/// Fogadóóra

Médiageci

Google ChickMindig jókat szoktam röhögni a blogok publikált keresési eredményeken, mivel rendszerint tele vannak mosolyogtató perverz dolgokkal, sőt gyakran olyan szavakra is találatot mutatnak, amik nem is fordulnak elő az oldalon. Régóta tervezem, hogy egy ilyen listát én is közzéteszek, mert nálam is elég viccesen alakult a statisztika, de nem akartam elsietni, idővel több és több érdekes találat jött össze. Úgy döntöttem, a listát több okból sem találati sorrendben teszem közzé (bár azért a gyakoribbak vannak elöl), egyrészt, mert ez nem túl ismert oldal, így elég kicsik a találati különbségek is, másrészt rengeteg az olyan duplikátum, ahol ugyanaz a szöveg szerepel ékezettel, ékezet nélkül, idézőjelben és még sorolhatnám, amiket külön számol a rendszer. Inkább az érdekesebb találatokat emelem ki, és sokhoz hozzá is fűzök, néhány kommentár talán a vicc mellett még hasznos is lehet valaki számára. Szóval fogadóórát tartok a keresőembereknek (a hibákat és elgépeléseket szándékosan tartottam meg, az igazán érdekeseket kiemelem, az ismétléseket nem):

kurvák, kurvak, sarki kurvák, hivatásos kurvák, kurvák az utcán, kurvák munka közben, vén kurvák - Egyértelműen a legnépszerűbbek, bár nem ezek trónolnak a lista tetején, mivel sok "ízben" fordulnak elő. Kispénzűeknek javaslom a városok kivezető útjait esténként, gazdagoknak meg ott van például Kelemen Anna (a "dubajos" celebeket csak azért nem listázom, mert a többségük, például Görög Zita tudtommal már nem aktív). Kísérőnek az "Alkohol, kurvák és írás" című posztomat javaslom.

Görög Zitabuzilista, meleg sztárok, leszbikus sztárok, meleg hírességek, leszbikus, magyar meleg sztárok, leszbikus szinésznők, meleg közszereplők, meleg sztár, meleg sztárok listája, ratyi, rosie o'donnell leszbikus - Az első az abszolút listavezető találat, nyilván az "Újabb hollywoodi buzilista" posztomnak köszönhetően, amit kicsit polgárpukkasztós célból is írtam, de igazság szerint nincsenek benne meglepetések.

médiageci, mediageci - Ezt nyilván nem kell magyaráznom, ez az itteni nickem, ez a blogom címe, ez fordul elő gyakran a blogomban. Örömömre szolgál, hogy jelen pillanatban - és remélem, hogy ez nem fog változni - mindkettő hozzám vezet közvetlenül vagy közvetve a Google-ben.

jól csak a szívével lát az ember, jól csak szívével lát az ember, igazán jól csak a szívével, jól csak a szívével, mert jól csak a szívével lát az ember, csak a szívével lát az ember, jól csak a szívével lát az ember idézet, jól csak a szívével lát az ember..., kis herceg olvasónapló - Ebből is még előfordul számos további verzió, olybá tűnik, hogy Le Petit Prince-nek, azaz A Kis Hercegnek sok rajongója köt ki nálam, nekik ajánlom a "Jól csak a szívével lát az ember..." című posztomat, ahonnan Antoine de Saint-Exupéry meseregénye is letölthető legálisan.

samsung syncmaster 971p, samsung 971p, 971p, syncmaster 971p, samsung 971p teszt, samsung monitor teszt, 971p teszt, samsung 971p test, samsung 971p test, samsung mva, samsung syncmaster 970p, monitor teszt, pixelhiba teszt, 971p bekapcsolás stb. - Úgy tűnik, a "Samsung SyncMaster 971P teszt" című posztom is elég népszerű, a sok mellékes rizsa mellett szerintem alaposan körbejártam a monitort minden irányból, remélem hasznos az ajánlóm. Ehhez teszem hozzá, hogy az óta megszoktam a TFT-re átállást, a kezdeti dolgok sem zavarnak már, meg vagyok a monitorral elégedve, még inkább ajánlom, mint akkor. Pixelhibám sem született az óta - ezt lekopogom háromszor alulról a fán. A pixelhiba tesztre annyit, hogy minden komponensnél és a főbb kombinációknál (vörös, zöld, kék, fekete, fehér) érdemes nagyon-nagyon alaposan, közelről, ha lehet nagyítóval végigpásztázni a monitort. Ha így nem jön elő hiba, nincs beragadva egy subpixel sem teljesen, de még így is előfordulhat pixelhiba, a PlayStation Portable-men sajnos van jó pár, ami félúton szeret beragadni.

Meryl Streepmeryl streep, meryl streep lánya, meryl streep pszichiáter, meryl streep filmjei stb. - Meglepő, de a jelek szerint a két Oscart birtokló és 14-szeres Oscar-jelölt színészóriás(nő) is meglehetősen magasan végzett nálam, nyilván a "Meryl Streep, mint gójgyűlölő zsidó" című posztomnak köszönhetően, ami a Prime (Első A Szerelem) című filmről íródott - nem rossz benne, de persze a The Devil Wears Prada (Az Ördög Pradát Visel), a The Hours (Az Órák - valószínűleg írok egyszer róla), az Adaptation. (Adaptáció - talán ez is sorra kerül egyszer a Charlie Kaufman sorozatban, de nem biztos) és még rengeteg egyéb (csak a legújabbak közül szemezgettem most) sokkal jelentősebb mozi tőle.

lecsó film, lecso film, lecsó mozi, lecsó a mozikban, lecsó film képek, lecsó filmrészlet - Nos ezek a találatok nem nyertek, nyilván az "Amikor Rob Zombie belecsapott a lecsóba" posztom (House Of 1000 Corpses, azaz 1000 Halott Háza vesézés) volt csalóka, de a Ratatouille, azaz a L'ecsó című animációs filmet keresték egyesek. Mint az a blogomból látható, elég sok animációs filmről írtam, noha nem vagyok különösebben a rajongójuk, csak úgy jött ki a lépés, hogy az érdekesebb és kevésbé ismert darabokból toltam egy sorozatot. Nem lehetetlen, hogy Ratatouille-ről is írok majd, de a Pixar mozik azért annyira nem fogtak meg - technikailag nagyon jó munkák, de kevésbé művésziek, inkább csak szórakoztatnak. A Ratatouille-t még nem láttam, nem vettem meg, a videojátékhoz viszont már volt szerencsém, az tetszett, valószínűleg a film is fog.

Sheri Moon Zombiehouse of 1000 corpses, rob zombie, rob zombi, 1000 halott háza, rob zombie halloween, az 1000 halott háza, captain spaulding, gyilkos bohóc, rob zombie film, sheri moon zombie - Ezek is nyilván az "Amikor Rob Zombie belecsapott a lecsóba" posztra jöttek, és meg is találták, amit kerestek, írtam a House Of 1000 Corpses (1000 Halott Háza) című filmről, Rob Zombie-ról, a feleségéről, Sheri Moonról (sanszos, hogy a Playboy-os szereplése miatt kötöttek ki nálam tévesen a "playboy nyuszi jelmez", "playboy nyuszi logok", "playboy nyuszis figura", "playboy nyuszis poszter" szövegekre keresők is) és érintettem a Halloween remake-jét is. Ez utóbbit sajnos még nem láttam, most kezdték vetíteni a hazai mozik, állítólag nem nagy durranás - talán lesz róla poszt egyszer, talán nem.

