Az imént néztem meg a Dare Mo Shiranai (angolul: Nobody Knows, magyarul: Anyátlanok) című 2003-as (legalábbis ez áll a végén, de 2004-ben mutatták be) japán mozit. Igazság szerint az alapötlet nem rossz, eléggé eredeti, legalábbis csak egy hasonló ugrik be hirtelen, sajnálatos tény, hogy bár nem rekonstruál egy megtörtént eseményt (legalábbis ezt hangoztatja a bevezető szöveg, ennek ellentétét sugallja a DVD borítója), az élet ihlette, 1988-ban történt egy majdnem pontosan ugyanilyen eset. Hirokazu Koreeda író-rendező (nem tudom láttam-e tőle valamit, a japán mozi nem az erősségem, néhány klasszikust, kultikust és j-horrort leszámítva) azért eléggé megpuhította a történetet, sokkal keményebb filmre számítottam, ahogy az ihlető események is sokkal durvábbak voltak (többek között gyilkosság is történt), és ami (hacsak nem végtelenül jól neveltek a gyerkőcök, amilyenek a filmben) sokkal reálisabb (lásd William Golding Lord Of The Flies, azaz A Legyek Ura című regényét, annak több filmadaptációját és követőjét).

A történetet a legtöbb szinopszis egy-két mondatban korrektül összefoglalja, és sokat ahhoz nem is lehet hozzátenni. Egy fiatal nő (alig lehet 30 felett, a legnagyobb fia 12), bár látszólag szereti a négy apától származó gyermekeit, úgy tűnik előre megfontoltan magukra hagyja őket egy kis tokiói bérlakásban, beosztva is csak pár hónapra elegendő pénzzel, és olyan szabályokkal, hogy csak a legnagyobb mehet ki, ő is csak ritkán (bejelentve csak ketten bérlik a lakást, a kicsiket a legtöbb főbérlő a zajosságuk miatt nem tűrte meg). A nő valószínűleg nem igazán művelt, valamit azért dolgozik, popkarrierrel is próbálkozott, de a kevés információból úgy tűnik, leginkább arra hajt, hogy egy gazdag főnököt elcsábítson, elvetesse magát vele (nyilván az esetek többségében nős férfiak a célpontjai, akik csak kihasználják az alkalmat), aztán a gyerekeit is elfogadtassa vele. Ez a terv azonban nem jön össze neki, és egyre hosszabb időkre hagyja a gyerkőcöket magukra, a végén már örökre. A gyerekek valószínűleg anyakönyvezve sincsenek (az eredeti eseményekben nem voltak), nem járnak iskolába (a nagy az elején jár valamennyit, de amikor családfővé lép elő, már nem járhat), a négy fal börtönében szinte semmit nem tudnak csinálni, főleg, hogy a legtöbben olvasni sem tudnak, szórakozásra marad a tévé, a videojáték (az irányítóból PlayStation 2-re tippelek, de csak 2D-s verekedős retro játékokat tolnak rajta), a távirányítós robot, a kis játékzongora, a zsírkréta, a gyúrható sárdarab és idővel néhány apró növény. Ebből következően, bár a téma jó, megrendítő és tanulságos, az erősebb drámai fordulatok nélküli majdnem két és fél órás film halálosan unalmas, kábé egy szinten van a Big Brotherrel és a Való Világgal, vagy talán még azoknál is rosszabb, mert azokban voltak feladatok és botrányok. (Jó, tudom, szinte istenkáromlás összehasonlítani egy elismert művészfilmet ilyen szemetekkel, de unalmassági szempontból azért lehet.)

Az unalmas, eseménytelen folyamot annyival színesíti a mozi, hogy legalább a fele a nagy (bár még ő is nagyon kicsi) srác kinti csavargásairól szól, az őt alakító Yuya Yagira egyébként a 2004-es Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon megnyerte a legjobb színésznek járó díjat is ezért az alakításáért. Túl sok mindent ő sem csinál, vágyakozik az iskola, a barátok, a játékterem és a sport (baseballt szeretne játszani) után, egyszer baseballozgat a téren egy talált labdával és faággal, egyszer pedig kiszúrja egy edző, és beveszi egy hiányos létszámú csapatba (a mez, a társaság, a játék meg minden, ha csak pár órára, de nagy élmény számára). Amikor már fogytán van a pénzük, felkerekedik, és felkutatja az anyja néhány korábbi élettársát, néhányuk talán az egyik gyerek apja, néhányuk nem, de mind nagyon egyszerű munkások, csak egyszer segítik ki, akkor sem nagy összeggel (az egyik 5000 yent ad neki, ami forintban 8000 alatt van, négy gyereknek alig pár napra elég). Emellett idővel összehaverkodik két rosszcsont gyerekkel is, akik bolti szarkák, próbálják rossz útra terelni, párszor fel is ugranak a sráchoz videojátékozni, de aztán egyrészt a lakásban terjengő bűz miatt (nyilván mosószerre és mosogatószerre már egy idő után nem maradt zsé), másrészt, mert nem akar a srác lopni velük, pár nap után lekoptatják. Hiányoltam egyébként a jelenetet és párbeszédet, amikor a srác megismerkedett a haverjaival - biztosan tudatos volt, hogy ezt nem írták meg, de ettől a hiánytól csak még unalmasabb és kevésbé fordulatos a mozi. Emellett a srác egy kis vegyesboltba jár naponta, több apró konfliktusa is oda köthető. Először képregény olvasgatás közben valakik játékokat csempésznek a szatyrába (valószínűleg a későbbi "barátai", akik ugyanolyan akciófigurákra szakosodtak), ezt követően a srácot "lopáson" kapja a boltos, majdnem rendőrségi ügy lesz belőle, de egy eladólány megmenti azzal, hogy szerinte nem tolvaj a gyerek. Ez a nagyon bamba, iskolában is gúnyolt, talán 16 év körüli, magányos, de azért nem retardált (legfeljebb egy kicsit lassabb) eladólány még főbb szereplő, bár sokáig csak vásárló-eladó viszonyban vannak, később a srác a segítségét kéri, hogy a karácsonyi ajándékokra írjon pár sort az anyjuk nevében, idegen kézírással, hogy a kisebb testvéreiben még így tartsa a lelket, higgyenek benne, hogy az anyjuk még gondol rájuk, tartja velük a kapcsolatot. A srác emellett próbál kiegészítő munkát is szerezni a boltban, de ehhez túl fiatal, nem kap. A lány ezután egyre gyakrabban jár hozzájuk, segíti a srácot és a kicsiket mindenben, egyszer még kurválkodik is értük (Japánban nagyon gyakori és viszonylag tűrt dolog az, hogy a kiskorú lányok, még a jómódúak is így szereznek kiegészítő jövedelmet, ebből következően pedig a legnagyobb vásárlóerőt képviselik), pontosabban lehet, hogy igazat mond, és nem feküdt le a kuncsafttal, csak karaoke bárban szórakozott vele pénzért. A srác (aki nyilván kicsit szerelmes és féltékeny is, bár a nagy korkülönbség miatt a barátságnál több nem igazán alakulhatna ki közöttük) mindenesetre ezt az áldozatot már nem fogadja el, ez után egy ideig kerülik egymást, majd a film végén a srác megint nem tud máshoz fordulni egy problémával, és kibékülnek.

Maga a leépülés, a pénz elfogyása, a bezártság és kilátástalanság miatti indulatok elszabadulása meg effélék a legérdekesebbek szerintem az ilyen történetekben, a folyamat ábrázolása, hogy a boldog átlagos családból mivé válnak a magukra hagyott, elvadult gyerekek a film végére. Nos ez az, ami bár megvan azért a filmben, és így is eléggé sokkoló, de annyira mégsem, ahogy azt az ember várná, és hitelesnek tartaná. A srácok nem prostituálódnak, nem vetemednek lopásra, kukázásra vagy erőszakra, némán, jól nevelten, robotszerűen, beletörődéssel, panasz nélkül tűrik a leépülést. Egy idő után minden mindegy alapon már kiszöknek a parkba, miután víz nélkül maradnak, kénytelenek is nyilvános vécébe és csaphoz járni. Idővel a villanyt is kikapcsolják náluk, és egyre többször kopogtatnak a főbérlők is az elmaradt tartozás miatt. No és persze ételre sem marad már pénzük, ezt a srác úgy oldja meg, hogy megegyezik egy halárussal, aki szushit ad ki neki a hátsó ajtón - nyilván ez is úgy megy, hogy ha az árut pár óra alatt nem viszik el, akkor a megnőtt egészségügyi kockázat miatt megy a kukába, de még nem romlott, tehát a gyerekek gyorsan megehetik, és a boltot sem rövidítik meg. Sajnos ez az egyezség és a boltos lánnyal történő első beszélgetés ugyanúgy hiányzik a filmből, mint a "barátok" megismerése, a nihil művészi fokozása érdekében szerintem túl sok ziccert hagyott ki a rendező, ami már szinte nézhetetlenül unalmassá tesz egy ilyen hosszú mozit. A srácok természetesen egyre szakadtabbak és koszosabbak, és szinte minden szórakozási lehetőségük megszűnik a fenti (például villanyhiány) okokból. A végére kapjuk az egyetlen komolyabb drámai fordulatot, a kisebbik lány valamiért nyújtózkodik egy széken állva, azt hiszem, azt a növényét keresi az erkélyen, amit az öccse véletlenül lelökött, aztán elzuhan, balesetet szenved. Persze ezt a jelenetet sem láthatjuk, nyilván művészi okokból (Képzeljétek el a legszörnyűbbet! Megvan? Akkor jó, le sem kell forgatnunk, hehe.), nem annyira pénz- és kaszkadőrhiányból. Valószínűleg a lány gerinc- vagy koponyatörést szenvedett, talán megmenthető lett volna, pár napig kómában lehetett, a bátyja azonban ekkor sem kért felnőtt segítséget, hogy ne szakítsák szét a kis családot, a lány pedig belehalt a sérülésbe. Ezt követően keresi fel a srác a boltos nagylányt ismét, és együtt, egy bőröndben kiviszik a kislány tetemét a repülőtérre (ez a jelenet keret is, a bőröndös vonatozás a rövid nyitókép), ott temetik el (a reptér sokszor visszatérő dolog a dialógusokban, a srác apja ott dolgozik vagy dolgozott, a srác azonban soha nem kereste, így amolyan misztikus, elérhetetlen helyszínné, talán a jobb élet vagy a mennyország megtestesítőjévé vált a gyerekek számára). Végül a zárójelenetben a három kisgyerek és a nem hivatalos, önkéntes pártfogójukká vált boltos lány mennek az utcán, el tudjuk képzelni a további kálváriákat is, esetleg azt, hogy lebuknak a lakbér miatt, és szétválasztva állami gondozásba kerülnek.

A végére nagyon ömlesztve dobnék még be pár csonka gondolatot:

Először is meglepő a DVD borító változatossága, Japánban a depis főszereplő srácot láthatjuk rajta, nyugaton pedig a kisöccsét egy nagyon ritka, boldog pillanatban (az első kimenetelekor a körhintán nevetve): negatív és pozitív, yang és yin, bizonyára a marketingesek jól átgondolva választottak, hogy melyik területen mi az eladhatóbb, attól függetlenül, hogy aki megveszi vagy kikölcsönzi a filmet, tisztában van vele, hogy milyen alapszituációra hangolt dráma. Nálunk ugyanakkor egy köztes, különösebb hangulatot alá nem húzó, a négy ülő gyermeket hátulról mutató kép szerepel a borítón, talán, mert mi tudatosabb vásárlók vagyunk, alaposabban tájékozódunk, nem egy borító által sugallt hangulatra hallgatunk.

A film fogadtatása elég jó volt, említettem a cannes-i sikert, a film is jelölve volt az Arany Pálmára, igaz nem nyerte meg. Emellett még jó pár kisebb fesztiválon nyert vagy indult, továbbá az IMDb értéke is elég meggyőző (jelenleg 8.2, igaz 4000 alatti szavazattal, ami viszonylag alacsony érdeklődést tükröz még a művész kategórián belül is), és Roger Ebert is 3.5-öt adott rá az 5-ös skálán (ami ugye 7 a 10-esen, elég jó, de nem határozottan kimagasló). Én, mint lejjebb is látható, annyira nem kedveltem a filmet, nem rossz, de nagyon máshogy forgattam volna le, és mást is vártam tőle, másfél órába zanzásítva talán jobb lenne, kevésbé unalmas.

A post fejlécéből is látható, meg nyilván a legtöbb olvasónak is beugrott, hogy a film leginkább Lukas Moodysson kisebb kritikai sikert elért, 2002-es Lilja 4-ever-éhez hasonlítható, az igazán realista, sokkoló, durva és hiteles, nálam simán 9 főlé. Talán írok is róla előbb-utóbb, régen láttam, időszerű az újranézése, de nem szeretném túl rövid időn belül kétszer boncolgatni ugyanazt a témát, meg itt és most is kitérek rá, tehát csak ismételném magam. Önkéntelenül is egymáshoz viszonyítottam a két filmet az elemzett megtekintése közben, végül is sok mindenben különböznek, így azért megférnek egymás mellett: Észtország (igaz nincs megnevezve, csak "egy kisebb volt szovjet tagállam", így a saját kultúrája sincs hangsúlyozva) vs. Japán, egy 16 éves nagylány vs. négy kisgyerek, természetes lecsúszás vs. irreális kitartó jólneveltség, kissrác és nagylány közötti szexuális kapcsolat vs. annak hiánya és a többi, de a lényeg ugyanaz. Tehát szerintem valahogy úgy kellett volna tálalni a témát, mint Moodysson, de azért elmegy ez a mozi is szódával, ha rövidebb lenne, esetleg tartalmasabb vagy fordulatosabb, még nézhetőbb lenne.

Jut eszembe, ha valaki még nem látta, és kedvet kapott hozzá, nem kell több ezret kicsengetnie a DVD-ért (vagy kevesebbet a kölcsönzésért), az M2 (remélhetőleg még mindig reklámblokkok nélkül) két hét múlva, 2007. június 24-edikén (a teljes dátumot az évek múlva idetévedő olvasók számára írtam ki, a keveredések elkerülése végett ilyen esetekben így járok el) éjjel tűzi műsorra. Nem tudom először-e, de ha igen, bizonyára akkor sem utoljára, rengeteget pörgetik a Lilja 4-evert és a Swimming Poolt (látom ez utóbbit ma éjjel is adták, az elmúlt hetekben legalább háromszor találkoztam vele a műsorújságokban) is, ahogy sok további kisebb költségvetésű, már határozottan nem piacképes, alacsonyabb kritikai sikert begyűjtött pár éves művészfilmet.

Szerintem: