Ez az évértékelés a politikusokéhoz hasonlóan valószínűleg nem tartalmaz sok újdonságot és fordulatot. A maroknyi olvasóm többé-kevésbé követte a blogomat, látta a furcsa témaváltásokat (kütyük, Firefox és Songbird kirohanás - annak ellenére, hogy Firefox-szurkoló vagyok), a csökkenő aktivitást és a mangalicaként egyre hízó posztokat, ergo ezek összefoglalása igazából haszontalan, aki meg nem törzsolvasóm, az úgysem futja át e sorokat, ha valahogy ki is köt itt. Ezeken túl, bár nagyon tervezgettem a blogom első valódi születésnapjára (ez van ma, pont egy éve indult a blog élesben, igaz a nyílt fejlesztés és tesztelés majdnem három hónapig tartott előtte) szánt posztot, arról e sorok írásakor sincs fogalmam, hogy miről szóljon - hehe. A legtöbb dolgot összefoglaltam a blog technikai születésnapjára írt posztomban, a Technikai évfordulóban, továbbá még valamennyire hozzá kapcsolódott a keresési statisztikák szemezgetése is (csak a kettő túl nagy adag lett volna egyben), amit Fogadóóra cím alatt tettem közzé.

Tehát egy éve pörög, pontosabban inkább csak araszol ez a blog, nem ezt vezettem a leghosszabb ideig, de csak ezt vezettem eddig nagyon durva, több hónapos kihagyások nélkül, ami nálam már nagy bloggeri teljesítmény. Anno, a technikai előkészítésnél még magamat ismerve inkább arra fogadtam volna, hogy soha el sem kezdem, ahogy hét éven keresztül sokszor nekiálltam már az előkészítésének, de mindig félbehagytam, továbbá arra is sokat tettem volna, hogy ha bele is vágok, egy-két hónap után megunom. Ennek fényében az egy év alatt megszületett 63 (ezzel együtt 64) poszt annyira nem is rossz (5.7 naponta egy új, ha átlagot számolunk). Azt semmiképp nem tűztem ki célul, hogy naponta (esetleg többet is) posztolok, a havi 8 posztot tartottam volna igazán jónak, a maximumnak, amit teljesítek, 6-ot vártam el magamtól, 4-et határoztam meg minimumként, amit azért tartani szeretnék. Négy hónap után már sikerült a minimumot alulmúlnom, aztán sok munka miatt (amiket sajnos ki sem fizettek) a múlt év második felében már nem volt semmi időm, és nem is próbáltam tartani a céljaimat, egy dolog volt fontos, hogy havi egy poszt azért meglegyen, úgy még talán nem tűnik teljesen halottnak a blog, és nem lesz az archívumban üres hónap. A november egy kicsit jobbra sikerült, két újabb filmtrancsírozás született az erőszakolós-gyomorforgatós sorozatban, amit egy-két napon belül végre lezárok (a poszt már megvan), meg rákaptam az e-book témára, és az iszonyat hosszú posztot három részbe szabdaltam. A blog technikai születésnapja (tehát egy évvel korábban regisztráltam a blog.hu-ra, akkor került fel az első lorem ipsum szöveg és Regina Spektor kép, meg akkor kezdtem el komolyan tervezni a kinézetet és működést) is novemberben volt, ennek kapcsán is született egy hosszú, végül két részbe vágott poszt. Majd jött a totális visszaesés, megint túl sok munka miatt, ami korrektül is fizetett és fizet (mármint az én csóró, spártaian élő mércémmel mérve - ha leírnám mennyi, mindenki körberöhögne), így decemberben és januárban is csak egy-egy árva poszt született.

Nem kertelek, az időhiány mellett a lelkesedésem is nagyon megcsappant újabban. Kezdetben csak leírtam, amit előszóban is elmondtam többször egy-egy film kapcsán a haveroknak, mindezt nagyjából céltalanul, egyszerűen úgy éreztem, jó lesz leírni, archiválni, plusz sok netes haverral meg tudjuk utána vitatni IRC-n, bizonyos esetekben pedig haverok által elemzett mozikról írtam le a véleményem amolyan válaszként, amikor én is megnéztem azokat. Azonban a posztok nem szültek vitákat, így a blog hamar el is vesztette az egyik értelmét, amiért kilőttem, sőt kezdtem egyre jobban unni. Hozzáteszem, sokáig korlátoztam a kommenteket, nem tudtam és nem is akartam időt áldozni 24/7-es moderálásra, ugyanakkor, mióta megnyitottam, azóta sem sokan szólnak hozzá, tehát a számomra ismeretlen látogatókkal sem bonyolódtunk igazán filmes vitákba, nem javult a helyzet.

Valamennyire reméltem a blogtól azt is, hogy a sok magazinba firkálás során felvett korlátokat itt majd jól levetkőzöm, kibújik belőlem egy mocskos szájú (nálam, öreg lázadónál ez ma is pozitívum, tisztelek mindenkit, aki nem álszent és mer polgárpukkasztó lenni - Linda Perry for president) profi firkász, akire felfigyelnek a nagyok, és jönnek az állásajánlatok. A szövegemet sem szerkesztettem, szándékosan naplószerűen hagytam hömpölyögni a gondolatfolyamot, mivel a stílusom előszóban nagyjából olyan, mintha Hunter S. Thompsont keverték volna össze Bret Easton Ellis-szel (hozzáteszem, Ellis műveit nem igazán kedvelem, sőt egyenesen falra mászok a kétoldalas összetett mondataitól, arra a területre én már nem merészkedek, mindenesetre a szövege, főleg egy-egy filmes vagy zenés fejezete teljesen olyan, mintha én írtam volna, a hasonló hang miatt sokat olvastam tőle, és valamennyire tőle kaptam a szabadságot, hogy szarjunk nagy ívben a mondatok méretére, vagy akár a zárójelekre), reméltem, hogy ezt addig tudom a blogon csiszolni, hogy írásban is elfogadható lesz, ha nem is irodalmi szintű, de sokaknak bejövő, komolyabb lapokban alkalmazható, egyedi hang. Nos, egy év után kijelenthetem, hogy elkúrtam, nem jött be, nem vagyok sem populáris, sem olvasmányos blogger, nem tudok írni, legalábbis nem elég jól, ebből nem kerül soha kenyér az asztalra.

Az persze más lapra tartozik, hogy túl kitartó, naprakész, bulváros (mert csak azok a blogok mennek, amik aktuális bulvártémákkal foglalkoznak, kizárólag negatív szemszögből, tehát szarral dobálnak és fikáznak ezerrel, mint a gép) és olvasóbarát sem vagyok. Persze igyekeztem az építő kritikákat megfogadni, általuk is fejlődni, sőt jöhetnek továbbiak is, mert eddig csak kettő futott be. Az egyik a bekezdések méretének csökkentését javasolta, ezt próbálom tartani, de egy gondolatot azért nincs szívem szétszabdalni, meg az is hülyén nézne ki, ha minden hosszú, összetett mondat külön bekezdést kapna. A másik pedig a "tovább" gomb alkalmazását szorgalmazta, ami végül is abszolút ésszerű. Kezdetben azért utasítottam el, mert tudtam, hogy nagyon ritkán fogok írni, a törzsolvasóimnak pedig, ha csak hetente néznek be, akkor sem kell két posztot legörgetniük, hogy beérjenek, továbbá így többnek tűnik a szöveg, és a közelmúltban megjelent export funkció előtt könnyebben tudtam archiválni egy-egy hónapot (tudom, nem nagy érv, főleg olyantól, aki egyposztos hónapokat hoz össze). Ez utóbbit is valószínűleg bevezetem előbb-utóbb, mellette szól még, hogy egy új olvasó több posztot lát át egyszerre (a Friss Anyagok ablakban is ott van sok korábbi írás, de túl kriptikusak a címek), jobban válogathat, talán jobban itt ragad, a képek sem lesznek olyan szellősek, és az oldal sem lesz több mérföld hosszú - de ez csak egy a rengeteg betervezett technikai ráncfelvarrás között. Az utóbbi hónapokban amúgy egyáltalán nem piszkáltam semmit a kódon és grafikán, az RSS és Creative Commons gombok csak tesztként lettek odahányva a jobb hasáb aljára, azokat sem raktam rendbe már jó ideje - valaki feltalálhatná már a 48 órás napot.

Tehát az utolsó cél is kiesett, nem fejlődök, nem jutok a bloggal sehova, és szinte senki sem olvas (ha más nem, lemérhető ez abból is, hogy csak olyanok linkelnek, akikre linkelek, ami - mint azt minden SEO-szaki tudja - hatalmas feketepontot ér a Google-nél), maroknyi embernek jön csak be a blogom, de éppen ez lett az egyik új ok, amiért nem húzom le a rolót. A blog.hu-nak köszönhetően kis közösség alakult ki néhány más blog és a blogom körül, a blogom tehát nagyon apró kapcsolódási ponttá vált, és (merem remélni, hogy tényleg így van) néhány ember számára fontossá. Emiatt, bár egyre kevesebb kedvem van az írásához, azért valószínűleg havi 1-2 posztot ez után is megeresztek, főleg számukra. Talán visszajön a kedvem, és megtáltosodok (erre a hónapra sok dolgot terveztem be, de a nagy gépcsere közben technikai problémák keresztbe tehetnek), talán más tényező figyel be, mindenesetre innen már nincs semmi célom a bloggal, ritkán írom, plusz még azért tartom életben, mert nekem alapjában véve tetszik. Bár kicsit csúnya, kicsit unalmas, kicsit ósdi, mindenki által ismert filmeket hosszan spoilerező, de mégis valami, ami szerintem egyedi, és a non-profit projektjeim közül talán a legtöbb munkaórát emésztette fel, tehát (itt előtör a rajtam gyakran eluralkodó gyűjtőszenvedély) érdemes a posztok számát még tovább szaporítanom, újabb és újabb éveken át, még akkor is, ha a kutya sem olvassa őket.

Hmm, ez a poszt valóban nem sikerült túl kerekre, ünnepélyesre vagy érdekesre (és még így is ismételtem kicsit a Technikai évforduló posztban leírtakat), valamennyire temetem is benne a blogot, de azért nem zárom ki, hogy egyszer ismét megjön hozzá a kedvem, és sokkal jobban belehúzok. A jövő pulzál...