see no evil, menekülj see no evil, árnyjáték, árnyjáték kézzel, tasmán ördög, fehér cápa, cápaveszély, nagy fehér cápa, kutya viadal, kutya harc, harci kutya video, kutya viadal video - Ezek is előfordulnak még pár alakban, az első kettő nyilván jó találat, "A 145 kilós Norman Bates esete a 9 emeletes hotellel" posztomra mutatott (akik "norman bates"-re kerestek, eltévedtek), amit a See No Evil (Menekülj!) című filmről írtam, a többi sanszos, hogy nem találta meg, amit keresett, feltehetően árnyjáték tutorialokat, véres kutyaviadalokról készült mozikat és a nevezett állatokról (tasmán ördög, fehér cápa) szóló leírásokat kerestek. Én ugyanakkor a Cemetery Gates (A Temetőkapu) című filmről írtam az "Egy mutáns tasmán ördög kalandjai a temetőben" című posztban, a Jaws (A Cápa) című filmről "A 3000 fogú Nagy Fehér" című posztban és az Amores Perros (Korcs Szerelmek) című filmről a "Kutyák, Emberek, Mexikó" című posztban - bár ez utóbbi kettő lehet, hogy érdekes volt a keresők számára is, mellesleg volt néhány "mexikói emberek" találatom is, de nem a lista élén.

Adolf Hitlerhitler, hitler hangja, u-96, das boot, hitler filmek, hitler szlengek, max hitler, nietzsche és hitler, hitler az első világháborúban, hitler tizedes - Nos ezekre nyilván "Az ifjú Hitler szenvedései" című posztom jött ki a Max című filmről és "Az U-96-os hosszú haláltusája" című posztom a Das Boot (A Tengeralattjáró) címűről. Remélem, ezeket keresték egyesek, és megtalálták, amit kerestek. Hitlerrel és más náci témákkal még terveim szerint sokat fog foglalkozni a blog, ne kapcsoljanak el. :)

alföldi róbert buzi, alföldi róbert meleg, alföldi róbert, alföldi robert meleg, alföldi róbert homoszexuális, alföldi róbert coming out, alföldi róbert élettárs, kulka jános homoszexuális - Nos, Alföldi Róbert valószínűsíthetően meleg, elég ránézni, ugyanakkor ilyen megerősítést senki ne keressen, ő annak a szekrénybe zárkózós, mindent tagadós fajtának tűnik, úgy tudom, egy lapot  be is perelt, amelyik írt a szexuális életéről, tehát coming outot ne várjon tőle senki. Kulka Jánost passzolom, gyanús, de a bulvárlapok szerint valamelyik Pa Dö Dö taggal volt sokáig együtt, talán többé-kevésbé most is tart a románc, elég fura ízlése van, eszerint a kövér nőket kedveli, persze lehet kirakatszerelem is, ami a meleg sztároknál gyakori. Remélem hasznos információkkal szolgáltam, hehe.

ízirájder öcsém, ízirájder, izirajder, öcsém, izirajder öcsém - Ezekkel sanszos, hogy Üvegtigris vagy Üvegtigris 2 idézeteket esetleg kritikákat kerestek az emberek, az "Ízirájder, öcsém, ízirájder" című posztom természetesen reflektált a filmre, de az Easy Rider (Szelíd Motorosok) című filmről íródott (melynek magyar operatőre, Kovács László a közelmúltban hunyt el - nyugodjon békében), amire az Üvegtigrisek utaltak. Bár az Üvegtigrist a legjobb magyar filmek között tartom számon, nem valószínű, hogy írok róla, sok mindent nem lehet, és mindenki látta már sokszor: jópofa, vicces magyar Clerks. (így, ponttal a végén), azaz Shop-stop, de hosszan nem lehet róla elmélkedni, és különösebb sztorija sincs.

jim carroll, jim carroll könyv, jim carroll versek, basketball diaries, egy kosaras naplója elemzés - Ilyeneket én is kerestem, és nem lehetetlen, hogy írok egyszer a The Basketball Diaries (Egy Kosaras Naplója) című filmről (gyengébbek kedvéért: a film a drogfüggő költő-író-zenész azonos című önéletrajzi regényéből készült), ugyanakkor nagyon úgy tűnik, hogy magyarul semmi sem jelent meg a fickótól, sőt angolul sem lehet freeware anyagot találni tőle, javaslom az Amazon.com-ot. Egyébként a "Haragban a világgal" (az azonos magyar című klasszikus, a Rebel Without a Cause után, amire szintén akadt "haragban a világgal" keresés) című posztom jöhetett ki rá, ami a The Catcher In The Rye (Zabhegyező) című regényről szól - sok párhuzamot találtam a két sztori között, így lehet, hogy érdekesnek találták a posztot azok, akik így botlottak bele.

Csisztu Zsuzsacsisztu zsuzsa pornófilmje, csisztu zsuzsa pornofilmje, csisztu video, csisztu zsuzsa – Gondolom, mindenki könnyen megtalálta az "elmegy" kategóriás házipornóját, ami kétségtelenül jobb, mint Paris Hiltoné. Jelenleg itt figyel, de biztosan előbb-utóbb leszedik (nem fogom frissíteni, ha bedöglik a link).

kapja be monológ az utolsó éjjel című filmből, taxisofőr monológ - Ez egyértelműen a "Haragban a világgal" című posztomat dobta ki, ami - mint feljebb is írtam - a The Catcher In The Rye (Zabhegyező) című regényről szól - mindkét nagyjelenetet a könyv ihlette. Az előbbit linkeltem is a posztból, már több alkalommal törölték, most is döglött volt, ismét frissítettem, de ki tudja meddig él.

képregény bolt, perverz leszbikus képregények - Ajánlom a KEPREGENY.NET oldalt, nagyon jó portál (nekem is sok munkám van fent), a főoldalról talán minden hazai képregény-bolt elérhető. Néhány talán "perverz leszbikus" anyagokat is forgalmaz, hehe.

mi a napfelkelte?, napfelkelte, naplemente - Mi a napfelkelte??? Baszod, IQ nulla? Az Esőemberhez van szerencsém? Ezekre (meg a "before sunset", "mielott lemegy a nap torrent", "mielőtt felkel a nap idézetek" keresésekre) nyilván a "Napfelkelte és naplemente Rick Linklatertől" című posztom jött ki, ami Richard Linklater Before Sunrise (Mielőtt Felkel A Nap) és Before Sunset (Mielőtt Lemegy A Nap) című filmjeiről szól - mindketten megkapták az öt csillagot az ötből. Linklater életművét végig akarom majd venni (volt "az élet nyomában dvd" és "az élet nyomában rajzfilm szöveg" találat is), leszámítva talán a Bad New Bears (Gáz Van, Jövünk!) remake-jét, ami eléggé felejthető (nyilván a The School Of Rock, azaz a Rocksuli után bízták meg a munkával, mivel jól dolgozott gyerekekkel - Billy Bob Thornton miatt azért egyszer nézhető a remake is, de tényleg elég gyenge), plusz az A Scanner Darkly-t (Kamera Által Homályosan), amiről másutt már írtam, meg persze még ami nincs meg a gyűjteményemben, mert sajnos akad még egy-két hézag.

fűrész iv, saw iv felirat, saw v, saw maszk, jigsaw, fűrész 2 csapdák, shawnee smith, james wan élettörténete - A Saw, azaz Fűrész sorozatról jó sokat írtam, az eredeti rövidfilmet, a képregényt és a három korábbi mozifilmet is kiveséztem, plusz a jövőbeli terveket és a nemrég mozikba került negyedik rész előzetesét is (nem beszélve James Wan élettörténetéről, hehe). Ajánlom tehát a "Három részbe fűrészelve 1", a "Három részbe fűrészelve 2", a "Három részbe fűrészelve 3" és a "Csontszilánkok" című posztokat. A negyedik filmet még nem láttam, de előbb-utóbb pótlom (legkésőbb a DVD megjelenésekor), és garantáltan írok majd róla, mivel augusztusban - mint az látható - nagyon beszippantott a sorozat.

hangoskönyvek+ingyen letölthető+kötelező olvasmányok, zabhegyező olvasónapló, kis herceg olvasónapló, az öreg halász és a tenger olvasónapló, legyek ura olvasónapló, láthatatlan ember olvasónapló - Hmm, de lusták a mai nebulók. Nem olvassuk el a kötelezőket, inkább letöltünk a netről egy kidolgozott dogát? :) Remélem a "Jól csak a szívével lát az ember..." című Le Petit Prince, azaz A Kis Herceg írásom és a "Haragban a világgal" című The Catcher In The Rye (Zabhegyező) elemzésem hasznos volt egyesek számára (kommentben valaki meg is köszönte az egyiket).

Kelemen Annakelemen anna, kelemen anna videók, kelemen anna exkluzív soha nem látott erotikus képei, kelemen anna licenc, kelemen anna pornofilmje, kelemen anna torrent, kelemen annácska - Ebben bizonyára nem szorul segítségre senki, tonnányi anyag van róla a neten, tehát: "a Google a barátod".

interjú a vámpírral torrent, kárhozottak királynője betétdalok, kárhozottak királynője torrent, kellemetlen igazság torrent, mielőtt felkel a nap torrent, vadmotorosok torrent, szelíd motorosok torrent, an inconvenient truth torrent, 2001 űrodüsszeia torrent, fej vagy iras torrent, little miss sunshine torrent, mélytorok torrent, tágra zárt szemek torrent, táncoló talpak torrent, tégla torrent,  romper stomper letöltés, the bourne identity 1988 letöltés, "easy rider" torrent, édes november letöltés, amerikai história x letöltés, amerikai história x letöltése, vagina monologok pdf - Warez nem lesz az oldalon ezután sem, csak freeware letöltések és (talán részben szürkezónás) YouTube linkek. Egyébként ezek közül több filmet is elemeztem: Interview With The Vampire, azaz Interjú A Vámpírral (érintve a Queen Of The Damnedet, azaz A Kárhozottak Királynőjét): "Rizs Anna és a vámpírok"; Before Sunrise, azaz Mielőtt Felkel A Nap: "Napfelkelte és naplemente Rick Linklatertől"; Easy Rider, azaz Szelíd Motorosok: "Ízirájder, öcsém, ízirájder"; Eyes Wide Shut, azaz Tágra Zárt Szemek: "Kubrick hattyúdala".

kevin smith, seggből szájba, leszopni magad, bluntman and chronic, chasing amy, bluntman and chronic képregény, dogma kevin smith, shannen doherty, kevin smith filmek, shop show idézet - Nos, Kevin Smith munkásságát többé-kevésbé végigvettem, persze maradtak ki filmek, amiket talán idővel pótlok. Egyelőre csak a blogomon elemzett Clerks. (így, ponttal a végén), azaz Shop-stop, Clerks II, azaz Shop-stop 2, Dogma és Chasing Amy (a magyar címe is félig angol: Comic Strip: Képtelen Képregény) van meg tőle a DVD gyűjteményemben, ezekről szólnak a "Sarki boltból a világ tetejére", a "Kevin Smith vs. Katolikus Egyház" és az "Óvakodj a leszbiktől!" posztjaim. Különösen ajánlom a második és harmadik keresési találat szemrevételezését, tipikus Kevin Smith poénok.

fed 4, zorki, zorki 3, zorki-4, leica ii, viva dcd-1 driver - Úgy tűnik, a két összegyűjtött és összevásárolt fényképezőgépeimről szóló posztom is vonzott pár olvasót, a "Majdnem hobbifotós 1" és "Majdnem hobbifotós 2". A keresett driverre most nem találok linket, ha valaki ilyen problémával még idetévedne, szóljon, szívesen elküldöm a drivert.

amerikai história x, ken park, romper stomper kritika, szerelem és más bajok film, magasfeszültség betétdal, ford fairlane, zenebanditák, androidok lázadása, terhes terkel, amerikai vérfarkas párizsban, egy amerikai farkas párizsban - A Terkel gondolom elírás, a Terkel I Knibe, azaz a Terhelt Terkel című filmet "A dán South Park" című posztban elemeztem. American History X, azaz Amerikai História X, Romper Stomper és Ken Park valószínűleg lesz még az idén, Ken Park a most futó sorozatban. A Love and Other Catastrophes-ről, azaz a Szerelem és Más Bajokról és a Haute Tensionről, azaz a 2003-mas Magasfeszültségről szintén írok majd, de valószínűleg sokára. A Magasfeszültség betétdalra (ha az először felcsendülő számra voltak páran kíváncsiak) a válasz: Umberto Tozzi és Lena Ka: Ti Amo (Rien Que des Mots), természetesen Tozzi klasszikusának francia duettes feldolgozása. A The Adventures of Ford Fairlane, azaz a Ford Fairlane Kalandjai az egyik kedvenc vígjátékom, de nem biztos, hogy írok róla, meglátjuk. Az 1997-es Bandits, azaz Zenebanditák, az An American Werewolf in Paris, azaz Egy Amerikai Farkas Párizsban és az Android, azaz (emlékeim szerint, mert egy filmes adatbázisban sem jegyzik magyarul) Androidok Lázadása szinte beszerezhetetlen filmek, ha egyszer beléjük botlok, az első kettőről talán lesz poszt, a harmadikról nem hiszem.

smith mária, suematra, médiakurva, albert györgyi blogja, varnus xaver, lisztóczki attila, csirke - Magyar hírességek ömlesztve. Az első valószínűleg Schmidt Mária akart lenni, vele kapcsolatban ajánlom a Terror Házát. Suematra, ha jól tudom az Index és a Velvet egyik újságírónője, ősblogger, a suematra az ő blogja. Médiakurvára linkelek is oldalt, az övé a mediakurva.hu blog, valami médiacézár, legalábbis a posztjai és kommentjei szerint. Albert Györgyi blogja itt figyel, Varnus Xaver rajongói oldala meg itt. Lisztóczki Attila vicces reklámszakember, aki egy ideig híresség is volt, ő volt a "csirkés fiú" az RTL Klub önreklámjaiban, és ő is találta ki a sorozatot, emiatt is említettem valahol a blogomon, saját oldala szerintem nincs.

zsidó, zsidó csajok, szar zsidó, belterjes ratyi zsidó - Meglep, hogy ez a szó ennyire kevéssé volt keresett az oldalamon (már a ritkább találatok között szemezgetek), majd teszünk róla, hehe. Zsidó témában ajánlom a bombagyár!-at, a Kuruc.info-t meg a judapest.org-ot.

Gina Gershongina gershon - Nos, Gina Gershon épp egy zsidó csaj (lásd az előző bekezdést), abszolút tipikus, tiszta vérűnek tűnik, ettől függetlenül bírom, és sanszos, hogy belőle is lesz egy sorozat, mármint a filmjeiből. Az "ettől függetlenül"-be bár belemagyarázható rasszizmus, nem faji előítéletből írtam, hanem nekem férfiként a kaukázusi és a latin nők tetszenek jobban, az ázsiai, zsidó, arab, afrikai, indián, mongoloid és más rasszokból származók kevésbé, persze számos kivétellel, akik gyakran már komplex keverékek (Halle Berry (angol és afrikai), Rosario Dawson (ír, puerto ricói, afrikai és kubai), Ziyi Zhang (feltehetően tiszta vérű kínai), Lisa Bonet (afrikai és zsidó), Jane March (vietnami, kínai, angol és spanyol) satöbbi). Gershonnak egyébként van saját oldala itt.

nothing but trouble felirat - Erről a filmről (Nothing But Trouble, azaz Eszelős Szivatás) majdnem írtam, ugyanis a Quick Change, azaz Viszem A Bankot film után, amit a "Bill Murray viszi a bankot" posztban elemeztem, sorozatot terveztem a Saturday Night Live és National Lampoon komikusokról, főleg a rendezői próbálkozásaikról, mivel eléggé uralták színészként és forgatókönyvíróként a hetvenes és nyolcvanas éveket, rendezőként mégis a többségük (Bill Murray, Dan Aykroyd, Steve Martin, Rick Moranis stb.) csak egy filmig jutott el (Harold Ramis volt kivétel). Aykroydtól ez a mozi csúnya bukás volt, ugyanakkor szerintem a kategóriájában szódával elment (egy The Texas Chain Saw Massacre paródia), akadt benne pár jópofa elem, díszlet, Rube Goldberg gépezet, meg ilyesmi, persze cselekményben, színészi játékban, dialógusokban, poénokban és időtállóságban elhasalt, így ennyi elég is róla, nem érdemelt egy posztot.

hazugságvizsgáló átverése - Hűha, csak nem egy igazi bűnöző keresett itt tippeket, talán bizony egy torrentező (mint ismeretes, keményebb büntetés is kiszabható illegális filmfeltöltésért, mint gyilkosságért)? Esetleg egy leendő szcientológus? Erre nyilván a "Köves Sára jégvágója" posztom jött ki a Basic Instinct, azaz az Elemi Ösztön című filmről, amiben többen megcsinálták. Én úgy tudom, nem lehet átverni, csak az ilyen filmek erősítik azt a mítoszt, hogy át lehet, bár ki tudja, ha valaki a géppel sokat gyakorolhat (nyilván kevesen tehetik meg), talán kiismerheti, ugyanakkor elég jelentős a hibarátája is, nem fogadják el mindenhol. Persze lehet, hogy rosszul tudom. Természetesen a "kefélünk mint a nyulak" keresésekre is ez a poszt jött ki.

Ratatouillevámpírrá változtatás - Nos az úgy megy, hogy keresni kell egy vámpírt (a neten nem nehéz), hagyni kell, hogy igyon a vérünkből, aztán innunk kell az övéből. Legalábbis ez a leggyakoribb módszer a fiktív történetekben, bár a neten akadnak magukat tök komolyan vevő vámpíros FAQ-ok (GYIK-ek), amik szerint csak születni lehet vámpírnak, átváltozni nem, mások szerint az emberek maguktól is átváltozhatnak egyik napról a másikra, ráadásul sokan nem vért isznak, hanem energiát. Amúgy a "Rizs Anna és a vámpírok" című, Interview With The Vampire, azaz Interjú A Vámpírral filmről szóló posztom jöhetett ki erre elég nagy valószínűséggel.

farkasember, vámpírok, horrofilmek, amerikai független film hartley - Ilyen témákat ígérhetek, mivel leginkább művész- és horrorrajongó vagyok, bár Hal Hartley filmeket nem nagyon forgalmaznak hazánkban, pontosabban a nagyobb boltok egyáltalán nem, kisebbeket meg nem ismerek, a kollekciómban sincs tőle semmim, így max a Zone Europán, az M1-en, az M2-n és a Dunán csípek el nagy ritkán tőle filmeket.

vagina, pöcsös csajok, anya fia dugása, apa lányával kefél, tanárnõ dugása a lóval videón, a lovak dugása, allatos csaj, transzvesztita, kiskoru lány sex, kiskoru lányok, kiskorú lányt video, kiskorúak dugása, 14 15 16 éves lányok pucér képei letöltés, 18 év alatti lányok dugása, amatőr videok kivégzésekről, kövér lányok videó, dagadt lányok, kövér nők dugása, nagy vagina, brutális vagina, vad vagina, élő vagina, 2 csaj megerőszakol, pina baszas, puncivillantás, brutalis szex videok, vagina képek, mélytorok, adaptáció káin és ábel meleg, a feleség nincs kielégitve és szexre barátot keres, részeg kefélés, swingerparty képek, swingerparty video, bdsm eszközök, bekapta leszopta videok, big fallosz, bizarr szex videó szar, szinesznok kefelnek, emos lányok, televert lányok, virtuális barátnő, coolt tv meleg szingli csapda, balázs show legjobb részei - A végére már csak ömlesztek pár többször előforduló, érdekes keresést, ami jól illusztrálja, hogy mennyi beteg állat keveredik a blogomra, hahahaha (nagyon gonosz kacaj).

:: Téma: etcetera

süti beállítások módosítása