Nem vagyok különösebben a dokumentumfilmek szerelmese. Ahogy a legtöbb ember, megszoktam, hogy a dokumentumfilmek tévébe valók és többnyire unalmasak. Majd, amikor meglódultak a tematikus csatornák (Spektrum, Discovery és a többi), valamivel érdekesebbek lettek, de továbbra sem kattantam rájuk, legfeljebb megnéztem, ami ment, amikor nem volt máshol semmi nézhető. Tehát nálam a műfaj ilyen töltelékké vált. Persze a legtöbb dokumentumfilm ismeretterjesztő is, szélesíti a világképet, de mióta a neten ennyi információ ilyen könnyen elérhető (a Google-n és a Wikipedián túl is, szinte minden téma körül találhatunk sok szakportált), gyorsabb és egyszerűbb az információk megkaparintása, ergo erre a célra sem kellenek a dokumentumfilmek. Természetesen akadnak igazán szórakoztató dokumentumfilmek is, például az Állítólag... (Mythbusters) címűt mindig bírtam, ha belebotlottam (sajnos mindig ugyanazt a 3-4 részt fogtam ki újra és újra), de továbbra sem keresem a műfajt, jól megvagyok a játékfilmekkel.

Komolyabb áttörést pár éve vettem csak észre a dokumentumfilmek világában, ezt a tapasztalatot feltehetően a legtöbb ember osztja. Miután Michael Moore megnyerte az Oscart a Bowling for Columbine-nal (Kóla, puska, sültkrumpli), a szórakoztató, "egészestés" dokumentumfilmek keresett árucikkek lettek (így átfutva az Oscar nyertes dokumentumfilmeket, csak egy korábbiról tudom biztosan kijelenteni, hogy láttam, a When We Were Kingsről (Amikor királyok voltunk - Muhammad Ali)). Mozik adták őket, kijöttek DVD-n, és az emberek így is megnézték és megvették őket. Az említett filmet ugyan csak TV-ben láttam, ahogy a Sickót is, de például a Fahrenheit 9/11, a Super Size Me és a Le marche de l'empereur (Pingvinek vándorlása) fent van a polcomon. Természetesen tudom, hogy az utóbbit leszámítva ezek túlzottan demagóg, ferdített darabok, mindegyiket legalább annyian támadják, mint kedvelik, de jól vannak tálalva, így ez a kategória már felemelkedett nálam is a játékfilmek szintjére, a jobbak iránt érdeklődöm. Van még néhány, amiket mostanában néztem, és nem ennyire felkapottak, hirtelen az Inside Deep Throat (Mély torok mélyén) és a The King of Kong ugrik be (mindkettőről írtam volna, ha több szabadidővel rendelkezem), de azért továbbra is ritkán fogyasztok ilyesmit, egy-egy dokumentumfilmnek komolyabb horoggal kell megfognia, hogy felkeltse az érdeklődésemet.

Az előző posztban magamnak lefektetett szabályaimat megszegve most sem filmekről írok. Ikszdé. Bár kerülni próbáltam, hogy mások által kilőtt posztokat átvegyek és mások által felvetett témákra posztban reagáljak (helyette poszt méretű kommenteket is el szoktam potyogtatni erre-arra), egy kommentem most annyira meghízott, és talán valamennyire eredeti is, hogy inkább posztként lövöm ki. Hozzáteszem, ez azért ilyen pongyola, szétesett, fel- és levezetéstől teljesen mentes csonk, mert eredetileg kommentablakba íródott, konkrétan Amadea ezen posztjára, a lényeg a következő:

"Arra esetleg nem gondolnak, hogy talán az is állhat a probléma [a gyerekek nagy része egyáltalán nem vesz könyvet a kezébe] hátterében, hogy a gyerek előtt nincs követendő minta? Hogy nincs a környezetében olyan idősebb ember - legyen az szülő, testvér, tanár, szomszéd, bárki - akit könyvvel a kezében láthat, amint belevész a könyvbeli történet világába?"

Érdekes megközelítése a problémának (ha problémáról beszélhetünk), nyilván ez is benne van a pakliban, hogy a most felnövekvő generáció kevesebb könyvmolyt lát, mint a korábbiak.

Ugyanakkor szerintem nem biztos, hogy teljesen igaz az az ebből valószínűsíthető tétel, hogy kevesebbet olvasnak a mai fiatalok, vagy úgy összességében az emberek, egyszerűen csak nem könyvet. A nyomtatott sajtó haldoklik, pont. Tovább bírta, mint hittem volna, de most már szinte mindenki a neten követi a híreket, sőt a sajtószakmában már azon problémáznak, hogy a pontatlanabb mikroblogok túlzottan megelőzték a legnagyobb nemzetközi hírtévéket is. Emellett régen azért olvastunk mondjuk történelmi vagy szakmai könyveket, mert nem volt más lehetőségünk az információ megszerzésére, ma ugyanezt csináljuk, csak nem rendelünk az Amazonról 20 rugós szakkönyvet több hetes átfutással, inkább rákeresünk a Wikipedián, a Google-n, tematikus szakportálokon, egyéb helyeken. Ugyanúgy olvassuk nagyjából ugyanazt, csak nem könyvben. Gyorsabban, célzottabban, precízebben ragadjuk magunkhoz az általunk keresett információt (igen, itt felmerül az is, hogy ez talán kevésbé pontos, kevésbé hiteles, de tematikus kutatások is rámutattak, hogy a kőbe vésett enciklopédiákban is van ugyanennyi hiba, ráadásul sok régi tévedésről is lekerült a neten a lepel, lásd az Anthony Burgess hoaxot), kevesebb pénzt és időt pazarlunk, ráadásul fák sem halnak bele. (Igen, mindez felvet egy másik problémát, ami mostanában szintén reflektorfényben van: Elhülyülünk-e az információ könnyű elérhetőségétől? Szerintem nem. Ami minket érdekel, munkánkhoz kell satöbbi, azt így is elolvassuk, csak kevesebb lesz a felesleg. A felesleg persze plusz tájékozottságot jelent, ha valaki nagyon célzottan egy témára koncentrál, beszűkül, de ugyanakkor az információ gyorsabb, kompaktabb beszerezhetősége miatt több memóriája és ideje jut, hogy tovább szélesítse az ismereteit. Amit nem "töltünk le az agyunkba", de potenciálisan hasznos információnak tartunk a jövőre nézve, annak az elérhetőségét meg bookmarkoljuk fejben vagy más módon, ami szintén nem haszontalan.) Emellett boldog-boldogtalan weboldalakat és blogokat olvas (és ír), ez ugyanúgy betűfalás, és még azt sem jelenthetjük ki, amit elsőre rávágnánk, hogy "alacsonyabb színvonalú". (Már csak azért sem, mert nagyon sok ünnepelt író is blogol William Gibsontól Neil Gaimanen át Paulo Coelhóig, csak, hogy párat említsek.)

Ping! Píííng! Mivel apu már több mint egy hónapja nem írt ide semmit, méltán hihetik egyesek, hogy én, mármint szerény blogja, távoztam az örök parkoló pályára. A szünet azonban apu reményei szerint csak átmeneti. Az persze nem titok, hogy e poszt csak amolyan pingelő poszt, hogy ne maradjon üresen a novemberi archívum, de azért pár tervre, pár várható változásra is kitér, meg jön benne még ez meg az.

Apu mellesleg több posztot hegesztett az elmúlt időszakban is a fióknak, csak azokat vagy félbehagyta, vagy nem tartotta publikálásra érdemesnek. Úgy döntött, ezeket most már maga mögött hagyja, valószínűleg soha nem tér vissza rájuk, bár teljesen nem zárja ki, hogy egy vagy két félkészet egyszer még befejez.

Az egyik ilyen a Qtrax és Songbird száksz írás folytatásának indult. Újra tesztelte a Qtrax szolgáltatást, ismét csalódott benne (sőt, amikor hosszú idő elteltével ismét leült folytatni a posztot, ezt újfent megismételte, és hasonló eredményre jutott, még mindig nem lehetett róla letölteni semmit), és felfedezte a SpiralFrog névre hallgató, hasonló szolgáltatást, ami működött is (többé-kevésbé, némi hackkel), bár a kínálat nem nyűgözte le, azért sok jó cuccot (főként Edie Brickellt) szipkázott le róla. Erről írt posztot, szokásához híven bő lére eresztve, ami körbejárta az amerikai IP fake-elést (ez kell a SpiralFroghoz) a Tortól a Privoxyn és OpenVPNen keresztül a Hotspot Shieldig (jobb ingyenes alternatívák jöhetnek kommentben), továbbá a DRM leszedés különféle körülményes módjait (pikk-pakk egyszerűségűt nem talált). Ezen a ponton unta el végleg az írást, meg a kínálat tesztelésénél - derengő régi undergroundoktól aktuális populáris előadókig mindennel bombázta a rendszert. Most, hogy ezt leleplezte, még kevesebb értelme lenne a posztnak, azon túl, hogy nagyon elavult írás.

Először William Gibson Idoru című, 1997-ben megjelent regényében találkoztam azzal az ötlettel, hogy a chatszobák akár lehetnének háromdimenziósak is, felhasználók által tervezett és textúrázott tárgyakkal díszítettek, amikben maguk a felhasználók is háromdimenziós, részben saját, részben mások által tervezett, animált, scriptelt és öltöztetett alakokként jelenhetnének meg. Az ötlet alapvetően tetszett, szívesen kipróbáltam volna, ha létezik, ugyanakkor jobban belegondolva, haszontalannak is találtam, hiszen a chateléshez nem kell más, mint egy szöveges input és output ablak. Az eyecandy, bár ideig-óráig az újdonság erejével hatna, szart sem adna a lényeghez.

Lehet, hogy az ötlet már Gibson előtt is létezett, hiszen akkor már ezer éve toltuk a chatet BBS-eken, sőt az IRC sem volt már újdonság. Bizonyára sokan eljátszottak az ötlettel, hogy hogyan lehetne még életszerűbbé, kávéházibbá tenni a virtuális beszélgetést. Voltak már korai próbálkozások is, például a színes szövegek és smiley-k. Aztán idővel, a GUI-s oprendszereknél már megjelentek a grafikus smiley-k (de utálom őket máig is), az avatarok, a multiplayer videojátékokban pedig már lehetett beszélgetni is. Talán a World of Warcraftot tekinthetjük vízválasztónak, ugyan engem soha nem mozgatott a játék, nem is próbáltam ki, de sokan járnak oda dumálni is, nem csak hentelni.

Tudom, ismerős a cím, és gondolom ezekben a percekben minden oldal és minden blog a Google nagy tömpuszfegyével (tömegpusztító fegyver - a Team America: World Police-ból, azaz Amerika Kommandó: Világrendőrségből) foglalkozik, így ez csak egy a millió unalmas Google Chrome poszt közül. Ahogy szinte mindenkit (bár mentek a pletykák a pletykákról, a lényeg egy bennfentes körben maradt), engem is meglepett, hogy a Google így, egyik napról a másikra virított egy browsert, és nagy esélye van rá, hogy lenyomja a Firefoxot és az Internet Explorert. Nem egyik napról a másikra (bár biztos vagyok benne, hogy ahogy mindenki a Google keresőjét használja, a legtöbb ember letölti, és ismerkedik a Google Chrome-mal is), de dinamikusan fejlődve akár hónapok alatt az abszolút szabvánnyá válhat. Persze nem vagyok nagy elemző vagy ilyesmi, de a Google eddig is tudta, hogy mit csinál.

A hír éppen cikkírás közben ért, hogy "jön a Google browsere", így csak félig figyeltem oda rá, gondoltam oké, jön ... valamikor, fél év múlva, vagy ki tudja mikor. Aztán belebotlottam egy Google által készített bemutatóba is, ami a Google Chrome-ot ismerteti. Ez egyből nagyon megfogott, önmagában is frankó. Képregénybe oltották a dolgot, így könnyen olvasható és értelmezhető (bár nagyon sok technikai területet lefed a JavaScript just-in-time compilationétől a biztonsági szintek kezelésén át a gyakran idegesítőbb, mint amennyire hasznos, és ezért a Google által újraértelmezett autocomplete-ig, és tovább), szerintem a legtöbb "szőkenő" is megérti a lényeget. (Minden szőke nőtől elnézést a csúnya viccért, tehát "magyarul": "nem geek nyelven írták").

Kicsit kapcsolódik az előző két poszthoz, hogy ma új mozit üdvözölhetünk az IMDb legalján. A Disaster Movie az amerikai premierje utáni harmadik napon elegánsan el is foglalta a citromlista trónját, ahogy az előre borítékolható volt (persze nyilván nem sokáig lesz ott). A jelek szerint Jason Friedberg és Aaron Seltzer ismét überszart alkotott, ami ugyanakkor a korábbi filmjeikhez hasonlóan a közutálat és a kritikai bukás mellett szintén kasszasiker-várományos.

A duó által rendezett korábbi mozikhoz, a Date Movie-hoz (Csajozós film), az Epic Movie-hoz (Bazi nagy film) és a Meet the Spartanshoz (A spártaiak titkos élete) ugyan még nem volt szerencsém, de biztos vagyok benne, hogy mindegyik, beleértve a Disaster Movie-t is, átlépi már az "olyan szar, hogy az már jó" határt, és "olyan szar, hogy az már tényleg szar".

Mivel az előző posztomban feltett költői kérdés mára többé-kevésbé "megválaszolódott", úgy érzem, a téma megkíván még egy rövidke posztot. Azaz, hogy ne maradjon a levegőben a The Dark Knight (A sötét lovag) IMDb-s első helyének beharangozása, hiszen időközben elvesztette azt.

Ettől függetlenül is érdekes jelenségnek lehettünk szemtanúi, mármint mi, fanatikus filmfalók, akik naponta nézzük az IMDb toplistákat és híreket. A The Dark Knight furcsa és valószínűleg példátlan módon katapultált a népszerűségi lista első helyére. Biztosan eszméletlen jó mozi, durva lehetett a reklámja, és legfőképp Heath Ledger halála tolta meg, ezektől függetlenül mást is sejtek a dolog mögé, amire még nem találtam magyarázatot. Ennyire egy emberként nem mozdultak még meg regisztrált IMDb felhasználók, és azokon belül is a törzsszavazók.

Tudniillik, a filmek adatlapján az összes regisztrált szavazó pontszámát átlagolják súlyozva (a tárgyalt mozi esetében ez jelen pillanatban 9.2/10), a nagy toplistán ugyanakkor csak a rendszeres szavazókét (ami most 9.1/10 a TDK-nál). Az IMDb nem definiálja a "regular voter", azaz "rendszeres szavazó" fogalmát, arra tippelek, hogy X szavazattal (50, 100, ki tudja?), vagy X időközönként Y szavazattal (pl. heti 10, havi 20), esetleg bizonyos időközönként (évente?) hozott átlaggal lehet ebbe a komolyabban vett körbe bekerülni.

Hát ez rendesen meglepett. Talán az IMDb (Internet Movie Database) 1989-es kezdete óta vezette a népszerűségi listát a The Godfather (A Keresztapa), ami általános (nem túl underground, nem kizárólag művészfilmes) vélekedés szerint is minden idők legnagyobb, vagy minimum egyik legnagyobb mozija. Időközben az IMDb lista szerintem A FILMES LISTÁvá vált, semmi sem mérhető hozzá, semmit nem alakított annyi ember, tehát ami ott az élbolyban van, az általában örökzöld, pont. Persze leszámítva azt, hogy egyre gyakrabban ugranak magasra az erős marketing és talán a már kicsit elavult súlyozás miatt tiszavirág-életű filmek, leginkább a Shrek the Third (Harmadik Shrek) és még néhány animációs film esetében tűnt fel nekem ez az anomália (most a WALL-E jár ebben a cipőben), de ennyire magasra nem jutott egyik sem, és mára ki is került mindegyik a felső 250-ből (az alsó 100 más tészta, ott minden gyorsan cirkulál).

Erre most fogta magát a The Dark Knight (A sötét lovag), és ma reggelre kiütötte a Corleone család történetét a nyeregből, minden eggyel lejjebb szambázott. Igazság szerint (helyi mozi híján, és elég tetemes laggal a kollekcióm mögött) nem követem annyira a friss filmeket, meghallgatom a többieket, hogy ilyen meg olyan jó volt a legújabb kasszasiker kamerás torrentje, de én mindig kivárom, amíg megvehetem a cuccot jó minőségben, DVD-n. Erről sem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák, sőt az előző Batman is kimaradt még, bár már a polcomon figyel.

Bár nem szokásom közérdekű felhívásokat tenni (ráadásul ez önzetlen ingyen reklám), ezúttal kivételt teszek. Ugyan egy korábbi posztomban kapott tőlem némi fikát a Firefox 2 (mivel nem nézek semmit rózsaszín szemüvegen keresztül: a jóban is megtalálom a hibát, amit írásban aláhúzok, ugyanakkor nem vagyok fikagép, sok rossz dologban, különösen filmben is megfog ez vagy az, ami olykor kissé enyhíti a csalódást), ettől függetlenül nagyon határozottan a Firefox és a mögötte álló Mozilla rajongója vagyok, a Microsoft termékeivel (beleértve az Internet Explorer 7-et) pedig már régen tele van a hócipőm.

Jó ideje érik a Mozilla következő nagy böngészője, a Firefox 3, régóta lehet bétákat és release candidate-eket szlopálni, sokan zengtek ódákat a tudásáról, a stabilitásáról és a kis memóriaigényéről. Én ezekkel nem tettem próbát, mivel egyrészt nem volt időm kísérletezni, másrészt a tesztek tanúsága szerint sok általam használt, kiemelten fontos plugint sem kezeltek még, harmadrészt a korábbi Mozilla termékek alfái és bétái elég nagy csalódásokat okoztak (lásd a linkelt posztot: évekig próbálgattam a még 1.0-ás verziót megelőző Mozillákat, és egy próbát tettem a Songbirddel is - a poszt részben pont ez utóbbiról szól), de vakon bízom benne, hogy a végleges Firefox 3 nagyon pöpec, és az elődjénél sokkal flexibilisebb lesz.

Nem, nem a Torque (Vas) című vérszegény, motoros The Fast and the Furious (Halálos iramban) koppintásról lesz alább szó, bár Jaime Pressly határozottan mutatós darab. Újabb, a visszajelzésekből ítélve a kevés olvasóm számára is halálosan unalmas kütyü-énblog poszt következik, inkább csak a hajónaplónak, bár még a legnépszerűbb bloggerek is írnak ilyeneket néha, így talán megbocsátható.

Lassan 4 éve hajtottam ugyanazt a PC-t fő masinaként, így kezdett érni a cseréje. Pontosabban külsőbb dolgokat, házat, tápot és meghajtókat cserélgettem azért, de a bele változatlan maradt: egy 800MHz FSB-s, Hyper-Threadinges Intel Pentium 4 2,6GHz dohogott egy atombugos (sőt a Northbridge hűtő is bekrepált rajta, cseréltem passzívra) Abit IS7-E lapban. Az utóbbit, bár már kifutott termék, nem ajánlom senkinek, rengeteg adatvesztést és fejfájást okozott, és hiába futottam ezer kört a gyártóval, nem erősítették meg, és nem is orvosolták a hibát. Talán csak egy kizárólag nálam jelentkező hardveres összeakadás volt, nem tudom, mindenesetre odáig szűkítettem le a hibát, hogy ha egy PATA kábelen két meghajtó volt egyszer, aztán egyszer csak eggyel indítottam (természetesen Master, Slave, Single rendesen konfigurálva), akkor a HDD alacsony szinten telemákolódott, lőttek a partícióknak, FAT tábláknak, minden adatnak, így minden HDD csere elég cinkes volt. Memóriából volt benne egy fél gigás, 400MHz-es TWINMOS PC3200, majd később egy ugyanilyet rendeltem az eBolttól, de sajnos TWINMOS áron csak egy más időzítésű noname-et kaptam, mindenesetre, ha vissza is fogta kicsit a TWINMOS-t, nem voltak problémáim a párossal. A látványért egy Chaintech GeForce 6600 volt a felelős, egész pontosan egy negyed gigás, 8X-os AGP-s példány.