Pontosabban az előző postban is említett hős, Kevin Smith nem egy sarki, hanem egy útszéli vegyesboltban fogott bele a filmezésbe komolyabban, miután az ilyen jellegű tanulmányait a Vancouver Film Schoolból való kirúgása miatt nem fejezhette be. Hal Hartley-hoz, David Lynch-hez és Robert Rodriguezhez hasonlóan ő is elég csóró volt, nagyon nehezen kapart össze némi pénzt a kezdéshez, és mindenét egy lapra tette fel. A Clerks. (így, ponttal a végén), azaz Shop-stop című filmbe invesztálta az összes egyetemre spórolt pénzét, rengeteg hitelt vett fel több kártyára, némi biztosítási csalást is elkövetett egy autóval, és ami állítólag a legnagyobb áldozat volt számára, eladta a sokat érő, hatalmas képregény gyűjteményét is (a médium keményvonalas fanatikusa, így nyilván volt sok értékes, limitált példányszámú füzete és régisége is, de a befektetés sokszorosan megtérült, azon túl, hogy az óta nyitott képregény boltot, bizonyára a világ egyik legnagyobb tematikus gyűjteményét is felhalmozta). Ezek mellett természetesen mindenen spórolt, amin lehetett, a színészek többsége barátja vagy rokona volt, a fő helyszín pedig az a vegyesbolt, ahol nappal dolgozott, és amit éjjelre kapott meg forgatásra (21 napon keresztül nem is nagyon aludt). A mozi így 27 ezer dollárból, mostani árfolyamon valamivel 5 millió forint feletti összegből készült el, állítólag több mint felét a zenék jogdíjai vitték el, a maradék nagyját pedig feltehetően a nyers film (olcsóbb fekete-fehér), az eszközbérlet, az előhívás és a vágás emésztette fel (a mozi 1994-es, a digitális boom előtt készült). Mellesleg a végső mozi változat utómunkáira (tehát miután a Sundance-en először bemutatták) még majdnem tízszer ennyit költött a Miramax.

Bár a Clerks. egy eléggé alpári, durva, tabudöntögető, szókimondó komédia, pontosabban szatíra, Smith ettől függetlenül remekül belevitte a saját életét, énjét és ízlését, eléggé eredeti, személyes mozit alkotott, az alaphangját pedig azóta is megtartotta, a későbbi filmjei és képregényei is hasonló témákat jártak körül, keresztül-kasul hivatkoztak egymásra, sőt csereberéltek is figurákat, így végül Smith egy saját kis univerzumot hozott létre, amit el is nevezett View Askewniverse-nek. Ez, Smith örökzölddé vált poénjai, a kitartás és energia amivel a szakmába belevágott, továbbá a sokoldalúsága (rendező, forgatókönyvíró, producer, színész, képregényíró, karaktertervező, komikus, előadó, műsorvezető, forgatókönyv-polírozó (vagy akármi is ennek a munkakörnek a magyar megfelelője), vágó, blogger és még sok egyéb) mindenképp tiszteletet érdemel, még ha nem is ő a földkerekség legmélyebb filmese, sőt még csak nem is a legjobb poéngyárosa. Smith világa mellesleg a képregények (beleértve az alkotásukat is, lásd a Chasing Amy, azaz a Comic Strip: Képtelen Képregény című moziját), a szuperhősök, a jéghoki, a vallás, a cigaretta, a marihuána, New Jersey állam, a drogárusítás, az eladói munkakör, a gyermekkorában futott nagy mozifilmek (különösen a Star Wars sorozat, nincs Smith film Star Wars viták, utalások és tisztelgés nélkül), a negatív rajongói kritikák, a volt tini bálvány színésznők (Carrie Fisher, Shannen Doherty, Shannon Elizabeth, Eliza Dushku, Rosario Dawson), a híres barátai (Ben Affleck, Matt Damon, Alanis Morissette, Jennifer Lopez), a meleg és leszbikus poénok, az internetes fikázás, az apaság (a lánya születése óta), mindenféle kocka dolgok, továbbá válogatott szexuális perverziók körül forog. Hozzáteszem, a celeb barátait és önmagát ritkábban használja valódi cameo szerepre, de határozottan a cameo poén (hogy felismerjük a sztárokat, és a vásznon az allűrökkel teli sztárt lássuk inkább, ne egy általa alakított karaktert, ezt pedig viccesnek találjuk) miatt alkalmazza őket, ugyanakkor nem veti meg a valódi cameo szerepek kiosztását sem (Stan Lee, Gus Van Sant, Wes Craven, Shannen Doherty, Jason Biggs, Matt Damon és James Van Der Beek mind játszották önmagukat a filmjeiben).

De kanyarodjunk vissza a Clerks.-re, a helyzetet gondolom a fent vázolt körülmények és Jim Jarmusch Coffee And Cigarettes (Kávé És Cigaretta) rövidfilmjei (amik csak 2003-ban lettek azonos című mozifilmmé egybevágva és kiegészítve) ihlethették, ahogy (a Clerks.-szel együtt) a Presszót, az Üvegtigrist és az Üvegtigris 2-t. A jelenetek többsége tehát a vegyesboltban, néhány pedig az előtt, az azzal egybeépített videotékában és a kis épület tetején játszódik. Vevők jönnek-mennek, mivel egy meg nem nevezett kisváros (egyébként a kevesebb, mint háromezer lelkes Leonardo) egyik kis boltjáról van szó, természetesen az emberek jó része a két főszereplő (a boltos és a tékás) ismerőse, barátja, barátnője vagy volt osztálytársa. A két húszas évei közepén járó lúzer srác már az iskola óta együtt lóg, és itt is csak alkalmazott, a tetű melótól látszólag mindketten meg is csömörlöttek. A tékás (Smith eredetileg magának szánta a szerepet) negatívan adja ezt ki magából, mindkét helyről beszólásokkal és mindenféle gusztustalan dolgokkal üldözi el a vásárlókat, a boltos (Smithre hasonlít külsőben, katolikus vallásban, ír származásban és sok egyéb dologban is, sőt ugyanazt a munkát végzi a filmben ugyanott, amit a rendező) ugyanakkor próbálja a haverja dolgait jóvá tenni, ő egy problémáit magába fojtó, konfliktust és változást kerülő gyávább tag. A poénok egy része erre épül, a tékás bajt csinál, a boltos próbálja helyrehozni, emellett sokat beszélgetnek egymással is klasszikus kocka dolgokról (például az említett Star Wars téma: melyik rész volt jobb, hány ártatlan ács halt meg a második Halálcsillagon a balos lázadók miatt, meg ilyenek, egy másik Smith film boncolgatja egyébként az azóta klasszikussá vált 'melyik változat volt jobb, amikor Han lőtt először, vagy amikor Greedo' kérdést), nőkről, idegesítő vásárlókról, perverziókról (szintén örökzölddé vált a 'próbáltad már leszopni magad?' poén) és vallásról. A különféle vásárlókkal folytatott diskurzusok és konfliktusok akár különálló rövidfilmek is lehetnének, amiket a két figura és a helyszín köt össze, és a meglehetősen jól megírt dialógus ad el.

Ha mégis valami végig futó történetet keresünk a szinte cselekmény nélküli filmben, akkor a lájtos sztori az, hogy Dante (a boltos, természetesen Dante Alighieri után) bár jól megvan az aktuális barátnőjével (leszámítva az olyan apró vitákat, hogy ki feküdt le több emberrel, mielőtt összejöttek volna: a 12 nő és 3 férfi még rendben is lenne, de a lánynak eszébe jut, hogy 37 különböző férfi leápolását nem számolta bele, ami, khm, azért nem kevés), mégis vissza szeretné hódítani az előző nagy szerelmét, aki más városban tanul, és az újságok szerint hamarosan férjhez megy. Ez végül majdnem sikerül is, a (barátnőnél még ezerszer nagyobb kurva) lány hazaérkezik, hogy az elsietett esküvői bejelentést tisztázza a még mindig barátjának és valamennyire szerelmének tekintett Dantéval, de Dante a film végére ráébred, hogy a barátnőjét nem becsülte eléggé, noha megérdemelné, ahogy azt is, hogy ő végre továbblépjen az előző kapcsolatán (ez a döntésképtelenség és halogatás Dante karakterének fő jellemzője, a film folytatása még inkább kiemeli ezt). Talán egy kínos közjáték nélkül is erre jutott volna, mindenesetre jó poén a film végén, hogy a kiégett lámpájú vécében egy farokverés közben meghalt és egész napra ottfelejtett öregemberrel egy nagyot kefél az ex-barátnő (nem mutatják persze), majd utólag tudja meg, hogy a "partnere" nem Dante volt, hanem egy hulla, mire teljes sokkot kap, és az idegeivel kórházba kerül, a későbbi Smith filmek szerint évekre. Így marad az aktuális barátnő Dante számára, és lényegében megmenekült a két nő közti választástól, azaz a súlyos döntéstől.

A további szereplők közül még mindenképp említést érdemel Jay és Silent Bob (Csendes Bobnak és Néma Bobnak is fordítják), az utóbbit maga Smith játssza, az előbbit a legjobb barátja. Ők ketten füves drogdílerek, akik egész nap a falat támasztják, szívnak, árulnak, meg magnóra pogóznak. Silent Bob a nevéhez hűen ritkán beszél, az egyszeri néző azt is hiheti, hogy néma, ám a filmek végén általában van egy bölcsebb monológja. Jay vele szemben egyfolytában dumál, gyakorlatilag megállás nélkül arról, hogy mindent és mindenkit megdugna, esetleg leszopna. Ők lettek leginkább Smith névjegyei, egy híján minden nagyjátékfilmjében feltűntek (a 2001-es Jay And Silent Bob Strike Back, azaz Jay És Néma Bob Visszavág pedig csak róluk szólt), sőt akkora sztárok lettek Smith univerzumában, hogy képregény is készült belőlük (Bluntman And Chronic, azaz Bunkóman És Gyökér), amit a való világban is követett képregény, de természetesen szerepeltek Smith legtöbb nem róluk szóló képregényében, a Clerks. rajzfilmekben, sőt más filmekben, rövidfilmekben és videoklipekben is feltűntek.

Alapjában véve, bár néhol kicsit sok, néhol kicsit kevés a Clerks., nekem bejött (akárcsak a többségnek: Cannes-ban is nyert díjat és a Sundance-en is, igaz nem legfőbb díjat), emellett értékelem azt is, ahogy készült és amilyen hatalmas kultuszt teremtett.

Szerintem:

Ha már itt tartunk, vegyük górcső alá a film folytatását is, a Clerks II-t, azaz Shop-stop 2-t, ami viszonylag új darab, kevesebb, mint egy éve mutatták be, és azért egy egész bejegyzést a fentiek után (sokban nem különbözik az elődjétől) már nem lenne érdemes rá szentelni, meg egyébként is együtt néztem újra őket, amolyan mini maratonban.

A film elején megtudjuk (a sztori bővebben képregényekben olvasható), hogy a két tag, a boltos Dante és a tékás Randal több mint tíz évig melóztak még ugyanott, és feltehetően nyugdíjba is a kis útszéli boltból mentek volna, ha az nem gyullad fel (Randal elfelejtette kikapcsolni a kávéfőzőt) és nem ég rommá. Ezt követően egy helyi gyorsétteremnél helyezkedtek el, a Mooby's-nál, ami teljesen olyan, mint a McDonald's, természetesen azt figurázza ki, csak más színű, más ételneveket használ, és egy szarvasmarha a jelképe (ami szintén feltűnik más Smith filmekben is, a Disney karaktereket figurázza ki, mellesleg a cégéren pont úgy pózol, mint a Dogmából ismert Buddy Christ, azaz Krisztus Haver). Ezen a helyen egy éve melóznak, ugyanazt folytatják, mint korábban: Randal sértegeti és elijeszti a vevőket (ezúttal Smith ráerősített a politikailag nagyon inkorrekt, rasszista és vallásgyalázó viccekre, amikben persze az a poén, hogy ma már egy amerikai sem merne ilyesmit elsütni, és mindenki megbotránkozik rajtuk, így egy vígjátékban ilyesmivel dobálózni viszonylag vicces – szintén a napokban néztem a Borat: Cultural Learnings Of America For Make Benefit Glorious Nation Of Kazakhstant, azaz a Borat: Kazah Nép Nagy Fehér Gyermeke Menni Művelődni Amerikát, ami pont ugyanezzel operál), Dante pedig végzi a droidmelót, ég a pofája a barátja miatt, és próbálja menteni a helyzetet. Természetesen Jay és Silent Bob is a gyorsétterem falát támasztja, egyéb lehetőség híján (Jay, bár már az első filmben is mutatott ilyen jeleket, itt már teljesen átmegy buziba), aztán főbb szereplő még Dante menyasszonya (Smith felesége és gyermekének anyja, Jennifer Schwalbach Smith adja), egy 19 éves, nagyon gyökér, The Lord Of The Rings (A Gyűrűk Ura) rajongó harmadik alkalmazott, és az étterem vezetője, egy fiatal bombázó (Rosario Dawson).

Az események nagyjából ugyanúgy pörögnek, mint az első részben, de a poénok ütnek annyira, hogy ne váljon a film egy gyenge utánlövéssé, amitől kezdetben tartottam, ugyanakkor azt is reméltem, hogy oltári nagy McDonald's fikázás lesz a mozi, és különösebben a vicces díszleteket leszámítva nincs lecsapva ez a labda sem. Tehát a vásárlókkal külön-külön kis anekdotákat láthatunk, ezeken túl a három alkalmazott, néha a főnökkel kiegészülve diskurál jókat, és ami még fontosabb vicceseket (The Lord Of The Rings a Star Wars ellen, melegek-e a hobbitok, illendő-e a seggből szájba és hasonlók), és itt is akad némi probléma Dante nőivel és döntésképtelenségével. Kiderül ugyanis, hogy a menyasszonya megtervezte az egész életüket, egy nap múlva hátra hagynak mindent, az egész államot, Floridába költöznek, összeházasodnak, a lány szüleinél laknak egy ideig, aztán kapnak egy saját házat, és a lány apja a vejére bízza az egyik autómosója vezetését is. Dante számára mindez nem annyira vonzó, szereti a felelősség nélküli munkáját, a kisvárosát és a barátait, plusz a főnökkel pár hete a barátságnál már tovább is mentek, részegen keféltek egy nagyot a konyhában, azóta, bár a film végéig nem mondják ki, szerelmesek egymásba, plusz a csaj még a legyet is bekapta. A másik fő konfliktus, hogy Randal búcsúzóul egy perverz műsort rendel a barátjának, egy masszív mexikói állatos produkciót, ami egy kicsit meglepőre sikeredik és elfajul: egy dagadt férfi szop le benne egy csődör szamarat (hasonlóról híres Staller "Cicciolina" Ilona művész- és politikusnő is), aztán még hátulról is megküldi (persze nem mutatják a témát, elég polgárpukkasztó beszélni is ilyesmiről), a helyzetet pedig bonyolítja, hogy Dante (amikor még csak a füstgép füstjét látta az étteremből gomolyogni) kihívta a tűzoltókat, a "fajok közti erotikát" (így fogalmaz az "előadó") pedig a törvények nem díjazzák túlságosan, mind előzetesbe kerülnek egy rövid időre. A film vége (spoiler) persze happy end, és még kerekebb, mint az elődje: Dante dönt, a főnöke kezét kéri meg (a babás hír hallatán és az állatos jelenetet megpillantva a menyasszonya amúgy is felbontja az eljegyzést), megtartják a gyereket, sőt Randallel hárman, Jay és Silent Bob pénzéből (aminek külön története van a már említett Chasing Amy-ben, továbbá más filmekben és képregényekben) megveszik a régi munkahelyük romjait, rájöttek ugyanis, hogy ott voltak igazán boldogok, és sajátjukként nyitják meg újra.

A mozi persze azért kicsit mégis utánlövés, sok ismétléssel és nosztalgikus helyzettel. Nagy költségvetésből (5 millió dollárból, közel egymilliárd forintból) természetesen könnyen nyújtózkodik, és bár sokkal profibb munka, mint az elődje, hiszen Smith is sokat tanult időközben, nem az a film, ami sokáig emlékezetes marad és sokszor lekerül a polcról. Szerintem a legmasszívabb Clerks. és Jay és Silent Bob rajongók sem ezt tekintik a korona legfényesebb ékkövének, persze nem sikerült rosszul, az egyre nagyobbra hízott univerzumban megvan a maga helye, sőt a lebegtetett esetleges harmadik résznek is meg lesz.

Szerintem: