Az utolsó Kevin Smith mozi, amit az archívumomban és a haveroknál találtam, az 1997-es Chasing Amy (a magyar címe is félig angol: Comic Strip: Képtelen Képregény), így ezzel zárom a kört, persze a többi nagyjátékfilmjét is láttam (Mallrats, azaz Shop-show, Jay And Silent Bob Strike Back, azaz Jay És Néma Bob Visszavág és Jersey Girl, azaz Apja Lánya), de már túl régen, idővel talán begyűjtöm és írok róluk, vagy sem.

A Jersey Girl mellett a Chasing Amy szerintem az a film, ami legkevésbé illik Smith View Askewniverse-ébe (az előbbi nem is ott játszódik, az utóbbi még igen), bár ennek sem túl komplex és mozgalmas a cselekménye (ami a Dogmát leszámítva a legtöbb Smith mozira igaz), ugyanakkor a humora sem annyira alpári, perverz, egyes csoportokra nézve sértő, politikailag inkorrekt (jó, van benne némi meleg előítéletes és rasszistás poénkodás, meg az öklözés alapos részletezése, természetesen nem a sporté), sőt a sztori nagyon személyes, és az egész talán már inkább love story, mint romkom (bár nem sokkal lépi át a kettő közötti határvonalat), persze nem az igazán csöpögős és unalmas fajtából.

A filmben ábrázolt szubkultúra egyből elnyerte a szimpátiámat, ugyanis a mozi a profi képregényes szakmába kalauzol minket, többek között azt is bemutatja, persze nyilván nem dokumentumfilmes pontossággal, csak Robert Altmanosan karikírozva. Ehhez teszem hozzá, hogy viszonylag nagy képregény rajongóként adom elő magam, ami annyiban igaz, hogy az emberek nagy többségéhez viszonyítva valóban jobban vonz a téma, nem tartom gyerekes, komolytalan műfajnak (amit sajnos a Kádár-rendszerben masszívan beleneveltek mindenkibe), elismerem, sőt úton-útfélen reklámozom, ugyanakkor az igazi rajongókhoz képest nem rendelkezem említésre méltó kollekcióval, keveset vásárolok és olvasok, amatőr fordítóként sincs mögöttem nagyon jelentős életmű, és csak egy képregényt írtam és rajzoltam végig nagyon régen, pocsék is lett, ment a tűzre. Tehát nem az a fajta rajongó vagyok, aki az ágyból kiugrasztva löki, hogy hány pasija volt Elektrának, sőt egyből hozza ki a gardróbból a bizonyító erejű kiadványokat, de aki kedveli és tiszteli a műfajt, és mindenkit, aki benne dolgozik (például, szívesen dolgozna benne hivatásos fordítóként). Végül is a képregény nem a Pifnél kezdődik és a Rejtő-sorozatnál végződik, a műfajon (hozzáteszem: összetett műfajon, ami bár annyira nem összetett, mint a film, de igényel némi írói, szerkesztői, karaktertervezői, rajzolói, operatőri és rendezői tehetséget, olyan, mint egy storyboard, amiből film lesz, csak az olvasó fejében pereg le a mozi, kicsit kevesebb olvasói és több alkotói fantáziából összegyúrva, tehát más, mint egy regény vagy egy mozifilm, de nem feltétlenül rosszabb) belül minden megtalálható a felnőtt drámától a sok száz oldalas, japán nyelvű, állatos pornóig, és a témákat még hosszan sorolhatnám. Visszatérve a Chasing Amy-re, a film főbb szereplői mind kommersz képregényeket írnak és rajzolnak: van egy sikeres páros, Holden (Ben Affleck - ő kezdetben író és rajzoló) és Banky (Jason Lee - ő kezdetben "másolónak" gúnyolt tuskihúzó, a film végére mindenes lesz), Holden mellesleg Jay és Silent Bob (Csendes Bob avagy Néma Bob) történeteit ülteti át képregénybe az ő tudtukkal és engedélyükkel, amiért zsíros részesedést is fizet nekik (innen és a filmjogokból lesz később sok pénzük a Shop-stop megvételére, a képregény pedig az alábbi postokban szintén említett Bluntman And Chronic, azaz Bunkóman És Gyökér címet viseli), továbbá főszereplő még Alyssa (Joey Lauren Adams - korábban énekesnő volt, romantikus képregényesként író és rajzoló), és főbb mellékszereplő Hooper X (Dwight Ewell - szintén mindenes képregényes, mellesleg egy meleg feka, aki amolyan kőkemény, hetero, fehérgyűlölő, Fekete Párducos figuraként pózol, valami ilyen hősről ír és rajzol általa is nevetségesnek tartott, de a feka kisrácok által istenített képregényt).

A történet hol máshol kezdődhetne, mint egy képregény gyűlésen (kicsit száraz kifejezés, jobb az angol comic con rövidítés, amit két-három éve már nálunk is rendeznek a téma igazán keményvonalas rajongói, gyűjtői, kiadói és alkotói), itt ismerteti össze Hooper X Holdent és Banky-t Alyssával, Holden pedig egyből belezúg a csajba, mint az ágyú. A lány látszólag hasonlóképp szimpatikusnak találja a béna hollywoodi megasztár által alakított fickót, és mint idővel kiderül, nem csak látszólag. Mindenesetre pár szokásos Smith-es dialógus, poén és jelenet után, egy kis kocsmában rendezett bulin hidegzuhanyként éri Holdent, hogy Alyssa kőkemény leszbikus (sőt a bárban minden csaj az). Ekkor a tag rálép a fékre, óvatosabb lesz, végül is mit lehet abban az esetben tenni, ha az ember fia egy leszbi vagy foglalt csajra kattan rá. Vagy túl kell lépni rajta, vagy el kell nyerni a barátságát, és ha a B verzió kiválasztása után semmiképp nem sikerül a helyzeten javítanunk (mondjuk nem törnek felszínre biszex hajlamok a szapphikus gyönyörök hódolójánál, vagy nem übereljük a foglalt hetero csaj párját, és nem tudjuk kiütni a nyeregből), még mindig jobb barátként a nagy ő mellett lenni (ami persze mazochista dolog, okosabb továbblépni, de ilyen helyzetben ritkán döntünk bölcsen), mint nélküle senyvedni. Holden tehát ezt az utat járja végig, Alyssával elválaszthatatlan barátok lesznek, Holden szívében pedig egyre nagyobbra hízik a szerelem, végül megvallja az esőben, amit Alyssa természetesen sértésnek vesz (Holden ugye visszaélt a barátságával), faképnél is hagyja, ám nem hosszú időre, mint kiderül, benne is megvolt ugyanez a vonzalom, csak elfojtotta, fél perc múlva már Holden karjaiba ugrik, és mennek szobára.

Innen minden rendben is lenne, ám ott a második konfliktus, Banky, Holden alkotótársa baromira féltékeny lesz Alyssára, sőt már az elejétől fúrja a kapcsolatot. Az nem derül ki egyértelműen, hogy miért, valószínűleg összetettebb a dolog, talán részben bele van buzulva a haverjába, talán csak félti a régi barátságot, hogy most a csaj miatt keveset lógnak együtt, talán (ez kevésbé valószínű, de felmerül) csak attól tart, hogy Holden szerelmi élete negatívan befolyásolja a karrierjüket, ugyanis éppen tárgyalnak a képregény rajzfilmesítési jogairól, és Banky nem szeretné a dolgot elszúrni. Ez utóbbival Smith betekintést nyújt számunkra a rajzfilmes tárgyalásokkal járó, az esetek többségében vagy sehova, vagy nagyon gyors bukáshoz vezető pokolba - legalábbis biztosan voltak ilyen negatív tapasztalatai e film előtt is, igaz az első elkészült rajzfilm, amihez Smith-nek köze volt, a Clerks csak később, 2000-ben került adásba, és két epizód után annak rendje és módja szerint meg is bukott.

De térjünk vissza a sztorihoz, tehát Banky kavarni kezd, nem túl durván, csak pár kirohanással, továbbá a lány múltjának felkutatásával. Így derül ki, hogy amikor Alyssa azt mondta Holdennek, hogy mielőtt leszbikus lett volna (és úgy is halványan nyitott arra, hogy talán a lelki társát egy ellenkező neműben találja meg), mindent kipróbált, szó szerint értette, tehát nem csak technikailag (szűzhártya, behatolás) nem szűz, de olyan értelemben sem, hogy nem feküdt le férfival. Konkrétabban a középsuliban azért kapta a finger cuffs, azaz ujjbilincs becenevet, mert ezerrel tolta a DP-t (a szakzsargonban kevésbé jártasak számára: double penetration, még pontosabban, a filmben ennek a spit roast nevezetű változatát ecsetelik) egyszerre két, határozottan lúzer sráccal, meg nyilván minden egyebet is, amit egy elég perverz szexuális fantáziával ellátott ember el tud képzelni (na jó, nem Smith és Jay, akik állandóan állatos mókákról elmélkednek, ez a film e téren nem olyan durva, mint a többi View Askew mozi). Ez az infó Holdent végleg a padlóra küldi, Alyssa nem tagadja a dolgot, nem mentegeti magát, hiszen ő szólt előre, csak apróbb, nagyon érthető bűne az, hogy mindezzel nem pakolt ki határozottan az elején, és valamennyire támogatta Holden azon fantazmagóriáját, hogy ő az első férfi az életében. Holden nem tud túllépni a dolgon, amit Alyssa nem ért, szerinte néhány tinédzserkori orgia nem nagyobb bűn a lajstromán, mint az a Holden által is ismert és elfogadott tény, hogy New York szinte minden leszbikus művésznője megvolt neki. Holden végül átesik a ló túloldalára, az egész problémára azt a bizarr megoldást agyalja ki, hogy ha hármasban (ő, Alyssa és Banky) együtt kefélnének egyet, az mindent rendbe hozna: ő felérne Alyssa szintjére az extrém tapasztalatok terén, és nem ítélkezhetne a lány felett, és Banky is valamilyen szinte lefeküdne vele, így a vélt vagy valós meleg hajlamai ki lennének elégítve, sőt féltékenységre sem lenne oka. Alyssa azonban, aki tényleg túllépett a régi botlásokon, és őszintén szereti Holdent, ebbe nem megy bele, sőt sértőnek érzi, hogy a férfi kurvát csinálna belőle, szakít vele, és Banky is fellélegzik, neki is sok lett volna az akció.

A keret zárásaként (spoiler, nem mintha feljebb nem lőttem volna le sokat, de azért szólok) a film vége ismét egy comic conon játszódik, egy évvel a fenti kínos beszélgetés után. Alyssa és Holden azóta nem találkoztak, továbbá Banky és Holden is szakítottak, mármint nem dolgoznak már együtt, és nem is szoros barátok, ahogy a rajzfilm dolog is kútba esett, és a közös képregénynek is vége lett (Chronic tragikus halálával, ami persze Robin halálára utal a Batmanből). Ez lényegében jótékony hatással volt Banky karrierjére, saját karakterekkel, viccekkel, történettel és stílussal indított saját füzetet, az ugyan nem derül ki, hogy mennyire népszerű, csak egy rajongó dedikáltat vele, de a kövér srác szerint senki sem tud olyan jó fingós és pöcsös poénokat rajzolni, mint ő. Alyssa ott folytatta, ahol korábban abbahagyta, nem túl népszerű, de nyilván megélhetést biztosító romantikus sorozatot tologat. Holden viszont sokat változott, örül Banky sikerének, és a saját, nem túl népszerű, de végre abszolút személyes (nagyon nem ment bele a film a korábbi alkotói válságába, de saját albumról álmodozott saját mondanivalóval, az utcáról vásárolt sztorik helyett) füzetét teszi le Alyssa elé dedikálásra. A lány először automatikusan közli, hogy képregény nem az övé, de aztán belelapoz, és nagyon meghatódik, Holden a saját, kicsit bizarr, romantikus történetüket rajzolta meg happy enddel. Ezt követően Holden kisétál, és vége a filmnek, nyilván nem tudná soha túltenni magát a lány múltján, ahogy a lány sem az ő reakcióján, jövőjük már szoros barátként sincs, de a kedves emléket örökre megőrzik magukban.

A film külön érdekessége, legalábbis én az ilyesmit általában pluszként értékelem (lásd a Before Sunrise, azaz Mielőtt Felkel A Nap postomat - a mozit Richard Linklater az akkori barátnőjével, Kim Krizannel írta, részben az ő közös történetükből, részben egy korábbi, egynapos kapcsolatából), hogy Kevin Smith a főszereplőnővel, Joey Lauren Adams-szel folytatott saját romantikus történetét írta meg és színezte kicsit ki. A dolgot még aláhúzza az a visszacsatolás, hogy Adams játssza a róla mintázott figurát, és míg a film a történetüket meséli el újra, a kapcsolatnak emléket állítva, a benne szereplő szerelmes férfi (aki tehát lényegében Smith-t alakítja) is emléket állít a képregényével a kapcsolatnak (akárcsak a Before Sunset, azaz Mielőtt Lemegy A Nap című filmben az egyik szereplő a regénnyel, a másik a dalokkal - hozzáteszem, Linklater talán nagyon kicsit hatott is a Chasing Amy-re, sőt a színésznő is az ő Dazed And Confused, azaz Tökéletlen Idők című mozijával futott be). Arról ugyan nem találtam adatokat, hogy a film a poénokat, a konfliktusokat és a képregényes témát (ugyan Smith ír is képregényeket, de nem rajzol, Adams-nek pedig tudtommal nem volt köze az iparhoz) leszámítva mennyire hűen adja vissza a valódi románcot, mindenesetre még érdekesség, hogy Adams valójában is szerez dalokat és énekel (akárcsak Julie Delpy az említett Linklater mozikban, sőt mindkét színésznő írt és rendezett nagyjátékfilmet is, bár az már nem erre a lapra tartozó párhuzam), és egy nyilatkozata szerint valóban biszex (bár nyilatkozta ennek cáfolatát is, az eredeti nyilatkozat bizonyára a film reklámkampányának része volt), mellesleg már Smith 1995-ös Mallrats című filmjében is játszott, előtte jöttek össze, de már régen szétmentek.

Összességében nekem bejött a Chasing Amy is, kellően vicces, eredeti, személyes, és számomra szimpatikus szubkultúrát mutat be (a képregényes szakmára gondolok, nem a new yorki leszbikus scene-re), tehát, bár Ben Affleck szokásosan pocsék alakítása némileg lehúzza, én a jelentősebb 200-300-ba sorolom a mozit, így egy gyenge 8-ast dobok rá.

Szerintem: