Ha korábban nem is, az idei Oscar-gála alkalmával már bizonyára mindenki megtanulta Alejandro González Iñárritu nehezen leírható nevét. A DJ-ből lett zenészből lett TV-sből lett mexikói filmrendező eddig még csak három moziban bemutatott nagyjátékfilmet alkotott, de mindhárom kapott Oscar-jelölést, és mindhárom igencsak jelentős darab. A 2003-mas 21 Grams (21 Gramm) és a 2006-os Babel (Bábel) című anyagaira még valószínűleg visszakanyarodok előbb-utóbb, most az első mozifilmjét, az Amores Perros (Korcs Szerelmek) című 2000-res alkotást veszem górcső alá, ami mellesleg jelen pillanatban az IMDb listája szerint a 143-adik legjobb film a világon. Bár jó pár éve egyszer már láttam, a részletekre nem emlékeztem, így ma kedvem szottyant egy újranézésre.

A 158 perces film valójában három történet, furcsamód az évtized elején különösen sok rendező választotta ezt a felépítést, mellesleg a mozi kicsit hasonlít a Paul Haggis-féle Crash-re is, bár inkább csak hangulatában és felépítésében. Kevés dolog köti össze a sztorikat, a város (gondolom Mexikóváros), a kutyák, a némiképp hasonlóan keserű sorsok és a zárás, ezeken túl egyetlen egy pillanatra kapcsolódik össze a három történet, ott erősen és drámaian hatnak is egymás életére a karakterek, noha csak lájtosan koccannak, meg párszor elmennek egymás (vagy egymás plakátja) mellett is. Mellesleg, bár mindegyik sztorinak van egy külön alcíme, így a három rész elkülönül, más-más szereplőkre fókuszál, azért érdekes a vágás, egyes kulcsjenetek a másik két sztorikban jelennek meg, oda-vissza ugrálva az időben, elmosva a három film közötti határokat, így már teljesen oszthatatlan egésszé válik az anyag. Jöjjenek a történetek, szokás szerint nem éppen spoilermentesen.

Az első sztori főszereplője Octavio, egy húszas évei elején járó, csóró, munkanélküli srác, aki az anyjával, a pénztárosként dolgozó, agresszív, feleségverő, rabló bátyjával, a nagyon fiatal, még tanuló sógornőjével és a házaspár apró gyermekével lakik egy fedél alatt, no meg egy jámbor, de nagydarab, erős, fekete kutyával (sajnos a fajtáját meg nem tudom mondani, talán dobermann). Octavio meglehetősen rosszban van a bátyjával (talán a bátyja már korábban is megérzett valamit, és ezért mérgesedett el közöttük a helyzet), a fivére ismét terhes feleségébe ugyanakkor fülig szerelmes, sőt már a bátyja előtt is szerelmes volt. A lány érzelmei nem egyértelműek, annyi nyilvánvaló, hogy Octaviót a legjobb barátjának tekinti, sógoraként is szereti, sőt szexuálisan is vonzódik hozzá (egyszer le is fekszenek), a saját férjével viszont elég rossz a kapcsolata, persze tűri a veréseket, és színleli, hogy minden rendben van, más lehetősége abban a szegény és erősen vallásos világban nincs. A család kutyája egyszer elkóborol, és önvédelemből széttép egy sikeres harci kutyát, ez adja Octavio számára az ötletet, hogy az ebet viadalokon versenyeztesse, és így félretegyen annyi pénzt, amennyiből a sógornőjével, a bátyjától távol, valahol vidéken új életet kezdhetnek. A terv elég jól halad, gyűlik a zsé, a film cselekménye is pörgős (van lövöldözés, autós üldözés, bankrablás, verekedés meg minden), a végén viszont a dolgok rosszra fordulnak. Octavio opponense, egy kisebb bandavezér, egy zárt körű, nagy tétű, mindent eldöntő viadalon, amikor a sokadik kutyája áll vesztésre, egyszerűen lelövi Octavio kutyáját, aki erre a vezért szúrja hasba, akinek az emberei természetesen bosszúszomjasan üldözőbe veszik hősünket, a haverját, meg a vérző kutyát. Az üldözés vége egy nagy karambol, a barát meghal, a kutya elveszik, Octavio közepes sérülésekkel megússza az esetet - az ugyan nem derül ki, hogy hány törése és műtétje volt, és meddig volt kórházban, de a történet végén mankóval és fejsebbel azért viszonylag rendben van, ami nem mondható el a bátyjáról, akit egy bankrablás során a rendőrök agyonlőttek. A sztori vége nyitva marad, a báty már nem áll a két fiatal közé, Octavio a buszmegállóban várja a sógornőjét, hogy elutazzanak, a lány azonban nem csatlakozik hozzá (talán szerelemmel nem is szerette, talán az önzés nem tetszett neki a sógorában), a srác végül csalódottan oldalog el. Hogy lesz-e mégis közös jövőjük, túlteszik-e magukat a történteken, az már a néző fantáziájára van bízva.

A második történet egy gyönyörű, sikeres, ünnepelt modellről szól, órásplakátokon látható (formás lábai vannak, ami később lényeges lesz), TV-ben interjúvolják, a bulvárlapok is róla írnak, a csapból is ő folyik. Neki is van egy kisebb, szőrös kutyája, egy jó barátja, akivel a médiában egy párnak adják ki magukat (ugye ez a sztároknál már alap, a sok kamukapcsolat), meg egy szeretője, aki vagy egy újságnál, vagy egy reklámcégnél valami vezető (ez nem derült ki egyértelműen). A férfi gazdag, sikeres, és példás családi életet él, amit kezdetben csak pár furcsa telefon zavar meg - ha a felesége vagy a gyerekei veszik fel a telefont, senki nem szól bele, amiből sejthető, és a felesége is kiszaszerolja, hogy lehet egy szeretője, aki a férfival akar beszélni, és értelemszerűen a családtagoknak mégsem mutatkozhat be. Ez után nem tudjuk mennyi idő telik el, talán több hét, talán egy-két hónap is, a házaspár éppen válik, a modell és a médiafejes pedig egy közös lakásba költözve kezdenek új életet, boldogan. Sajnos, amikor a lakásban eltöltött első közös ebédjükhöz készülődnek, és a nő gyorsan elhajt, hogy bort vegyen, belerohan a kocsijába a gengszterek által üldözött Octavio. A nő nagyon komolyan megsérül, majdnem elveszti az egyik lábát, tolókocsiban, a lábán durva fémekkel tengeti az unalmas napjait egyedül, amíg a párja dolgozik. A baj nem jár egyedül, a kutyája is eltűnik a parketta egyik repedésében, valahol a padló alatti, patkányokkal teli, fél méter magas járatban nyüszít napokon, talán heteken keresztül, és nem tudják kicsalogatni vagy kiszedni onnan. A nő egyszer megpróbálja, de amikor lábra áll, magának árt a dologgal, ismét kórházba kerül, és amputálják a sérült lábát. Miközben a nő épül le, mind az új otthonukban (természetesen, ha ő veszi fel a telefont, nem szól bele senki), mind a munkahelyén elkezdi a férfit hívogatni a felesége, tehát megfordulni látszik az egész helyzet. Végül a férfi nagy nehezen kiszedi a sérült kutyát a padló alól, és hazaviszi a kórházból a rokkant barátnőjét, de már semmi sem a régi, odalett az idill, látják, hogy még a nő plakátja is eltűnt a szemközti ház faláról (és persze elvesztette a modellszerződését is). A történet nyitva marad, nem tudjuk meg, hogy a férfi kitart-e a szépsége miatt megszeretett modell mellett, és ha igen, szerelemből vagy csak szánalomból, esetleg visszamegy-e a feleségéhez és a kisebb gyermekeihez, akiknek bizonyára hiányzik.

A harmadik sztori egy ápolatlan, ősz, torzonborz, szakállas öregemberről szól, aki kóbor kutyákkal járja a várost és kukázik. Nem hajléktalan, egy rendőrtől kapott egy nagyon romos raktárszerűséget, ahol meghúzhatja magát a kutyáival, de nagyon a semmiből tengődik. Mellesleg sérült és kóbor kutyákat nagy számban fogad be és gyógyít meg, Octavio döglöttnek hitt kutyáját is hazaviszi, és szintén meggyógyítja. Mint utóbb kiderül, ez rossz ötlet volt, az állat már egy vérszomjas gyilkológéppé vált a sok harc során, amikor eléggé megerősödik, és az öreg nincs otthon, az összes többi kutya nyakát elharapja. A szakállas erre értelemszerűen nagyon bedühödik, de végül nem öli meg az ebet, elfogadja, hogy a természete és a sorsa tette ilyenné, ez után már csak ez az egy sérült kutya marad mellette. Lassacskán tudunk meg további érdekes dolgokat az öregről, például, hogy régen egyetemi tanár volt, aztán a diktatúra ellen harcoló gerilla forradalmár, majd a későbbi pártfogója, egy rendőr kapta el, 20 évig ült börtönben, ahol kissé meg is kattant. A jelenben a rendőr szerez neki megbízatásokat, profi bérgyilkosként dolgozik, és elég nagy pénzeket kaszál - alaposan tervez, nagy fejeseket is megöl a város közepén, és mégsem kapják el soha. Az öreg gyakran követi a lányát is, talán mióta kiszabadult, végig rajta tartotta a szemét. A lányt két évesen hagyta el anno, a szeretett feleségével együtt, akkor a forradalom fontosabb volt számára, aztán meg jött a börtön, a felesége pedig újra férjhez ment, a lánya új apát kapott, a szégyellnivaló valódiról inkább azt mondták neki, hogy meghalt. Így az öreg nem is meri felvenni a már jómódú és sikeres felnőtt nővé vált lányával a kapcsolatot, csak figyeli, az után még gyakrabban, hogy a volt felesége halálhíréről értesül az újságból, és bár a temetést is csak a távolból követi, a sógornője kiszúrja, és figyelmezteti, hogy ne bolygassa meg a lány lelkivilágát a felbukkanásával. Az öreg a film vége felé nagy nehezen még bevállal egy munkát, noha már abba akarja hagyni a gyilkolást: egy fiatal, elegáns, nőfaló üzletembert kell elrabolnia és megölnie, a társa megbízásából, akit állítólag átvert. Az öreg nem végzi el teljesen a feladatot, fogva tartja a fickót, és megtudja, hogy a társa egyben a féltestvére is, és az eset hatására már ő is fizetne a megbízó megöléséért. Az öreg nem tud igazságot tenni, és nem is akar, nem az ő tisztje megítélni, hogy melyikük Káin és melyikük Ábel, ki a rosszabb, ki vert át kit, otthagyja őket megkötözve, és közéjük dob egy pisztolyt, ha tudják, rendezzék le egymással az ügyet - ez is nyitva marad. Ezt követően megborotválkozik, rendbe szedi magát, belopózik a lánya lakásába, ott hagy rengeteg pénzt (ennek nem sok értelme van, a lány nem szorul rá, mindenesetre úgy tűnik totál mindent félretett sok-sok éven át, és a helyzet az ésszerűtlensége mellett azért valószerű is) és a saját fényképét egy családi képre (a mostohaapa alakjára) ragasztja, meg rámondja a történetét az üzenetrögzítőre, aztán világgá megy, elsétál a kutyával a városból akármerre, mint a western filmekben. Ez a sztori is nyitva marad, nem tudjuk meg, hogy a lány hogyan reagált (ő mindig csak egy távoli alak, nem is ismerjük meg a filmből a jellemét, amiből következtethetnénk), ahogy azt sem, hogy megbocsátott-e az apjának, amiért kiskorában elhagyta, és aztán találkoznak-e valaha a jövőben vagy sem.

Hát nagyjából ennyi van a filmben, a lényeg persze a részletekben lakozik. Sajnos semmi igazán frappáns zárszó nem jut eszembe, amit a fenti, kicsit hosszú szinopszis után tudnék küldeni. Nincsenek konkrétan megfogalmazható tanulságok az alkotásban, csak sorsok, amik a nézőt a filmbe erősen bevonva kanyarognak, de ettől függetlenül nagyon érdemes megnézni. Ha valaki a még viszonylag fiatal, a pályája bizonyára még csak korai szakaszában járó rendező eme magas lécre tett első nagyjátékfilmjét véletlenül még nem látta, pótolja a kimaradást, amint teheti.

Szerintem: