Folytatva innen.
Engem nagyon meglepett, hogy a hatalmas siker után a szinte semmiből feltűnt James Wan kiszállt a rendezői székből, sőt a 2005-ös Saw II (Fűrész 2) stáblistájában csak producerként szerepelt, még a karakterek megalkotásáért sem kapott creditet, tehát valószínűleg Leigh Whannell volt az első résznél is a meghatározóbb író, ötletgyáros és karaktertervező. Gondolom Wan nem önszántából szállt ki, azért ha valaki fiatal és viszonylag kezdő rendező, megragadja a lehetőséget, hogy tovább vigye a sorozatát, ugyanakkor a stúdiók és forgalmazók érdeke is az, hogy ne legyen rendezőváltás, ha valaki egyszer bizonyított, valószínűbb, hogy nem szúrja el a folytatást sem nagyon. Tehát, bár kinyomozni nem tudtam, bizonyára nagyon erős nézeteltérése lehetett a srácnak a főnökeivel vagy a társírójával, hogy a helyére egy kezdő (korábban csak rövidfilmeket jegyző) direktor és társíró került, Darren Lynn Bousman, ami szerintem nagy kockázatot rejtett magában. Bousman egyébként egy The Desperate című filmötletével kilincselt Hollywoodban, amit sokan azzal utasítottak el, hogy túlságosan Saw koppintás, végül azonban Saw folytatássá írták át.
Én előre le is írtam anno a filmet, hogy a jól sikerült első rész után most talán még jön egy-két felejthető mozifilm egyre gyengébb kezdő vagy TV sorozatokkal befutott rendezőktől, aztán a licenc lecsúszik a "DVD only" piacra, onnan pedig a "TV only" terepre, amíg teljesen meg nem hal. Vegye-vigye jelleggel árulják majd: "a cím még mindig elég nézőt vonz, hogy egy B kategóriás folytatás nullszaldós legyen". Végül ismét pozitívan csalódtam, a Saw II abszolút korrekt folytatás, nyilván elsősorban Leigh Whannell forgatókönyvírói előrelátása és trükkjei miatt, de Bousman is jól felvette a fonalat, masszívan el is ismerték ezt a nagyjátékfilmes debütálását (megkapta az "első horrorfilmes rendező, aki két egymást követő filmjével is listavezető volt a mozikban" címet), és a további folytatásokat is ő rendezte/rendezi, legalábbis kettőt mindenképp.
A Saw II főhőse egy eléggé ellenszenves nyomozó, akit Mark "Marky Mark" Wahlberg bátyja, Donnie Wahlberg alakít, pontosabban a jelleme felettébb negatív, szemben az első rész két áldozatáéval, akik azért nem voltak bűnösebbek bármelyikünknél. A nyomozó, mint idővel kiderül, rengeteg embert juttatott ártatlanul vagy legalábbis kisebb bűnökért börtönbe, meghamisított bizonyítékokkal, veréssel meg egyéb nemtelen eszközökkel, ezek mellett eléggé rossz apa is, aki a balhékba keveredett fiával sem törődik eleget. Nos ő különös csapdába kerül, és abban is vergődik végig, nem fizikaiban, hanem lelkiben.
A film elején egy újabb csapdás áldozat tetemét találják meg a rendőrök (hasonló szituba keveredett, mint Amanda, ha a szeme mögül nem vágja ki a beoperált kulcsot, a fejére záródik egy vasszűz - nem jár sikerrel), Dina Meyer is ismét ott sertepertél, ő az új nyomozó a Jigsaw ügyben, és bevonja a barátját, az említett rossz zsarut is, aki már szívesebben dolgozik az íróasztal mögött, kerüli a balhét. Hamar kiderül, hogy az áldozat a nyomozó egyik besúgója volt, plusz a zsaru kap a helyszínen egy üzenetet is, hogy alaposan nézzen körül.
A jó megfigyelőképességű nyomozónak csak éjjel ugrik be, hogy az áldozat láncain volt egy céglogó, nagy számú S.W.A.T. kommandóssal meg is látogatja a vállalat elhagyatott gyárát, és ott, némi nehézség (pár kommandós halála) után eljutnak a rákoshoz. A már tolószékbe kényszerült Jigsaw gyakorlatilag feladja magát, ugyanakkor ő tartja kézben a nyomozót és a rendőröket, a jól berendezett termében sok monitoron látható egy másik elhagyatott raktárépület, amibe néhány ember, köztük a nyomozó fia is be lett zárva, mérges gázt kapnak, ami két óra után megöli őket, a zsaru csak akkor mentheti meg a fiát, ha végig beszélget Jigsaw-val, nem tartóztatja le, és nem viszi el.
A nyomozó és az összes rendőr teljesen tehetetlen, kénytelenek belemenni a dologba, közben arra várnak, hogy a technikusok befussanak, és lenyomozzák a monitorok jelforrását (lényegtelen tech apróság: nyilván neten keresztül mennek a filmek, tehát 2005-ben már kicsit vicces, hogy nem a rendőrségről nyomoznak IP címek és proxy-k után a technikusok, ki kell érniük fizikailag a helyszínre, ráadásul jó lassúak). Amellett, hogy a film egy része, talán harmada a nyomozó lelki kínzásából áll (persze már egyre jobban bánja, hogy nem értékelte a fia életét, nem volt jó apa), jórészt a ház belsejében pörögnek az események.
Ezúttal sok szereplőt kapunk, elég szedett-vedett válogatásban, tehát ez a rész még sokkal inkább hasonlít a Cube (Kocka) sorozatra, mint az előző. A srác össze van zárva egy rakás sittessel (később esik le a nyomozónak Jigsaw rásegítésére, hogy mindet ő juttatta rács mögé hamis bizonyítékokkal), ami rontja a túlélési esélyeit. Van köztük egy nagydarab, mexikói, nagyon agresszív, tetkós nehézfiú, egy vékony francia lány, egy Jennifer Anistonra kissé hasonlító félénk szőke nő (ő nem árulja el, hogy miért ült, valószínűleg ártatlanul, és őt idő előtt öli meg a gáz), egy mogorva, de együttműködésre törekvő fekete fickó, egy hallgatag, átlagos felépítésű, de valószínűleg legdurvább múlttal rendelkező csuklyás fickó (kiderül, hogy ő segített elrabolni a többieket, és még a nagydarab is megijed tőle, amikor a saját nyakát megvágja a "ha valakit késsel fenyegetsz, meg is kell vágnod, hogy komolyan vegyen" szöveg kíséretében), egy "igazgatónak" nevezett öltönyös átlagfickó és végül, nagy meglepetésre, a visszaesett (megpróbálta felvágni az ereit: nem értékelte az életét) Amanda.
A bagázs először egy szobában dekkol, a már ismert módon sorra ébrednek fel, találgatják, hogy mit keresnek ott, bezárva egy széf mellé, majd Amanda, aki elmondja, hogy ő már megjárt egy hasonló poklot, a falból kibányássza a diktafont az első üzenettel. Megtudják a már említett dolgokat, hogy mérges gázt lélegeznek be, két órán belül meghalnak, három óra múlva juthatnak csak ki az épületből, van azonban esélyük, a házban több ellenmérget tartalmazó fecskendő is található, azokkal megmenthetik magukat. A széfben is van egy, a kombináció pedig a fejükben található, ha együttműködnek (persze a bökkenő az, hogy ez csak egy fecskendő, ami mindenkinek kellene, tehát bajosan működnének együtt egyikük életéért), kinyithatják, továbbá az is a segítségükre lesz, ha kitalálják, hogy mi a közös bennük (ugye a nyomozóval való kapcsolatuk).
Persze nem nagyon hiszik el az egészet, csak akkor térnek észre, amikor az utasítás ellenére az öltönyös a talált kulccsal megpróbálja kinyitni az ajtót, az ajtóba épített szerkezet pedig szétlövi a fejét - egy szereplő kipipálva. Ezt követően ki is nyílik az időzített ajtó, és egy elég nagy, több emeletes, sok ajtós (igaz szinte mindegyiken lakat van, bár néhány valószínűleg szintén időzített), elhagyatott bérház-szerűségben találják magukat.
Természetesen a hasonló filmekből megismert (Cube, vagy a blogomon is boncolgatott See No Evil, azaz Menekülj!) szituációk jönnek sorban: próbálnak kijutni a bejárati ajtón (fémmel van megerősítve, nem sikerül), néhányan összefognak (a srác a szőke lányt támogatja, a srácot Amanda veszi valamennyire a szárnyai alá), a méreg egyre jobban hat (vért köpködnek, alig állnak a lábukon), idővel elszabadulnak az indulatok (a vége felé a nagydarab mexikói gőzöl be, ő jön rá a széf titkára, arra, hogy mindegyikük nyakára van tetoválva egy szám, ezeket kell sorba rakni - természetesen azt is vágja, hogy nem célszerű a titkot továbbadnia, a legjobb módszer, ha a helyszínen talált, szegekkel televert baseballütővel sorra legyilkol mindenkit, és megjegyzi a számokat), és ami a lényeg, sok szobában találnak különféle durva csapdákban ellenszeres fecskendőket.
Van például egy nagy kemence, az ahhoz mellékelt "használati utasítás" kazettán buktatja le Jigsaw a csuklyást, mint az elrablójukat. A kemencében két fecskendő figyel, ha valaki kihozza, az egyik "jutalomból" a csuklyásé lehet. Természetesen a feldühödött csapat a csuklyást küldi be, pechjükre (egyébként mindegyik csapdával kudarcot vallanak) a második tű leakasztása után (tehát egy simán meglett volna) bezáródik és bekapcsol a kemence, a fazon pedig halálra ég a tűkkel együtt - ettől még a legkeményebb sittesek is rosszul lesznek.
Aztán van egy olyan csapda, ahol egy időzített ajtót kell kinyitni, mögötte van fecskendő, a kulcs viszont egy veremben található ezernyi injekciós tű között - értelemszerűen senki sem akar lemászni, és nagyon gyorsan, szinte halálra szurkálva magát turkálni a tűk között. Amandát erőszakkal löki le a nagydarab, a nő végül megszerzi a kulcsot, de éppen lejár az időzítő, elbukják a lehetőséget.
Akad egy egyszerűbb csapda is, a vége felé a francia lány véletlenül nyit be egyedül egy szobába, ekkor ő már nagyon rossz bőrben van, amúgy is ő köpött először vért, nem mérlegel, noha a csapda pofonegyszerűen megoldható lenne. A levegőbe van felfüggesztve egy üveg akvárium, abban áll középen a fecskendő, alulról pedig két kéznek kialakított nyílás van, olyasmi, mint amilyenen keresztül steril cuccokkal dolgoznak a kutatók az ilyen jellegű filmekben. A lány egyből fel is nyúl az egyik karjával, a nyílást azonban éles, legyezőszerűen körberakott üveglapok fedik, benyúlni be lehet, kezet visszahúzni már nem, egyre jobban lenyúzza az üveg a bőrt és a húst. A csaj persze ahelyett, hogy mérlegelt volna (persze ilyen szituban és fizikai állapotban mind így tennénk, talán már nem is látott jól), azonnal benyúlt a másik karjával a másik nyílásba, úgy is maradt két durván vérző karral a csapdában, az üvöltéséből következően pedig lassan vérzett el. Pechjére a tű is szétment, ahogy bizgálta, mivel nem tudta megfogni rendesen. Természetesen a legegyszerűbb ötlet az lett volna, ha valamivel széttöri az akváriumot. A tű szempontjából (hogy ne törjön el vagy ne essen szét) kevésbé kockázatos, testi épség szempontjából kockázatosabb megoldás pedig az lett volna, ha a másik kezével körbefonja a bedugottat, és széttárva tartja a legyezőt, amíg a karját kihúzza. Persze segíthettek volna neki, a nagydarab be is nyit utána, de csak leolvassa a nyakáról a számot, aztán otthagyja.
(Innen már komolyabb spoilerek jönnek.) A házbeli végjátékban a srác lebukik, Amandának véletlenül mondja el, hogy ki az apja, de a viszonyuk nem romlik meg. A másik két lány pedig egy fényképet talál a srácról és az apjáról, az egyik akkor hal meg a méregtől, a francia pedig akkor indul külön útra, lásd feljebb. A nagydarab fickó is megtalálja a képet idővel, eléggé kiakad, de akkor már amúgy is össze-vissza gyilkol a számokért, miután már mindenki meghalt (méregtől, csapdától vagy a keze által), Amandát és a srácot kezdi el üldözni.
Amanda a diktafonoshoz hasonlóan ismét egy kissé gyanús felfedezést tesz: a kezdő szobában, a széf körül egy vértócsa furcsán törik meg, a sráccal odébb tolják a széfet, és egy csapóajtót találnak alatta, ami korábban senkinek sem tűnt fel. Lemennek, és pár folyosó után oda lyukadnak ki, ahol az első Saw is játszódott, a fürdőhelyiségbe, ami az óta is érintetlen, a két korábbi hulla (az ápoló és a fotós) már oszlásnak indult, és ott figyel az orvos lefűrészelt lába is.
Itt csapdába kerülnek, utánuk jön a nagydarab fickó, és éppen meg akarja ölni őket, el is mondja nekik a számos dolgot, amikor Amanda megjegyzi, hogy ha meghalnak, a saját számát nem tudja leolvasni, és tényleg, hiába próbálkozik a kopott tükörrel vagy az időközben begyűjtött kés pengéjével, nem látja. Durva elhatározásra szánja el magát, elkezdi lenyiszálni a tarkójáról a bőrt, persze nem megy valami finoman, spriccel felfele is a vér meg minden, ezt követően nekimegy a párosnak, a gáztól és a magának okozott súlyos sérüléstől félig kábán, a srác pedig a korábban felvett fűrésszel vágja el a nyakát. Nem tudjuk meg, hogy ez után pontosan mi történt a teremben, minderre szerintem az egyik folytatás még vissza fog térni, persze az is lehet, hogy nem.
(Megaspoiler.) Az biztos, hogy ekkor kiderül, hogy Amanda végig be volt épülve, Jigsaw segítője volt, a feladata az volt, hogy itt-ott rávezesse a többieket egy-egy lépésre, plusz, hogy a kölyköt életben tartsa. Mellesleg szerintem nagyon valószínű, hogy ő meg a srác eleve kaptak ellenszert, mert nem voltak rosszul és nem köptek vért. Amanda szerepe azért nem volt a legnagyobb meglepetés, a Stockholm-szindrómás jelenete az első részben már enyhén előrevetítette, hogy nagyon szimpatizál a rákos öreggel, plusz gyanús volt a sok apróbb segítsége, továbbá az, hogy a srácot támogatta. Ugyanakkor nem volt annyira hihető, hogy az előző rész után visszaesett volna, nem értékelné az életét, persze azért nem volt első nézésre kihámozható a dolog, csak enyhén gyanús. Nem elképzelhetetlen, hogy Amanda kiterítette a kártyáit, és a srác is hozzá hasonlóan beállt a bandába (talán meglátjuk a negyedik, ötödik vagy hatodik részben), de az is lehet, hogy a nő gyorsan és észrevétlenül elkábította a srácot.
A fentiekkel párhuzamosan (legalábbis elsőre azt hisszük) az apa nagyon bepörög, amikor a monitorokon látja, hogy a fia lebukott és üldözik, elkezdi verni Jigsaw-t. A többi rendőr persze hagyja, mindenki így tenne a helyében, az öreg pedig beleegyezik, hogy elviszi az épülethez, de csak őt. A rendőrnek a falon meg kell nyomnia egy gombot, és az íróasztal, aminél csak ketten vannak, elkezd ereszkedni - kiderül, hogy egy ipari lift a gyárban, ez után ketten autóznak egy furgonnal az említett házhoz. A többi rendőr nem tudja őket követni, viszont a technikusok végre megtalálják a videojelek forrását, ugyanazt a házat, ők is elindulnak oda, egy egész kommandó, egyedül a Dina Meyer által alakított nyomozónő marad a gyárban a monitoroknál, tovább figyelve az eseményeket.
Jigsaw már haldoklik a furgonban (a zárókép végül is azt sejteti, hogy meg is halt, ha nem lesz sikeres a film, nem folytatják, ott a vége), az apa egyedül megy be az épületbe, és hamar el is jut a fürdőhelyiségbe, ahol furcsamód nem talál senkit, aztán a fürdőkádból előmászik egy disznómaszkos, köpenyes alak, és egy fecskendővel elaltatja - természetesen Amanda volt.
A rendőr kommandó is nyomul be az épületbe máshol, sorra találják meg a hullákat, a nyomozónőnek meg gyanús, hogy nem látja őket a monitorokon, aztán nagyobb csavar, hogy a rendőrök találnak egy rakás videót, és kiderül, hogy az adás végig felvételről ment, nem valós időben, ahogy mindenki (beleértve minket, nézőket) gondolta, tehát minden le volt játszva talán fél nappal korábban. Ekkor jár le az időzítő, amire kinyílik a gyárban egy korábban észre sem vett széf, és a rendőrnő megtalálja benne élve a srácot, tehát újabb durva csavar: ha abszolút semmit nem tettek volna, csak megvárják a számláló végét, minden rendben lenne, az apja visszakapta volna a fiát, sőt akár meg is ölhették volna Jigsaw-t, vagy le is tartóztathatták volna.
Végül a nyomozót látjuk ébredni, a jó öreg fürdőhelyiségben, a lába a csőhöz van láncolva, ő lett Amanda (aki csak drogfogyasztó volt, de a fickó terjesztést varrt a nyakába) első "kísérleti alanya".
Összességében a Saw II nekem kevésbé tetszett, mint az elődje, nem hökkentett meg olyan szinten. A kritikai és IMDb-s fogadtatása ugyanezt tükrözte (egyébként többet hozott a konyhára, mint az előd, és nem került sokkal többe), nem voltak benne annyira sokkoló csavarok, talán az időeltolódást leszámítva, de azért Jigsaw és Amanda most is nagyon jól kavartak, sok új trükköt dobtak be, tehát nem tipikus "újra ugyanaz eladva" folytatást kaptunk. Amanda valamennyire meglepetés volt, no meg elég jó a film kapcsolata az elődjével és utódjával is, tehát mindenképp egy kiváló horror-thriller ez is, ha nem is ér fel teljesen az első részhez.
Szerintem:
Folytatódik itt.
/// Három részbe fűrészelve 2
Médiageci
Tetszik
0