálatot), akiről később megtudja, hogy orvosként egyszer megmentette, átveszi a helyét és a büntetését. A büntetés valódiságát és súlyát (halál, talán halál a családtagokra is, vagy egyszerű, üres, teátrális fenyegetőzés) nem ismerjük meg a filmből, mindenesetre Cruise-t a megmenekülése után követni kezdik, és megtudja, hogy a megmentője túladagolásban meghalt, ahogy már korábban is majdnem, így lehet, hogy megölték és beállították overdose-nak, de talán csak véletlenül lőtte túl magát. Sem Cruise, sem a néző nem kap egyértelmű válaszokat, bár Cruise egy gazdag betege, barátja és pártfogója, akit a híres rendező, Sydney Pollack alakít, azzal állítja le a magánnyomozást, hogy az egész valóban elrettentő színház volt csak, sem a lány nem az álarcosok miatt halt meg, sem a lebukott zenésznek nem lett nagyobb baja egy kis megérdemelt verésen túl. Ez az egész misztikus sztori a bizonytalan "talán semmi különös nem történt" nyitott zárásával mellesleg engem kísértetiesen emlékeztet Michelangelo Antonioni Blowup (Nagyítás) című filmjére, ráadásul abban is van egy szokatlan, exkluzív klub.

A film másik fele olcsóbb és egyszerűbb, szinte kizárólag a Cruise és Kidman által alakított házaspár diskurzusaiból áll (a lakásukban, egy fényűző partin, meg a film végén egy áruházban). Első blikkre a pár nagyon problémás, flörtölnek másokkal (de nem csalják meg a párjukat, végül is ez annyiban merül ki, hogy szóba állnak azokkal, akik udvariasan rájuk hajtanak), fantáziálnak másokról, a film alatt nem dugnak csak pettingelnek, féltékenykednek, és ezek a hétköznapi pároknál is előforduló problémák a film első felében kerülnek felszínre, akkor borul ki a bili és hullnak le az álarcok, melyek aztán a másik sztoriban szimbolikusan kísértenek. Kidman némi fű hatására bevallja, hogy egyszer annyira felizgatta egy vadidegen férfi, akivel még csak nem is beszélt, hogy feladta volna érte a házasságát és a gyereküket, ezt követően pedig megvádolja Cruise-t, hogy csak azért nem csalja meg a körülötte legyeskedő sok gazdag és szép női páciensével, mert hűséges a feleségéhez, de egyébként akarná, kívánja őket. Ettől borul ki Cruise és indul neki a new yorki éjszakának, hogy egy nővel bosszúból megcsalja a feleségét, aki a fantáziáiban bevallottan megcsalta őt, így keveredik bele a másik nagyobb és több kisebb történetbe is, melyek végül terápiaként szolgálnak számára. Sem a sarki kurvával nem fekszik le (szerencséjére, utólag megtudja, hogy a nő HIV+), sem a maszkos orgiába nem veti bele magát, gyakorlatilag a feleségéhez hasonlóan csak kifantáziálja magát szexuálisan, fejben bosszút áll, kiegyenlíti a számlát, sőt talán csak a fejében játszódik le minden. Végül pedig a mérleg nyelve egyenesbe áll, a szerelemes házaspár élete ismét sínre kerül, sőt az egész film Kidman szájából elhangzó zárószava (to fuck) sugallja, hogy a szexuális életük is rendbe jön. Egyébként ez a rész is nagyon intenzíven felhozott bennem egy másik filmes élményt, szintén Roman Polanskitól, a Bitter Moon (Keserű Méz) hasonlóképp járja körbe egy házaspár szexuális problémáit, igaz kevésbé hétköznapiakat, sokkal durvábban, perverzebben és brutálisabban.

A film tehát részében vagy egészében is tekinthető álombeli szimbolikus műnek, erre utal egyébként az eredeti regény címe is (Traumnovelle, azaz Álomregény - mellesleg most botlottam bele a meglepő ténybe, hogy ismeretlen osztrák és olasz filmesek már kétszer is leforgatták korábban), körüljárja egy férj és feleség álmait, vágyait, szexuális problémáit, egymás előtti titkait, a féltékenység és hűség témák különféle fokozatait meg még pár hasonló hétköznapi problémakört. Extra poén a végére: az egyik kedvenc filmes karakterem, Mia valószínűleg kielemezné, hogy nem csak a főhősnek volt gondja a pöcsével, de már az írónak is. :)

Szerintem: