...avagy Művészet + Politika = Hatalom. Csak a napokban láttam (noha a kertévék is adták már párszor) a híres forgatókönyvíró, Menno Meyjes rendezői debütálását, az általa írt 2002-es Max című filmet, aminek egyik fő érdekessége, hogy nagyrészt Magyarországon forgatták, a másik, hogy egyike azon ritka filmeknek a később készült Der Unterganghoz (A Bukás - Hitler Utolsó Napjai) hasonlóan, amik Adolf Hitlert közelről, esendő emberként ábrázolták. A háttérhez még hozzátartozik, hogy Meyjes először Steven Spielberget kereste meg a témával, akivel már korábban is dolgozott együtt (The Color Purple - Bíborszín, Empire Of The Sun - A Nap Birodalma, Indiana Jones And The Last Crusade - Indiana Jones És Az Utolsó Kereszteslovag), Spielberg ugyan jó ötletnek találta a filmet, de elvi okokból nem támogatta, mivel magyar zsidó származású, és nagyon szívén viseli a Shoah (egy ideje úgy tudom ez a politikailag korrekt elnevezés arra, amit korábban Holocaustként ismertünk, valami olyasmi okból, hogy az utóbbi definíciója önkéntes áldozat, az előbbié nem önkéntes - persze lehet, hogy pontatlanul tudom, csak fél füllel hallottam dokfilmekben) áldozatainak sorsát, ergo nyilván nem volt számára vállalható egy Hitlert nem démonizáló mozi. Hasznos adalék még azok számára, akik nem olvastak utána, és esetleg alapban valódinak hiszik a történetet, hogy a film szinte teljesen fikció, igaz akár így is történhetett volna minden. Persze Hitler létezett, és nyilván számos filmbeli jelenetének is van alapja (tény például, hogy festett, és harcolt az első világháborúban), de Max Rothman teljesen fiktív karakter, így nyilván minden tőle származó hatás is.

A mozi alapvetően két karakterrajz, az említett Rothman és Hitler életéből kapunk néhány jelenetet, mindenki más statiszta. Őket sem ismerjük meg túl mélyen a filmből, hogy honnan jöttek, hová tartanak, a kapcsolatuk sem túl szoros, haverságnak sem nevezhető, csak pár alkalommal futnak össze ("Na, jöjjön, Hitler, meghívom egy limonádéra."). A találkozókat sem nevezhetjük jelentősnek, azaz nem túlságosan mélyek a dialógusok (leszámítva talán egyet, ami érinti a filozófiát, a művészeti irányokat (modern avantgarde vagy a hagyományos értékek felélesztése) és efféléket) és a dramaturgia. Ami sokkoló a néző számára, hogy ezek, ha nem is kizárólagosan, de azért jelentősen formálták Hitlert azzá, aki lett. Mármint a film részben alternatív világában, mert tudva, hogy csak fikció, az egész kevésbé hatásos, ahogy persze a történelmi háttér nélkül (ha Hitler politikus helyett egy közepesen ismert festőművész lett volna, ami a film és sok írás szerint majdnem lett is) sem lenne a filmnek hatása a nézőre.

A lájtos cselekmény egyébként kissé olyasmi akar lenni, mint az Amadeus (Miloš Forman Oscar-díjas mozija és annak alapjául szolgáló, Peter Shaffer által írt darab), hasonlóképp egy fiktív viszonyt ábrázol (persze Antonio Salieri valós személy volt). Rothman bizonyos tekintetben Salieri, egy nagyobb hatalmú, tapasztaltabb festő, pontosabban volt festő, Hitler pedig Mozart szeretne mellette és általa lenni. Rothman ebben ösztönzi is, próbálja felszabadítani a tehetséges Hitler saját hangját, hogy igazán egyedi és sikeres festővé nőhessen, a filmben Rothman számára Hitler nem is lenne ellenfél, hiszen Rothman már visszavonult, sőt épp ellenkezőleg, a műkereskedő Rothmannak előnyös lenne, ha felfedezhetné Hitlert, mint nagy művészt. Minden erőfeszítés ellenére a hajszálvékony vonalat végül Hitler segítséggel sem tudja átlépni, nem lesz Mozart, és más utat választ (nyilván nem nagy spoiler, aki nem látta a filmet is tanult történelmet).

Az egyébként kicsit meglepett, hogy Hitler a film szerint sem azért lett antiszemita, mert a zsidó Rothmanra megorrolt volna, és így az egész népre és vallásra, sőt önmagát nem is tartotta antiszemitának. Egyszerűen meggyőzte az apró Német Munkáspárt egyik tanfolyamán látott bábjáték, hogy a felsőbbrendű germánok az űrből jöttek (talán a nagy Xenu küldte le őket a Szíriuszról - hehehe), aztán elkeveredett a vérük mindenféle népekével, így a zsidókéval is, ezért korcsosultak olyanná, mint minden más ember, nem csak külsőre, de művészi kreativitásban és egyebekben is, tehát Hitler szerint a megoldás, hogy minden eszközzel vissza kell nemesíteni a germán vérvonalat, amilyen százalékban ez lehetséges. Hitler, legalábbis a film szerint, a fenti elvet követve egyszerűen gyakorlatias volt később: ha minden zsidót és más népet eltűntet, és különféle programokkal minél jobban szűri, tisztítja és szaporítja a germán vért, eljuthat a Nietzsche-i Übermenschhez. Ez nem tudom, mennyire írja le a valódi Hitler viszonyát a valódi zsidósággal, fikció-e teljesen, vagy esetleg a bábelőadás létezett valóban, és Hitlerre tényleg ekkora hatása volt, mindenesetre ez a film egyik fordulópontja és kissé meglepő csavarja számomra, ugyanis komolyabb konfliktust vártam.

De lássuk a figurákat mélyebben is, lényegében csak az ő életükbe kapunk betekintést, egész pontosan pár hetükből, maximum néhány hónapjukból pár jelenetet, az 1910-es évek legvégéről. Max Rothman tehát kitalált személy, egy gazdag zsidó úriember, gazdag zsidó feleséggel, viszonylag rendezett családi élettel, gyerekekkel, művésznő szeretővel. John Cusack alakítja, akit, noha karakterszínész, mindig bírtam, valószínűleg, mert az alap figurája nagyon olyan, mint bármelyikünk: átlagos, hétköznapi, nem nagymenő, de az átlagon belül azért határozottabb, intelligensebb, műveltebb és bizonyos területeken általában sikeresebb, tehát nagyon életszerű, jellemzően dohányos és filantróp alak. Ugyanezt a figurát rázta ki ebben a filmben is a kisujjából, így Rothman szerintem Cusack korrekt, de kevésbé jelentős alakítása. Rothman élete sem fenékig tejfel, az első világháborúban harcolt, és elvesztette az egyik karját, pont azt, amivel a jelek szerint eléggé sikeres festő volt, így számára a legfontosabb, a festői karrier odalett, de a hozzáértését és kapcsolatait sikeres műkereskedőként tudta tovább kamatoztatni. Egész pontosan egy hatalmas, lepusztult, volt vonatgyárban üzemeltet modern galériát, és ott viszi a boltot, sok festőnek és vásárlónak tart összejöveteleket, meg minden. Ő Hitlerrel, mint pezsgőhordárral találkozik, és mivel Hitlernél vászon is van, kiderül, hogy ő is fest, Rothman pedig, mint bizonyára több tucat szintén kezdő festőt, a találkozásuk után valamennyire figyelemmel kíséri. Néha összefutnak, véleményt mond a későbbi Führer alkotásairól, és ellátja jó tanácsokkal is, nagyjából ebben merül ki a kapcsolatuk, ha Hitler egy kicsit még fejlődött volna, vagy Rothman vevő lett volna a kevésbé modern műveire, máshogy alakul a történelem.

Hitlert a nem túl ismert, és eléggé nyomott, jellemzőbben zavart és kattant figurákra specializálódott Noah Taylor adja, aki ugyan rengeteg filmben feltűnt (Bangkok Hilton, Shine - Ragyogj!, Mauvaise Passe, Almost Famous - Majdnem Híres, Lara Croft: Tomb Raider, He Died With A Felafel In His Hand - Egy Hulla, Egy Falafel És A Többiek..., Vanilla Sky - Vanília Égbolt, Lara Croft Tomb Raider: The Cradle Of Life - Lara Croft: Tomb Raider 2: Az Élet Bölcsője, The Life Aquatic With Steve Zissou - Édes Vízi Élet, Charlie And The Chocolate Factory - Charlie És A Csokigyár, The New World - Az Új Világ, Pirates Of The Caribbean: Secrets Of Dead Man's Chest - A Karib-tenger Kalózai 2: Holtak Kincse), de többnyire mellékszereplőként, szerintem a Max lett volna számára az újabb nagy kiugrási lehetőség, miután a Shine-beli remek alakítása Geoffrey Rush árnyékában nem sokaknak tűnt fel, egyébként jó volt a He Died With A Felafel In His Handben is, valószínűleg írok majd a filmről. Taylor elég jól adja ezt a kissé idegbeteg, komplexusos, nagyon lúzer Hitlert, attól függetlenül, hogy szerintem elképzelhetetlen, hogy a majdnem 30 éves Hitler ennyire szerencsétlen és határozatlan lett volna, de persze a film alternatív világában teljesen elfogadható. Az osztrák származású Hitler tizedes a vesztes első világháború után mindenféle álláslehetőség nélkül marad a vert német hadsereg kötelékében, noha Vaskeresztet kapott, nem tudta magát felküzdeni a ranglétrán. Mint mindenki, ő is depressziós a bukott birodalom, az elvesztett területek (Elzász-Lotaringia volt az ő Erdélyük), a sérülése és a kilátástalansága miatt. Sokat fest, és van érzéke hozzá, hisz is benne, hogy sokra viheti, de Rothman szerint nem tudja kiadni magából a mélyebb érzéseit, legalábbis a vásznon nem, ugyanakkor már beszélgetések alkalmával is néha elragadja a hév, megcsillogtatja a szónoki képességeit. Véletlenül egy kis párt, a Német Munkáspárt éppen az ő egységüknél keres és képez propagandistákat, jobb híján elvégzi a tanfolyamot, és kezdetben még csak pénzért, meggyőződés nélkül tartja a szónoklatokat. Lassan ébred rá, hogy erre született, és igazán a szónoklatok művésze, abban tudja a legjobban kifejezni magát. A film az első igazán kirobbanó sikerű szónoklatával ér véget (mellékesen kidolgozza a Harmadik Birodalom építészetét, jelképrendszerét meg mindent, és tervbe veszi az első könyve megírását is), tehát Hitler fiktív hullámvölgyét ismerjük meg, a felemelkedésének első lépcsőfokáig, ahonnan már történelem volt minden lépése.

Érdekesség még, hogy mint a részben hazánkban forgatott filmekben általában, ebben is feltűnik pár saját sztárunk. Nyilván nem kapnak sokat egy hollywoodi filmben elhangzott egy-két mondatért, amit ráadásul az ő gyakorlatukkal valószínűleg komolyabb felkészülés nélkül felvesznek fél óra alatt, a jelenség inkább azért lehet előnyős, mert bekerülnek még egy nagy film stáblistájába, plusz miattuk a hazai rajongóik is megnézik majd a filmet, azaz mindenki nyer. Ebben leginkább Stohl "Buci" András szúrható ki (egy tiszt durván két mondattal egy jelenetben), továbbá Hernádi Judit (ő több jelenetben is mond egy-egy sort, a galériában dolgozik Rothmannak) és Kulka János (ő is egy jelenetes, durván egy mondatos, egy gazdag vásárló, akinek főleg a kopasz fejét látjuk hátulról). A stáblista szerint még a készítők durván fele magyar volt, két név mond még számomra valamit, egyiket sem vettem észre: Görög László például "valaki a tömegből", Árpa Attila pedig valami Wilhelm - a könyveiben is sokat emlegeti ezt a jelentéktelen szerepet.

A mozi, nem volt túlságosan nagy költségvetésű, hollywoodi mércével mérve a kisebb és közepes anyagok között mozog a saccolt 11 millió dolláros, azaz durván 2 milliárd forintos árával, és a korrektebb kritikák ellenére, az alacsony érdeklődés miatt, ha elég pontos az IMDb tippje, óriási anyagi bukás volt: a költségvetése tizedét sem hozta vissza. Engem sem különösen fogott meg, egyszer nézhető a fent említett "mi lett volna, ha Hitler befut festőként?" érdekesség (erről jut eszembe, volt 1994-ben egy Fatherland - A Harmadik Birodalom című, nem túl jelentős TV film, én is valamikor akkoriban láttam egyszer, szinte semmire sem emlékszem belőle, az alapötlete viszont egész jó volt: Hitler nyerte meg a második világháborút és egész Európa ura lett, 1984-esen jól meghamisította a történelmet, és 1964-ben, a film jelenében már nagyon öreg vezető, amolyan mindenki jóságos nagytestvére volt), a két főszereplő tűrhető játéka, továbbá a kevés, de eléggé korhű díszlet (Menyhárt Ágnes és Lázár Tibor munkája, az operatőr pedig Koltai Lajos volt) és helyszín miatt, ugyanakkor nagy nyomot szerintem nem hagy senkiben, könnyen feledhető.

Szerintem: