Az utolsó négy mozis posztom (melyek közül kettő határozottan tisztelgett is a művek előtt) nem titkoltan egy irányba mutatott: Anthony Burgess 1962-ben megjelent A Clockwork Orange, azaz Gépnarancs című regénye és Stanley Kubrick 1971-ben azonos angol címmel (magyarul Mechanikus Narancsként futott) mozivászonra varázsolt filmadaptációja felé. Szokatlan, érdekes, ötletes, emlékezetes, több síkon elgondolkodtató, bátor, botrányos és zseniális mű volt mindkettő, egymástól függetlenül és egymást kiegészítve is. A regény fent van a Time 100-as listáján, a film jelen sorok írásakor az 51-edik az IMDb toplistáján.

A regény keletkezése is érdekes, Burgess amolyan reneszánszember és nyelvzseni volt, részben jó oktatást kapott, részben magát is képezte autodidakta módon. Tanított, cikkeket, kritikákat, forgatókönyveket (például Franco Zeffirelli Jesus of Nazareth-e, azaz A Názáreti Jézusa is részben az ő műve) és regényeket írt, fordított és nyelveket gyártott (Jean-Jacques Annaud La Guerre du Feu, azaz A Tűz Háborúja című filmjének ősember-nyelvét is ő kreálta), zenélt, zenét szerzett, meg még sok egyébbel foglalatoskodott. A legenda szerint (egy éve még tényként szerepelt a Wikipedia oldalán, ahogy szinte minden életrajzában, beleértve a regény tavalyi újrakiadásában szereplőt is) valahol Borneó mellett tanított (nagy világutazó volt katonaként és tanárként is), amikor 1958-ban vagy 1959-ben összeesett, operálhatatlan agytumort állapítottak meg nála, és legfeljebb egy évet adtak neki az orvosok, plusz egy jó tanácsot, hogy az alatt írjon annyi sikeres regényt, amennyit csak bír, hogy nagy vagyont hagyhasson özvegyére. Ezt meg is fogadta, és állítólag az egy év alatt öt regényt írt (a kiadási dátumok eltérnek, így ez sem biztos), miközben betegeskedett is, aztán végül mégsem halt meg, piás, drogos nőcsábászként még 35 évet élt - mint sok kemény bagóst, a tüdőrák vitte el 1993-ban. Jelenleg már az szerepel a Wikipedia oldalán (és bizonyára az újabb életrajzaiban), hogy az agytumor kamu volt, persze nem lehetetlen, hogy ő hitt benne, de állítólag több nyilatkozata szerint is csak kamuzott, így akart kiszállni a tanári melóból, hogy teljesen az írásnak szentelje az életét, plusz szerintem az akkor már meglendült írói karrierjét is támogatta egy ilyen médiahack.

Magát a regényt is egy önéletrajzi (vagy talán csak általa hamisított ál-önéletrajzi, a fentiek után már ki tudja - az ilyesmi persze nem csak a Wikipedia átka, biztos vagyok benne, hogy sok zárt enciklopédia is megette az agytumoros sztorit, és máig is tartalmazza, míg a Wikipedián korrigálták, persze feltéve, hogy nem az a kamu, hogy kamu volt a betegsége és a csodaszámba menő gyógyulása) sztori ihlette, amit részben beépített a regénybe. A második világháború poklában amerikai katonaszökevények kirabolták és megerőszakolták az első feleségét, Lynne-t, aki ennek következtében állítólag elvetélt. Nyilvánvalóan ez utóbbi eseményen gondolkodott el Burgess, hogy hogyan lehetne megakadályozni, hogy ilyesmi megtörténhessen, milyen eszközökkel és törvényekkel, és ha korlátoznánk az Úr által ránk hagyott szabad akaratot, az morálisan elfogadható lenne-e, továbbá nem szülne-e újabb problémákat, például az erőszak teljes kiirtásával nem halna-e ki belőlünk sok minden, ami emberré tesz minket (a történet esetében a klasszikus zene szeretete és az önvédelem lehetősége).

Így született meg a sztori meglehetősen eredeti antihőse, kicsi Alex, akinek pokoljárását követhetjük a regényben és a vásznon. A kábé 15 éves srác (a majdnem 30 éves Malcolm McDowell játszotta a filmben parádésan, de sajnos a jelenség miatt, amit én "Beverly Hills 90210-faktorként" emlegetek, kicsit furcsa volt) meglehetősen eredeti és határozott egyéniséggel rendelkezik, az öltözködésével, a csavaros, választékos, kissé költői és nagyon egyedi szlenggel fűszerezett beszédmodorával, eszével és a művészetek iránti rajongásával alapjában véve szimpatikus karakter. Ugyanakkor egy minden gátlástól és lelkiismerettől mentes kis gengszter, aki az idősebb srácokból álló bandájával, csak a hecc kedvéért ver félholtra öregembereket és erőszakol meg nőket. Az erőszak az alaptermészetének része, a bűn útjára sem a kényszer vitte, bár a történet enyhén disztópikus jövőbeli fantáziavilágában, amolyan gulyás-1984-ben panelban lakik a szüleivel, mégis kábé középosztálybelinek tűnik. A világon egyébként látszik, hogy az író egy hasonló diktatórikus vagy fél-diktatórikus (választják a pártokat, de a kormányok elnyomják a meglehetősen korlátozott emberi jogokkal rendelkező polgárokat) szocialista rendszertől parázott, mint akkoriban, a legfagyosabb hidegháborúban sok pályatársa (George Orwell: 1984, Ray Bradbury: Fahrenheit 451 stb.) is.

A narrátor alkalmazása, és a történet iránya is szokatlan: kicsi Alex maga meséli el "szerény narrátorunkként" a történetét annak végén, miközben láthatjuk és olvashatjuk is azt, és míg sok regény és mozi mutat be lecsúszást, fokozatos, egyre kegyetlenebb bűnözővé válást, a sztori épp erről a pontról indít, és a másik irányba, a bűnből kigyógyulásba tart. Gaspar Noé is az A Clockwork Orange kicsavart történetvezetése előtt tisztelgett, és csavarta még jobban meg a blogon már vesézett Irréversible, azaz Visszafordíthatatlan című mozijában. Ez a kigyógyulás mellesleg más és más hullámvasút a filmben és a regényben, bár sok a jó regényből készült méltó filmadaptáció, az A Clockwork Orange szerintem olyan ritka anyag, amit mindkét formában kötelező jelleggel be kell falni, ugyanis mindkét változat tartalmaz sok pluszt a másikhoz képest, és teljesen eltérő befejezést, így keretet és mélységet is.

A nyelvezet sem piskóta, bár a műben nem komplex, nagy műgonddal konstruált nyelven beszélnek, tehát Burgess nem végzett akkora munkát, mint például John Ronald Reuel Tolkien (akit az ilyesmi érdekel, és nem olvasta még a The Silmarilliont, azaz A Szilmarilokat, ne hagyja ki, bár csak töredékeket tartalmaz, az ember csak tátja a száját, hogy az öreg milyen mélységig dolgozta ki a világa mitológiáját, a fajok keveredését, a nyelvek kölcsönös egymásra hatását és minden egyebet, a teremtéstől a regények és filmek mindnyájunk által jól ismert jelenkoráig) vagy a feljebb is említett Orwell (a newspeak, azaz újbeszél végül is az angolból vagy a fordítás esetén a magyarból építkezik, de zseniális csapdákkal és szabályrendszerrel kényszeríti a használójára a Nagy Testvér akaratát), de ettől függetlenül roppant ütős az orosz jövevényszavakkal tarkított nadsat, azaz naccat szlengje, amit a fiatalok használnak benne. Azok számára duplán érdekes, akik még e sorok szerény gépelőjéhez hasonlóan tanultak oroszul, és még nem felejtettek el mindent, de mivel tanárember írta, a regény szerkezete segít abban, hogy orosztudás nélkül is elsajátítsa az olvasó vagy néző a szlenget. (Lábjegyzet: Én is publikáltam már naccat szlengben, plusz egy Kollárik Péter nevű híres műfordító és blogger, alias sztárüjforma csolovek is így tervezte a blogját - sajnos végül mégsem így írja, pedig érdekes projekt lett volna.)

Nem lehet említés nélkül hagyni a zene és főleg a klasszikus zene érdekes alkalmazását sem. Feljebb kitértem rá, hogy Burgess zenész, zeneszerző és a klasszikusok nagy rajongója volt, ez utóbbi pedig ismeretes Kubrickról is (igaz Ligeti György, akinek engedély nélkül használta és tette világhírűvé a zenéit a 2001: A Space Odyssey, azaz a 2001: Űrodüsszeia által, kortárs volt). A film zenei érdekessége még, hogy maga a főhős is a klasszikus zene rabja, továbbá, bár a meg nem határozott jövőben játszódik, több száz éve halott zenészek uralják a hangzását, leginkább Ludwig van Beethoven. Azonban az előadásmód nem a szokványos, élőhangszeres, nagyzenekaros, hanem a "jövő" hangszerén, a mozi elkészültekor a legmodernebb technológián szólalt meg szinte minden muzsika, Dr. Robert Moog legendás szintetizátorain, melyek az elektronikus zene talán legfőbb mérföldkövei voltak (persze a Minimoog előtt is léteztek elektronikus hangszerek, de nem megfizethető tömeggyártottak). A zenéket Walter Carlos hangszerelte és játszotta fel, aki maga is segítette tesztelőként a Moog szintik fejlesztését, mellesleg a film után egy évvel szabatta át magát nővé, így Wendy Carlos néven is ismert (talán úgy ismertebb is). A film korában tehát különösen érdekes, hatásos és futurisztikus lehetett Moog szintis Beethoven, ma meg tömény retro, aki pedig hozzám hasonlóan a minimál zenét, a SID-et, a chipet meg a még extrémebb dolgokat kedveli, nagy valószínűséggel ma is fejet hajt a mozi háttérzenéje előtt.

A sztori egyszerű nyitást alkalmaz (innen végül is hogyvoltozom az egészet, tehát azon kevesek, akik még nem látták vagy olvasták, és nem vágynak spoilerekre, ott álljanak meg, ahol csak gondolják): egy bárban kezdődik, egy tök bizarr tejbárban, a Korova Milk Barban, ahol különféle fiktív drogokkal (Drencrom, Synthemesc és Vellocet) felturbózott tejet, pontosabban milk-plus-t, azaz tejmegméget lehet inni. A filmbeli berendezés (a mozi előtti tisztelgésként nyitottak ilyet a való világban is) leginkább erotikus pózokba állított pucér nőkből, tejfehér próbababákból áll, a tejet is a mellükből lehet "fejni", így működik az italautomata, de asztalként és székként is funkcionálnak a különféle figurák. Itt jegyzem meg, hogy mivel Burgess meglehetősen szűkmarkúan bánt a leírásokkal (ez érthető, mivel a narrátor "mesél", és hülyén nézne ki, ha kétoldalas leírásokkal untatná a "hallgatóságát", így a regény a szlenggel teli rizsára gyúrt inkább), Kubricknak lehetősége nyílt rá, hogy nagyon ütős látványvilágot hozzon össze szabadon. Az "egyenruha", amit kicsi Alex és a "drúgjai" viselnek is csak annyiban azonos, hogy tökvédő van rajtuk, a filmben nem figurás, és kívül hordott, emellett a filmben egyszerű, fehér, testhezálló ruhában, keménykalapban, bakancsban, nadrágtartósan grasszálnak a srácok. Alexet, a bandavezért még az különbözteti meg a többiektől, hogy neki van sétapálcája, nagyon határozott műszempillája, de csak az egyik szemén, és egy véres műanyag szemgolyó lifeg a csuklóján.

A srácok a bárban tépnek be egy-egy új balhé előtt, és pihenik ki az előzőt. A történet elején egy éjszakán kísérhetjük végig őket: összevernek egy részeg öreget (a regényben teljesen más fickót, a filmben vicces az öreg szövege, hogy 'milyen világot élünk, ember a Holdon' - ugye a holdraszállás a regény után, nem sokkal a meg nem nevezett jövőben játszódó mozi előtt történt) és egy rivális bandát, autót lopnak, száguldoznak és leszorítanak mindenkit (a szemből vett, valóság látszatát imitálni sem próbáló, dülöngélő autóban tombolós "száguldást" Oliver Stone is lemásolta a Natural Born Killers-ben, azaz a Született Gyilkosokban, amiről korábban már írtam), aztán betörnek egy találomra kiválasztott vidéki házba. Maszkokban kitombolják magukat Gene Kelly Singin' in the Rain nótájára, mindent összetörnek, félholtra verik a ház urát, egy írót (a filmben neve sincs, a könyv részletesebben foglalkozik vele, például a támadáskor éppen az A Clockwork Orange című regényét írja, ami a későbbi utalások szerint lényegében ugyanaz, mint a regény, ami így egy quine), a feleségét meg megerőszakolják előtte (réges-régen először nagyon durvának hatott a jelenet, de valójában rövid és nem igazán naturalisztikus a filmes megvalósítása, Noé homage-verziója után ultralájtos). Mellesleg a filmváltozatban Kubrick saját maga előtt is tiszteleg rendesen, van 2001 lemez a lemezboltban, a kísérleti szer száma 114, de a vörös székek is ismerősek lehetnek a rajongói számára. Ha pedig már itt tartunk, a Heaven 17 (a filmben egy fiktív zenekar) és a Moloko (a tejbárban felirat, még a fontot is átvették) bandák is a film előtti tisztelgésként vették fel a nevüket. Az utóbbira, mint a viszonylag frissebb formációk közül a kedvencemre, valószínűleg még visszatérek egy zenebona posztban, igaz már publikáltam róluk másutt, plusz most alszik a projekt, talán fel sem támad, mivel a két tag elvált, Róisín Murphy pedig szólózik - egyedül is nagyon jól tolja a "csajé".

Láthatjuk azt is, hogy Alex nem bánik kesztyűs kézzel a "drúgjaival" sem, ráadásul teljesen kiszámíthatatlan pszichopata, ezért a többiek lassan lázadozni kezdenek ellene. Alex lépcsőháza (építészetben a világ nagyon közeli jövő a hetvenes évekhez képest, lényegében pár lepusztultabb, gazzal benőtt panelt látunk csak, e téren nem sci-fi a film) kapott csak részletesebb leírást a könyvben, ami nagyjából megfelel a filmbelinek: egy nagy, szovjet mintára készült, munkásokat ábrázoló festmény figyel a falon, amit faszokkal alaposan kidekoráltak az arra járó "csolovekek". Alex este zenét hallgat (a szobáját is érdekesen rendezték be: a falon egy széttárt lábú meztelen nő rajza és egy morcos Beethoven portré figyel, van egy faága, azon tartja a kígyóját, és van egy sorozat pucéran mulató Jézus figurája), másnap lóg az iskolából (sokadszor), a szülei dolgozni mennek, a nevelőtisztje (mert a balhék miatt már ült párszor intézetben) pedig szó szerint elkapja a tökét, mert hallott az előző napi balhékról. Még a nap során elmegy egy bevásárlóközpontba zenét venni (a "jövő" csúcs hanghordozója a kis diktafon kazetta, hehe), felszed két csajt, és őket dugja a nap hátralevő részében.

Estefelé ismét csatlakozik a "drúgjaihoz", akik hiányolták, és egyre jobban zúgolódnak, nem csak a bánásmód miatt, de ők inkább nagy értékeket rabolnának és harácsolnának, nem csak brahiból tolnák a balhékat. Alex alaposan kiosztja őket, az egyiküket meg is vágja, így megerősíti az alpha dog szerepét, legalábbis tévesen ezt hiszi, a többiek azonban a következő balhénál felültetik. Betörnek egy öregasszonyhoz, mellesleg az ő berendezése sem semmi, ugyanolyan rajzolt, élvező nők díszítik a falát, mint Alexét (ezeket egyébként Cornelis Makkink festette), továbbá van egy olyan méretes szobra, ami egy segg és egy fasz egyben (Herman Makkink munkája a Jézus figurához hasonlóan), Alex ezzel öli meg a nőt, igaz nem szándékosan, csak kicsit erősebben vágja vele fejbe bunyó közben. Alexet ezután a saját "drúgjai" intézik el a korábbi sérelmek miatti bosszúból: fejbe verik egy tejesüveggel, így lesérül annyira, hogy a "milicilik" elkapják.

Itt kezdődik a történet második harmada, némi kihallgatást követően Alex 14 évet kap gyilkosságért, ez után jön sok börtönbeli bürokratikus kör (ugye az angol humor akkoriban állandóan a hivatali bürokrácián élcelődött, ez csak a filmben szerepel, Kubrick talán egy kicsit hosszúra nyújtotta, de még belefér), és ugrunk két évet. A börtönéletet magát a könyv veszi részletesebben, a film ezt tömöríti. A regényben képet kapunk a börtönökben uralkodó zsúfoltságról, és Alex megöl egy új, buzi rabot, aki már nagyon nem fér a cellájukba, és rámászik. Antihősunk a sitten a vallásban talál vigaszt (itt már összeér a két médium), pontosabban a börtönkáplánnak nyal (angolból átültethetetlen a poén, hogy a chaplainből Charlie Chaplinre utalva charlie lesz), és a legjobb szórakozása, hogy a Biblia legvéresebb jeleneteibe képzeli magát, például a Jézust korbácsoló római bőrébe, vagy az egymást halomra ölő és nagy orgiákat tartó zsidókéba.

Idővel Alex fülébe jut, hogy a kormány az új reformok keretében elindított egy kísérleti, Ludovico nevű programot, ami "kigyógyítja" a bűnözőket a bűnből, és aki átesik ezen, pár héten belül szabad lehet. A káplán, bár támogatja Alexet, éppen az ő érdekében nem segíti őt a programba kerülésben. A káplántól kapjuk meg a történet üzeneteit is, hogy a szabad akarat a legnagyobb ajándék számunkra az Úrtól, ezt senki nem veheti el tőlünk, a kormány agymosása sem. A jóságnak őszintének és belülről fakadónak kell lennie, még ha valaki rossz, elvetemült gyilkos, az is jobb, mert emberibb, mint egy akaratától megfosztott, átprogramozott báb. A regény mellesleg sokkal alaposabban belemegy a képzeletbeli világ politikájába, a film nagyon lájtosan érinti csak. Az mindenesetre a filmben is elhangzik, hogy a túlzsúfolt börtönökből az éppen hatalmon levő kormány azért akarja bármi áron (jelen esetben embertelen agymosással, ami bár valóban kikúrálja a bűnözői hajlamot, tönkre is teszi az embereket) szélnek ereszteni a köztörvényeseket, hogy a politikai ellenfeleit, az úgynevezett politikai bűnözőket zsuppolja be a helyükre.

Alex trükkök százaival azért eléri, hogy bekerülhessen a programba, átszállítják egy kutatóközpontba, ahol a 114-es kísérleti szérummal, egy rosszullétet okozó anyaggal injekciózzák be, aztán brutális mozikat mutatnak neki verekedésekről, gyilkosságokról, tömeges nemi erőszakokról, meg háborúkról (van benne Hitler és horogkereszt is). Lényegében egyszerű pavlovi elveken alapuló agymosást kap, a szer által okozott rosszullét összekapcsolódik benne a filmen látott erőszakkal (nem nézhet félre a mozi közben, leszíjazzák, és a szemét is kipeckelik - ha mást nem, ezt a képet mindenki látta a filmből), ezt követően nem csak maga válik erőszakra képtelenné, de az erőszak látványától és elszenvedésétől is rosszul lesz, sőt még a gondolatától is. A legdurvább csavar az, hogy a némafilmek alá a tudósok és orvosok zenét kevernek, véletlenül pont a legnagyobb kedvencétől, ahogy ő emlegeti "Ludwin van"-tól, így a zenére is allergiássá válik, ami a legnagyobb büntetés számára - azon el lehet moralizálni, és maguk a tudósok is megteszik helyettünk, hogy aki embert öl, az talán megérdemel ilyen büntetést is. A kezelések után pedig Alex tehetetlenségét és rosszullétét demonstrálják az új belügyminiszternek, aki az egészet kitalálta: egy fickó sértegeti, felpofozza, leüti és lenyalatja vele a cipőtalpát, ő pedig nem tud védekezni, csak rosszul lesz, aztán egy félpucér nő lép a színpadra, akit csuklóból megerőszakolna, és emiatt ismét kerülgeti a róka koma. Ezek után ki is engedik, mehet, amerre lát, az újságok meg dicsőítik a forradalmi eljárást és a kormányt.

Itt, a sztori harmadik harmadában Alex keményebben bűnhődik, mint a sitten, mindent többszörösen visszakap, amit korábban adott. A szülei nem fogadják vissza, az új albérlőjük rendesebb velük, ezért szinte fiukká fogadták, Alex meg rideg pokróc volt anno. Összefut a történet elején összevert öreggel is, de fordult a kocka, az öreg támad rá, és sok társával együtt rendesen meggyepálják. A rendőrök meg, akik végül kimentik a bunyóból, Alex legnagyobb meglepetésére és rémületére nem mások, mint az egykori áruló "drúgjai", akik persze továbbra sem bocsátották meg a régi sérelmeket, meg amúgy is, ez alatt a kormány alatt direkt a legbrutálisabb pszichopatákat veszik fel rendőrnek, kedvükre garázdálkodhatnak (2006. október?). Alexet elviszik a városon kívülre, alaposan összeverik, majd kis híján egy kádba fojtják.

A félholt antihős egy vidéki házban kér menedéket, ahol véletlenül a már említett író fogadja, immár tolószékben. Az is kiderül, hogy a fickó felesége rég meghalt, az erőszak után, nem közvetlenül, de közvetve a megrázkódtatástól, az ürge most egy buziforma inassal vagy élettárssal él együtt. Az író nem ismeri fel Alexben az egykori támadóját, mert régen maszkban volt, de felismeri, mint a kormány újságokban szereplő agymosott áldozatát, segít neki, és kiderül, hogy ő az ellenzék egyik fontos politikusa vagy támogatója. Alexben az eszközt látja, amivel kormányt dönthet, ha leleplezi, hogy a kormány milyen embertelen módszereket alkalmaz, és morálisan mennyire elfogadhatatlan az, amit Alexszel tettek. Persze Alex hamar lebukik (a regényben a lesittelése előtt még csak félkész regény ismeretével is kis híján lelepleződik, aztán végül egy "drúgja" nevét szólja el, a filmben a Gene Kelly dal dúdolása leplezi le), és az író a barátaival már inkább bosszút akar állni rajta, jól megkínozni és megölni, ráadásul ezzel két legyet ütnek egy csapásra: Alexet mártírként, a rendszer halálos áldozataként is zászlajukra tűzhetik. Mindkét verzióban bezárják, és zenével kínozzák, az elviselhetetlen kíntól meg a rátörő halálvágytól pedig az ablakon ugrik ki. A regényben egy toronyházba szállítják előtte, és sok emeletet zuhan, a filmben pedig egy vidéki ház padlásszobájából ugrik ki, amit valószínűleg az emberek többsége a való világban is túlélne.

A mozi a kórházban végződik, az, hogy Alex esete milyen politikai fordulatokat okozott, csak sejthető és apró morzsákból szedhető össze. A kormánybuktatás talán kis híján összejött, de végül a kormány kerekedett felül, és eltakarították az ellenzékieket úgy, hogy Alexnek többet ne árthassanak (nyilván életük végéig ülhetnek). A helyzet ettől függetlenül puskaporos lehet, a kormány népszerűsége (mint jelen sorok írásakor a Gyurcsány-kormányé) a béka segge alatt figyelhet, ezért a belügyminiszter, aki az eljárást bevezette, és korábban úgy volt Alex "barátja", hogy bevette a programba, ekkor azon munkálkodik, hogy a bukott program okozta károkat orvosolja. Kiderül, hogy amíg Alex kómában volt, vissza is fordította az agymosást, azaz Alex ismét a régi lett, gonosz és perverz, viszont ismét egész ember, szabad akarattal, a belügyminiszter pedig, mivel jót tett vele, ismét a "legjobb barátja" lett - így kerülnek közösen az újságok címlapjára is, és a megingott kormány ismét megszilárdul. A film azzal zárul, hogy Alex a belügyminisztertől "horrorsó" nagy hangfalakat és hangcuccot kap ajándékba, és ismét élvezheti mellékhatások nélkül "Ludwin van csodás kilencedikjét", miközben nagy orgiákról fantáziál.

A filmben tehát Alex ismét önmaga lesz, poklot megjárt, szabad és szabad akaratú gonosztevő. A kör bezárul, de a megszokott dramaturgia nem érvényesül, nincs jellemfejlődés vagy abszolút igazságszolgáltatás. Kubrick verziója (pontosabban a regény amerikai kiadása is itt szakadt meg, és a mendemonda szerint Kubrick a forgatókönyv elkészültéig nem is találkozott a bővebb eredetivel) kerek és érdekes, de a teljes regény továbbmegy, ismét ugrik az időben valamennyit. Alex az országos zenearchívumnál kapott roppant zsíros állást, igazán alaposan kárpótolták, ráadásul azzal foglalkozhat, amit a legjobban szeret, emellett az új "drúgjaival" továbbra is eljár fosztogatni, rabolni és verekedni, csak úgy passzióból. Ezt a részt azért már a regény is rövidre veszi, úgy érzem, Burgess kissé összecsapta az utolsó fejezetet. A már "sztárüj" (öreg), 18 éves Alex pár mondaton belül elkezd puhulni és kiábrándulni a balhékból, felnő, és elhagyja a gyermeki dolgokat. Először csak meginog, aztán összefut a harmadik egykori "drúgjával" is, akivel nem volt összetűzése, és aki nem lett rendőr (a filmben csak említik, hogy meghalt, a regényben pedig itt kerül elő), viszont jó útra tért és megnősült. Alex a srác példáját látva teljesen ekkor nő fel, és gyógyul ki a bűnből magától, ráébred, hogy ő is családot és gyereket akar, a bunyóknak és balhéknak nincs súlyuk ilyen célok mellett. Ez a befejezés kicsit suta, bár még kerekebb, mivel Alex pszichopata gonoszságát a szélsőségesebb világban egy kissé (a gyilkosság sem szándékos volt) felnagyított tinédzser lázadásnak állítja be, de sok más üzenetet is levehetünk belőle: legyünk optimisták, van remény a javulásra, van értelme második esélyt adni és így tovább.

A történetet természetesen tekinthetjük az erőszak melletti védőbeszédnek is (nekem legalábbis mindig ez jött le), tehát, ha úgy vesszük, erőszakra ösztönző, veszélyes alkotás (persze nem vagyok híve a cenzúrának, sőt épp ellenkezőleg). Egyébként valóban többen másolták a filmben ábrázolt erőszakos jeleneteket, Kubrickot is fenyegették, és ezek hatására Angliában teljesen kivonták a mozikból a filmet (DVD-n, HD-DVD-n és Blu-ray-en azért ott is beszerezhető). Ugyanakkor amellett, hogy ilyen témával játszik merészen, inkább a 'rossz nem létezik jó nélkül és vice versa' kettősséget ábrázolja, többek között a bűn és a zene összekapcsolásával, továbbá a szabad akaratnak állít emlékművet (úgy is, hogy bemutatja annak minden hibáját - az Úr nem debugolta a világot elég alaposan).

Nem kétséges, az A Clockwork Orange mind nyomtatásban, mind a vásznon kihagyhatatlan alapmű, és akik idáig eljutottak, szintén nagy valószínűséggel olvasták és látták (tehát sok újat nem írtam), ha mégsem (az erőszakot nem bírja a gyomruk, vagy csak elkerülték), remélem a spoileres sztorival valamennyire pótoltam ezt az űrt.

Természetesen mindkét mű megérdemelné az 5 csillagot, másutt objektíven dobnám is rá, de ez a privát ízlésblogom, ahol az 5 csillag csak az olyan abszolút kedvenceimnek jár, amiket szinte minden nap megnéznék újra és/vagy megváltoztatták az életemet. Az A Clockwork Orange nálam is magasan van, a sok újítása, bátorsága és hatása vitathatatlan, mégsem sorolom a totális kedvenceim közé, így mind a regény, mind a mozi csak 4.5 csillagos nálam.

Szerintem: