Ahogy sok haverom (játékfejlesztők és demoscenerek, ebből adódóan a különleges vizuális megoldások iránt nagyobb érdeklődést mutató emberek), én is nagyon vártam a Richard Linklater által rendezett és Philip K. Dick által írt 2006-os A Scanner Darkly-t (Kamera Által Homályosan) és az ismeretlen, nagyjátékfilmmel most debütáló Christian Volckman által rendezett, szintén 2006-os, francia - angol - luxemburgi koprodukcióban készült Renaissance-t (magyarul is Renaissance).

Egyik sem hagyományos animációs film, érdekes technikai háttér van mögöttük, és szokatlanul néznek ki. Az A Scanner Darkly-ról ugyan már régen írtam egy recenziót máshova (a moziról és a regényről is), így az itt valószínűleg nem kerül terítékre, mert bár kibonthatnám nagyon hosszan, a lényeg a rövid cikkben is benne van, most tehát a Renaissance-t veszem górcső alá, ezt sem először néztem meg ma, de régóta terveztem, sőt több olvasómnak ígértem is, hogy írok róla.

Ahogy az előző posztban, most is először a technikai oldalt boncolgatom, aztán a sztorit, akit az előbbi nem érdekel, nyugodtan görgessen lejjebb.

A film legszembetűnőbb sajátossága, hogy fekete-fehér. Nem hagyományos értelemben véve, tehát több száz szürke árnyalatú, hanem csak két szín van: fekete és fehér, árnyékban levő és megvilágított (és nincs dither trükk, mint a blogomban). Az ötlet persze nem teljesen új, sok képregény készült így, hivalkodó színek nélkül, erőteljesebben rájátszva a fény-árnyék hatásokra, többek között a Sin City is, aminek az azonos magyar és angol című filmadaptációja is sok jelenetben alkalmaz ilyen, vagy legalábbis ehhez hasonló (bár rendszerint több szürkeárnyalatos) megjelenítési technikát (ha jól emlékszem, elég régen láttam utoljára). Tehát a Renaissance kicsit tovább ment, még jobban szűkítette a saját lehetőségeit, és ez egyedivé teszi. A pontosság kedvéért hozzáteszem, hogy kevés szürke is előfordul benne, többnyire a távoli felhőknél és az üvegen vagy áttetsző OLED kijelzőn keresztül nézett dolgoknál jelenik meg szürke szín, de ez ritka, és egynél több szürkeárnyalat szerintem nincs. Továbbá még Claus gyermeteg rajzai színesek teljesen, a hatás kedvéért (ahogy a Sin City-ben is egyes dolgok itt-ott színessé válnak).

A film nem rotoscope-os, azaz valódi kamerával és színészekkel felvett, majd kézzel vagy más módszerrel átrajzolt, mint Linklater A Scanner Darkly-ja vagy az azt megelőző Waking Life-ja (Az Élet Nyomában - mellesleg ezek sem teljesen rotoscope-osok, a kézi rajzokat saját számítógépes algoritmussal interpolálták, így simább és érdekesebb a látvány). A Renaissance egy IBM technológiával erősen megtámogatott három dimenziós mozi, tehát teljesen CG (computer generated), amit ilyen érdekes effekttel rendereltek le, és persze a virtuális fényforrásokkal sokkal több dolguk volt a készítőknek, mint rendesen, de kényelmesebben variálhatták őket egérrel. A dolog különösen szembetűnő a durva, elnagyolt és ritka berendezési tárgyak, továbbá a külső jelenetek esetében (az épületek külseje azért többé-kevésbé elmegy, középszint), amik miatt jó pár feketepontot kapott tőlem a film.

Mindent meg lehetett volna szebben is alkotni, egyrészt mert a 3D mégsem annyira munka- és időigényes, mint a stop motion (nagy tisztelet Tim Burtonnek és Henry Selicknek a The Nightmare Before Christmas, azaz Karácsonyi Lidércnyomás és a Corpse Bride, azaz A Halott Menyasszony megalkotásáért) vagy akár a kézi rotoscope, másrészt, ha ez nem is hollywoodi szuperprodukció, azért a 14 millió euró (3.6 milliárd forint) mégsem aprópénz. Mellesleg hasonló, itt-ott túlságosan elnagyolt, elbénázott okokból fogom kicsit lehúzni Enki Bilal még sokkal drágább, Immortel (ad vitam), azaz Halhatatlanok című, szintén érdekes technológiájú, saját képregényén alapuló moziját, ha egyszer sorra kerül, ami szintén tervbe van véve.

A legnagyobb gondom az autókkal volt, azok valami eszméletlenül elnagyoltak, szerintem még én is überelem őket Sketchupban egy nap alatt, pedig a film autóit külön a Citroën emberei tervezték. Persze lehet, hogy valakinek bejön a kinézetük, ugyanakkor a mozgásuk biztosan nem, valami hihetetlenül bénán és irreálisan mozognak, semmilyen fizikai törvényt nem vettek figyelembe a filmesek, pedig az autós üldözésnél nem ártott volna figyelni a súlyra, rugózásra, lendületre, perdületre, korrekt ütközésekre és a többire. Néhány más akciójelenetben is megfigyelhetők a fizikai szimuláció problémái, de az autóknál leginkább. Mellesleg hasonló okok miatt húztam le kissé egy angol kritikámban a Final Fantasy: The Spirits Withint (Final Fantasy - A Harc Szelleme), de az óta hat év telt el, rengeteget fejlődött a technológia, ma már PlayStation 2-es játékokban is ennél jobb valós idejű fizikát láthatunk, tehát ez nálam még nagyobb feketepont.

Az emberi figurák viszont rendben vannak, nem valódi színészekről 3D scannelték őket, legalábbis a stáblistában nem szerepel ilyesmi, kicsit simábbak, egyszerűbbek is (csak Claus ráncos nagyon, de annak oka van), hogy jobban érvényesüljön rajtuk a speciális árnyékolás, és abszolút jól, tökéletesen, élethűen mozognak. Ez annak köszönhető, hogy teljes, és bizonyára nagyon nagy felbontású (különösen az arcon) motion capture technológiával mozgatták őket. Ez az a technológia, amit az előző posztban is említett Gerry Anderson Hypermarionationnek nevezett el, de persze 3D-s videojátékokban, azok átvezető animációiban (és az ezekkel egyenértékű, úgynevezett Machinimákban), továbbá más 3D-s filmekben is sok-sok éve alkalmazzák már. Ami a Renaissance esetében érdekesség még, és hatalmas pirospontot érdemel, hogy míg a hasonló produkciók esetében 2-3 mozgásművészt (mondjuk egy nőt és egy férfit, mert azért nagy a nemek közti különbség itt) alkalmaznak az összes szerepre, itt minden egyes figurát más mozgásművész keltett életre, így mindenkinek mások a lépései, mások a gesztusai, más a ritmusa, és egyik sem észrevehetően mesterkélt. Ehhez teszem még hozzá, hogy mivel valószínűleg nagyon nehéz szemmozgást motion capture-özni (azért vannak rá ötleteim, bizonyára másoknak is), a szemek animációjáért (ez bizonyára kézi rajz) is külön emberek feleltek, ami ugye apróságnak tűnik, de felettébb fontos komponens, ez is pirospontot érdemel.

Összességében eléggé eredeti, experimentális a film látványvilága és megvalósítása, nem tökéletes, de tetszett az elnagyolásokat leszámítva. Sőt meg is dolgoztatja a szemet, például a dizsiben, amikor Bislane táncol, és a fények villognak, egyszer az egyik oldalról kap megvilágítást, aztán a másikról, oda kell figyelni, hogy meglássuk a körvonalait. Hasonlóan említésre méltó az a jelenet, amikor Karas arca szürkében látszik az üvegen keresztül (persze csak egy oldalról megvilágítva), Muller pedig közeledik hozzá, ő a saját tükörképét is látja az üvegen a másik oldalról megvilágítva, majd egy ponton a két fél arc kiegészíti egymást (ennek azt hittem van a történet szempontjából is jelentősége, rokoni szálakra utalás vagy ilyesmi, de nincs). Sok ilyen aprósággal játszottak a filmesek, amik látványosak és érdekesek, főleg demoscener szemmel. Nagyon mellékesen említem (egyéni szocpol, hogy a falumban nem kaptam jobb közepes méretű tévét), hogy amikor hosszabb ideig sok fehér van a képen (ami nem túl gyakori szerencsére), a Samsung tévémet átmenetileg jól beégeti a film, a bal szélen nagy kék folt keletkezik, a jobb szélen narancssárga - fura, gondolom más tévéknél is előfordulhat ilyesmi, szerencsére a sok fekete mindig korrigálja a dolgot.

De térjünk rá a történetre. A mozi Párizsban játszódik, 2054-ben (néhol, hivatalos helyeken is Paris 2054 - Renaissance a film címe), tehát lényegében egy olyan noir sci-fi, mint a Blade Runner (Szárnyas Fejvadász), de annyira azért nincs tele futurisztikus dolgokkal, például nincsenek benne repülő autók, a világa durván a Minority Report (Különvélemény) fejlettségi szintén van (érdekesség, hogy eme két film is Philip K. Dick tollából született). Ahogy a Minority Reportban, itt is minden tele van áttetsző OLED kijelzőkkel, a falak többnyire üvegből vannak, és az óriásplakátok is kijelzők, reagálnak a közelükben elhaladó emberekre - mindeme technológia jelenleg már létezik (RFID-kkel, mobillal, Google érdeklődési profillal és hasonlókkal azonosíthatóak vagyunk a nagy testvérek által), így egy ilyen jövőkép nagyon is valószínű, Dick nagy látnok volt.

A két főszereplő egy férfi és egy nő, Barthélémy Karas és Bislane Tasuiev, ahogy lenni szokott. A férfi az a tipikus noiros, rossz háttérrel, bűnöző gyermekkorral rendelkező jó zsaru, aki ma is összeköttetésben áll az alvilággal, úgy saccolom, török származású lehet (Párizs ugye nagy olvasztótégellyé vált, és még inkább azzá válik), legalább részben. A nő egy orosz menekült bevándorló, valami nagy háborút (enyhe célzások vannak rá, semmi konkrétum) élt túl gyerekként a testvérével együtt, a csodagyerek húga miatt menekítették ki a Kaukázusból, ahol nem sok esélyük volt. Kis femme fatale beütése van, de igazából nem rossz nő, csak nem szeret dolgozni, szeret bulizni és vannak alvilági haverjai, nem egészen klasszikus noir karakter. A kettejük kapcsolata és a konfliktus természetesen egy rablással, jelen esetben Bislane húgának (Ilona) elrablásával kezdődik. Karas kivételesen nem magányos, piás, bagós magánnyomozó, hanem rendőrkapitány, amolyan S.W.A.T. jellegű, leginkább emberrablásokra szakosodott nyomozó és kommandós csapatot vezet. A csapat elég jól összeszokott, baráti a kapcsolatuk, az egyik tag felesége a napokban szül, ez sokszor előkerül, bár különösebb jelentősége nincs (azaz kicsi azért van), van egy szemüveges helyszínelő tag is, aki a legapróbb vicces dolgokról is jelentést tesz, továbbá egy kopasz feka nő (neki érdekes az árnyékolása, általában nem félarcos, viszont középen szűkebb a sötétebb bőre miatt, és az afrikai vonásait is ki lehet venni) és még egy-két mellékes fickó. Valamennyire a kommandóhoz köthető egy szemüveges, szintén feketének tűnő (bár őt már nehezebb színek híján azonosítani), idősebb nő, aki lényegében a felettesük (neki adja le Karas a jelvényét, ami elmaradhatatlan az ilyen filmekben), de nem rendőrtiszt, hanem ügyész, és sok utalás szerint eléggé korrupt (eladta magát a megacorpoknak), tehát ebben a korban az ügyészeknek sokkal nagyobb a hatalmuk, ha nem is nyomozók, bírák és hóhérok egy személyben, mint Dredd Bíró, valami hasonlók.

A nyomozás sajnos túl sablonosan zajlik, ahogy a dialógusok és akciójelenetek is ötletszegények, így a film kissé lapos. Van néhány bárjelenet, van történettől független túszszabadítás (ezzel mutatják be a kommandót és az egyedi, természetesen előírásoktól eltérő módszereit - az amerikai akciófilmek jellemzően ezzel nyitnak), van ügybe belekeveredett alvilági csapos, van életet feláldozó barát, vannak ellopott iratok, van egy high-tech ellenséges kommandó, ami szinte mindig a nyomozók előtt jár, van autós üldözés, van metróalagutakban mászkálás, és persze van nagy gonosz megacorp ördögi főnökkel. Természetesen nem marad el a nő és a férfi bizalmas beszélgetése sem a múltról, ahogy az első csókváltásuk és egymásba habarodásuk sem (persze csak noirosan). Csupa-csupa noir és sci-fi noir klisé.

Ezeken túl a film valami eszméletlenül hasonlít a 2005-ös L' Empire Des Loups-ra (Farkasok Birodalma), nem csak a rengeteg párizsi török bevándorló, a kövér török bandavezér meglátogatása, a nagyon különleges nő (itt inkább Ilona az, és a tudása a különleges), az alvilággal szoros kapcsolatot ápoló nyomozó, a földalatti fémállványokon mászkálás és sok egyéb miatt, de itt is orvosi kutatások vannak a középpontban, ha úgy vesszük, a legeslegfontosabb, de ez már a film legnagyobb spoilere lenne, sőt egyetlen érdekessége, így még nem lövöm le.

Tehát Ilona munkája és tudása a lényeg, ő egyébként, miután a film elején elrabolják, végig egy furcsa, Lindenmeyer Systems-es (nagyon apró lábjegyzet: Lindenmayer Arisztid természetesen magyar volt) fraktálerdőben bolyong, és a szabadságáért könyörög. Ezt a részt nem igazán vágtam, ez nyilván nem a valóság, de a filmben sehol nem fordul elő virtuális valóság vagy bármi ilyen technológia, és a nőre sem szereltek fel ilyesmit, értelme sem lett volna (csak fogva akarták tartani és meggyőzni, nem kiszedni belőle valamit), aztán egy idő után már csak egy székhez kötözve van ugyanabban a szobában fogva tartva. Ilona mellesleg az Avalonnak dolgozott, ami valószínűleg a film világának az egyik legnagyobb és legbefolyásosabb cége, orvosi kutatással, fejlesztéssel és szolgáltatásokkal üzletel. Igaz a szolgáltatások közül konkrétan csak annyit látunk, hogy öregek otthonát is üzemeltet, meg a halottak boncolását, hamvasztását és nyilvántartását is végzi, de mivel a reklámjai hosszantartó szépséget és fiatalságot kínálnak, gondolom mindenféle gyógyszereket, plasztikai műtéteket és hasonlókat is árulnak, ez azonban csak sejthető, ennyire nem dolgozták ki a világot. Ilona legfőbb munkáját (nyilván valami kutatás) sem részletezik, viszont mellékesen asszisztált az elrablásáig egy kutatástól már visszavonult öregebb tudósnak, Mullernek, aki szintén nagy fejes a cégnél, viszont nagyon régen, 2006-ban, amikor egy projektje kudarcba fulladt, felhagyott a kutatói munkával.

(Megaspoiler.) Ez utóbbi a nagy rejtély, Ilona azért férkőzött a bizalmába, hogy Muller múltját kifürkéssze, és a kutatását befejezze. A csapossal raboltatta el Muller 2006-os naplóját (a csapost utána megölték, a napló pedig eltűnt), és ahogy közeledünk a film végéhez, Karas és Bislane más módon (a céghez betörve, videó naplókat böngészve) szintén egyre közelebb jut a rejtély megoldásához. Kiderül, hogy Mullernek volt egy öccse, aki progeriában szenvedett (korai öregség), a fickó kutatása tehát eme betegség legyőzésére koncentrálódott, más gyerekeken is próbált segíteni, de végül az összes gyerek meghalt. Ilona, aki szintén ezt a témát kutatta azonban rájött, hogy annak idején Muller megtalálta a gyógymódot, meggyógyította az öccsét, akit azóta rejteget a világ elől, és ezzel lényegében legyőzte a halált, az öregedés megállításával a halhatatlanság szerét fedezte fel.

Ez természetesen egy olyan, valószínűleg a jövőben valóban felmerülő alapproblémát vet fel, mint az emberi intelligenciát meghaladó mesterséges intelligencia kérdése. Ez utóbbiról hosszabban elmélkedtem a Kôkaku Kidôtai (Ghost In The Shell - Páncélba Zárt Szellem) elemzésemben, és talán fogok akkor is, ha megjelenik a Blade Runner legvégső változata, ami decemberben várható. Ugye teremtő-teremtmény kérdés, játszhatunk-e istent, kaphatnak-e a nálunk felsőbbrendű teremtményeink velünk egyenrangú jogokat, avagy etikus-e őket szolgasorban tartani csak azért, mert nem biológiai lények, és néhányunk vallása szerint nem istentől valók (bár isten teremtményének teremtménye végül is isten teremtménye) et cetera, 2001: A Space Odyssey (2001 - Űrodüsszeia), Terminator (Terminátor) sorozat, Matrix (Mátrix) sorozat (kölönösen a The Animatrix, azaz Animátrix), Bicentennial Man (A Kétszáz Éves Ember), I, Robot (Én, A Robot), Android (régen Androidok Lázadása volt a magyar címe, ha jól emlékszem, ma egy adatbázis sem jegyzi), Saturn 3 (Hármas Számú Űrbázis) és Artificial Intelligence: AI (A.I. - Mesterséges Értelem), persze a sor még hosszan folytatható. A Szingularitás sok technológiai elemző szerint már majdnem a nyakunkon van, persze az sem lehetetlen, hogy sosem érjük el - ugye van az a Zénon elmélet, hogy ha megtesszük az út felét, még mindig előttünk van egy egész út, újabb félút megtétele után újabb egész (erről jut eszembe nagyon mellékesen a Sphere, azaz A Gömb, amiben a katonák nem értették, hogy a tudósok az abszolút tökéletes gömbön miért hüledeznek).

Nos ehhez nagyon hasonló probléma az, ami a film fókuszába került. Úgy rémlik volt még jó pár hasonló mozi, bár kétségtelenül kevesebb, mint olyan, ami a Szingularitással foglalkozott, sajnos azonban hirtelen egy cím sem ugrik be (a halhatatlanságon depiző Interview With The Vampire, azaz Interjú A Vámpírral, a Highlander, azaz Hegylakó sorozat, a Tuck Everlasting (Örök Kaland) meg a többi hasonló nem jó példák, igaz ugyanazt a tanmesét nyújtották: fogadd el a halált, az is az élet része). Tehát arról van szó, ha az orvostudomány meggyógyítja az összes betegséget, megállítja az öregedést meg minden, akkor milyen jó lesz nekünk. Vagy talán mégsem? Jó lesz annak, aki meg tudja fizetni, vagy valahogy ki tudja érdemelni a halhatatlanságot, de nekünk csóróknak rossz lesz, mert kimaradunk a buliból, és ez fog legjobban nyomasztani minket, ezért törnek ki lázadások, háborúk, világháborúk. Ugyanakkor az sem járható út, hogy mindenki ihat az örök élet elixírjéből, mert mindenkinek a gyerekei is halhatatlanok lennének, a túlnépesedés és a tartalékok idő előtti felélése ellen szigorúbb és szigorúbb szabályokat vezetnének be a hatalmasok (akik nyilván a technológia birtokosai lesznek), mint Kínában a gyereklimit, ha pedig ez nem következik be, abból lesz a baj. Tehát ez a mindenki által vágyott dolog csak rosszul sülhet el az egész populációra nézve, és mellesleg isteni hatalmat ad a birtokosa kezébe. Mondjuk ettől még nagyon messze van az orvostudomány, ha valaha eléri. Hiába jelentenek be szinte hetente áttöréseket a rákkutatásban, csak nincs meg a rák, az AIDS, a madárinfluenza, a kergemarhakór és az ebola ellenszere, meg még sok egyébé sem, sőt a nagytőke pénzéhsége miatt egyre több mérgező adalékot eszünk, így hiába van teljes géntérkép és hiába fejlődik a nanotechnológia, az orvostudomány meglehetősen el van maradva ahhoz képest, amit pár évtizede mostanra elvártunk tőle. Amúgy a poént már a plakát is eleve lelőtte, így ez nem nagy spoiler, az áll rajta, hogy "live forever or die trying", azaz "élj örökké, vagy próbáld meg, még ha bele is halsz".

Tehát ezen, a halhatatlanság esetleges felfedezésének negatív következményein kell elgondolkodnia a nézőnek, amikor Muller sután elmondja Karasnak azt, hogy Ilona is közel van a megoldáshoz, és ha azt az Avalon kezébe adja, a gonosz főnök minden felett uralkodni fog. Ezt követően Muller öngyilkos lesz, és Karasra hárul a feladat, hogy megtalálja és meggyőzze Ilonát, hogy tegyen le a kutatásról, vagy ha a nő nem áll kötélnek, ölje meg. Ekkor már nyilvánvalóvá válik, hogy Muller öccse rabolta el a bátyja parancsára a nőt, hogy a titok ne kerüljön a céghez. Karas végül eljut Claus rejtekhelyére, ahol a gyerektestben maradt öregember éppen el akarta engedni Ilonát, ám az erősebb nő felülkerekedett az elrablóján, és bosszúból majdnem megölte. Ez az első jele annak, hogy Ilona talán nem annyira pozitív figura, éhes a hatalomra és a halhatatlanságra. Befutnak a cég jól felfegyverzett álcaruhás kommandósai is, megy az üldözés metróalagutakban és fémállványokon, Karas golyót kap, ezt a félig-meddig ellenkező, félig-meddig vele tartó Ilona kihasználja, és meglép, hogy a cég segítségével kifejlessze a szert. Karas végső döntésre jut, hátba lövi a nőt, és így lényegében happy enddel zárul a sztori, az emberiség megmenekült átmenetileg a halhatatlanságtól és az Avalon isteni uralmától. Karas végül nem vallja be Bisley-nek a történteket, azt hazudja (nyilván önös érdekből is, de ha nemesebben fogjuk fel, akkor azért, hogy a húgáról pozitív emlékkép maradjon meg benne), hogy a nő elutazott, elrejtőzött a világ elől, soha senki nem fogja megtalálni, így nem kényszeríthetik a munka befejezésére.

Hmm, lényegében ennyi, szerintem az egy halhatatlanságos csavart (és azt, hogy nem az elrabló a gonosz, hanem az elrabolt a potenciális veszélyforrás), továbbá az experimentális technológiát leszámítva nem akkora durranás a mozi, mint amilyenre számítottam. Sőt több ponton félrevezetett, beugratott kicsit. A már említett Karas-Muller tükörképes jelenet is többet sejtetett, amikor pedig a film felénél Bisley megkérdezte Karast, hogy miért erre a világra pazarolja az idejét, mire Karas azt válaszolta, hogy ha a nő tud más, jobb világról, szóljon neki is, teljesen azt hittem, hogy nagy csavarokkal átmegy a film Matrixba, de nem ment. Ez utóbbit, mármint, hogy a film világa talán egy virtuális világ a film valódi világán belül az egyedi megjelenítés is sugallta, nem egy moziban volt már ilyen technikai-történeti csavar, sok egyéb mellett ott van például Ralph Bakshi Cool Worldje (Huncut Világ). A lenti nem annyira erős pontszámtól függetlenül, aki kedveli az animációs és/vagy experimentális filmeket, azért egyszer feltétlenül nézze meg a Renaissance-t.

Szerintem: